„A férjemmel közös sebünk, de dicsőségünk is, hogy jól jöttünk ki egy poliamor kapcsolatból”

–

A Breakout Room februári, poliamor kapcsolatról szóló adása alatt megjelenő kommentek nagyon jól mutatják, hogy a „többszerelműség” megosztó téma. Sokak számára nehezen emészthető, ha kettőnél több fél vesz részt egy intim érzelmi viszonyban, gyakran megkérdőjeleződik az „etikus” szó jelentése ebben a kontextusban („biztos csak ezzel a szóval legitimizálják a felek a hűtlenséget”), és sokszor olvastam azt is, hogy csupán az egészségtelen kötődési minták normalizálásáról van szó.

Ami biztos, hogy minden szerelemi kapcsolódás más, és a tudatos vagy épp tudattalan motiváció is, amiért azt a formát választjuk. A hálózatszerű szerelmi kapcsolatokban viszont több érzelmi, pszichés, szexuális, identitásbeli, sőt logisztikai kérdés felmerülhet, mint a monogámiában. Komplexitásuk miatt pedig buktatói is lehetnek.

„Kevés a felkiáltójel, a stoptábla”

Csenge, aki alig fél évet élt poliamor kapcsolatban, azzal keresett meg, hogy szerinte kevés szó esik arról, hogy akár rosszul is elsülhet, ha „korábbi határszabási gyakorlatainkat eldobva megyünk bele intuitív módon különféle nem megszokott kapcsolódásokba”. Amikor belevágott, nem vette észre a felkiáltójeleket és a stoptáblákat, csupán azt az idilli képet, amit látni akart a poliamorságról, például hogy minden kapcsolati kihívás leküzdhető kommunikációval és logisztikával, miközben az emberi psziché, még ha önismerettel pallérozott is, végtelenül összetett és kusza.

Számára a poliamoria mindig természetes késztetés volt, hiszen mióta az eszét tudja, előfordult, hogy egyszerre több fiú tetszett neki. „Nagy vívódások és kislányos pro és kontra listázások révén végül mindig egy ember mellett döntöttem, még ha egyetem alatt ez forró váltásokban, kicsit társfüggő módon is történt” – mondja.

A poliamoria nem arra való engedély volt, hogy bárkivel lefeküdhessen, akivel szeretne, hanem évtizedes problémájának megoldását látta benne: „A férjem mellett a volt barátomba is szerelmes voltam. Egy összejövetelen egy véletlen érintésből világossá vált, hogy itt még elég sok elvarratlan szál és szenvedélyes érzés van egymás iránt.

Pár nappal később egy este a férjem átlinkelt egy cikket a More Than Two című könyvről, és ez teret nyitott a vallomásoknak. Bevallotta, hogy ha nem is konkrét személyekkel, de neki is régi nagy álma a poliamoria, habár eddig nem ismerte rá ezt a terminust. Én pedig elmondtam neki, mit éreztem a volt barátommal kapcsolatban, és hogy bennem tere van ennek a kapcsolódási formának, és ha benne is, akkor kezdjünk el nyitni mások felé.”

Csenge utólag úgy látja, hogy egy három hónapos kisgyerek anyukájaként nem ez volt az életében a legideálisabb időszak arra, hogy egy harmadik vagy negyedik fél felé nyissanak. Mégis büszke volt arra, hogy a férjével való szexualitás evidencia maradt a szülés után, és a „luxusának” érezte, hogy a poliamorián gondolkodhat.

Innentől kezdve egy lassú folyamat vette kezdetét. Csenge időnként összefutott a másodlagos kapcsolatával a városban, aztán egy hónap múlva összejöttek. „Életem egyik legboldogabb időszaka volt, hiszen mindkettőjükkel lehettem, elmúlt a probléma, hogy választani kell kettejük között. Azok az érzelmek, melyek addig a levegőben lógtak, kipörögtek, és ez nagyon jót tett a házasságunknak, az énképemnek is. Rengeteget beszélgettünk a férjemmel, felfrissült a szexualitásunk is” – meséli.

A problémák akkor kezdődtek, amikor a férje összejött Csenge barátnőjével. Ebben az időszakban Csenge már lezárta másodlagos kapcsolatát, és a gyerekük is elkezdett rosszul aludni. „Bár akkor még nem akartam volna bezárni a kapcsolatunkat, arra kértem a férjemet, mégse jöjjön össze a barátnőmmel, mert most arra van szükségem, hogy a család rendbehozásával foglalkozzunk. A poliamorok fontos könyve, a More Than Two szerint az elsődleges partnernek vétójoga van, de amennyiben a másik érzelmileg már bevonódott az új kapcsolatba, ezzel a joggal nem etikus élni. 

