1. 

„Ez az egész iskolaérettség nem csak egy humbug? Az én időmben nem volt kérdés, hogy hatévesen mindenki suliba ment...”

Az iskolai sikeresség feltétele, hogy a gyerek testileg, lelkileg és szellemileg is érett legyen azokhoz a kihívásokhoz, melyeket az iskola jelent számára. Ez nem kevés egy hat-hétéves kisgyerek számára! Az iskola elvárja, hogy a gyerek képes legyen végigülni ötször-hatszor negyvenöt percet, beilleszkedni egy számára többnyire idegen környezetbe, úgy használni a kezét, hogy azok a kis kampók beférjenek a vonalközbe, arra, hogy tudja, hogy mi a feladata, akkor is, ha június óta nem változott a játékigénye, kibírni az egész napot délutáni alvás nélkül, akkor is, ha augusztusban ez a napirend része volt, cipelni az iskolatáskát, stb…

2.

„Azt szerettem volna, ha a gyerekem még óvodában marad, de azt mondták, hogy muszáj elkezdenie az iskolát... tényleg így van?

Ahhoz, hogy jobban rálássunk a kérdésre, nézzük meg előbb a jogszabályi hátteret. Az oktatási törvény hatályos változata szerint a tankötelezettség az iskolaérettséghez van kötve, mely döntés első körben az óvodavezető dolga, aki a gyereket ismerő óvónők szaktudására alapoz, hiszen személyesen nem ismerheti az összes gyereket. A törvény szerint egy kisgyerek abban az évben mehet iskolába, amelyik év augusztus 31-ig betölti a hatodik évet, és legfeljebb még egy évet maradhat, ha a fejlődése azt kívánja. Ezen felül is maradhat még egy évet, ha a szakszolgálat azt javasolja. Sokszor tapasztaljuk, hogy a fenntartó nyomást gyakorol az óvodára azért, hogy minél hamarabb kikerüljenek a gyerekek az óvodai ellátásból, ilyenkor bátran ragaszkodjunk ahhoz, hogy szakember döntse el, mi az, ami a gyerekünknek jobb.

3.

„Én úgy látom, hogy a gyerek már csak unja az óvodát. Ez azt jelenti, hogy iskolaérett?”

Nagyon fontos kérdés. Nézzük, melyek azok a szempontok, amelyeket érdemes figyelembe vennünk. Az első, és talán leginkább ismert: az intellektuális érettség. Ezt részképességekre szoktuk bontani, mint a figyelem, a memória, a számfogalom, a szövegértés, a problémamegoldás, térbeni-, és időbeni tájékozottság, erkölcsi érzék, és ezeket is tovább bontjuk. Így a vizsgálat során követjük a figyelem terjedelmét és a koncentráltságot, a rövid és a hosszú távú memória terjedelmét és tartósságát, valamint a szerialitást – ez az ismétlődések, ritmusok felismeréséről és reprodukálásáról szól (jól jelzi a diszlexia veszélyeztetettséget).

Legyen a gyereknek kialakult szám- illetve mennyiségfogalma tízes számkörben, a korának megfelelő szöveget is értenie kell (ehhez meg kell tudni különböztetnie a hangokat, ismernie a szavakat, a történek ok-okozati összefüggéseit azonosítani, időbeni egymásutániságot felismerni). A problémamegoldás és gondolkodás gyorsaságát, kidolgozottságát, valamint a megoldásokban megjelenő kreativitást is figyeljük. Ezeknek a vizsgálata nem egyenként, hanem komplexebb feladatokban történik, ha több területen észlelünk hiányosságot, akkor el kell döntenünk, hogy a felzárkózáshoz elég a spontán érés, vagy személyre szabott fejlesztés szükséges.

4.

„Azt mondta az óvónő, hogy a lányom a legokosabb a csoportban, de nagyon pici, a szél is elfújja, úgyhogy abban maradtunk, játsszon még egy évet az óvodában. Jól döntöttünk?”

Talán a leginkább magától értetődő szempont a testi fejlettség. A gyereknek el kell viselni azt a fizikai terhelést is, amit egy tanóra végigülése, vagy egy tornaóra jelent.

Az egyensúlyrendszer, és a nagymozgások éretlensége állandó kudarcélményt tud okozni, ezért fokozott figyelmet, fejlesztést igényel. A nagymozgásokból eredő finommozgás az írás elsajátításában játszik fontos szerepet. Szerencsés, ha a gyerek már az iskola előtt eléri a megfelelő fejlettségi szintet, hiszen az írás tanulása amúgy is próbára teszi majd a kudarctűrő képességét. Sokszor kell megélnie, hogy nem arra kanyarodik a ceruza, amerre ő szeretné. Itt már fontos a szem- és kézmozgás összerendezése, és a dominancia kialakulásának kérdése. Nem az az érdekes, hogy jobb vagy balkezes, hanem az, hogy ne legyen keresztezett a dominancia. De ami még fontosabb: ne legyen kétkezesség, és ötéves korig, de legkésőbb iskolakezdésig biztosan alakuljon ki a domináns kézhasználat. Ez azért érdemel fokozott figyelmet, mert kialakulásának hiánya nehézségek okozhat az írás és az olvasás elsajátításában.

5.

„A gyerekem felszabadultan játszik az óvodában, és minden reggel boldogan várja, hogy találkozhassunk a barátaival. De ez csak azóta van így, amióta nagycsoportos lett. Korábban folyton szorongott, ezért attól félek, hogy az iskolában is félni fog a nagyobb gyerekektől.”

Az érzelmi érettség megint több szempontú, fontos a belső, hogy tudja kezelni a megélt kudarcait, a nagy feladatokkal járó tehetetlenségeket, tűrje a monoton gyakorlási, oktatási helyzeteket, tudja késleltetni fizikai szükségleteit (evés, ivás, mozgás, ürítés), a közlési szükségletét, a játék szükségletét, és fontos a külső. Ez utóbbi a társas kapcsolódással összefüggő problémák megoldása. Tudjon konfliktust kezelni, az agresszió helyzetnek megfelelő formáját kiválasztani, el tudja viselni, ha az iskolai környezetben nem ő a legfontosabb, tudja védeni saját énjének a határait, képviselni magát, tudjon olyan barátot választani, akivel kiegyensúlyozott a kapcsolata, tudjon veszíteni.

Mindez nagyon soknak tűnik, mert tényleg sok. Bár ezeket csak első osztályos szinten kell tudni, de talán érzékelhető, micsoda kimondott vagy kimondatlan elvárásnak kell megfelelniük, és ez a legtöbb első osztályosnak sikerül, viszont ehhez ránk felnőttekre is szükségük van! Szülőként fontos a jelenlétünk, a figyelmünk, az általunk nyújtott biztonság, a feltétel nélküli elfogadásunk. Pedagógusként pedig mindenképpen értékeljük mindazt a hatalmas erőfeszítést, amit a gyerekek tesznek. A tanítók részéről nagy segítség, ha úgy tervezik az órarendet, hogy elosszák a terhelést, és szükség esetén a gyerekek szükségleteit a tervezet elé helyezzék. Ha a gyerekek ezeket megkapják, nagy valószínűséggel jól veszik majd az akadályokat, és a második félévet is örömmel kezdik.