„A gyógytorna nem wellness, hanem kemény munka, ami megtérül” – A leggyakoribb tévhitek a fizioterápiáról

–

Forrás Fernanda a saját sportsérülései kapcsán találkozott először a szakmája képviselőivel. Nyolc évvel ezelőtt, a Szegedi Tudományegyetem elvégzése után Győrben kezdett dolgozni, először a fürdőgyógyászatban, majd NB I-es kézilabdázók, később futballisták mellett. Arra kértük, segítsen tisztázni a gyógytornát övező félreértéseket.

Fizio vagy fiziko?

Kevés területen kavarodik össze annyira a terminológia, mint a gyógytornászok esetében.

„Magunkat gyógytornász-fizioterapeutának hívjuk. A fizioterápia a természet energiáit használja: manuális technikákat, gyakorlatorientált módszereket, különféle mozgásformákat. A fizikoterápia pedig azokat a kezeléseket jelenti, amelyeket gépekkel végzünk: elektromos árammal, ultrahanggal, galvánárammal, lézerrel vagy épp lökéshullámmal.”

E kettő mellett ott van még a balneoterápia, vagyis az iszapkezelések és gyógyvizes kezelések világa, ami bár külön ágnak számít, szorosan összekapcsolódik a fizioterápiával. „A gyógytornász ezeket a kezeléseket szabadon végezheti, a fordítottja viszont nem igaz, fontos különbségek vannak a képzések között.”

És itt jön a másik nagy tévhit: sokan gondolják, hogy a gyógytornász és a gyógymasszőr ugyanaz. „Életem során talán ezzel a tévedéssel találkoztam a legtöbbször. Van, aki szerint mindegy, hogy gyógytornász vagy gyógymasszőr kezeli, pedig közel sem mindegy! A négyéves egyetemi képzés, amiben részesülünk, komplex tudást és látásmódot ad. A gyógymasszőröknek és a rehabilitációs trénereknek is fontos szerepük van, de eltérő lehetőségekkel és kompetenciákkal bírnak.”

„Nem csak gyakorlatokat diktálunk”

Szintén gyakori félreértés, hogy a gyógytornászok csak gyakorlatokat diktálnak. „Óriási tévhit, hogy a munkánk kimerül abban, hogy leírunk egy sor feladatot, amit otthon elvégez a páciens. Valójában komplex terápiát végzünk. Állapotfelméréssel kezdünk, vizsgálatokkal térképezzük fel a problémát, majd orvosokkal, illetve más szakemberekkel együtt döntünk a terápiáról. Ebben lehetnek gyakorlatok, de sokszor kézzel végzett, úgynevezett manuálterápiás módszerek is.”

Ez utóbbi különösen fontos. „A manuálterápia hasonlít a masszázsra, de mégsem az. Tág fogalom: tartalmazhat csontokon és ízületeken végzett kezeléseket, vagy épp lágyrész-technikákat, amikor a fascia-hálóval és az izomzattal dolgozunk.

Gyakran ezek kombinációját alkalmazzuk: például egy lazító lágyrész-kezelést tornagyakorlatoknak kell követnie. Így zárul be a kör, és így vezetjük el a pácienst odáig, amíg panaszmentes nem lesz – vagy amíg annyira elsajátítja a gyakorlatokat, hogy otthon is képes folytatni a munkát.”

Csak idősebbeknek szükséges?

Sokan gondolják, hogy csak az idősebbeknek vagy az orvosi beavatkozáson átesetteknek van szükségük gyógytornára, azonban ez sem igaz.

„A praxisomban minden korosztály megfordul, mégis nagyon kevesen jönnek prevenciós céllal. Többnyire már probléma esetén keresnek fel, pedig például sportolóknál, de akár irodai dolgozóknál is hatalmas szerepe lenne a megelőzésnek, illetve annak, hogy csökkentsük a sérülés esélyét” – mondja Forrás Fernanda.

