-

Barnuskám!

Végre egyszer időben írok neked, de csak azért, mert a lelkiismeretemen kívül még hárman követelik tőlem időre a gondolataimat.

Nem, nem igaz, a második szülinapodra amúgy is megleptelek volna azzal, hogy 25-én elküldöm a kis levelemet, amiben havonta beszámolok az életünkről. Vagy kéthavonta. Mindegy is. Gondolom, amikor olvasod ezeket a sorokat, már pontosan tisztában vagy azzal, hogy egy ilyen szétszórt, késős anyát dobott neked a gép. Most még olyan édes vagy, nem látod a hibáimat, és simán túllépsz azon, hogy nem ismerem a Naprendszer bolygóit, ráadásul gond nélkül leferrárizok egy lámbordzsínit.

Kétéves lettél, drága Kincsem! Olyan hihetetlen ez nekem! Egy ráncos, hunyorgó kis pokróckupacból egész nap dumáló, rohangáló kisfiúvá cseperedtél a szemem láttára. Amióta világra jöttél, két nap kivételével minden napodban osztoztam. Az eleje kicsit rázós volt. Bénáztunk, pánikoltunk, nem aludtunk, kikészültünk, pedig te már akkor is állati jó fej voltál, csak ránk zuhant a felelősség, az óránkénti döntések sokkoló valósága, a teljes érzelmi-, idegi- és fizikai kimerültség, valamint a közös utunk elejét jellemző iránykeresés, kóválygás. Néhány hónap alatt összeszedtük magunkat apáddal, te meg ügyesen túlélted ezt az időszakot.

Azért két és fél hónaposan már érezted, hogy elő kell hozakodnod a gurgulázó kacagással, ami azóta is számtalan nehézségen átsegített minket. Amikor már totál kivagyunk, akkor kínunkban röhögünk valamin, és máris minden jobb lesz.

Az első pár hónapban azt hittem, hogy nem lehet túlélni az anyaságot. Annyira, de annyira jó anyukád akartam lenni, csak rohadtul nem tudtam kiguglizni a tökéletes anyaság receptjét, pedig nap mint nap megpróbáltam. Számoltam a napokat. Először a gyermekágyi időszak végéig, azt mondták, akkor kicsit könnyebb lesz, lenyugszanak a hormonok. Aztán három hónapos korodig. Állítólag vannak olyan kölykök, akik olyankor már átalusszák az éjszakát. Utána azt vártam, hogy kibújjon az első fogad, és elkezdj kúszni, mászni, járni. Az elején reméltem, hogy a szoptatás és az éjszakázás elviselhetővé válik majd egy idő után... aztán annyira jól belejöttünk, hogy még másfél év után is mindkettő szerves része volt a mindennapjainknak.

Sokat vártam, sok mindenre. Azt hiszem, hét hónapos korod körül tűnt fel, hogy már nem csupán túlélem a napokat, hanem simán eltelik az idő veled. Kezdtek kicsit könnyebbé válni a hétköznapok, pedig az éjszakák csak akkor durvultak be igazán.

Egyéves korodra éreztem azt, hogy ura vagyok a helyzetnek. Hogy magabiztosan boldogulok veled a nagymamák állandó, biztos támasza nélkül is. Persze azzal a megingathatatlan, sziklaszilárd háttérrel, amit apukád jelent mindkettőnknek.

benti

Kijöttünk Londonba, eltelt egy év. Ahogy életed első heteiben cammogtak a percek, az órák, később a napok, most úgy rohant el ez az egy év. Annyira, de annyira jó volt! Összeértünk végre! Úgy másfél éves korod körül elkezdted átaludni az éjszakát, ami lényegesen megkönnyítette a nappalokat is. Aztán megtanultál beszélni, így az is kikristályosodott, hogy milyen baromi vicces gyerek vagy.

Most meg itt ülök, írom neked ezt a levelet, és érzem, hogy hamarosan elindulsz a saját utadon. Közeledik annak az időszaknak a vége, amikor még a hétköznapjaink együtt telnek, az élményeid nagy részét még tőlem kapod, de hamarosan már nem én leszek neked a világ közepe, csak egy nagyon biztos szelete, ahova mindig vissza lehet térni. Én leszek a kiindulópontja az örömökkel, izgalmakkal, nagy felfedezésekkel, néha bizony csalódással és szomorúsággal tarkított életnek. Talán most jött el az a pont, amikor apró lépésekkel elkezdem kinyitni a védőszárnyamat, ami alól szépen, lassan, évek múlva kirepülsz.

Az anyai identitásom a teljesítendő feladatok sorából egy igazi csodává érett melletted. Sokkal több lettem a létezésedtől, és sokkal jobb emberré váltam, mióta itt vagy velünk. Nagyon sokat tanultam magamról az elmúlt két évben, és azt hiszem, téged is egész jól megismertelek. Jó csapat lettünk, na!

Köszi, hogy az anyukád lehetek! És hogy akkora király gyerek vagy, amitől tök jól érzem magam a bőrömben, meg ebben a szerepben! Nagyon-nagyon szeretlek!

Ölellek! (És egy kicsit meg is csikizlek, jó?)

Anyukád

 

 A képek a szerző tulajdonában vannak