Felnőtt vagyok, és színezőzöm! Ezt javasolják az ideggyógyászok is

–

Emlékszem az első alkalomra, amikor a kezembe akadt egy felnőtt színező. Egy festőművész barátnőm nappalijában láttam meg Johanna Basford Titkos kertjét, ezt a négyzet alakú füzetkét, ami még hófehéren is gyönyörű volt és hívogató. A részletgazdag ornamentikák és mesébe illő illusztrációk szinte üvöltöttek azért, hogy az ember színes ceruzát ragadjon – kortól és nemtől függetlenül.

Akár meg is lephetett volna, hogy mégis mi szüksége egy harmincpluszos, csodálatos kézügyességgel rendelkező művésznek ilyesmire, de Pannit (nevezzük mondjuk így) ismerve a válasz adta magát. A barátnőm nem esztétikai értéket keresett a füzetben, hanem lehetőséget a zsilipelésre: generalizált szorongó, perfekcionista művészként óriási megkönnyebbülést jelentett számára, hogy végre valahol elvárásoktól mentesen, tét és döntések nélkül alkothat, és órákra elveszhet egy repetitív, monoton, közben mégis inspiráló tevékenységben.

Panni nincs egyedül az érzéssel. Magáért beszél a tény, hogy a Stress Relieving Patterns névre keresztelt (elsők között számontartott) színező 2015-ben bekerült a New York Times bestsellerei közé, és csak abban az évben több mint 12 millió példányt adtak el belőle – spoiler: felnőtteknek. Az ötlet egyre több terjesztőnek megtetszett:

sok könyvesboltban már külön színezőrészleg is van, és a klasszikus virágos motívumok mellett akár Ryan Gosling vagy Harry Styles ikonikus szettjeit, esetleg a démonidézés különböző fázisait is kiszínezhetjük.

Egy forrás szerint 2023-ban a felnőtt színezőkönyvek világpiaci forgalma körülbelül 150 millió amerikai dollár volt, és a becslések szerint ez a szám 2024–2030 között évente 9–10 százalékkal is emelkedhet – ez nagyban magyarázható a mentális egészséggel kapcsolatos trendek, illetve a digitális detox népszerűségének növekedésével. Na, meg persze a TikTokkal, amit rögtön elleptek a színezős trendek.

20 perc színezés felér egy nyugtatóval

Ha most szkeptikusan ingatod a fejed, mondván, hogy ez is csak egy újabb trend, amit hirtelen mindenki felkapott, aztán majd kifut, van egy fontos hírünk: a színezés mentális egészségre gyakorolt hatását már Jung óta vizsgálják a szakemberek, és minél alaposabb képalkotó folyamatokkal vizsgálják közben az emberek agyát, annál nagyobb mellszélességgel támogatják a hobbit. Azt, hogy már 20 perc színezés is jelentősen csökkenti a stresszért felelős kortizolszintet, régóta tudjuk – a neuroesztétika fejlődésével azonban ennél is izgalmasabb információk is felszínre kerültek az elmúlt években.

Az például megvan, hogy az emberi szem több mint 10 millió (nem, nem írtam el!) szín és árnyalat detektálására képes? Ez az úgynevezett HSL-rendszernek (Hue – árnyalat, Saturation – telítettség, Lightness – világosság) is köszönhető, és az idegtudomány korai kutatásai már arra is rámutattak, hogy bizonyos árnyalatokat jobban, másokat kevésbé kedvelünk globális szinten.

Mindezért a nyakszirti lebenyben elhelyezkedő látókéreg felelős: ez a terület ugyanis nemcsak a színérzékelést segíti, de egyben itt dől el az is, hogy bizonyos árnyalatok milyen biológiai hatást gyakorolnak ránk. A színek ugyanis nemcsak a hangulatunkra, de a légzésünkre, a szívverésünkre, a vérnyomásunkra és a testhőmérsékletünkre is hatással vannak – pozitív és negatív irányban egyaránt.

A kutatások szerint például a piros sokkal intenzívebben fokozza a galvanikus bőrreakciót – azaz a verejtékmirigyek működését – mint a kék vagy a zöld, a szürke pedig sokakban szorongást kelt, és akár a pulzusszámot is megemelheti, különösen, ha hosszabb időt töltünk egy ilyen szobában.

Ehhez persze nagyban hozzátesz az adott társadalmi kontextus is: míg a piros Kínában a szerencse és a gazdagság szimbóluma, az USA-ban inkább a veszélyt jelöli, így értelemszerűen egészen más testérzetekkel és mentális állapottal távozna egy piros szobából egy kínai és egy amerikai személy. Az viszont, hogy a színek frekvenciája hatást gyakorol ránk, univerzális jelenség – a magnetoenkefalográfiás képalkotó eljárások pedig azt is megmutatták, hogy a különböző színek az agy eltérő régióit aktiválják.

Míg a rövidebb hullámhosszú színek – például a kék és a zöld halvány árnyalatai – segítik a kreativitást és a koncentrációt, addig a hosszabb hullámhosszon rezgő színek, például a sárga fokozzák a figyelmet, a legerősebb hullámhosszú piros pedig kifejezetten stimulálónak számít.

