Margit – Nem tudott más lenni, mint ami volt, az utolsó igazi hercegnő – Egy királyi testvér élete és tragédiája

–

Az örök második

Nem született még két ennyire különböző nővér – mondogatták sokan II. Erzsébet angol királynőről és húgáról, Margit hercegnőről, mintha csak egy esti mesébe fognának bele. És persze számunkra – akik csak messziről követjük nyomon az angol királyi család életét – talán nem is több ez az egész, mint egy tündérmese, egy távoli országbeli királynőről és „az utolsó igazi hercegnőről”.

Mikor VIII. Eduárd lemondott az angol trónról, hogy elvegye a kétszeresen elvált amerikai Wallis Simpsont, öccsére hárult az ország vezetésének terhe, unokahúgai élete pedig fenekestül felfordult.

Az addig a világ szemétől elzárva, békében nevelkedő fiatal lányok hirtelen a figyelem középpontjába kerültek.

A monarchia intézményében minden és mindenki szimbolikus jelentéssel bír.

A nyugodt és fegyelmezett Erzsébet komolyan vette tudomásul, hogy egy nap királynő lesz, a bölcsesség, az anyaság, a női tökéletesség mintaképe. Odalett az ábránd a csöndes, vidéki életről.

A sors fintora, hogy a mindig is figyelemre és csodálatra vágyó, művészi lelkű és intelligens Margitnak csupán a második szerep, a könnyed, szép, de butuska hercegnő sorsa jutott.

Gondolhatjuk, milyen nehéz volt neki eljátszani, mikor kifejezetten intelligens volt, de nem elég könnyed, és nem klasszikus szépség. Talán könnyebb lett volna Margitnak, ha van még egy testvére, így azonban, amint Erzsébet trónörökös lett, tudta, sírjáig csak a második legjobb lesz mindenki szemében. Maga mondta:

„elkerülhetetlen, hogy amikor két nővér közül az egyik királynő, akinek kijár a tisztelet, a becsület, és akinek minden jó forrásának kell lennie, akkor a másiknak a legkreatívabb rosszindulat jár, a gonosz mostohatestvér szerepe.“

Az utolsó igazi hercegnő

Margit tudatosan volt királyi hercegnő, soha nem akart átlagosnak tűnni. Távolabb nem is állhatott volna attól, hogy mint később Diana, hogy a nép hercegnője legyen. Ünnepelte a privilégiumait, melyek királyi születéséből jártak neki, és nem volt hajlandó lemondani róluk.

A Korona-sorozat megjelenése óta talán már egyre többen tudják, hogy Margit hozzámehetett volna az elvált Peter Townsendhez akivel 17 éves kora óta viszonya volt, amennyiben lemond királyi kiváltságairól és a saját és gyermekei öröklési jogáról. A királynő és a parlament ezt tűzte ki zálogul a botrányért.

Egy királynőtől túl szigorú és korszerűtlen volt az ultimátum, egy nővértől pedig egyenesen könyörtelen, de mégis csak ultimátum volt. Ha Margit igazi bohém lázadó lett volna, feladja hercegnői címét a szerelemért. (Látott már ilyet a világ, nem is sokkal korábban.)

Margit, talán hogy boldogtalanságát ellensúlyozza, lubickolt a hercegnőség adta kiváltságokban. Pár éve a Twitteren körözött egy dokumentum arról, hogyan is nézett ki a hercegnő egy délelőttje.

9.00: ágyban reggeli, majd rádióhallgatás, újságolvasgatás, dohányozás

11.00: egy órás fürdő, majd smink és haj

12:30: ebéd előtti vodkaszürcsölés

13:00: ebéd édesanyjával, Erzsébet anyakirálynővel

Ezek után valószínűleg barátokat látogatott, lovagolt vagy hivatalos eseményeken vagdosta a szalagokat és magas, vékony hangján elmondta a beszédeket. Majd átöltözködés, smink és hajigazítás, aztán irány az egyik bohém barátjának a partija, ahol megérkezésekor ő volt a díszvendég, majd távozása után a gúnyolódás legkedveltebb tárgya.

