A hazai bíróságokon még gyakori hozzáállás, hogy az áldozat „maga kereste a bajt”

–

A bíróságfigyelő program eredményei részletes képet mutatnak a magyar igazságszolgáltatás jelenlegi állapotáról. A tanulmány eredményei szerint a párkapcsolati vagy családon belüli erőszak a legtöbb esetben nem kerül kimondottan a per tárgyaként megnevezésre: előfordul, hogy hiába utal erre a perirat, csak a felek meghallgatása vagy tanúvallomások után válik egyértelművé, hogy az erőszak ténye (legyen az fizikai, lelki vagy gazdasági) is szerepet játszik az ügyben.

Ez a láthatatlanság sokszor megnehezíti annak egyértelmű rögzítését, hogy egy-egy eljárásban milyen mértékű a bántalmazás, ezzel egyidőben azonban rámutat arra, hogy mennyire fontos a bíróságok, a jogi képviselők és a szakértők szaktudása, amely segítségével az erőszakeseteket felismerik – és figyelembe veszik a döntéshozatal során.

Az áldozathibáztatás sokszor a bíró felől érkezik

A vizsgált büntetőügyek 69 százalékában volt egyértelműen tetten érhető a párkapcsolati erőszak, és bár egyre több a jó példa (és a büntetőperek esetében ritkább, mint a polgári perek során), az áldozathibáztatás még mindig gyakran megjelenik a bíróságokon. 

Gyakran előfordul, hogy az áldozat vallomását kétségbe vonják, szavahihetőségét megkérdőjelezik, mentális állapotát vitatják, de az sem ritka, hogy a motivációit, például bosszúvágyát vagy anyagi érdekét feltételezik. 

„Értem, hogy most újabb részletekre emlékszik, de ezek miért csak hónapokkal a feljelentés után jutottak eszébe?”

„Nem állítom, hogy az áldozat nem mond igazat, de nem mellőzhető tény, hogy a feljelentés időzítése egybeesik a házassági bontóper megindításával.”

Az ilyen és ehhez hasonló bírói megnyilvánulások nem meglepő módon elbizonytalaníthatják az áldozatot, és csökkenthetik az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát.

De jellemző az is, hogy az eljárás résztvevői relativizálják, bagatellizálják az erőszakot, vagy úgy kezelik, mintha az egy párkapcsolat természetes velejárója lenne: azzal érvelnek, hogy a felek között „mindennapos veszekedés” zajlott, vagy hogy az erőszak „csak egyszeri alkalom” volt, és mint ilyen, nem fordítanak rá kellő figyelmet.

A kutatásból kiderül, hogy gyakori az áldozathibáztatás egyik legsúlyosabb formája – amikor az áldozatot teszik felelőssé a vele szemben elkövetett erőszakért.

Ilyenkor az áldozat viselkedését jellemzően provokatívnak minősítik, vagy azt sugallják, hogy az áldozat „maga kereste a bajt”. A statisztikák szerint a polgári ügyek több mint felében előfordul, hogy a bíró valamilyen formában azt firtatja, hogy az áldozat miért maradt a kapcsolatban, miért nem kért segítséget vagy tett feljelentést korábban – ezzel erősítve azt a tévhitet, miszerint az áldozat maga is hozzájárul a helyzet kialakulásához.

És nem ritka az sem, hogy a bíróságok egész egyszerűen nem vesznek tudomást a bántalmazás tényéről, az eljárás során nem veszik figyelembe annak relevanciáját. Ez különösen problémás a gyermekelhelyezési és kapcsolattartási ügyek esetében, ahol a bántalmazó magatartás figyelmen kívül hagyása nemcsak az áldozat, de a gyerek biztonságát is veszélyezteti.

Polgári perek: a bántalmazás jellemzően a gyerekek vonatkozásában számít

A program keretében megfigyelt polgári perek többsége családjogi ügy volt – ilyen például a házasság felbontása, a szülői felügyeleti jog rendezése, a kapcsolattartás és a gyerektartásdíj kérdése.

Az eredményekből kiderül, hogy a polgári eljárások gyakran elhúzódnak, különösen, ha bántalmazásra utaló körülmény is felmerül. Ezt jellemzően inkább a gyerekek vonatkozásában veszik figyelembe, az anyák esetében kevésbé kap fókuszt.

