Elmentem Stanley Tuccival Olaszországba enni – és visszatért belém az életöröm

–

Aperitivo – hosszúra nyújtva

A többszörös Golden Globe- és Emmy-díjas színész délolasz származású családban nőtt fel, az olasz családokban pedig elmondása szerint semmiről sem beszélnek, töprengenek vagy viccelődnek annyit, mint az evésről (és nem mellesleg a halálról, de mi most előbbinél maradunk).

Az étkezés így magától értetődően náluk is nagy hangsúlyt kapott, ahogy az ételek és minőségi alapanyagok tisztelete is.

„Anyám főztje ráadásul egészen rendkívüli volt, nap mint nap mondhatni mániákusan foglalkozott a hozzávalók minőségével és az ételek gondos elkészítésével, a családi receptek és a gasztrokulturális hagyományok továbbadásával”

– írja Életem az ételeken át (HVG Könyvek, 2022) című rendhagyó memoárjában (amit élvezet olvasni, és), amiben receptekkel tarkítva kalauzol minket végig élete legfontosabb eseményein a gyerekkorától kezdve a filmes karrierje legfontosabb állomásain keresztül első felesége elvesztéséig. Illetve addig, hogy újra rátalált a szerelem, majd őt magát is rákkal, egészen pontosan nyelvgyökrákkal diagnosztizálták, ami az ízérzékelésére és az étkezésére is hatással volt évekig. De kezdek elkalandozni...

A minőségi, ízletes ételek fogyasztása és az azok iránti rajongás alapjai tehát már gyerekkorában le lettek rakva. A gasztronómia iránt azonban akkor kezdett el igazán érdeklődni, amikor az Olasz módra című filmet készítette, ami egy olasz testvérpárról szól, akik a saját éttermüket próbálják életben tartani, és amelyet Campbell Scott mellett társrendezőként is jegyez.

Kulináris érdeklődése pedig azóta egyre csak nőtt (még második felségével, Felicity Blunttal is az ételek iránti rajongásuk kapcsán találtak egymásra): szakácskönyvei jelentek meg, jótékonysági ételosztó programokban vett részt, és gasztronómiai dokumentumsorozatot is készített (Stanley Tucci: Searching for Italy, 2021-2022).

„Mostanában alighanem többet jár az eszem a főzésen, mint a színészeten”

Írja önéletrajzában, ez pedig a mai napig jellemző rá. Ennek apropóján készült ez a mostani cikk is, ugyanis nemrég debütált a színész-foodie új műsora, a Stanley Tucci – Az olasz konyha nyomában (angolul: Tucci in Italy), amit itthon a NatGeo-n és a Disney+-on követhetnek az érdeklődők.

És hamarosan azt is elárulom, miért érdemes. Előtte azonban engedjetek meg egy rövid személyes kiszólást, ami magyarázatot ad arra, miért nem lesz ez az ajánló teljesen objektív. Én is azok közé tartozom ugyanis, akik egyszerűen imádják Tucci karizmatikus lényét, humorát, intelligenciáját, nagyvilági stílusát, ami meleg közvetlenséggel és emberséggel társul – mindenben, szó szerint mindenben szívesen nézem. Az Instagram-oldalára is meditálni járok: van valami egészen megnyugtató abban, ahogy az ember nézi, miközben főz. Ez az én egyik leghatásosabb instant szorongáscsökkentőm.

És miközben napi szinten annyi nyomasztó eseménnyel nézünk szembe, Stanley Tucci műsora egy oázist jelent: menekülést a mindennapokból.

Ételeken keresztül mesélni arról, kik is vagyunk

„A legjobb módja, hogy megismerjünk egy nemzetet és népét, ha megismerjük a konyhájukat – főképp ha Olaszországról van szó, ahol még a tészta alakja és a hozzávaló szósz is az identitás része” – hangzik el a műsor intrójában Tuccitól.

A National Geographic cikke szerint a színész új sorozata már 20 éve készül – legalábbis ennyi idő telt el az ötlet és a megvalósítás között, amit az a küldetés vezérelt, hogy megmutassa, hogyan fedezhetjük fel a világot az ételeken keresztül. És ami emellett egy óriási tisztelgés a saját gyökerei, Olaszország és gasztronómiai hagyományai előtt.

A színészt öt különböző régió – Toszkána, Lombardia, Trentino-Alto Adige, Abruzzo és Lazio – bebarangolása során kísérhetjük, és közben megismerhetjük ezek kulináris hagyományait és összetettségét.

Az út során pedig az is megkerülhetetlen, hogy Tucci ne reflektáljon azokra az eseményekre, történelmi átalakulásokra és állapotokra, amik a ma élő olasz emberek mindennapjait alakítják. Így például az egyre növekvő bevándorlók számára, akik nemcsak Olaszország gasztronómiáját, hanem arcát is alakítják, további rugalmasságra és nyitottságra nevelve az ország lakóit, akik híresek nemzeti öntudatukról. De ellátogatva egy kisbabát nevelő azonos nemű pár otthonába az LMTBQ-emberek aktuális helyzetéről is képet kaphatunk az országban. Mindez azonban nem a szorongást, inkább annak az érzését erősíti az emberben, hogy itt Európában nem csupán egy kontinensnyi földdarabon osztozunk.

Tucci szerelmeslevele az ételekhez és Olaszországhoz – és az enyém hozzá

A Stanley Tucci – Az olasz konyha nyomában azonban leginkább egy csodálatosan megírt, nagybetűs szerelmeslevél az ételekhez és Olaszországhoz.

Miközben a szebbnél szebb olasz tájakon kalandozunk vele – amelyek látványa már eleve megtölti a szívünket (mi mással magyaráznátok, hogy ilyen jelzőket használok?) –, megismerjük az egyes régiók lakóit, történelmét, valamint kulináris öröksége mellett az újításait is.

Kóstolhatunk vele például tokhalkaviárt, autentikus családi recept alapján készült nyulat, kézzel gyúrt gnocchit, isteni garnélarákos spagettit, olasz cowboyok által tenyésztett szarvasmarhából származó steaket vagy éppen Michelin-csillagos knödelt – bizony, az Alpok mentén erős az osztrák hatás...

De azt is végigkövethetjük, hogy ez a mindig kifogástalan eleganciát sugárzó ember mennyi szeretettel, közvetlenséggel és humorral viseltet azok iránt, akikkel útja során találkozik, legyen szó a három Michelin-csillagos étterem sztárséfjétől kezdve a hétköznapi olasz családokig, akikkel egy asztalhoz ül.

Kétnyelvűként számomra pedig az is hihetetlenül megkapó – és nem mellesleg nagyon ismerős –, ahogyan az emberekkel kommunikál az útja során: az olaszt az angollal váltogatva, olykor ötvözve.

Miközben partnerei leszünk ezen az úton, a gyermeki rajongás, szeretet és lelkesedés, amivel a különböző tájakat járja és kóstolja az ínycsiklandó ételeket, ránk is átragad. Ahogy az a fajta életöröm is, amit csak Olaszországban lehet megtapasztalni.

Óhatatlanul is eszembe jutnak egykori szicíliai vendéglátónk, az akkor közel 80 éves Conchella szavai, aki miközben egy egyszerű pastát dobott össze a férjemnek és nekem ebédre, azt mondta: „mangiare è bello” – ami nagyjából annyit tesz: enni szép, enni jó. És mi ez, ha nem maga az élet élvezete?

Filákovity Radojka