-

Szerdán bepillantást nyerhettetek Barnabás heti menüjében, ahol a sushitól a gyorséttermi kajáig elég széles skálát jártunk be. Talán, úgy tűnik teljesen irreális, hogy egy kétéves rendszeresen ilyeneket egyen, biztos felmerült valakiben a gyanú, hogy csak a cikk kedvéért állítottam össze ezt a menüt.

Ezért úgy döntöttem, hogy elmesélem, miben és mitől változtak az étkezési szokásaink, amióta Londonban élünk.

A műértő ételt fogyaszt

Ne higgyétek, hogy én garnélarákon meg savanyított gyömbéren nőttem fel, és teljes kiőrlésű tortilla-chipset mártogattam a házi készítésű guacamoléba. Szerintem ezek a szavak nagyjából 16 éves korom körül nyertek értelmet. Akkor is csak azért, mert elkezdtem nemzetközi szinten versenyezni, és az úszásnak köszönhetően eljutottam olyan helyekre, ahol nem vöröshagymával, szalonnával és fokhagymával ízesítették még a tortát is.

Egy 1000 fős kis baranyai faluban, Palotabozsokon nőttem fel, aminek az volt az előnye, hogy gyakorlatilag organikus, biozöldségeken és gyümölcsökön keresztül ismerkedtem az ízekkel. Persze ott és akkor még nem aggattak semmiféle trendi, árnövelő címkét a terményekre, egyszerűen csak almát, körtét meg barackot ettünk, többnyire a fáról.

Marci kicsit komolyabb gasztronómiai előnnyel indult, ő ugyanis a legendás éttermes (meg most már sportriporteres) Gundel család sarja. Szerintem neki a génjeiben van a minőségi ételek szeretete, még akkor is, ha volt egy olyan időszaka, amikor a sült krumplin és rántott húson kívül nem nagyon evett meg mást. Elég nehéz ezt elképzelni egy olyan férfiról, aki az alapján választ nyaralási célpontot, hogy milyenek az éttermek.

Szerencsére, mire minket összesodort az élet, már odáig fejlődött, hogy a második randinkon főzött nekem. Állítása szerint románcunk egyik fordulópontja volt, amikor a „kolbászt vagy szalonnát tehetek a rakott krumpliba?” – kérdésre a „lehetne mindkettőt?” – választ adtam.

Szépen lassan, de a kezdetektől fejlődött a közös idő eltöltésének azon formája, amely az ételek, éttermek megismerésén keresztül zajlott. Ez abban csúcsosodott ki, hogy nászajándékként kaptuk egy vacsorát az egyik magyarországi Michelin-csillagos étterembe. Amikor a legjobb barátnőm megvette a vouchert nekünk, még nem is sejtette, hogy milyen nehéz helyzetbe hoz minket ezzel a remek ötlettel, ugyanis mire eljutottunk odáig, hogy beváltsuk az ajándékot, már szépen terebélyesedett a pocakom.

Szóval Barnabás ízélményei például egy Michelin-csillagos étterem 12 fogásos menüjéből is származtak. Egyes kutatások szerint nagyban befolyásolja a későbbi ízlésünket, hogy magzatkorunkban milyen ételeket fogyasztott az anyukánk. Amióta látom Barnabást enni, komolyan hiszek ebben. Szóval ez elég nagy öngól volt.

Amikor féléves korában elkezdtem a hozzátáplálást, még nem tűnt ennyire szórakoztatónak és mesélhetőnek a történet. Jó másfél hónapig mindent elutasított, illetve a kóstolásig általában eljutott, de semmiből nem evett értékelhető mennyiséget. Utólag most már tudom, hogy még nem volt rá készen. Akkor változott a hozzáállása, amikor stabilan elkezdett ülni. Onnantól Kánaán volt. Jöhettek az ízek, formák, állagok. Közel laktunk a Lehel piachoz, úgyhogy rendszeresen oda jártunk beszerzőkörútra. Egyéves koráig főztem neki egy magyar babaszakácskönyvből. Már akkor sem nagyon számíthattam a saját kreativitásomra. Egyéves korában költöztünk ki Londonba. Pont akkor, amikortól már néhány kivételtől eltekintve szinte mindent ehetett, amit mi. A „felnőtt” ételekkel már ebben a kultúrában ismerkedett meg.