Amikor a gyógytornász a szánkba nyúl

Talán a legkülönlegesebb terület, amellyel Fernanda foglalkozik, az állkapocs-terápia. Ez a módszer sokkal több embernek javallt, mint elsőre gondolnánk: nemcsak a bölcsességfog-műtéten átesetteknek lehet rá szükségük, hanem a fogszabályozás alatt állóknak, az éjszakai fogcsikorgatóknak, a stressz miatt állkapocs-feszítőknek, sőt akár fülzúgással küzdőknek is. „Az állkapocs képes olyan mértékű feszülést létrehozni, hogy az ember egyedül nem tudja oldani. Ilyenkor jön képbe a terápia” – magyarázza a szakember.

A kezelés több lépésből áll: először kívülről lazítják a nyaki izmokat, az arcizmokat és az állkapocs körüli szöveteket, majd belülről, a szájüreg felől is dolgoznak. Ezután következik az állkapocsízület mobilizációja. „Amikor a környező szövetek ellazulnak, manuálterápiás fogásokkal próbáljuk mozgásba hozni magát az ízületet is” – mondja Fernanda.

Az eredmény sokszor már az első alkalommal érezhető: a páciens könnyebben nyitja és zárja a száját, oldódik a nyomás. „Más problémáknál is igaz, hogy már az első találkozás is azonnali változást hozhat, de a tartós eredmény folyamatos munkát igényel. 

A páciens felelőssége és a terapeuta személyisége

A gyógytorna nem ér véget a rendelőben. A valódi eredmény akkor érkezik, ha a páciens otthon is folytatja a munkát. „Ha valaki napi húsz percet szán a gyakorlatokra, gyorsabban tapasztal javulást, és ritkábban szorul újabb kezelésre.”

Közben nemcsak a szakmai tudás számít, a gyógytornász személyisége legalább ilyen fontos. „Empátiát, motivációt, energikusságot kell a páciens felé közvetíteni. Egy jó gyógytornász nemcsak a testtel, hanem a lélekkel is dolgozik.” Fernanda szerint ezek a készségek elengedhetetlenek: a szakembernek képesnek kell lennie arra, hogy megértő és támogató legyen, de oly módon, hogy egyúttal ki is mozdítsa a beteget a mélypontról, amit a sérülés vagy a fájdalom okoz. „El kell érni, hogy akarja a gyógyulást.”

A terápia így valódi együttműködéssé válik: a szakember irányt mutat, a páciens pedig hozzáteszi a maga napi gyakorlását. Ez a kettősség biztosítja, hogy a javulás tartós legyen, és az alkalmak sűrűsége fokozatosan csökkenhessen.

Nem wellness, hanem gyógyítás

A fizioterápia világnapja jó alkalom arra is, hogy eloszlassuk azt a gyakori tévhitet, hogy a gyógytorna olyan, mint egy wellness-szolgáltatás. „Komoly tudás, kitartás és együttműködés kell hozzá, ám a befektetett munka mindig megtérül” – hangsúlyozza Forrás Fernanda. Szerinte a gyógytorna lényege épp abban rejlik, hogy nem pusztán ellazít, hanem valóban a gyógyulás felé vezet.

„Ez nem masszázs és nem relaxáció. Ez kemény munka – sokszor fájdalmas is. Ahogy mondani szoktam: tövises az út a csillagokig, de ezeket a csillagokat tényleg el lehet érni.”

Fontos tudni, hogy egyetlen kezelés önmagában még nem hoz tartós megoldást. „Az első alkalom után sokan tapasztalják, hogy 2-3 napig akár rosszabb is lehet az állapotuk. Ez teljesen természetes: a szövetekben történik valami, a szervezet reagál, elindul a gyógyulási folyamat. Ezt követi a javulás, és mindig azon dolgozunk, hogy ez a jobb érzés minél tovább kitartson.”

A terápia ráadásul folyamat: nem egyszeri találkozásról szól. „Az elején lehet, hogy heti kezelésekre van szükség, majd ritkábban találkozunk: kéthetente, háromhetente, havonta, végül kéthavonta. Szépen lassan engedjük el egymás kezét, hogy a páciens önállóan is képes legyen fenntartani a jó állapotot.”

Ihász Nóra