Bohémélet

Mikor kitudódott a Margit, és a nála 16 évvel idősebb, akkor még házas Peter Townsend viszonya, illetve a királynő és parlament tiltakozása a házasság ellen, a szabad szellemű, bohém művészek azt gondolták a hercegnő közülük való:

egy fiatal lázadó, szabadgondolkodású nő, aki áldozatául esett egy merev, hidegszívű rendszernek.

Később jöttek csak rá, hogy Margit ugyan valóban áldozata a rendszernek, de egyben szülötte is, a veleszületett királyi jogai és kiváltságai pedig túl fontosak számára.

Ezek után nem igazán fogadták be maguk közé. Meghívták partijaikra, mert eleganciát és fontosságot kölcsönzött az eseménynek, de amint távozott, elkezdték köszörülni rajta a nyelvüket. 

Margit sem értette soha igazán azokat a művészies, modern és lázadó szellemű dolgokat, amikhez olyan nagyon vonzódott. Kevéssel azután, hogy hozzáment Anthony (Tony) Armstrong-Jones fotóművészhez, kérdezte csak meg ártatlanul udvarhölgyétől, mégis mit jelent az, hogy bohém.

„Hát, hölgyem – jött a válasz – Tonyval kapcsolatban ez azt jelenti, hogy nem mindig fog megjelenni ebédkor, amikor megígérte.”

Múzsa

Attól függetlenül, hogy nem tudott soha beilleszkedni sem az angol, sem a külföldi modern szabadelvű művészi körökbe, az ötvenes évek egyik legmenőbb figurája volt, és nem egy művészt inspirált. Andy Warhol fotósorozatot csinált róla, míg Pablo Picasso teljesen bele volt habarodva, és egyszer meg is jegyezte barátainak, hogy „ha ott, Londonban tudnák, mit csinál ő álmaiban a királyi asszonyaikkal, bizony elvinnék a Towerbe és megszabadítanák a fantáziadús gondolatoktól, méghozzá úgy, hogy eltávolítják a fejét a nyakától”.

Vanessa Kirby (ő játssza Margitot a Koronában) szerint, a hercegnő ünnepelt balerina vagy színésznő lehetett volna, ha máshová születik. Imádott énekelni, táncolni, zongorázni, partikat adni és partikra járni.

Több lehetősége lett volna ismerkedni is és megtalálni azt a férfit, aki őt szereti igazán és nem azt, ami a címével járt.

Ó, milyen ősöreg történet ez, a mindenki által irigyelt hercegnő, aki talán boldog lehetett volna, ha nem hercegnőnek születik.

Boldog lehetett volna szabad szellemű, okos és csinos színésznőként, akit nemhogy befogad, de keblére ölel a művésztársadalom.

„Nem ismertem nála boldogtalanabb nőt”

Margit megpróbált megfelelni a királynő által ráosztott szerepnek, és annak a szerepnek is, amit ő a magáénak gondolt, de mindenhol csalódott és csalódást okozott.

„A tragikus hercegnőként” híresült el élete végére, sokan állították, hogy fényűző és hedonista életmódja ellenére nem ismertek nála boldogtalanabb nőt.

Nem tudott megfelelni, és semmiképp sem tudott boldog lenni abban az örök kettősségben, aminek szimbólumává vált.

Akik kecsességet vártak tőle, azok a fennhéjázást látták meg benne, akik empátiára szomjaztak, azokkal szemben Margit távolságot tartott.

A tradicionalistáknak Margit nem jelentett mást, mint obszcén, lázadó modernitást, míg a kor modern úttörőinek a hercegnő a monarchia hagyományainak szimbóluma volt.

Senkit nem érdekelt, hogy Margit milyen is volt igazából, családja, barátai és a világ számára is a királynő húga volt, egy igazi hercegnő.

Csernik Gréta

Források: ITT, ITT, és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann