–

Előre-hátra

Az egyik kedvenc tévésorozatomban hangzik el a fenti közmondás kicsit alpáribb, de jóval pontosabb verziója: „ha az egyik lábad a múltban, a másik a jövőben, akkor a mára csak szarsz”. Azért nagyon pontos ez, mert a pillanat megragadását, a rózsa bimbajának leszakajtását az életünkben szinte kivétel nélkül mindig az akadályozza, hogy vagy a múltban, vagy a jövőben rekedtünk.

Ha él a világon olyan ember, aki folyton a múltban reked, az én vagyok; ez részben szakmai ártalom, hiszen aki írással foglalkozik, annak bizony könyékig kell turkálnia a saját agyában, véres és csatakos kézzel, mint a sebészorvosoknak. Emlékeket boncolunk, régi beszélgetéseket, helyzeteket próbálunk feleleveníteni, újrajátszani, utólag megoldani, vagy legalábbis kinyerni belőlük a tanulságot – ez viszont már az a rész, amihez abszolút nem kell írónak lenni. Biztos, hogy ti is megteszitek ezt nap mint nap, remélve, hogy a múlt elemzése segít abban, hogy a jövő biztonságosabb legyen, vagy legalábbis más jellegű hibákat kövessünk el.

Hasonló a helyzet a még előttünk álló dolgokkal is: a jövőre gondolni látszólag jó, könnyű állapot, hiszen ott bármi megtörténhet, holnap reggel mindent új lappal lehet kezdeni, és ha eddig nem is mentek mindig a legfényesebben a dolgok, majd most, vagyis... majd holnap. Akkor miért van mégis, hogy annyit szajkózzák ezt a hülye Carpe diem!-et, és ami még fontosabb: miért okoz akkora feszültséget a múltba és a jövőbe révedve élni?

Maradj a pillanatban!

Nekem speciel azért, mert az esetek többségében ahelyett, hogy a múltból tanulnék, a jövőt pedig fényesnek látnám, az előbbiből nyert rossz tapasztalatok szorongással és félelemmel töltenek el, az utóbbi bizonytalansága pedig halálra rémít. És mihez vezet nyílegyenesen ez a két állapot? Naná, hogy a stresszhez.

Itt gyorsan tisztázzuk, hogy a stressz, bár szitokszónak számít manapság, alapvetően természetes és jó dolog, eredendően arra való, hogy veszélyhelyzetben kellő mennyiségű adrenalint biztosítson a meneküléshez vagy a harchoz.

Nekem a közelmúltig ismeretlen volt a ez a konkrét definíció.

Valamiért a stresszt könnyebb mumusnak látni, mint valami nagyon emberinek, pedig a nagyon emberi vonásokkal könnyebb együtt élni, és ilyen módon elfogadni, beépíteni az életünkbe.

Pontosan erre kaptam nemrég egy szuper módszert, még én is most gyakorlom, de egyelőre úgy tűnik, többet segít a múlttal és a jövővel kapcsolatos szorongásaimon, mint eddig bármi.

STOP IT!

Létezik egy irtó vicces angol kabaréjelenet, amelyben egy nő azzal a problémával érkezik a pszichológushoz, hogy attól fél, élve eltemetik. A szakember végighallgatja, majd közli vele, hogy öt perc alatt megoldja a gondot, és párszor erőteljesen rákiált a csajra: STOP IT! Azaz: HAGYJA ABBA! Mióta megnéztem ezt a jelenetet, megváltozott az életem… na, jó, nem, de legalább van mit küldözgetnünk egymásnak a barátnőimmel, ha a béka feneke alatt vagyunk.

Marhaságnak tűnhet, de a jelenben élés művészetének tényleg ezzel a mondattal kell kezdődnie: hagyd abba! Akaszd meg a gondolataid fogaskerekét ennél a mai napnál, ennél a konkrét pillanatnál, és állj meg!

Én első körben már itt elbuktam; hogyan akaszthatnám meg a gondolataimat, amikor a múlton meg a jövőn szorongani muszáj, hiszen ha nem szorongok miattuk, még a végén… na, mi lesz akkor? Higgyétek el, komolyan így élem meg ezeket a pillanatokat: mintha felelős lennék a saját szorongásomért. Valahol egy kicsit babonás hitnek is tűnik ez, vagyis jobb félni, mint megijedni. Jobb félni? Jobb félni?! Hát, a frászkarikát jobb!

Mert igazából nincs semmi baj azzal a jelennel

Szóval azt a tippet kaptam, hogy amikor magával ragad a szorongás, álljak meg, és figyeljem meg a pillanatot, de egészen részletesen. Mit csinálok épp, milyen ruha van rajtam, milyen illatokat érzek, milyen az idő, milyen hangok vannak körülöttem, tehát merevítsem ki a jelent, és próbáljak a megfigyelés segítségével minél tovább benne maradni.

Mert valahogy úgy van ez, hogy a jelen, persze a váratlan kataklizmákat kivéve, az esetek nagy részében békés.

Példát mondok: Stresszben vagy egy új kapcsolat miatt, félsz, hogy elköveted a régi hibákat? Talán így lesz, de még valószínűbb, hogy mivel okos vagy, tanultál belőlük, és jóval kisebb marhaságot csinálsz majd, esetleg előre felismered a szitut, és meg tudod akadályozni (true story).

A jelent kimerevíteni nem gyávaság, vagy a dolgok elmismásolása, éppen ellenkezőleg: a saját erődnek a felismerése. Hogy most, ebben a másodpercben, itt, ahol vagyok, nincs baj, ez pedig hihetetlen energiákkal tud feltölteni a jövőre nézve.

Ha legközelebb elkap a szorongás, csak próbáld ki, hogy kimerevíted a jelent, mint egy képet, vagy egy lassú videót – veszíteni nem veszítesz vele, legfeljebb több köröm marad az ujjadon. Mert, hogy még egy new age mondással megspékelve, önjelölt guruként engedjelek benneteket utatokra, elmondom azt is, hogy „az aggodalom nem a holnapot fosztja meg a gondjaitól, hanem a mát az erejétől”.

Kalapos Éva Veronika

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unspalsh/Jared Sluyter