„Belül már tudok mosolyogni” – Súlyos betegséget küzdött le, most kétszáz kilométeres túrára készül

–

„Mindig is örökmozgó voltam, a futás és a túrázás már fiatalon megfertőzött” – emlékszik vissza gyerekkorára Kiss Kitti. Az egyik legszebb fekvésűnek tartott alföldi faluban, Békésszentandráson felnövő lány nemcsak a sportok, hanem a tanulás iránt is lelkesedett: iskoláit kiváló eredménnyel végezte el. Eleinte arról álmodozott, hogy jogász lesz, de a gimnáziumi évei alatt végül egy ismerőse hatására a katonai pálya mellett döntött, és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre ment katonai gazdálkodási szakra. Kérdésemre elárulta, nem volt számára nehéz beilleszkedni a hagyományosan férfiak által uralt világba.

„Amikor elkezdtem az egyetemet, már megszokott volt, hogy női hallgatók is vannak a szakomon. Sem az oktatóim, sem a tanulótársaim, később pedig a kollégáim körében sem volt téma, hogy nőként választottam ezt a pályát. Úgy gondolom, hogy a huszonegyedik században ez már elfogadott.”

Rácáfolt a kétkedőkre

A családjából viszont nem mindenki gondolta úgy, hogy a katonai hivatás neki való.

„Szeretek magassarkú cipőt hordani, szeretek sminkelni. A rokonságból többen megjegyezték: egy ilyen »nőies nő« nem illik bele abba a közegbe, legkésőbb három hónap után ott fogom hagyni az egyetemet – még a tanulmányaim elején esedékes kiképzés kezdetén.”

Kitti rácáfolt ezekre a véleményekre: jeles diplomával végezte el a katonai gazdálkodási szakot. Aztán a gyerekkori álmát is megvalósította: harmadévesen elkezdte a jogi egyetemet, majd, amikor már főhadnagyként szolgált a Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál, a logisztikai menedzsment egyetemi képzést is elvégezte.

Úgy tűnt, egyenesben van az élete: diplomákat szerzett, szerette a munkáját, a férjével két gyerekük lett – Nimród és Olívia –, és a harmadik, Auróra fogadására készültek. De egy átlagosnak induló napon minden megváltozott.

„2018 márciusának egyik reggelén, mielőtt elindultam egy ultrahangvizsgálatra, megittam egy pohár vizet, és furcsának találtam, hogy édes volt az íze. Aztán, miután beszálltam a kocsiba, éreztem, hogy a kezem egyre jobban zsibbad. Másnap pedig már a lábamban is éreztem a zsibbadást.”

Kittit leginkább nem a saját, hanem Auróra állapota aggasztotta – ugyanis nem érezte a magzat mozgását.
„Rohantam a nőgyógyászatra, ahol megnyugtattak, hogy minden rendben van a babával. Nagy kő esett le a szívemről, de továbbra is izgultam, mert a panaszaim nem szűntek meg.”

A zsibbadás csak a kezdet volt

A neurológiai vizsgálatok után Kitti lesújtó diagnózist kapott. Egy ritka autoimmun betegséget, a Guillain–Barré-szindrómát állapították meg nála, amely során az immunrendszer megtámadja a perifériás idegeket vagy az agyidegeket.

„Sokkoló volt, amit az orvos mondott. Azzal kezdte, hogy az egyre erősebb, és már az egész testemet érintő zsibbadás még csak a kezdet.

Hozzátette, egy többhetes mélypont után valószínűleg el fog kezdődni a gyógyulási folyamat, de készüljek fel arra, hogy a betegség leküzdését követően lehet, hogy nem épülök fel teljesen, így nem leszek képes katonai szolgálatot teljesíteni. Van ugyanis, aki élete végéig kerekesszékben marad. És ritka esetben légzésleállás, halál is lehet a történet vége.”

Ahogy teltek a napok, Kiss Kitti egyre nagyobb gyötrelmeket élt át.

„Egy idő után már csak húsz centire tudtam felemelni a lábam, majd csak tízre. Nem sokkal később pedig már meg sem tudtam mozdítani. Aludni sem tudtam, mert mindig felébredtem egy éles fájdalomra. És a szememet sem tudtam lehunyni. Drasztikusan lefogytam, mert szinte egyáltalán nem tudtam enni. A folyadékot intravénásan kaptam, mert a számat csak résnyire tudtam kinyitni.”

A sportok szerelmese úgy érezte, „minden perc büntetés”, amit ebben az állapotban kell töltenie a kórházban – de továbbra is Auróra állapota foglalkoztatta leginkább. „Az orvosok csak annyit tudtak mondani, remélik, hogy a betegség nem érinti a magzatot. Hát, ez egyáltalán nem nyugtatott meg!

Két hétig csak a plafont bámultam és sírtam, közben pedig folyamatosan kérdeztem: »Mi lesz a kislányommal?«”

A kórházban töltött hetek alatt az egyik orvos különösen sokat segített Kiss Kittinek – nemcsak a fizikai fájdalmak elviselhetőbbé tételében, hanem a lelki mélypontokkal való megküzdésben is.

„Sokszor megjegyeztem fájdalmasan: nem értem, miért történt ez velem, nem érdemeltem meg, hogy ennyit szenvedjek. Az önsajnálat mocsarából végül az egyik doktornő húzott ki. »Mi megteszünk érted mindent, de a gyógyulást neked is akarni kell. Gyerünk, szedd össze magad!« – mondta. Ezek a mondatok indítottak el a betegség leküzdése felé vezető úton.”

