-

Gyurkó Szilvi: Egyik kedvenc íróm (és hősöm), Rejtő Jenő mondotta volt: „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye, rövid és céltalan”. S ebben azt hiszem, igaza volt. Mégis a céltalanságnak és drámaian belátható, közelítő vég ellenére megélt időnek valahogy értelmet kell adni, és ebben nagyon komoly szerepe van annak, hogy kik vagyunk. S mivel azok vagyunk, amit megeszünk, én annyi finom, édes, lágyan omló karamellt, csokoládét, fagyit, tojáshabot, krémest, mindenízű cukorkát, sós, mogyorós, kávés és rózsaborsos sütit és szalagos fánkot akarok enni életemben, amennyi belém fér. Na, erről a gyönyörűségről mondok le 40 napig, hogy áldozatommal elnyerjem a bűnbocsánatot, és húsvétkor két pofára zabálhassam megint a ropogós, mogyorós, tej- és étcsokis mámort.

Fiala Borcsa: Én eredetileg azt terveztem, (persze másnaposan) hogy megragadom az alkalmat, és majd jól nem iszom alkoholt negyven napig. Nagyon büszke voltam a felelősségteljesen macskajajos döntésemre, és hogy megerősítsem hősies fogadalmamat, nyomban meg is ünnepeltem egy pohár borral. Ám ahogy közeledett a böjt első napja, úgy szállt inamba a bátorságom. Mert hát negyven nap, az negyven este a megszokott pohár vörösbor nélkül. Nagyon, de nagyon durva lenne... Ezért aztán a szerkesztőségi értekezleten, amikor meg kellett mondani, ki miről mond le, sunyin bedobtam a húst. Azt persze ravasz módon nem árultam el, hogy nekem ez nem nagyon fáj, simán elvagyok nélküle, amíg van sajt a hűtőben (meg vörösbor). De utána nagyon elszégyelltem magam. Sikeresen beleugrattam ebbe a közös böjtbe az egész csapatot, mindenki hősiesen bevállalt valami kőkemény aszkézist. Erre nekiállok itt gizdáskodni. Meg különben is, hát hogy leszek így én a jani?

Így végül újabb nagy fogadalmat tettem, bár én is éreztem, hogy riszálok itt a böjtömmel, mint egy fürdősk... és sutyiban visszatettem a tiltólistára az alkoholt. Szóval titokban zugböjtölő leszek. De csak péntektől. (Torkos csütörtökön csak nem fogok szomjan halni?) Hogy milyen lesz? Keserves. De majd inkább elmesélem. (Ha túlélem... HA!)

D. Tóth Kriszta: Két évvel ezelőtt durván nyomtam a böjti időszakot. Úgy éreztem, teljes méregtelenítésre van szükségem (ki tudja, talán ez volt a végső „leszámolásom" az intézményesített televíziózással), így aztán 40 napig nem fogyasztottam kávét, alkoholt, húst, édességet, tésztát és kenyérféleségeket. Jó pár centivel karcsúbb lettem (nyugi, már visszajött), és két hétig totál kibírhatatlan voltam az elvonási tünetektől (ma újra kenyérre kenhető vagyok, kedves és jó fej, khm...). De megcsináltam. Na, idén nem ez lesz. Bár főszerkesztőként biztos nekem kellene itt példát mutatnom és mindenkit túllicitálnom a lemondásban... Végül hosszas és alapos önvizsgálat (és a gigafellélegzés, amit Borcsa üzenete jelentett, hogy bevállalta a piát) után úgy döntöttem, mégsem az alkoholról mondok le. Jááj, ez most úgy hangzott, mintha alkesz lennék. Pedig neeem. Csak izé... szóval... szeretem a jó bort. Meg a finom koktélokat. És most pont szabin vagyok. Aztán meg egyéves lesz a WMN márciusban. A férjem szülinapja is akkor van. És az öcsémék kisbabája is megszületik előbb-utóbb. Na, szóval ennyi kihívás még nekem is sok. Úgyhogy marad a másik, ami a szívem csücske. Liszt. Azaz: kenyér, tészta, süti. A finom, meleg, fehér sercli, belül lágy, kívül roppanós... ááááá!

Kormos Anett: Én negyven napig gondolkodom azon, hogy miről mondanék le, ha le tudnék mondani bármiről, és ha lenne bennem egy fikarcnyi következetesség, kitartás vagy bármi... nagyon fog fájni.

Prónay-Zakar Gina: Lejövök a kávéról. Az elmúlt időszakban a kávéfüggőségem csúnyán túlszaladt a normálison. Napi négy-öt kávé sem volt ritka, és egyre többször éreztem erős szívdobogást, ami a legkevésbé sem nyugtatott meg. Kialvatlan vagyok és folyton fáradt, ezt próbálom a kávéval kompenzálni. Amitől aztán nem tudok aludni. Ördögi kör. Mivel viszont most kicsit átszervezzük a munkát a Libertadban, és márciusban végre síelni is eljutok, ideje, hogy kicsit jobban odafigyeljek magamra. Azt remélem, hogy az első pár nap hasogató fejfájása után könnyebben tudok majd aludni. De kemény függőség ez, azt már ma is kijelenthetem. Az első kávémentes napomon tízszer mondtam el egy órán belül a kolléganőmnek reflexből, hogy: na jó, igyunk egy kávét, és utána folytassuk. A fejem pedig tényleg majd szétrobban, haza kellett jönnöm aludni délután, hogy túléljem a napot. A másik nagy terv az alkohol... ezt a síelésig biztosan tartani fogom, utána viszont nem tudom garantálni...

