„Teljesen reménytelennek látom az életem ebben az országban” – Olvasói vélemény
A miniszterelnök évértékelőjében bejelentette: bevezetik a két- és háromgyerekes édesanyák teljes életére szóló jövedelemadó-mentességét. 28 éves olvasónk azonban cseppet sem üdvözli ezt az intézkedést, úgy véli: egy olyan korosztály szülötte, ami mindig, mindenről lemaradt. Olvasónk, Léna írása.
–
1997-ben születtem, pár hete töltöttem be a 28-at. Lassan 30 leszek, és teljesen reménytelennek látom az életem ebben az országban. Annyi támogatást osztanak mindenfelé, de az én generációm mindenből kimarad.
Még az iskolában is mi voltunk az az évfolyam (’16-ban érettségizettek), akik szívtak, mint a torkosborz. Nálunk még nem volt tananyagcsökkentés, de nekünk vezették be a mindennapos tesit. Nem voltak ingyen tankönyveink vagy menzánk, de mi kaptuk telibe először az 50 órás ingyenmunkát, ami még nagyon hiányzott a diákmunka mellé.
Mire bevezették a 25 év alattiak SZJA-mentességét, mi betöltöttük a 25-öt.
Mire bevezették az olcsó országbérletet a diákoknak, mi már befejeztük a tanulást. Mire elindították a támogatott nyelvvizsga és jogosítványok rendszerét, mi kicsengettük saját zsebből, iskola utáni meg hétvégi diákmunkából.
A nálunk 10 évvel idősebbek még azelőtt kezdtek el dolgozni, hogy a lakásárak kilőttek volna az egekbe, így nekik még volt esélyük saját otthonra. A nálunk egy-két évvel fiatalabbak már SZJA-mentesek 25 éves korukig, ráadásul nekik ott a kamatmentes munkáshitel is.
Az egyetlen, ami nekünk segítség lehet, ha halomra szüljük a gyerekeket. De kérdem én, mi van azzal, aki nem lehet szülő? Sokan vagyunk.
Én például olyan gyógyszert szedek egy komolyabb betegségre, ami mellett nem lehet gyermeket vállalni, mert a mellékhatásai miatt nagy eséllyel komoly testi-szellemi fogyatékossággal születne gyerekem. Ha pedig nem szedném a gyógyszert, az én szervezetem adná fel. Tehát, bár nem vagyok meddő, az orvosok tiltanak a gyerekvállalástól.
Elég nagy teher ez így is. Én is szeretnék anya lenni, de nekem ez nem adathat meg, ráadásul még a saját országom is ott rúg belém, ahol csak lehet. A két- és háromgyerekes anyák adómentességét megint azok fogják fizetni, akik tisztességesen dolgoznak, de alig tudnak megélni.
Nettó 360 ezer forintot keresek, aminél azért jóval kevesebbet is keresnek emberek ebben az országban. De mire elég ez az összeg, ha az ember semmi segítséget nem kap sehonnan? 190 az albérlet, 30 a rezsi. Maradt 140. (Ha szerencsém van, és épp nem voltam táppénzen a hónapban.) Gyógyszerek, étkezés, öltözködés, minden…Míg mások több tízmilliót kapnak ajándékba az államtól, rólunk már az utolsó bőrt is lehúzzák.
Ebből nem lehet félretenni, hogy egy lakáshitel önereje meglegyen. 40 milliónál kezdődik egy csótányfertőzött, szaros panel. Körberöhögnek a bankban, ha így lakáshitelt akarok felvenni.
Annyi lenne az álmom, hogy egy lepusztult kis panelre fizethessem a hitelt és ne a főbérlők kényének-kedvének kiszolgáltatva rettegjek a jövőtől. Van erre bármi esély? Valaha észre fogják venni, hogy a mi korosztályunk is létezik?
Kiemelt képünk illusztráció – Kép forrása: Getty Images/Justin Case
