–

Ennél nagyobb ajándékot nem is adhattak volna a szüleim – csengenek fülembe Danielle szavai. Amerikai barátnőm drága játékok vagy a papa által finanszírozott egyetemi tanulmányok helyett valami teljesen másért volt hálás. Azért, mert szülei munkája miatt gyerekkora jelentős részét külföldön töltötte. Dél-Afrikában, Angliában és Portugáliában nőtt fel: az ő identitását nemcsak szülei kultúrája, de a másik három kultúra, és e vándoréletmód is formálták.

A Danielle-hez hasonló úgynevezett „harmadik kultúrájú gyerekek” életét két közös vonás jellemzi. Miután szüleik nemzetközi munkája miatt egy vagy több olyan országban is élnek gyerekként, amely nem a szüleik kultúrája, visszatérnek szülőhazájukba. Életüket állandó és gyakori változások szövik át.

Amit elvesz

A „globális nomádként” is aposztrofált gyerekek kulturális identitását a szülői – vagyis az útlevelük szerinti – kultúra mellett a vendéglátó ország(ok) szokásai, értékrendje is formálja, így ezekből, és e változásokkal tarkított életmódból alakítanak ki egy „harmadik kultúrát.” Otthonosan mozognak két vagy több kultúrában, de teljes egészében egyiket sem ismerik. Visszatérő kérdés számukra, hogy kik is ők, és hova tartoznak?

E gyökértelenség, kívülállás legsokkolóbb élményéről mégsem egy idegen országban megélt évek alatt, hanem legtöbben a hazatéréskor számolnak be: ekkor szembesülnek azzal, hogy nem ismerik mélységeiben a saját kultúrájukat, nem értik anyanyelvük finomságait.

A 17 éves Lea, aki a Kanadában töltött öt éve alatt bosnyáknak érezte magát, Szarajevóba visszatérve tapasztalta meg, hogy a torontói élményei, az ottani szokások olyannyira nyomot hagytak gondolkodásmódján és értékrendjén, hogy most nehezen találja helyét a bosnyák gimnazisták között.

Ezek a gyerekek a néhány évenkénti költözéssel addigi életük színteréből – a család kivételével – szinte mindent elveszítenek: a barátokat, a kedvenc játszóteret, a megszokott illatokat, meghatározó helyeket, és fontos kapcsolatokat, amelyek addig biztonságot adtak nekik. Bár a technika vívmányainak köszönhetően ma már könnyebb a kapcsolatok ápolása, és a barátságok is megmaradhatnak, életük minden területét érinti a változás: egy repülőút után ismeretlen kultúrába, új nyelvi közegbe, új gyerekek közé csöppennek, hogy ott folytassák az életüket. A nagyfokú mobilitást nemcsak a költözés, de környezetük állandó változása, és az ezzel együtt járó veszteség adja: hasonló cipőben járó gyerekek távozása, újak érkezése, és az állandóvá váló ismerkedés-búcsúzkodás ciklusai.

Amit ad

De ez az életmód nem csak a veszteségekről és a nehézségekről szól. Sőt. Lássuk, miért is szerette ezt annyira a barátnőm? Ez az életforma sok utazással, a világ távoli részeinek, sokféle náció, szokás és gondolkodásmód megismerésével jár. Beállítottságtól és a szülők hozzáállásától függ, hogy milyen élményként élik meg mindezt a gyerekek, mit tanulnak ebből, és személyiségük hogyan gazdagodik e nem könnyű életforma során?

Az ötvenes évek óta kutatott „harmadik kultúrájú gyerekek” témában sok-sok tanulmány után kialakult egy általános profilkép. Általában több nyelvet beszélő, több kultúrát ismerő, és azok között otthonosan mozgó emberként nyitottság, empátia, rugalmasság, tolerancia jellemzi őket. Megfigyelőképességük átlagon felüli, hiszen többször kell egy új közeg szabályait megérteniük, amelynek kultúráját, szokásait és – általában – nyelvét is intuitív módon sajátítják el. Mivel nap mint nap mozognak különböző világok normái és szokásai között,

könnyen alkalmazkodnak az új helyzetekhez, és könnyen teremtenek kapcsolatokat. Multikulturális élményeik miatt képesek több oldalról is nézni ugyanazt a helyzetet. Miután sokféle világnézettel, normarendszerrel találkoztak, gondolkodásmódjuk széleskörű és sablonmentes.

A jövő polgárai

Ted Ward, amerikai szociológus még 1984-ben mondta, hogy ezek a gyerekek lesznek „a jövő polgárainak prototípusai.” A globalizáció és a nemzetközi karrierlehetőségek kiszélesedése által ez a jelenség mára sok millió gyereket és szüleit érint. Japánban már évtizedek óta, a közelmúltban pedig egyre több országban támogatják a „harmadik kultúrájú gyerekek” visszailleszkedését, és vizsgálják e jelenség társadalomra gyakorolt hatását, hiszen felnőve politikai és üzleti döntéshozóként szülőhazájuk is profitálhat egyedi tapasztalataikból.

A „harmadik kultúrájú gyerekek”, mint kategória, (ahova az ötvenes években diplomata- és katonagyerekek, misszionáriusok és külföldön élő üzletemberek csemetéi tartoztak) mára önnön határait feszegeti. Számos tanulmány jelent meg „harmadik kultúrájú felnőttekről” is, akik szilárd kulturális azonosságtudattal is megélhetnek hasonló élményeket kultúrák közötti váltáskor. A hovatartozás kérdése, a visszailleszkedés nehézségei miatt hasonló tapasztalatokról számoltak be menekülttáborokban felnőtt nigériai gyerekek, Amerikában nevelkedett spanyol ajkú bevándorlók, vagy többségi társadalom kisebbségi tagjai, például erdélyi magyarok.

E sok-sok változás a kutatások terén is újat hozott: mára a sokféle kategóriát, kulturális és etnikai keveredést magába foglaló úgynevezett „keresztkultúrájú gyerekek” elnevezés alá tartoznak a harmadik kultúrában felnőtt gyerekek. Egy biztos: az átmenetileg külföldre települt magyarok körében, a gyerekek születésével sok-sok család számára lesz érdekes ez a téma.

Trembácz Éva Zsuzsa

Éva nemrég megjelent könyvéről a szerzői Facebook-oldalán szerezhettek további információkat.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Artur Aldyrkhanov