Ekkor már nem lehetett megállítani a dolgot, és külön törést jelentett, hogy eddig a férjemmel mindig meghallottuk azt, amit a másik mond, de ezt a poliamor keret ellehetetlenítette.”

Csenge szerint nemcsak ő, hanem barátnője, vagyis a „metája” is sérült (a metamor az az ember, akivel van egy vagy akár több közös kedvesünk). Miközben ugyanis a férje laza kapcsolódásként tekintett a másodlagos kapcsolatára, a lány már a poliamor kapcsolat előtt is szerelmet érzett iránta, és abban bízott, hogy ez a kapcsolat minden problémáját megoldja. „Ez monogám kapcsolatban is veszélyes, de egy poli hálóban még inkább, hiszen a lány elvárása egy olyan szerepbe helyezte a férjemet, amit még az én életemben sem tölt be. Amikor kiderült, hogy a barátnőm így gondolkodik erről, már késő volt. Nagyon sok sérülést szerzett, és a barátságunk is megszakadt.”

Egy emberrel bárki tud járni, na de kettővel!

A poliamoriában használt szakszavak, mint például a „meta”, nem csupán divatos kifejezések, hanem kommunikációs és önreflexiós eszközök, amelyek segítik a kapcsolati dinamikák pontosabb megértését és kezelését. Ezek a fogalmak a közösségen belül alakultak ki, részben az etikus non-monogámia komplexitása, részben pedig az intenzív önismereti munka miatt, ami sokszor együtt jár e kapcsolati formával. Csenge viszont úgy érezte, hogy e szakzsargonok hozzájárultak ahhoz, hogy a poliamor kapcsolatokat úgy értelmezze, hogy aki az emögött álló filozófiát képes felfogni és a magáévá tenni, az mindenképpen egy nagyon különleges, okos, a világ felett álló ember. „A szakszavaival, mint például metamor vagy NRE, vagyis New Relationship Energy felépített számomra egy olyan diszkurzív keretrendszert, ami minden korábbitól eltérő volt, mint amikor egy bonyolult idegen nyelvet tanulsz. Ez egy egészen új gondolkodást kívánt tőlem, és nagy önigazolást adott, hogy idáig jutottam, ezt a fajta komplexitást is képes vagyok felfogni.”

Csenge ma már kritikusan látja azt is, ahogyan az emberi érzésekről gondolkodik szerinte a poliamor keretrendszer. „Úgy tesz, mintha az emberek érzései figyelembe lennének véve, de az az egyetlen szükséglet számít valójában, hogy nem egy emberrel akarok lenni. Úgy éreztem, hogy bármilyen jellegű érzékenységre, ami a »maradi, monogám életünkből« rajtunk maradt, van egy szakszó és hozzá egy három soros megmagyarázás, miért inadekvát az adott pillanatban.

Ha például valaki azt írta a csoportokban vagy a fórumokon, hogy kipróbálta az etikus non-monogámiát, de amikor a barátja mással randizott, akkor ő otthon zokogott, akkor 30 kommentből 20 azt válaszolta, ez NRE, vagyis a rossz érzések az új kapcsolat adta új energiákból adódnak, és ne aggódjon az illető, majd ki fog alakulni” – mondja Csenge és hozzáteszi:

„Ahogy mindenkinek máshol vannak a határai a pho leves csípősségétől kezdve a hidegérzékelésig, úgy az etikus non-monogámiában is mindenkinek más fér bele. Úgy érzem, hogy ezeket a határokat és nehéz érzéseket nem mindig veszi figyelembe ez a filozófia.”

A poliamoriában élők gyakori válasza a nehéz érzelmekre, például a féltékenységre, hogy az egy tanult érzelem, kondicionálás, és amint kilépünk a normából, ez az érzés öntudatlanul is arra figyelmeztet, hogy valamit rosszul csinálunk, megszegünk szabályokat. Csenge szerint az elképzelés azonban nem veszi figyelembe, hogy érzelmi működésünk természetes jelzőrendszer: ami körülöttünk, velünk történik, az automatikusan érzelmeket vált ki bennünk, és bár vannak helyzetek, amikor nem adekvát az adott érzelem, sok esetben valóban történik valami, ami indokolja az érzelmet. 

Mindennek fényében a féltékenység valóban lehet romboló erő, máskor viszont annak a jele, hogy a szó szoros értelemben a másikhoz tartozom vagy épp értékes számomra az a kapcsolat, ami most veszélybe került. 

