–

Egyedül az online és offline térben: csak a folyamatos építkezés segít

A legnagyobb nehézséget talán az jelenti egy szülőnek, hogy elfogadja: nem lehetséges és nem is szabad minden negatív hatástól megóvni a gyermekünket. Ahogy cseperedik, úgy kell visszafognunk a bennünk szunnyadó őrző-védő ösztönt, hogy ne keringjünk helikopterként minden próbálkozásuk felett, elhessegetve bármiféle önállóságot, önbizalmat, énhatékonyság-érzést.

Ahogyan a mászóka mellé sem állunk oda az idők végezetéig, épp úgy a szabadidő eltöltéséhez sem kell minden pillanatban asszisztálnunk.

A gyermekünk identitásának kialakulásában fontosak azok a tapasztalatok, melyeket a mi kért vagy kéretlen segítségünk nélkül szerez. Szüksége van az önálló konfliktuskezelésre, problémamegoldásra, arra a kísérletezési lehetőségre a kommunikációs minták és a viselkedés tekintetében, melyet a hiányunk nyit előtte.

Világos tehát, hogy el kell engednünk szórakozni, bulizni, határokat feszegetni, hiszen ezekben a szituációkban rengeteget tanul magáról és másokról. Bármilyen szirupos is a következő állítás, nagyon igaz: ha eddig jól tettük a dolgunkat, a fizikai távolság ellenére is közel maradunk hozzá, mert tudja, ha a maga szintjén megoldhatatlan helyzettel szembesül, minket riaszthat, legyen az bármilyen napszakban, bármilyen halaszthatatlan munkahelyi feladat közepette. Ehhez pedig rendkívül fontosak az egyszerű hétköznapok történései. 

Tegyük fel a kérdést magunknak: hányszor ültettük kispadra a gyerkőc aktuális szívfájdalmát, mert egy rendkívül fontosnak érződő egyéb probléma feloldásában fulladoztunk nyakig? Hányszor beszéltük ezt meg utólag vele?