Both Gabi: Kemény fogadalmat tettem. Naponta huszonöt percet töltök azzal, hogy rendet rakok a lakásban. Apránként. Minden szobában, szekrényben, asztalon, polcon, ágy alatt... Nem veszem föl közben a telefont, nem keresem meg az órarendet, a tornacuccot, a tízórais dobozt, senkinek nem viszek egy pohár vizet, nem viszem le a kutyát, nem szaladok le a boltba, nem kérdezem ki a leckét, nem mosogatok, mert az nem számít rendrakásnak. Hanem csak rendet próbálok rakni a lakásban. És magamban is. És aztán ha rendet vágok, végre lesz időm magamra is, mert nem kell keresnem az órarendet, a tornaccot, a...

Pásztory Dóra: Én azt várom ettől a 40 naptól, hogy nem fogok Facebookozni. Azt gondolom magamról, hogy ha elhatározok valamit, akkor tűzön-vízen át végigviszem, a dacom és csakazértis attitűdöm átsegít minden nehézségen. A Marci nagyon kiröhögött, amikor mondtam, hogy ez lesz a böjti fogadalmam (mondjuk, akkor azért lefagyott az arcáról a mosoly, amikor megemlítettem neki, hogy a Szentesi szerint inkább a szexet válasszam). Valamelyest jogos a kételye, ugyanis nem tudom, hogy volt-e már valaha ilyen erős függőségem. Egyszer már írtam arról, hogy mennyire rá vagyok kattanva, és 24 órából 25-öt nyomkodom a telefonomat, ami nemcsak a környezetemnek idegesítő, hanem sokszor már nekem is. Szóval kíváncsi vagyok, milyen lesz. Találok-e nyomkodni való pótcselekvést vagy a FB lekapcsolása elég lesz a függőség visszaszorítására? Fel kell fedeznem újra a honlapokat, a tájékozódás azon formáját, amikor én megyek a hírek után, ha már ők nem jönnek elém. El kell búcsúznom a villódzó kis piros számoktól a jobb felső sarokban, amelyek megjelenése boldogsággal és izgalommal töltött el. A messengert nem tekintem a FB részének, anélkül tényleg nem tudnék élni. Cserébe viszont megfogadom azt is, hogy kitiltom a hálószobából a telefont, nem viszem be altatáshoz, és nem nyomkodom sutyiban a takaró alatt, amikor a háztartásunkban tartózkodó összes férfiú álomba szenderült. (Még kiposztolom ezt a cikket, hogy mindenki tudja, jó? Vagy azzal a kihirdetés pillanatában már meg is szegem a fogadalmat?)

Deli Csenge: Azt tervezem, hogy ez alatt a 40 nap alatt kiiktatom az étkezéseimből a kenyeret, valamint a péksütiket. Amúgy nem vagyok annyira függő, de egy finom csokis csiga, esetleg egy sajtos croissant bármikor elcsábít a suli büféjében. Gondolkodtam, hogy lemondok a csokiról meg az édességekről, és amilyen stréber vagyok csakazértis, ahogy a Dóri vagy itt sokan mások, meg is csináltam volna, de annak nagyon csúnya vége lenne. A kéthetes diéta alatt is totál dekoncentrált lettem az iskolában. Meg hisztis. Tehát ez senkinek nem lenne jó. Ahogy a Facebook-elvonás sem. Azt várom ettől a negyven (40!!??!) naptól, hogy hősiesen végigküzdöm a #WMNpower segítségével, meg hát úgyis tartjuk egymásban a lelket. Majd jelentkezünk, ha túléltük...

Horvát Sára: Végignyomom rendesen a böjtöt. Miért? Két dolog miatt: az egyik, hogy egy kicsit úgy érzem magam, mint az Anonim Alkoholisták csoportjában. Könnyebb, ha mindenki megcsinálja, és nem vagyok egyedül. A másik: mert kíváncsi vagyok, megy-e majd. Az más kérdés, hogy az Instagram-oldalamról derült ki számomra, amidőn egy clevelandi szakács bekormozta az arcát, hastagelte a hamvazószerdát és a 46 (wtf?) napos böjtöt, hogy itt mindenki a húsvéthoz kapcsolódó böjtről beszél, ami nekem véletlenül se jutott eszembe, és rögtön meg is találtam a kifogást. Hiszen már itt, a WMN-en is megírtam, hogy inkább zsidó vagyok és még inkább semmilyen, ám ha valamikor, akkor Jóm Kippurkor (az engesztelés napján) böjtölök egy egész napot, ha épp nem vagyok terhes vagy beteg. És akkor azt gondoltam: oké! Megcsinálom.

Szentesi Éva: Miután Gyurkó Szilvitől megtudtam, hogy „az vagy, amit megeszel", egyből rettenetesen boldog lettem, mert akkor én egy csípős, izgalmas, sokszínű, rejtelmes ember (nő) vagyok. Hiszen csak az indiaiak tolnak ennyi indiait, mint amennyit én. Ebből kifolyólag bevállalom, hogy 40 napig nem eszem (zabálok) indiait. Mert rettenetesen kíváncsi vagyok rá, hogy ha kivonom az élet értelmét az életemből, akkor cukibogár leszek-e végül. És mivel be vagyok biztosítva az csúfos bukás lehetőségével, büszkén, nyegle modorral vállalom eme kihívást. Hozzáteszem, hogy amikor az életem múlt az önmegtartóztatáson, akkor se mindig sikerült uralkodni magamon, úgyhogy nem sok jót jósolok. Legutóbb is csak két hétig bírtam. Mondjuk, ezt a böjtöt legalább nem én találtam ki. Tényleg, melyikőtök volt az? Állj elém, ha van merszed!

WMN

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/K Petro