Tulajdonképpen az egész írói karrierem egy időkapszulával kezdődött. 

Történt ugyanis, hogy megkeresett bő hat éve a Manó könyvek szerkesztője, hogy indítanának egy új ifjúságikönyv-sorozatot Ellenpontok címen, ahol a könyv két fele két ellentétes szemszöget mutat be, középen pedig lenne egy neutrális rész, amely feloldja a konfliktust. A slusszpoén mindebben az, hogy ez a közrefogott fejezet éppúgy kerül majd forgalomba a köteten belül, mint a régi könyvek: a lapjait otthon kell felvágni, annak tartalma egészen addig rejtve marad az olvasó elől. Nos, ez volt az a pont, ahol én nemcsak hogy azonnal beleszerettem a projektbe, de rögtön megláttam, mi is valójában az a lezárt rész: hát egy időkapszula!

De mi is pontosan az időkapszula?

Időkapszulát tulajdonképpen építhet bárki (úgyhogy jó program lehet egyet akár egy iskolai osztállyal vagy a gyerekekkel létrehozni), aki szeretne a jövő generációinak üzenni, látleletet adni a jelenéről, elmesélni, milyennek látja az életünket szűkebb vagy tágabb környezetében. Fontos tehát, hogy olyan tartályba rejtsük el a szimbolikus tárgyakat, ami ellen tud állni az idő vasfogának, nem kezdi ki sem nedvesség, sem rozsda, sem talajvíz (ami az egyik legnagyobb rákfenéje az időkapszuláknak, valami okból ugyanis a legtöbbje a föld alá kerül, bár ott fenyegeti a legtöbb veszély). Szerencsére ma már könnyűszerrel vásárolhatunk időkapszulának alkalmas, rozsdamentes acélból készült tartályokat, ha szeretnénk üzenni a jövőbe. 

Fontos is, hogy minden eszközt megragadjunk a konténer tartalmának megóvására, nehogy hasonlóan járjanak a kapszulánk kinyitói, mint a Long Island-i Smithtown kíváncsi közönsége.

A publikum eleinte csupán csalódott volt, amiért az 1965-ben elrejtett tárgyból olyan piszlicsáré dolgok kerültek ki, mint a városka 300. születésnapjára rendezett ünnepség kellékei, egy telefonkönyv, egy fekete férfikalap, az ötvenes évekből származó aprópénzek, és egy főkötő. Ám aztán igen hamar arcul csapta őket a valóság, pontosabban az időkapszulából áradó penetráns bűz. 

Mit üzen nekünk Köbüki?

Bár az időkapszula szó 1938-ban jelent meg először, ennél jóval korábbról, a XVIII. századból is datálódnak emlékekkel teli üzenetek.

Idehaza tavaly januárban nyitottak fel egy 166 éves időkapszulát, amit az esztergomi bazilika száz méter magasan lévő keresztjéből emeltek ki, ebben többek között megtalálható volt az akkori hercegprímás által írt emlékirat is.

Nem könnyű azonban okosan összeállítani egy időkapszulát. Gondolkodni kell a jövőbeli megtalálók fejével is, vajon mi az, ami értékes információval bír számukra a jelenünkből, és még értelmezhető, illetve lejátszható is. Hiszen amit ma a technika csúcsának értékelünk, simán lehet, hogy ósdi vacak lesz egy évszázad elteltével. 

1939-ben a földbe teszik az időkapszulát a New York-i világkiállításon – Forrás: Getty Images / Bettmann

Időkapszulák, amik a kutyának se kellenének

Van, aki szerint az időkapszulák tartalmának java része halálosan unalmas, amely nem annyira a készítője jelenébe, hanem optimista, önző és narcisztikus énjébe enged bepillantást. De még így is vannak olyan időkapszulák, amik azok számára is óriási csalódást okoznak felnyitáskor, akik amúgy sem reménykedtek valami szenzációs találatban.

Ilyen volt például az az 1969-es páncélszekrény, amit három évvel ezelőtt nyitottak ki a New Hampshire-beli Derry könyvtárban nagy izgalmak és médiafelhajtás közepette, hogy aztán csalódottan konstatálják: a doboz az égadta világon semmit nem rejt. 

Egy arizonai pláza időkapszulája pedig igazán nem volt más, mint egy (két) rendkívül átlátszó, bóvli reklámfogás. A tucsoni bevásárlóközpont, az ország első légkondicionált plázája, egy időkapszula lezárásával próbálta még jelentőségteljesebbé tenni az ünnepélyes megnyitót, majd az előre meghatározott 25 év elteltével ismét összetrombitálták a nagyérdeműt az emlék kiásására. Még egy történészt is elhívtak az eseményre, a szakértő azonban roppant csalódottan asszisztált a tartalom átvizsgálásához: egy rendkívül rossz állapotban megőrzött helyi újság és pár névjegykártya előhalászásához.