A megfigyelés eredményei szerint, ha a bírók igyekeznek is közvetíteni a felek között, nem minden esetben rendelkeznek kellő ismerettel a bántalmazó kapcsolatok dinamikájáról – ilyen esetekben pedig az áldozat érdekeit nem veszik kellően figyelembe a döntéshozatal alkalmával.

„A bíróság túl sokáig egyenlő súllyal kezelte a felek kölcsönös vádaskodását, vagy nem tett különbséget a valós bántalmazás és a másik fél megalapozatlan vádjai között” – olvasható az egyik bíróságfigyelő önkéntes beszámolójában.

A bírók igyekeznek semlegesek maradni, a mediáció viszont bántalmazás esetén nem működik

A kutatásból kiderül, hogy több esetben is az elvárható módon, megfelelő érzékenységgel kérdezték az áldozatot, volt lehetősége beszámolni a kapcsolat dinamikájáról, azonban sok bíró még mindig ragaszkodik egyfajta „mediációs” szerephez. Ez azért is problémás, mert a mediáció egyenrangú felek között jöhet csak létre, alá-fölé rendelt működés esetében nem alkalmazható – így nemcsak háttérbe szorul az áldozat védelme, de az alá-fölé rendeltség megjelenik az eljárás folyamán is.

„Miért nem lépett ki hamarabb a kapcsolatból?”

„Ha tényleg ennyire súlyos volt a helyzet, miért nem tett feljelentést korábban?”

„Amikor összeházasodtak, nyilván nem voltak ilyen problémák. Mikor változott meg minden, és ön tett-e valamit ennek megelőzésére?”

„Miért nem kért korábban segítséget?”

Bár több esetben is előfordult, hogy a bírók igyekeztek semlegesek maradni, egy-egy ilyen jellegű kérdéssel vagy megjegyzéssel mégis azt éreztetik, hogy a bántalmazott felelős a saját helyzetéért. 

Az áldozathibáztatás pedig nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is nyomot hagy

A tárgyalások a bántalmazottakat akkor is újratraumatizálhatják, ha támogató közeg veszi őket körül – e nélkül pedig borítékolva van az újabb trauma, a lassabb, nehezebb felépülés. Szintén az újratraumatizálódás esélyét növeli, ha a bíró nem fordít kellő figyelmet a tárgyalás vezetésére, és teret enged annak, hogy a bántalmazó fél védőügyvédje megjegyzéseket tegyen vagy kioktassa a sértettet.

Fontos megemlíteni, hogy az, ha az áldozatok azt tapasztalják, hogy az eljárás során nem veszik őket komolyan, megkérdőjelezik vagy hiteltelenítik a vallomásaikat, csökkenti az igazságszolgáltatásba vetett általános bizalmat. Ennek következtében kevesebb bántalmazott fog jogi megoldást keresni vagy segítséget kérni, de az áldozathibáztatás hozzájárul ahhoz, hogy társadalmi szinten is relativizáljuk, ezzel pedig fenntartsuk az erőszakot.

Szerencsére pozitív példák is vannak

Több vidéki nagyvárosban is előfordult, hogy a bírók külön figyelmet fordítottak arra, hogy az áldozatot ne érje további megaláztatás, illetve számos térségben – jellemzően ott, ahol a hatóságok nyitottabbak a civil szervezetekkel való együttműködésre – egyre nő a tudatosság a párkapcsolati erőszakban érintett esetekkel kapcsolatban. Volt, ahol abszolút empatikusan álltak a sértett vallomástételéhez, a bíró kellő időt hagyott rá és igyekezett biztonságos közeget teremteni.

Összességében azonban elmondható, hogy nincs általános gyakorlat, nagyon sok múlik a bíró személyén.

Ahhoz viszont, hogy a bántalmazottak valódi védelmet kapjanak, a hatóságoknak és a bíróknak is tisztában kell lenniük a bántalmazás természetével, annak társadalmi és érzelmi vonatkozásaival. A bíróságfigyelő program eredményeiből egyértelműen kiderül, hogy ahol ez megvalósul, ott a sértett könnyebben együtt tud működni a hatóságokkal, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy az áldozatok méltányos elbánásban részesüljenek.

A Patent Egyesület 2024-2025-ös bíróságfigyelő programjának eredményeit ismertető kiadvány ITT olvasható.

Mózes Zsófi