Belépek a klubba. A kerthelyiségben még éppen nincs tömeg, leülök, és azonnal elkezdek hinni a csodákban. Egyedül látlak az asztalnál.

Egyedül vagyok én is. Hezitálok. Szexi vagy, itt a nagy lehetőség, kifogtalak. De biztos, hogy én kellek neked? Két életre elegendő bátorságot gyűjtök, odaülök hozzád. Csak mosolyogsz, nem szólsz. Átszalad bennem a férfiak örök problémája: először kezdeményezni, másodszor beszélgetni, harmadszor megfogni a kezét, negyedszer megcsókolni. Mindegyikhez bátorság kell, és én már azzal elhasználtam a következő kétszáz évre nekem rendeltetettet, hogy odaültem hozzád. Vajon honnan lesz erőm a folytatáshoz??

Csak nézzük egymást. A zene kihallatszik a klubból. Én ütemesen mozogni kezdek, te tovább mosolyogsz. De mintha már a zene is egy hullámhosszra hozna minket. Arra gondolok, nagyon megnézném, ahogy táncolsz. Csak úgy egyedül, függetlenül. És én is mosolyogni kezdek.

Aztán hirtelen elhatározással megcsókollak. Érzékenyen érsz a számhoz, borzongás fut végig a gerincemen. Az a ritka borzongás, ami csak az igazán sokat ígérő kapcsolatoknál jelentkezik. Ráz a hideg. Te pedig mintha mosolygás közben bájosan ráncolnád a szemöldököd. Mintha azt kérdeznéd: mi is történt most veled, kislovag?

A második csókhoz már nem kell olyan hihetetlen bátorság. A gerincemen szánkázó érzés megmaradt, hurrá! Pedig ez a csók sokkal hosszabb, mint a korábbi. Egyszerre ígéri a mennyországot és a poklot, és egy megfoghatatlan káoszt, amiben elveszhetek. De most nem érdekel az önuralom. Ha el kell vesznem, hát el kell vesznem! Kevés ilyen szenvedélyes pillanat volt az életemben. Feladom minden önuralmamat... és elveszek benned.

Te mintha csak tudnád. Sosem láttam még ilyen mindentudó mosolyt. Bele is borzongok a gondolatba, vajon találkoztam végre a nekem rendeltetett femme fatale-lal?!

A percek csak telnek. Te élvezed a holdfényt, ami valahogy engem is megbabonáz. Harmadjára már nem kell bátorság a csókhoz. Lassú és tartalmas, mintha direkt nyújtanád el. Süllyedünk, én csak merülök és merülök az örvényben. De hadd süllyedjünk! Hiszen a világ összes ideje a miénk. Kevés ilyen megnyugtatóan izgalmas pillanat volt zilált magánéletemben. Szeretek hosszan csókolni, mert nincs jobb, mint a megismerés varázsának elnyújtása.

Úgy nézek rád, hogy egészen elérzékenyülsz. Már biztos, hogy lesz az estének folytatása. Nem is gondolkodom sokáig. Felállok, megérintelek, és te ne húzódsz el. A tekintetemben ott van egy hosszú éjszaka ígérete. Magamhoz húzlak... és átölellek. Te nem ellenkezel. Látszik rajtad, hogy bárhová megyek, te ott leszel mellettem.

De miért is ne jönnél, hiszen csak egy üveg tequila vagy...

Takács Krisztián