A nagy férfi mögött álló láthatatlan nő – Einstein felesége, Mileva Marić szívszorító története

–

Ma el se tudjuk képzelni, hogy a 19. század végén milyen nehézségekbe ütköztek azok a nők, akik nem elégedtek meg a hétköznapi női szerepekkel, hanem tanulni akartak, mégpedig magasabb szinten. Az egyetemeken fehér hollónak számítottak a női hallgatók, de még a gimnáziumokban is, hiszen ezeket az intézményeket főként fiúk számára tartották fenn. Ilyen fiúgimnázium volt a zágrábi királyi gimnázium is. Ahhoz, hogy Mileva Marić beiratkozhasson, az apjának ki kellett állnia érte.

Egy lány a fiúk között

Miloš Marić, Mileva édesapja, az Osztrák-Magyar Monarchia bíróságán dolgozott magas beosztású hivatalnokként, és a maga korában kifejezetten haladó gondolkodású ember volt. Nemcsak felismerte lánya kivételes tehetségét, hanem hitt is benne. És ami még fontosabb: cselekedett is érte.

Mileva apja túl tudott lépni a korszak ostoba szokásrendjén, amely szerint elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy lány fiúk vagy férfiak társaságában legyen felügyelet nélkül.

Az pedig teljes megbotránkozást okozott, ha egy lány fiúgimnáziumba járt. Márpedig Mileva oda akart járni, ugyanis imádta a fizikát, és ezt a tárgyat csak a fiúgimnáziumokban oktatták magasabb szinten.

Úgyhogy Miloš Marić bekopogtatott a királyi gimnázium igazgatójának ajtaján, és kieszközölte, hogy Mileva olyan fizika-előadásokra járhasson, amelyek kizárólag fiúknak voltak fenntartva.

Mileva helyzete azonban korántsem volt egyszerű a fiúgimnáziumban. Nemcsak azért, mert lány volt, hanem mert testi fogyatékkal is rendelkezett. Csípőficammal született, amit akkoriban még nem igazán tudtak gyógyítani, így Mileva erősen bicegett.

Ez a látható fogyatékosság elszigetelte társaitól. De talán pont ez az elszigeteltség adott neki időt a gondolkodásra, a tanulásra, arra, hogy bebizonyítsa, hogy több annál, mint amit mások látnak benne. 

Azonban hiába tűnt ígéretes kisdiáknak, a gimnáziumban a jegyei leromlottak. Míg korábbi éveiben kiválóan tanult, a zágrábi királyi gimnáziumban fizikából és matematikából csak kielégítőtől jóig terjedtek az eredményei, kivéve a görögöt, amiből kiváló osztályzatot kapott. Hogy a jegyei romlásának mi lehetett az oka, csak feltételezni tudjuk. Mindenesetre az az elutasító közeg, ami a gimnáziumban, majd az egyetemen is körülvette, semmiképpen sem segítette a tehetsége kibontakozását. De az, hogy nem lett kiváló tanuló a gimnáziumban, nem tántorította el attól a céljától, hogy egyetemre akarjon menni, mégpedig fizika szakra.

1896-ban beiratkozott a zürichi műszaki egyetemre. Leveleiben lelkesen számolt be arról, hogy kinetikus gázelmélettel (gázrészecskék mozgásával) foglalkozik, az éterről szóló könyveket olvas, és diplomamunkáját a hővezetésről írja. 

Ifjú fizikusok

Mileva Marić és Albert Einstein egy csoportba jártak az egyetemen, és hamar egymásra találtak. Ugyanis akkor csupán hatan tanultak a zürichi műszaki egyetemen magasabb szintű fizikát, és közülük egyedül Mileva volt nő. A szakmai vonzalom egy idő után szerelemmé lett. Einstein így írt erről a lánynak:

„Milyen szerencsés vagyok, hogy benned találtam egy olyan teremtményt, aki egyenrangú velem, aki olyan erős és független, mint én magam! Mindenki mással egyedül érzem magam, kivéve veled.”

