–

Végtelen idő  

Miranda July Négykézláb című könyvéről már lelkendeztem a WMN-en (sőt, egyenesen kötelező olvasmánynak kiáltottam ki, és ezt azóta is tartom). Ebben a regényben szerepel egy ünnepelt rocksztár, és az ő sajátos naptár-felfogása.

„Azt hiszem, már késő van, nem?” – mondtam, miközben a telefonomra néztem. Majdnem éjfél. „De nem nekem. Megyek a stúdióba” – csapta össze a tenyerét. „Nem használok órát, sem naptárat. Minden pillanat a most; minden nap kedd.”

A minden nap kedd ötlete több ízben is előkerül a könyvben, bennem pedig nagyon megragadt. Olyannyira, hogy végül én is bevezettem magamnak az örök keddek rendszerét.

Hogy mi okból és mit értek alatta? Elmondom.

Fejes ugrás

Februárban lettem szabadúszó, ami egy régóta dédelgetett késztetés már végleg elkerülhetetlenné vált megvalósításából fakadt. Bár a főállású újságírói, szerkesztői munkám mellett egy évtizeden keresztül sikerült úgy menedzselnem a dolgaimat, hogy a könyveim írására is tudjak időt szakítani, ezt csak hajnali 5 és 7 között tudtam megvalósítani. Ez már önmagában nagyon terhes lett egy idő után. Mellette elkezdtem kreatív íráskurzusokat is tartani gyerekeknek, felnőtteknek, az ehhez való anyagot is én állítottam össze. Illetve a könyveimnek hála egyre több helyre kezdtek hívni, legtöbbször vidéki iskolákba, könyvtárakba, nekem pedig nagyon fontos, hogy mindenhová elmenjek, és találkozzak az olvasóimmal. 

Bár egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, ezzel soha nem értettem egyet. „Csak szervezés kérdése!” – állítottam igen határozottan.

Két hátassal még mindig elboldogultam volna, ám három-négy-öt paripával a fenekem alatt már egyre kevésbé (hiába növesztettem nagyobbra a szent cél érdekében az ülepemet). 

Nem volt mit tenni: újra kellett gyúrnom az életemet ahhoz, hogy beleférjenek azok a feladatok, amik számomra a legfontosabbak.

A cápák élete