–

Nyolc hónappal ezelőtt tök egyedül elindítottam a WMN-t. Persze ez így nem igaz, mert az első pillanattól fogva mellém állt néhány régi barát, aki szerző lett, vagy tanácsadó, esetleg mindkettő. De a dolog pénzügyileg úgy nézett ki, hogy írtam egy könyvet, amit sokan elolvasta(tato)k, és amivel egy már szabad szemmel is látható összeget kerestem. És én ennek a pénznek – bár nagy volt a kísértés – nem luxusnyaraláson meg az Andrássy úti Burberry boltban vertem a seggére (ahogy Somogyban mondani szoktuk), hanem létrehoztam belőle egy internetes magazint.

Repített minket a lendület, szinte azonnal jöttek a sikerek, az olvasók elsöprő hálája és lelkesedése, a szakma elismerése, a barátaink, családtagjaink büszkesége. Lett naponta átlagosan 30 ezer egyedi látogatónk, havonta meg majd’ hatszázezer. Lett meghívás szakmai konferenciákra. Lett helyem az egyik kiváló szaklap Top25-ös listáján, amely a legmeghatározóbb internetes szereplőket veszi számba. Szóval ez mind, és mi örültünk, hogy a kemény munka, az innovatív hozzáállás, a közösségi szellem, a bátorság, a tabudöntés, a kreativitás, valamint a sokféleség, a tökéletlenség és a függetlenség ünnepe ilyen csodás eredményt hozott.

Azzal nem untatlak titeket, hogy mindeközben hogyan vált válik egy bölcsészlány kényszerből úgynevezett üzletasszonnyá, hogyan kell a gyors és látványos siker mögé odapakolni az infrastruktúrát, stratégiát, üzleti tervet meg mindenféle más szükségszerűséget.

Isten hozott a start upok világában, celebkém! De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a WMN nagykorú lett.

Ez azt jelenti, hogy már nem garázsblog, vagy egy kívülről hangos és magabiztos, de lélekben anyakedvence kamasz, hanem egy igazi kis felnőtt, egy még mindig zsengekorú, de már valódi magazin, aki (ami) igyekszik a saját lábára állni. Mondhatnám úgy is, hogy piaci szereplő lett, és ennek az a legláthatóbb jele, hogy megjelentek rajta a reklámok.

És az a helyzet, hogy mi ennek örülünk. Sőt, büszkék vagyunk rá! Mert ez azt jelenti, hogy vannak olyan vállalkozások, cégek, amelyek fantáziát látnak abban, amit mi képviselünk. A klasszikus banner-hirdetéseket már ismeritek, tán láttátok is az oldalon, szerintem ebben nincs semmi különös. Arra vigyázunk, hogy ne zavarjanak titeket olvasás közben, mert az nem jó, ha az olvasó ideges lesz egy-egy banner láttán – szerintem ezt a reklámozó sem szeretné.

Azt már a kezdeteknél elhatároztuk, hogy ha majd eljön ez az idő, akkor sem írunk klasszikus PR-cikket. Az oldalunkon továbbra is minden egyes cikk és videó valódi. A mi szellemi termékünk, mi találjuk ki, mi írjuk, mi forgatjuk. Ha jó, akkor miattunk jó, ha pedig rossz... hát, akkor meg miattunk rossz. De – ahogy Kormos Anett mondaná – természetesen soha nem fordulhat elő ilyen. Ahogy azt is eldöntöttük az elején, hogy csak olyan támogatót „engedünk be” az oldalra, aki szerintünk illik a WMN-re, és elfogadja, hogy nálunk csak egyféleképpen készülhetnek cikkek: őszintén, és a legjobb tudásunk szerint. Megrendelésre, előírásra, igazságot ferdítve nem.

Mi írjuk azt, amit gondolunk, pont úgy, ahogy szoktunk, ők pedig, ha úgy adódik, hogy az általuk képviselt üzenetek átfedésben vannak a miénkkel, akkor esetleg támogatják az oldalt.

Meggyőződésünk, hogy így erősítjük, nem pedig gyengítjük majd egymást. Nem lesz ebből sok, és ha jól végezzük a munkánkat, akkor az olvasásélmény pontosan ugyanolyan jó lesz, mint bármikor azelőtt.

Egy célunk van ezzel az egésszel. Az, hogy a továbbiakban is működni tudjunk, hogy – ingyenesen – tolni tudjuk a tartalmat számotokra úgy, ahogy szeretitek. Hogy elmondhassuk, amit mondani akarunk, tabuk és megfelelési kényszer nélkül. Szóval folytathassuk a munkát, amit elkezdtünk.

És most vissza a hüvelygombához... akartok róla beszélni? Mert akkor már írjuk is...

D. Tóth Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Ollyy