Magyarországon úgy tudtam túlélni a főzést, hogy heti egyszer elkészítettem egy csomó zöldséget, azokat kisebb adagokban lefagyasztottam, majd kiolvasztottam őket különböző kombinációkban. Magamnak pedig rendeltem, amit a silány minőség miatt utáltam, de valamit enni kellett. Főzni viszont se kedvem, se energiám nem volt.

Itt Londonban egy ideig mázsás súlyként nehezedett rám a család heti táplálásának felelőssége. Nyomasztott, hogy ki kell találnom mikor, mit együnk, hol szerezzük be az alapanyagokat. Mivel nincs autónk, jó előre végig kellett gondolni a bevásárlólistát. Marcit sem akartam szívatni azzal, hogy amikor hazaér végre a munkából, még háromszor ki kell futnia a boltba ezért vagy azért.

Szerettem volna, ha Barnabás változatosan, egészségesen táplálkozik, de fogalmam sem volt, ezt hogyan tudnám megoldani úgy, hogy nem szívesen töltök fél óránál többet a konyhában, és ha van egy kis időm olvasásra, nem a gasztroblogokat böngészem végig.

A csodadoboz

Aztán egyszer csak bepottyant a postaládánkba a „csodadoboz” reklámja, és mint egy jolly joker, minden problémámat megoldotta. Ha jól tudom, most már Magyarországon is elérhető hasonló szolgáltatás, ha nem is akkora választékban, mint itt. A csodadoboz lényege, hogy minden héten kitalálják helyettem a menüsort, saját farmokról beszerzik az alapanyagokat, leírják (hülyebiztos képekkel illusztrálják!) a recepteket, majd vasárnap este kiszállítják a heti adagot (a mi esetünkben 3x2 adag főétel). Annyi mozgásterünk van, hogy öt nappal a szállítás előtt öt ételből választhatjuk ki a nekünk tetsző hármat.

Ez azért nagyon ideális számunkra, mert alapvetően mindent szívesen kipróbálunk, megkóstolunk, szinte minden zöldséget, gabonát, húst megeszünk. Amit a legjobban szeretek benne, hogy semmi felesleg nem marad utána. Ha egy recepthez egy csipet fűszer kell, akkor egy csipetet küldenek. Minden csomagolóanyag újrahasznosítható, így a gasztroélmény mellett még környezettudatos is ez a választás.

A legtöbb recept 30-45 perc alatt elkészíthető, és ezek tényleg teljesen reálisak, nem Jamie Oliveresek, amik általában a tévében 15 percet jelentenek, a konyhámban meg másfél órát. Imádom, hogy látom a húsok színét, állagát, érzem a zöldségek illatát, ismerkedem olyan fűszerkeverékekkel, konyhatechnikai módszerekkel, amikről 32 évig semmit sem tudtam.

Barnabás látóköre, szókincse és ismeretei is folyamatosan tágulnak, ugyanis a hét fénypontja, amikor vasárnap este csöngetnek, és ő pakolhatja ki a dobozt. Szóval így történhet meg, hogy a gyerekem menüjében feltűnik a marokkói bárány, garnélarák és hasonló izgalmak.

Nagyon sokat változott itt az ízlésünk, sokszor jó irányba. Egy szigetországban a halételek, vagy a sushi egyáltalán nem olyan luxus, nehezen beszerezhető étel, mint otthon. Ahogy a fűszeresebb Közel-keleti ételek is sokkal gyakrabban fordulnak elő a kínálatban, mint Magyarországon. A csodadoboznak köszönhetően pedig felépült egy komoly receptgyűjteményünk, amiből ihletet tudunk meríteni azokra a napokra, amikor kifogyunk az ötletekből.

Pásztory Dóri

 A képek a szerző tulajdonában vannak