Húsvétkor hazaengedték a kórházból egy időre. Akkor már hetek óta nem látta a gyerekeit – a velük való újbóli találkozás is segítette abban, hogy elmozduljon a holtpontról. „Az, hogy Nimródot és Olíviát ismét megölelhettem, és a tudat, hogy a kisbabámat a szívem alatt hordom, sok erőt adott a felépüléshez. Újra tudatosult bennem, hogy a gyerekeimnek szükségük van rám, ezért nem hagyhatom el magam.”

Miután visszatért a kórházba, az állapota rohamosan javult: a gyerekeivel való találkozás után két héttel a falba kapaszkodva már járni is tudott. Gyógytornász és fizikoterapeuta segítette abban, hogy egy idő után visszanyerje a betegsége előtti erőnlétét.

„A kórházban töltött hetek és az utána következő terápiák ráébresztettek, mennyire értékesek azok a dolgok, amelyeket természetesnek veszünk: az életünk, az egészségünk” – meséli.

A viszontagságos tavasz után boldog nyár következett: Kiss Kitti egyre jobban érezte magát, és augusztusban megszületett Auróra – teljesen egészségesen.

„Újra magam alatt voltam”

A felhőtlen öröm azonban nem tartott sokáig: amikora baba kilenc hónapos volt, Kitti és a férje elváltak. „Újabb nehéz időszak következett. 2019 májusában szétmentünk a férjemmel, nem sokkal utána beütött a Covid. Egyedül maradtam három kisgyerekkel – hetekre bezárva a négy fal közé. Újra magam alatt voltam, nagyon.”

A krízisből a munka rángatta ki, azt meséli. „Miután Auróra bölcsődés lett, visszamentem dolgozni. Sok volt a dolgom, így nem gondolkodtam azon, mekkora csapás ért újra.”

A társ nélkül maradt Kiss Kitti megtanulta elvégezni az összes olyan ház körüli teendőt, ami korábban a férje feladata volt.
„Nyírtam a sövényt, festettem, gletteltem, megszereltem, amit kellett.”

Idővel a régi szerelméhez, a sporthoz is visszatérhetett. Ebben segítségére volt, hogy a dandár rendszeres edzéslehetőséget biztosít számára: a hivatásos katonák minden reggelüket kötelező testedzéssel kezdik. Van, aki a konditeremben emelgeti a súlyokat, mások futni szoktak.

Ötvenöt óra alvás nélkül

Ahogy egyre jobb erőnlétre tett szert, egyre merészebb célokat tűzött ki maga elé. Először egy tíz kilométeres futóversenyt teljesített, majd a félmaraton (21,1 km) következett. Nemsokára pedig olyan teljesítmények jöttek, amelyekről korábban álmodni sem mert. Hatszor ment végig az alakulata által szervezett Bocskai Portyán – egy hetven kilométeres teljesítménytúrán, amelyet egyenruhában kell teljesíteni, és a résztvevők tíz kilogrammos hátizsákot cipelnek magukon a teljes táv alatt.

De a hetven kilométer csak „bemelegítés” volt számára: a Kinizsi Százas elnevezésű túrát kétszer is teljesítette, és tavaly a Rockenbauer Pál Teljesítménytúra 130 kilométere sem jelentett számára akadályt. Utóbbi kihívás alatt harminchárom órát töltött alvás nélkül. A túrázás mellett futásban és úszásban is megmérette magát: teljesítette a Balaton-átúszást, és Prágában a maratont (42,2 km) is lefutotta.

„Miközben megtapsoltak a szurkolók a cseh főváros utcáin, visszagondoltam arra az időszakra, amikor fájdalmak között feküdtem a kórházban, és csak abban reménykedhettem, hogy egyszer majd újra járni tudok. Nem is álmodhattam arról, hogy egyszer majd ilyen teljesítményekre leszek képes. Hatalmas érzelmek szabadultak fel bennem a maraton alatt.”

Kiss Kitti idén minden korábbinál nagyobb fába vágja a fejszéjét. A Kazinczy 200-on fog indulni – ez egy kétszáz kilométeres teljesítménytúra, több mint 7000 méter szintkülönbséggel. A túrát ötvenöt óra alatt kell teljesíteni. „Ha kell, egy percet sem alszom a több mint két nap alatt, mindenképpen szeretném megcsinálni ezt a túrát is. Aki ismer, tudja, hogy szeretem feszegetni a határaimat. Szükségem van a kihívásokra. A szeretteim és a barátaim aggódnak értem, de úgy gondolom, mind fizikailag, mind mentálisan fel leszek készülve a túrára.”

„Időnként egyedül érzem magam”

Kitti hangsúlyozza: szeretné, ha a nem mindennapi története olyan nőkhöz is eljutna, akik félnek kilépni egy rossz kapcsolatból vagy házasságból, mondván, nem tudnának egyedül boldogulni. „Az én példám bizonyítja, hogy önállóan is helyt lehet állni az életben. Ne féljünk kilépni egy kapcsolatból, ha úgy érezzük, helyrehozhatatlanul elromlott. Nincs az a probléma, amit egy nő ne tudna egymaga megoldani!”

Azért nehezebb pillanatai persze neki is vannak. „Időnként egyedül érzem magam. Rossz, hogy bizonyos dolgokat nincs kivel megbeszélnem” – mondja. Majd hozzáteszi: hosszú idő után végre kimondhatja, hogy teljes és egyre boldogabb élete van.
„A gyerekeim egészségesek és kiegyensúlyozottak, szeretem a hivatásomat, sportolhatok. A betegségből, ami az életemet is elvehette volna, csak az maradt meg, hogy nem tudom mosolyra húzni a szám az arcizmaim feszessége miatt. De belül már egyre többször tudok mosolyogni.”

Nádudvari Péter