Ahogy ez a diákoknál lenni szokott, ők is együtt tanultak, és persze éjszakákon át beszélgettek fizikáról, filozófiáról és a világegyetem titkairól. Az egyetemen Mileva sokkal jobban teljesített alkalmazott fizikából, ahol ő az elérhető legmagasabb jegyet, ötöst kapott, Einstein pedig csak egyest, ami a közhiedelemmel ellentétben nem jelentett bukást, csupán a legalacsonyabb szintű osztályzatot.

Mivel azonos volt az érdeklődési körük, mindketten ugyanabban a témában kutattak, így együtt tervezték meg a diplomamunkájukat. Valószínűleg a téziseket is végigbeszélték, főleg, mivel a témavezető professzoruk is azonos volt, Weber professzor. Einstein a saját szavai szerint többre tartotta Mileva kutatásait a sajátjánál. „Alig várom, hogy folytassuk közös munkánkat. Folytatnod kell a kutatásaidat! Milyen büszke leszek, ha a feleségem doktor lesz, miközben én csak egy hétköznapi ember leszek.”

Amint a levélből kiderül, nemcsak a tudományos életre készültek együtt, hanem a házasságukra is. Annak ellenére, hogy

Albert Einstein édesanyja kifejezetten ellenezte ezt a házasságot. Úgy vélte, hogy egy egyetemet végzett nő nem lehet jó feleség, egyébként is, Mileva „túl intellektuális”, ráadásul járási nehézséggel küzd, és még idősebb is a fiánál közel négy évvel.  

Ám az anyai ellenkezés nem tántorította el egymástól a szerelmeseket. Úgy tűnt, fényes jövő áll Marić előtt, mert Weber professzor asszisztenseként akarta alkalmazni a fiatal nőt a diplomája megszerzése után, ami az első lépést jelentette volna a tudományos karrierje kiépítésében. Ám ez sohasem történhetett meg, ugyanis Mileva a záróvizsgán megbukott.

1901-ben újra megpróbálta a vizsgát, de az másodszorra sem sikerült. A kutatók külső okokat keresnek, mert tanulmányi eredményei és a fennmaradt kutatásai alapján ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Az egyik magyarázat szerint egyértelműen szexista indíttatásból buktatták meg. Marić már az egyetemi képzés ideje alatt megkapta egy professzorától, hogy nőként fölösleges egyetemet végeznie. Ha már csinálni akar valamit, akkor tanuljon ki egy kétkezi munkát. A másik elmélet szerint a második vizsgán azért bukott meg, mert akkorra már három hónaposan terhes volt az első gyermekükkel, Lieserllel, és a stressz, valamint Einstein családjának nyomása ellehetetlenítette a teljesítményét.

A pontos választ nem tudjuk, annyi azonban bizonyos, hogy Mileva Marić végül nem szerzett egyetemi végzettséget, és ezzel tudományos karrierje derékba tört. 

Kérdések, kérdések hátán

Mileva hazautazott Szerbiába, és ott adott életet első gyermekének, Lieserlnek, 1902 elején. Hogy a kislánnyal mi történt, nem tudjuk, mert később nem esik szó róla. Talán meghalt csecsemőkorában, talán örökbe adták.

Mileva házasságon kívül szült, ugyanis nem volt még Einstein felesége. És ez borzalmasan nagy szégyennek számított akkoriban.

Egy évvel később, 1903. január 6-án házasodtak össze Bernben. Innentől vetődnek fel azok a komoly tudományos kérdések, amelyekre talán sohasem kapunk pontos választ. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy milyen szerepe volt Milevának a férje kutatásaiban és felfedezéseiben? Az bizonyos, hogy tevékeny részese volt Einstein tudományos munkájának. Einstein már egy 1901. márciusi levelében írta Milevának: „Milyen boldog és büszke leszek, amikor kettőnk közös munkáját a relatív mozgásról győzedelmesen befejezzük".