„A féltékenység ellentéte a poliamor kapcsolatokban a komperzió, vagyis a más személyek boldogsága és öröme felett érzett boldogság és öröm érzelmi állapota – magyarázza Csenge. – Ha ezt érzed, elérted a poliamoria aranyfokozatát. Ezek valóban szuper érzések lehetnek, de bennem ott mocorgott a kérdés: ezek a terminusok nem búvóhelyek, melyek mögé el tudjuk rejteni a valós érzéseinket? Talán könnyebb arról beszélni, hogy NRE meg komperzió, mint ténylegesen együtt lenni a sebezhetőségünkkel? A poliamoriában folyamatosan nyíltan beszéltünk az érzéseinkről a férjemmel, ami egyfelől jó és építő volt, de annak a kimondása, hogy nálad valakit épp most sokkal jobban szeretek, nagyon fájó volt.”

A poliamoria egyik fontos koncepciója a libertarianizmus, mely szerint minden egyén teljes mértékben felelős a saját érzelmi reakcióiért, és az adott személy viselkedése soha nem okozója egy másik személy érzelmének. A koncepciónak Csenge szerint vannak érdemei: támogatja az egyéni autonómiát, arra ösztönzi az embereket, hogy önállóan dolgozzák át saját traumáikat, és elriaszt attól, hogy érzelmi megnyugvásként túlzottan támaszkodjanak partnereikre. Azonban ennek a koncepciónak is lehetnek hátulütői, amennyiben a visszaélés eszközeként használják, például arra, hogy kikerüljék a tetteikkel járó felelősséget, elszámoltathatóságot, vagy a koncepciót a manipuláció eszközeként használják. Csenge azt mondja, ezeket fontos tisztáznunk magunkban, hogy valóban az érdemeit tudjuk kiaknázni.

Ha kettesben nem működik, hármasban sem fog

Csenge ma már úgy látja, poliamor kapcsolódásában rengeteg volt a vakfolt. Nehézséget okozott a számára, hogy ehhez a típusú kapcsolathoz nem volt mintája, hiszen nem ebben nőtt fel, így kevesebb tanács, könyv segítette az eligazodásban. A poliamor kapcsolatok eleve összetettebbek, mint a monogámok, és ebből adódóan komplexebb problémák merültek fel.

„Ez a forma olyan beszélgetéseket, érzelmeket hozott felszínre köztünk, melyek egy kétfős kapcsolatban fel sem merültek volna. Plusz 40 órás állást jelentett egy poliamor hálót működtetni” 

– mondja Csenge, aki ma már úgy látja, fontos lenne felhívni mindazok figyelmét a határszabásra, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy belevágnának. „Számomra a poliamoriában volt egy sodrás, hogy »valami fú de különlegeset csinálok«, emiatt ezek a stoptáblák kevésbé jelentek meg. Persze a monogám kapcsolatban sem tudható eleinte, hogy a partner milyen sérüléseket hordoz, de egy poliamor háló fenntartására való törekvés és az ezzel járó jelentős időbefektetés nálunk elfedett problémákat. Például nem derült fény az eltérő motivációkra, amiért belevágtunk.”

Csenge szerint fontos nemcsak a másokhoz való viszonyulásról, a társas érintkezések új normáiról, a logisztikai és praktikus teendőkről beszélnünk, amikor a poliamoriát fontolgatjuk, de az önismeretünkre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk:

„Ha a poliamoria egy tantárgy lenne az egyetemen, én nem engedném felvenni a 10 kredites alapozó, saját élményes önismereti kurzus nélkül. Mintha egy olyan repülőbe ülnél, ahol székek és minibár vannak, de motor nincs. Mindannyian kőkeményen vásárra vittük a bőrünket, ezt nem lehetett csak egy kicsit csinálni. 

Ezért ha valaki belevágna, először nézze meg, hogy nem a saját kapcsolati problémáinak elfedésére használja-e ezt a nyitást. Mert nincs olyan kapcsolat, ami kettesben nem működik, de hármasban igen. Egyik fél sem lehet eszköz a saját életünk megoldására – persze ez igaz a monogám kapcsolatokra is.”

Csenge szerint fontos nagyobb hangsúlyt helyezni arra is, hogy az emberek változnak, különböző életszakaszokban különböző szükségleteik lehetnek. Azok az emberek is kimerülhetnek, túltelítődhetnek, akik amúgy nem féltékeny típusok.

„A poliamor szakasz az életünkben a férjem és az én közös sebünkké vált, de egyben a közös dicsőségünké is lett, hogy egyben maradt a házasságunk ebben a történetben. Azonban az életem egyik legfájdalmasabb pontja maradt, hogy a barátnőmet elveszítettem.”

Bánosi Eszter