Épp ezért nem létezik „jó” vagy „rossz” szín – csak megfelelő vagy nem megfelelő alkalmazás. Míg a zöld tökéletes választás az egészségügyi intézmények falára (oké, az már másik kérdés, hogy időközben a „kórházzöld”, mint olyan, a negatív élmények miatt már esetleg kontraproduktív), valószínűleg nem lenne érdemes ezzel a színnel felfesteni egy koncertterem falait. Vagy: míg a piros szuper választás lehet a romantikázáshoz, feltehetőleg nem ezt a színt választaná a többségünk egy meditációs központ díszítéséhez.

Jung is erre esküdött

A színek persze nemcsak akkor gyakorolnak ránk hatást, ha passzív szemlélőként befogadjuk őket, de akkor is, ha mi magunk adunk nekik testet például egy kreatív folyamat során. Tudatos használatukkal konkrét élettani hatást is elérhetünk, hiszen a jól megválasztott árnyalatok folyamatosan stimulálják az agyunkat, a repetitív mozdulatok pedig segítenek kizárni a külső zajokat és zavaró gondolatokat. Az idegtudományban éppen ezért gyakran hasonlítják a színezést a meditációhoz: a tevékenység csökkenti az amygdala – az érzelmek feldolgozásáért felelős agyterület – aktivitását, ezáltal csökkenti a stresszt, növeli a koncentrációt, és fejleszti a finommotorikát is.

A felismerés egyébként nem újkeletű: Carl Gustav Jung már 1938-ban alkalmazta ezt a módszert – igaz, nem Titkos kert formájában, hanem mandalák segítségével. Miután ellátogatott egy tibeti buddhista monostorba Indiában, rájött, hogy a repetitív, mély fókuszt igénylő vizuális tevékenységek meditációként működnek, ezért Európába visszatérve ő maga is használni kezdte ezt a gyakorlatot a terápiában. Ő a mandalákból indult ki, de elmélete a színezésre is applikálható: 

a körkörös rajzok elkészítése vagy a színezés nem igényelnek akkora kreatív erőfeszítést, hogy frusztrálóvá váljanak, viszont az apró részletekre kiterjedő gyakorlat fókuszt kíván – épp annyit, amennyi segít az elmélyülésben.

Az alkotó énünk üzeneteket hordozhat a mindennapi énünkről

Hadd szóljak hozzá a témához egy pár szóban ezúttal a művészetterapeuta kalapom alól is – amellett ugyanis, hogy a színezésnek pozitív hatása van a mentális és fizikai egészségre, mély önismereti lehetőség is rejlik benne. Az ugyanis, ahogy az alkotás folyamatához viszonyulunk – beleértve a közben felmerülő érzéseinket, komfortos és diszkomfortos élményeinket, elakadásainkat, dilemmáinkat – nagyon sokszor párhuzamba állítható azzal, ahogyan a mindennapi életünkben működünk.

Ha innen közelítünk, az alkotás tárgya csupán másodlagos, a közben végbemenő folyamatokon lesz inkább a hangsúly. És noha, hangsúlyozom, nem kötelességünk ezekkel foglalkozni – simán lehet, hogy valaki csak azért színez, mert örömet okoz neki, szórakoztatja, és ez bőven elég számára –, de ha mégis megtennénk, érdemes átgondolni a folyamat néhány aspektusát. Nézzük csak, milyen kérdések merülhetnek fel például a színezés közben:

Először is, megvizsgálhatjuk, hogyan hat ránk az, hogy a kontúrok adottak, a mi feladatunk csupán a színekkel való kitöltés lesz. Hogyan hat ránk ez a típusú szabály, előre eldöntött struktúra? Felszabadító, vagy inkább diszkomfortos? Jó érzés hátradőlni az előre megalkotott ábrában, vagy jobban esne, ha a saját fejünk után mehetnénk? Aztán, hogy állunk a színekkel? Merünk-e eltérni attól, amit eredetileg a kép megkívánna, vagy szigorúan ragaszkodunk a kijelölt árnyalatokhoz? Milyen érzést kelt az, ha kimegyünk a vonalból akár direkt, akár véletlenül? Mi az a pont, amikor kijelenthetjük, hogy elégedettek vagyunk az alkotással? Tudunk rá őszintén, büszkén tekinteni, vagy mindig marad egy „lehetne jobb is” érzés bennünk?

Ha pedig mindezt megválaszoltuk, akkor érdemes megfigyelni azt is, ismerősek-e ezek a gondolatok, érzések az élet más területeiről. Hogy állunk a szabályokkal, döntésekkel, önállóság kérdésével a mindennapokban? 

Fontos hangsúlyozni: ebben nincs jó vagy rossz válasz, csak egyéni megélések. Míg valaki a keretekben biztonságot és kiszámíthatóságot talál, addig másban talán éppen a gyakorlat hatására fogalmazódik meg a vágy, hogy legközelebb maga rajzoljon – és ezáltal ne passzív színezőként, hanem a kép kontúrjainak aktív megalkotójaként végezze a gyakorlatot. A színezés rengeteg módon használható: lehet egy egyszerű, monoton, stresszoldó tevékenység, de lehet akár az önismeret fontos eszköze is. És ki tudja, talán minden megkezdett kép más üzenetet hordoz majd számunkra.

Takács Dalma