–

II. Erzsébetről szinte mindenkinek van valamifajta elképzelése, hiszen a világ egyik legtöbbet fotózott uralkodója volt. Sokszor láthattuk őt rikító színű kosztümjeiben, virágos kalapjaiban és folyton a csuklóján lógó kézitáskájával. Hetvenéves uralkodása alatt mit sem változott a frizurája, tartózkodó, hivatalos mosolya pedig csak ritkán vált felhőtlen nevetéssé a nyilvánosság előtt; azt viszont egyáltalán nem titkolta, mennyire rajong kislánykora óta a corgi kutyákért meg a lovakért.

Kevés olyan ember volt az elmúlt száz évben, akit ennyien láttak, és még kevesebb, akit ennyire nem ismertek: a világ egyik leghíresebb asszonyaként élt, mégis következetesen elrejtette azt, hogy ki is ő valójában.

Nem uralkodónak született

Amikor 1926-ban világra jött, még senki sem tudta, hogy egyszer majd ő lesz a trónörökös, így egyáltalán nem nevelték uralkodónak: kifejezetten meghitt volt náluk a családi légkör, mindenki egyszerűen csak Lilibetnek hívta. Aztán 1936-ban, amikor nagybátyja, VIII. Eduárd lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse a kétszeresen elvált Wallis Simpsont, hirtelen minden megváltozott. A döntés nemcsak alkotmányos válságot okozott, hanem az akkor tízéves Lilibet sorsát is átírta. Apja, VI. György lett a király, ő pedig egyik napról a másikra trónörökössé vált.

A lány, aki még kiléphetett a sorból

A háború éveiben sok nehézséget élt át a Birodalom, Erzsébetnek pedig elég korán fel kellett nőnie. Tizenévesen már rádióbeszédet mondott az evakuált gyerekek érdekében, méghozzá nagy együttérzéssel és éretten. Később belépett a hadsereg női egységébe, ahol sofőrként és szerelőként is dolgozott, sok képen láthattuk őt egyenruhában az autók mellett: egyáltalán nem adott a rangra, és a protokoll sem számított, hisz háború volt.

A győzelem napján, 1945-ben, amikor London utcáin ünnepelt a tömeg, Erzsébet és húga, Margit engedélyt kértek, hogy csatlakozhassanak hozzájuk. Inkognitóban sétáltak az emberek között, nevettek, táncoltak, sodródtak az emberáradatban. 

Később úgy emlékezett vissza: ez volt élete egyik legboldogabb éjszakája. 

Talán azért is vált számára olyan széppé az emlék, mert ez volt az egyik utolsó alkalom, amikor nem kellett királynőként viselkednie.

A fogadalom, amit komolyan vett

Huszonegy évesen, egy dél-afrikai úton mondta ki azt a mondatot, amely aztán az egész további életét meghatározta: 

„Megfogadom, hogy egész életemet, legyen az hosszú vagy rövid, az önök szolgálatának szentelem, és annak a nagy birodalmi családnak a szolgálatára, amelyhez valamennyien tartozunk.”

Pár évvel később, huszonhét évesen „Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője” lett, amikor megkoronázták. Onnantól kezdve pedig valóban nem volt többé magánélete a szó hétköznapi értelmében. Akkor már kétgyerekes anya volt, férjével, Fülöp herceggel pedig, aki egyben távoli unokatestvére is volt, összesen 73 évig élt házasságban.

Uralkodása alatt mindig is a politikai semlegesség elvét követte, ám gondosan megválasztott nyilatkozataival és gesztusaival azért finoman befolyásolta a brit és a nemzetközi politikát is. Bár formálisan ő nevezte ki a miniszterelnököt, és akár meg is vétózhatta volna a törvényeket, a gyakorlatban soha nem élt vissza a politikai hatalmával: mindig a parlamentáris demokrácia keretein belül maradt. Tehát ritkán nyilatkozott meg, ám amikor mégis, azzal mindig az egységet és a monarchia folytonosságát szolgálta.

Egy ilyen alkalommal például azt mondta Erzsébet: 

„Minden cselekedetünk igazi mércéje az, hogy meddig tart bennük a jó.”

A jelenlét politikája

II. Erzsébet uralkodása alatt a világ radikálisan átalakult, ő azonban legalább ugyanolyan radikálisan tartotta magát az elveihez, mint a kezdeteknél: akkor is, amikor a Brit Birodalom felbomlott, a hidegháború véget ért, vagy amikor az Egyesült Királyság belépett az Európai Unióba, majd kilépett belőle. Tizenöt miniszterelnök váltotta egymást országlása alatt, az első Winston Churchill volt, az utolsót pedig, Liz Trusst halála előtt két nappal fogadta a Buckingham-palotában. Több generáció nőtt fel úgy, hogy Erzsébet volt az egyetlen uralkodó, akit valaha ismertek. 

Ő azonban mindvégig ugyanaz maradt: egy stabil pont, aki jelenlétével az állandóságot képviselte egy folyamatosan változó világban.

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy uralkodása alatt a Brit Birodalom végleg eltűnt, helyét pedig a Nemzetközösség vette át. Ez az átalakulás azonban cseppet sem volt mentes az ellentmondásoktól. Miközben a királynő természetesen a folytonosságot és az egységet képviselte, egy olyan történelmi örökség arca is volt, amelyet egyre többen újraértékeltek, hiszen a gyarmatosítás, a kizsákmányolás és a birodalmi múlt kérdései is helyet kaptak a nyilvánosságban. A társadalom nyíltan vitatta meg ezeket a kérdéseket, a királynő iránti tiszteletet azonban ezek az ügyek sem csorbították.

A hétköznapi Erzsébet

Persze az imázsához az is hozzátartozott, hogy láthattunk róla például Balmoralban, a skót birtokán készült lovaglós fotókat, vagy amikor corgi kutyáinak népes társaságában sétálgatott. Megbecsülte a hétköznapi örömöket, mert kevés alkalma adódott rá, hogy a saját életét élhesse.

Volt persze humora is, tipikusan angol: száraz, finom, néha abszurd. Beiktatásának platinajubileumi ünnepségén például egy videóban Paddington macival teázott, és még a Queen együttes We Will Rock You című dalának ritmusát is együtt kocogtatta a teáscsészén a CGI-technikával odavarázsolt legbritebb medvével.

Az is igen emlékezetes videó, amikor a londoni olimpiai megnyitón James Bonddal „ugrott ki” a helikopterből. Ezek a pillanatok egyáltalán nem rombolták a tekintélyét, sőt, inkább növelték töretlen népszerűségét.

A szerep ára

Miközben őt szeretetteljes családi közegben nevelték, saját gyermekeivel már sokkal formálisabb viszonyt alakított ki. Nála a kötelesség gyakran felülírta a személyes kapcsolódásokat, hogy ne sérüljön a monarchia néha szakadozó szövete. Ez a hűvösség különösen látványossá vált Diana hercegnő halálakor, amikor rezzenéstelen arccal állta végig a szertartást.

Ami uralkodóként erénynek számított – az érzelmi fegyelem –, az emberileg időnként kegyetlenségnek hatott.

Egy intézmény, amelyet életben tartott

A királyi család körül folyamatosakká váltak a botrányok, válások, komoly konfliktusok. Margit hercegnő hedonizmusa, Károly és Diana házasságának szétesése, illetve később András herceg Epstein-aktákkal kapcsolatos ügyei is megtépázták a Windsorok hírnevét. Erzsébet sokáig tartotta a hátát András miatt, végül mégis meg kellett fosztania saját fiát a rangjától. Harry és Meghan kiválása a királyi családból pedig újabb kihívásokkal járt, ám Erzsébet ereje csak akkor látszott némileg megroppanni, amikor férje, Fülöp herceg 99 éves korában meghalt. Először láthattuk igazán megtörtnek a királynőt. Őt idézem ismét: 

„A bánat az az ár, amit a szeretetért fizetünk.”

A bulváron kívül folyamatosan témát szolgáltatott a filmesek számára is a Windsor-ház: a The Crown-sorozatról is sokszor írtunk, de Mózes Zsófi korábbi írását is érdemes felidézni: ebben öt olyan filmet ajánl, amely a királyi család életét dolgozza föl filmes eszközökkel. Még maga David Attenborough is készített egy remek filmet II. Erzsébetről. Annyi bizonyos, hogy Erzsébet igen nagy hatással volt a művészetre és a popkultúrára, de még a gyerekirodalomra is. Ne felejtsük David Walliams Gengszternagyi című ifjúsági regényét sem, amelyben II. Erzsébet imádnivaló hősként jelenik meg.

Ezek a róla szóló vagy vele kapcsolatos alkotások mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy a monarchia intézménye az összes botrányt túlélte.

Még az utolsó hivatalos fotóján is makulátlanul nézett ki

Élete utolsó éveiben is ragaszkodott az esküjéhez, amit 21 évesen mondott: szolgált az utolsó pillanatig. Ma, a folyamatos megszólalás és önfeltárás korában szinte elképzelhetetlen az a fegyelem, amellyel ő hetven éven át kordában tartotta önmagát. Soha nem az volt a célja, hogy szeressék, neki az is elég volt, ha bíztak benne. Néha még a távolság is lehet megtartó erő.

View this post on Instagram

A post shared by @thewindsorsfamily

Tőle származó idézettel zárom a születésnapja tiszteletére írt cikkemet, amely azt hiszem, ma is érvényes. Nálunk pedig most különösen aktuális:

„Mindig is könnyű volt gyűlölni és pusztítani. Építeni és ápolni sokkal nehezebb.”

Both Gabi

Kiemelt kép forrása: Getty Images/ WPA Pool/ Pool