-

Ha elképzeltem gyerektelen, fiatal felnőttként, milyen anyuka lesz majd belőlem, hatalmas vidéki házat láttam magam előtt. Otthonom süteményillatú konyhájának közepén tüsténkedtem rakott szoknyában, a lábam körül hat-nyolc édes kis purdéval, kismacskákkal, kiskutyákkal, akiket dudorászva, bájosan mosolyogva kínálgatok a frissen kisült kenyérből kanyarított katonákkal.

hofeher

Brrrr. És fujjj. Meg broáff!

Manapság a hideg is kiráz ettől a romantikus idilltől. Ha belecsöppennék saját ex-jövőképembe, valószínűleg visítva szaladnék hetedhét határra. Anyává válásommal párhuzamosan ugyanis be kellett látnom, távolról sem vagyok az a végtelenül türelmes ősanya, egészen más lettem, mint ahogy azt annak idején naivan elképzeltem. Nem jobb. Nem rosszabb. Csak más. Azóta például, hogy nemcsak a fantáziámban, hanem ténylegesen vannak saját gyártású utódaim...

1. Nem szeretem a gyerekeket

Persze nem utálom őket (azért vannak kivételek). De nem szeretem mindegyik kiskölköt alanyi jogon, csak azért mert kicsik. Nem hajolok be gügyögve minden mellettem elhaladó babakocsiba, és nem szorítom mellre visongva mások csecsemőit. Most már azt is tudom, hogy vannak kifejezetten jó arcú pulyák, meg vannak égetnivaló büdös kölkök. Nyilván... különben miből lenne az a temérdek rémes felnőtt?

2. Reneszánsz ember lettem

Korábban sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd ennyire kiművelem magam űrkutatásból, Star Warsból, focicsapatokból, kardszárnyú delfinekből, ausztrál erszényesekből, a rántott hús elkészítésének 45 változatából és tinipopból. Hogy a természettudományos és csillagászati ismereteim ugyanúgy robbanásszerűen fognak fejlődni, mint a gyermekorvosi, közgazdasági, igazságügyi tudásom vagy a túsztárgyalási képességeim.

3. Időnáci lettem

Az első sokk után, amikor rádöbbentem, hogy a hasfájós újszülött mellett bizony egy teljes nap sem elég a teregetésre, amikor az olyan tevékenységek, mint a lábkörömvágás, a pizsamából ruhába vedlés vagy egy forró fürdő vételezése luxusszámba mentek, kénytelen voltam egy kicsit feszesebbre venni a tempót. Amit csak úgy tudtam megvalósítani, hogy szigorúbb menetrend szerint éltem, mint egy kiképzésen áteső tengerészgyalogos. Minden ébren töltött percemet megterveztem és kimaxoltam. És igaz ugyan, hogy most már, bő egy évtized elteltével akár lazíthatnék is az iramon, a családom például garantáltan örülne neki, de már úgy belejöttem, hogy képtelen vagyok lelassítani. A fürdőszobában például kettő egész öt tized perc alatt végzek (ebben a mosás elindítása is benne van), a férjemmel elköltött randis vacsora pedig maximum másfél óra alatt megvan – az előételtől az esti szexig.

4. Catullus lettem

Odi et amo – dalolta Catullus, gyűlölök és szeretek. Nyilvánvaló, hogy őt is épp kiborították a rémséges gyerekei, azért beszélt ilyen furcsaságokat. Sose gondoltam volna, hogy a szülői szívben ily békében megférhet a két érzés egymás mellett: hogy amíg tűzön-vízen átmennél a gyerekedért, amíg ő az életed értelme, a szemed fénye, lelked ragyogása, a napsugaras boldogságod, addig ugyanúgy vannak pillanatok, amikor legszívesebben agyoncsapnád egy szívlapáttal.

5. Szörnyeteg lettem

A bájosan danolászó Hófehérke képe még megvan? Akkor biztos nem esik nehezedre mellé csapni a magából kikelt Szörnyella de Frászt is. Őszintén szólva én sem gondoltam volna soha magamról, hogy képes vagyok pulzáló, vörös fejjel rekedtre üvölteni magamat... egy rock koncerten kívül is. De képes vagyok, nem is akárhogy. Ugyan nem sűrűn hoznak ki a gyerekek annyira a béketűrésből, hogy elállatiasodjak, de tökéletesen megértem a szomszéd bácsinkat is, amiért pár éve inkább elköltözött egy békésebb lakóközösségbe.

szornyella

6. Nyugger lettem

Ciki, bevarrtseggű nyuggernek gondoltam ugyanis hajadon koromban azokat az épkézláb, ivarérett személyeket, akik a péntek estét inkább otthon csapatták, és nem a városban homlokon pörögve. Soha a büdös életben nem hittem volna, hogy én leszek a fotelkrumplik koronázatlan királynője! Hogy nem is olyan sokára kéjes élvezetemet lelem abban, hogy a bulimeghívásokat negligálva, kitérdelt mackóban, 120 fokos szöget bezáró testtel döglök a kanapén a tévé előtt a saját, chipsszel összekeveredett nyálamat rácsorgatva a dekoltázsomra.

7. A saját anyám lettem

A gyerekek előtt szentül megfogadtam, hogy nem leszek olyan, mint az édesanyám. Legnagyobb elképedésemre mégis egyre sűrűbben hallom kiszólni őt a saját számból. Sőt, a múltkoriban odáig fajultam, hogy az észérvek kifogytával képes voltam odavágni a lányomnak: „Amíg az én házamban laksz, és az én kenyeremet eszed, addig igenis azt csinálod, amit én mondok!" – A lázongó kamaszgyermek pedig gondolom abban a szent minutumban határozta el, hogy semmiképp sem olyan lesz anya, mint én. (Hahaha, majd mekkorát fog ő is nézni!) (Én meg nyilván ott fogok röhögni a háta mögött.)

(Te jó ég! Most ébredtem rá, anyám milyen kiválóan szórakozhat rajtam... Ó, jaj!)

hofeherke

Fiala Borcsa

Kép: ITT, ITT, ITT