„Nem csak a húszéveseké a világ”…

Sokszor nem értem ezt a világot. Igazából nem is a világ, hanem a benne élő emberek furák és érthetetlenek. Mi magunk tesszük bonyolultabbá az életünket vagy másokét.

„Az ember, társas lény”… igen, mindenki ismeri ezt az állítást. Ez tényleg igaz? Vagy csak próbálunk szabályokat felállítani, és szeretnénk megfelelni a társadalomnak?

Oké, értem én, az őskorban az emberek rá voltak utalva egymásra; vadászat, gyűjtögetés stb… De ma? Még mindig szükségünk van arra, hogy – görcsösen kapaszkodva valakibe – próbáljunk túlélni? Szerintem nem.

A mai világban a legkönnyebb szórakoztatni magunkat. Mégis szeretünk élményeken osztozni másokkal, hogy emlékeket faragjunk belőlük.

Helyesbítek, nem egészen hamis az állítás, miszerint „az ember, társas lény”. Szükségünk van a családunkra és a barátainkra.

Mi a helyzet a szerelemmel? Szükség van rá?

Oké, népességgyarapítás blablabla… de konkrétan a szerelem… az nélkülözhetetlen?

Most biztos a tinédzser (na, jó, azért már nem tini) gondolkozásom és nagy csalódásaim (a fiúkban) beszélnek belőlem. Nem tagadom teljesen, értek csalódások, és elfáradtam.

Ez az utolsó estém tizenévesként, holnap betöltöm a 20. életévemet. Nagy izgalommal és közben fájdalommal tölt el a gondolat. Nem fog megváltozni semmi, csak azért, mert holnap már kettessel kezdődik a korom, de tudom, hogy többé nem mondhatom azt, igen, én tizenéves vagyok. Soha.

Kislányként mást gondoltam

Azt hittem, ilyenkor már lesz egy barátom, aki kedves, okos, vicces, lehet vele beszélgetni, érdeklődik utánam, törődik velem.

Nem a szőke herceget kerestem/keresem, hanem egy fiút, aki normális.

De mi az 2018-ban, hogy normális? Sajnos már nem tudom igazán. Könnyebb volt elképzelni gyerekként. A legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz. Pedig pokolian az. Régen könnyebb volt? A fiú felkérte a lányt a bálban. A fiú udvarolt a lánynak. Ma mi a helyzet?

A fiú fogdossa a lányt egy buliban. A lány teper a fiú után. Könnyebbnek tűnik nagyszüleink helyzete, de lehet, hogy ők is ugyanígy gondolták; régen könnyebb volt.

Teljesen felborult minden, nincsenek szabályok, amikhez tarthatnánk magunkat

Mindenki kavar mindenkivel, senki nincs együtt senkivel. Ha valakinek komolyabb szándékai vannak, a másik fél elmenekül (legyen fiú vagy lány az illető, teljesen mindegy). Hova menekülünk? Mi elől menekülünk? Teljesen természetes, hogy vannak érzéseink, nem kéne rejtegetni. Miért kell annyit taktikázni, amivel úgyis csak elrontunk mindent?

Carpe diem! Azaz: élj a mának!

Igen, bölcs gondolat, de 2018-ban mit is jelent pontosan, ha valaki ennek a műfajnak hódol?

Feküdj le a legkönnyebben kapható csajjal! Smárolj a buliban azzal a pasival, aki meghívott egy vodka-narancsra! Hiszen, ha a mának élünk, teljesen mindegy, kinek az érzéseit tapossuk el, ha – ugye – vannak még olyanok.

Anyukám azt mondta nekem, örül, hogy nem most fiatal, mert borzasztó, amit művelünk „párkapcsolati” szempontból. Tinder, bulik, kavarások, együtt vagyunk, de „nem úgy”…

„Kedvenc” jelenségem kortársaim körében, az eltűnés

Szerintem ez már egy külön műfaj. A mai srácokra (fiúk, ne haragudjatok, lehet, hogy a lányokra is igaz) ez teljességgel jellemző. Legalábbis azokra, akik iránt elkezdtem volna érezni valamit.

Igen, mindig az érzelmileg defektes balekokat vonzom be. Ilyen elszivárgások után gondolkodom el, „mi a fene történt?”… Meg sem fordul a fejében, hogy ez nagy bunkóság?

Nem jut eszébe, hogy a másiknak kimondottan szar érzés? Saját statisztikáim alapján: nem!

Ezek mind „nem fontos dolgok, hiszen mások érzései nem lényegesek”. Hozzá lehet szokni, hogy ennyire érzéketlen ifjú társadalom vagyunk, de én nem ehhez akarok hozzászokni, hanem boldogan szeretném megélni a húszas éveimet.

Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, mert mindig vannak. De ezekre a kivételekre úgy gondolok, mint egy messzi sziget lakóira, akiket elzártak tőlünk, nehogy ők is megfertőződjenek a sivársággal és közönnyel.

Segítség, segítség, égbekiáltó a helyzet! Ha nem kezdünk el sürgősen változtatni az érzéketlen szemléletmódunkon, nem lesz több love story és mesébe illő jelenet.

Tényleg, te vajon mit fogsz mesélni az unokáidnak?

Bencsik Fanni