1904-ben és 1910-ben született még két gyerekük, Hans Albert és Eduard. Közben, 1905-ben következett be Einstein „csodaéve” (annus mirabilis), amikor azokat a forradalmi cikkeket publikálta a fényelektromos hatásról, a Brown-mozgásról és a speciális relativitáselméletről, amelyek később világhírűvé tették. Hogy ebben tudományos szinten mennyi része volt Milevának, nem tudjuk. A kutatók széles körben vitatkoznak a témáról. Vannak, akik úgy vélik, hogy csupán érzelmi támaszt nyújtott a férjének, mások szerint megvitatták a kutatási eredményeket, és együtt „ötleteltek”. De több adat is azt látszik alátámasztani, hogy Mileva Marić szerepe több volt, mint egy figyelmes beszélgetőtársé vagy asszisztensé.

Amikor 1909-ben Einsteint meghívták Zürichbe az egyetemre tanítani, a felesége állította össze az előadásait. Mileva kézírásával maradt fenn Einstein több előadásának jegyzete is, és ő válaszolt, amikor Max Planck fizikus kérdéssel kereste meg Einsteint. Mindkét dokumentum az Albert Einstein Archívumban található Jeruzsálemben.

„Mileva Marić története szívszorító. Ebben az esetben is igaznak tűnik a híres mondás, miszerint minden nagy férfi mögött egy nagy nő áll. Az élete bizonyítja, hogy jelentős szerepet játszott a nagy zseni, Einstein munkásságában” – állítja Lorena Segura, az Alacanti Egyetem matematikaprofesszora, a téma kutatója.

Mileva életét, tudományos munkáját igen sokszor a Matilda-effektus egy tipikus példájának tekintik (erről itt írtunk bővebben), amikor a nő a férfitudós árnyékban marad, mert nincs lehetősége hallatni a saját hangját.

Egyes kutatók szerint az, hogy Einstein forradalmi cikkeiben mégsem említi a feleségét, bizonyíték arra, hogy nem adott hozzá lényeges elemeket a férje felfedezéseihez. Más kutatók pedig úgy vélik, hogy a korszakban esély sem volt arra, hogy Marić neve egy lapra kerülhessen a férjéével.

Az igazság valószínűleg már sohasem derül ki. Az azonban tény, hogy amikor a pár 1919-ben elvált, a válási szerződésben Einstein kötelezettséget vállalt arra, hogyha Nobel-díjat kap, annak teljes összegét Mileva Marić-nak adja. Ez nem egy légből kapott feltételezés volt, mivel ekkor már erős várományosa volt a díjnak a fizikus. Einstein végül 1921-ben kapta meg a Nobel-díjat, és a pénzt valóban Milevának adta, bár a nő csak a kamatokhoz férhetett hozzá szabadon, a tőkét Einstein hozzájárulása nélkül nem használhatta fel. Evan Walker fizikus így ír erről: „Nehéz ellenállni annak a következtetésnek, hogy Mileva jogosan vagy jogtalanul, de ezt tekintette jutalmának azért a szerepért, amelyet a relativitáselmélet kidolgozásában játszott.”

A válás után Mileva a fiainak szentelte az életét, főleg azután, hogy 1930-ban, 20 éves korában Eduardnál skizofréniát diagnosztizáltak. Eduard kezelési költségei miatt Mileva Marić anyagilag tönkrement, és el kellett adnia a házait, amiket addig vásárolt.

1948-ban halt meg, lényegében ismeretlenül. Több mint hatvan év telt el, mire 2005-ben az ETH (a zürichi műszaki egyetem) emléktáblát avatott egykori lakóházán Zürichben.

2009-ben a szerb diaszpóra minisztérium emlékkövet helyezett el a sírján. Ennyi maradt fenn annak a tudósnőnek a munkásságából, aki részese lehetett a relativitáselmélet felfedezésének. 

Miklya Luzsányi Mónika