A norvég Otta város lakóinak is különösen sok türelemre volt szükségük, amikor végre letelt a száz év és kinyithatták azt az időkapszulát, amit még 1912-ben ástak el. A rendezvényszervezők természetesen itt is megtalálták a módját, hogy minél grandiózusabb csinnadratta előzze meg az ünnepélyes unboxingot, így az egy évszázadon felül még további másfél órát kellett várniuk, míg végre kiderült, mit rejt az üzenet.

Ha valaki valami szenzációsra számított, annak végül is nem kellett csalódnia, az ócska kacatok között ugyanis 1914-ből és 1919-ből származó napilapok is voltak… de vajon hogy kerültek bele? 

Hova is dugtam?

Arra is érdemes gondolni, hogy vajon mi garantálja, hogy az adott tárgyat majd megtalálja valaki?

Ilyesmi malőr esett meg a westporti általános iskola 1947-ben elásott időkapszulájával, amit a készítője instrukciója szerint 50 évig tilos volt előásni. Ám amikor letelt a fél évszázad, az utókor ott állt széttárt karokkal, az igazgató ugyanis egy dolgot elmulasztott: a pontos helyet megjelölni. Szóval itt érdemes megjegyezni: önmagában nem biztos, hogy elég, ha az unokád lelkére kötöd: a nyaraló kertjének végében van egy időkapszula, amit majd az ő unokájának unokája ásson ki. Nem csoda, hogy az évek során temérdek időkapszula süllyedt el a felejtés mocsarában, hogy aztán egy töredékükre egészen véletlenül találjon rá az utókor. 

Időkapszula-vadászatban

Ha ezek után sem sikerült elvennem a kedved attól, hogy kíváncsi legyél, mit rejtettek el régebbi generációk, akkor szeretnélek megnyugtatni: jelenleg is ketyeg a „tojásfőző órája” jó pár olyan üzenetnek, amik a közeli és a kicsit távolabbi jövőben nyílnak ki, és ráadásul még a helyüket is lehet tudni. Az egyik ilyen a Nickelodeon kapszulája (nyitás: 2042. április 30-án!), amiben többek között

egy Reszkessetek, betörők!-videókazetta, egy Nintendo Game Boy, és egy Gak nevű, a gyurma és slime hibridjére hajazó izé található – azaz csupa olyan holmi, amikről a kilencvenes évek gyerekei úgy érezték, méltóképp reprezentálja a generációjukat.

Forrás: Wikipédia

Már csak három évet kell várni, hogy megpillanthassuk a világ legnagyobb időkapszulájának tartalmát, amit 1975. július 4-én ötven évre pecsételt le egy nebraskai üzletember, Harold Keith Davisson. A termetes konténerbe egyébként főleg az ő ingóságai kerültek, többek között bikinialsók és egy nulla kilométeres Chevy Vega.

Disney-rajongóknak 2035. július 17-én a kaliforniai Disneylandben van a helyük, amikor a Csipkerózsika kastélyában elhelyezett időkapszulát felébresztik ötvenéves álmából. (Mondjuk, hogy a szállásadójával szemben neki miért csak a fele időt kell konzerválva tölteni, azt sajnos nem tudom.) 

Forrás: Flickr / JeffChristiansen

Türelmes utódoknak

Az amerikai Oglethorpe Egyetem alagsorában található, gránitba ágyazott, a civilizáció kriptájának elnevezett időkapszulát viszont csak 8113-ban lehet majd kinyitni – jövőbeli MZ/X-eink majd úgy fognak az emlékeinkre rátalálni, mint ahogy a XX. század elején felnyitották az egyiptomi piramisokat. De hogy mit fognak szólni a kriptában felhalmozott kacatokhoz (ami többek között ilyesmikből áll: konzervnyitó, szappan, száraz martini, kézi mérleg, váza, alufólia, tollasütő labdával, afroamerikai játék baba, Donald kacsa, fogselyem, illetve hangfelvétel formájában Hitler beszéde is), azt elképzelni sem bírom.

  

De aki igazán jól bírja cérnával, annak félmillió év (mínusz öt, annyi ugyanis már letelt) sem fog megkottyanni – a norvég sarkvidéki földbe, pontosabban Hornsundba, egy fjord mélyére ugyanis pont ennyi időre ásott be egy időkapszulát a lengyel projektvezető, Marek Lewandowski. Hogy nehogy beleöregedj a kíváncsiságba, azért elárulom ennek is a tartalmát: emberi és patkány-DNS-t, egy mobiltelefont, a Pułtusk meteorit egy darabját és 300 hibernált medveállatkát is magában foglal a tartály. Ezek az apró élőlények ugyanis rendkívül strapabírók, túlélik a sugárzást, nagy nyomást és vákuumot, de kibírnak extrém hőmérsékleteket is mínusz 272,8 Celsius-foktól akár a plusz 150-ig is. És reméljük, azt a félmillió (mínusz öt) évet is, aminek el kell telnie ahhoz, hogy megérezzék újra a napvilágot, bármilyen világ vár is rájuk itt akkor.

És ti mit rejtenétek el az időkapszulátokba? Írjátok meg nekünk kommentben!

Fiala Borcsa

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Cem Ozdel / Anadolu Agency