–

A közös főzés kollektív röhögőgörcsbe fullad, amikor Szikra Gabi, a Michelin-ajánlott A Konyhám étterem séfje úgy mondja be a nevemet, mintha várnának a kasszánál, mert csak én tudom a fehér karalábé vonalkódját. Valójában csak azért szólított, hogy megbizonyosodjon arról, én vagyok-e az, aki nem eszik húst – nyilván azért, nehogy valaki más fogyassza el az én menümet –, de az újságírókból és tartalomkészítőkből álló csapatunk hangulata ekkor már a tetőfokára hág, így bohózattá alakul a jelenet. 

Mondjuk, nem irigylem a séfet: vagy húsz embert kell összefognia három különböző pályán úgy, hogy a végén egy ehető háromfogásos ebédet tálalhasson magának mindenki.

Noha a csapatban vannak többen, akik gasztrovonalról érkeztek, azért ez tényleg komoly menet volt. A végén Gabi hatalmas tapsot kap, amiért képes volt mindent levezényelni,

én pedig elmondhatom, hogy életemben először használtam lángszórót (jó, valójában flambírozópisztolyt, de ez sokkal menőbbnek hangzik), és mindenki túlélte.

ÉS isteni finom lett a töltött karalábém! 

„Zsanette! 5-kor várlak a szökőkútnál!”

A Taste Balaton fesztivál azért született, hogy megmutassa: szezonon túl is van élet a tó körül. Van ám! És milyen! Például ki gondolta, hogy egy napfényes januári délutánon megtanulok financier-t sütni a Rád is Süt workshopján?

Jó, mondjuk, helyezkedni tudni kell: a Konyhafőnök VIP-ben is bizonyító Görgényi Fruzsinával és a süteménykirálynő Kapunics Grétivel kerülök egy csapatba, így leginkább a díszítés a feladatom, meg hogy rózsavízzel locsoljam a híres francia sütemény krémjét. Az eredmény annyira gyönyörű és finom, hogy teljesen odavagyunk mindhárman – a Lelkem teraszán fotózkodunk a remekműveinkkel.

Maga a feladat egyébként nem is volt olyan egyszerű: a receptet például franciául kaptuk, hogy kicsit elmolyolhassunk a fordítással, amíg pedig a tésztánk sült, egy kvízt is kitölthettünk. (Nem dicsekvésből, de egyetlen hibánk volt!).

A kész műveket minden csapatnak be kell mutatnia néhány mondatban – hát, itt aztán elszabadult az újságírói-tartalomkészítői fantázia, és egészen bámulatos megfejtéseket hallhattunk a gyerekkori balatoni nyaraktól a „későn jöttünk rá, hogy ki kellett volna választani az alapanyagokat, így nekünk csak a citrom és a narancs maradt” koncepcióig.

Mi rózsás-vaníliás és málnás-rózsás financier-t készítettünk, díszítésként körömvirág-, búzavirág- és rózsaszirmot használtunk. Mivel a süteménynek franciás nevet szerettünk volna adni, de mégiscsak magyar ízzel, „Zsanette! 5-kor várlak a szökőkútnál!” lett az keresztségben. (E-vel a végén, hogy franciás legyen, ugye.)

A dörgicsei Rád is süt csapata segítségével könnyen elsajátítható, de észbontóan finom édességek elkészítését tanulhatjuk meg a Taste Balatonon és azon kívül is – maradjunk annyiban, hogy azóta már rákerestem, honnan tudok financier-sütőformát rendelni, és milyen ízű krémmel készítsem majd. 

Szeretném jelezni: noha valóban rengeteg fogást kóstoltunk a két nap alatt, odafigyeltünk a mozgásra is. A balatonmáriafürdői Port étteremből indulva a BalatonBike365 elektromos kerékpárjaival lenyomtuk a Hamvas Béla Emléktúrát, egészen a balatonberényi kilátóig, és nagyjából tesztelhettük is, milyen lesz ez márciusban, hiszen az hőmérséklet tavaszi volt, a tiszta égnek hála pedig a déli part legcsodálatosabb kilátásában is gyönyörködhettünk – ahogyan a névadó is tette. 

Hát mit mondjak: az én cikkeim is könnyebben születnének meg, ha a csikágói tűzfalak helyett ezt látnám magam előtt. Na de ne legyünk telhetetlenek!

Variációk tökélyre

Aki követte a tavalyi utamat, sejti, hogy a Kistücsök tökéletes lágytojása az idei prioritási listámon is előkelő helyen szerepelt. És igen, most nyilván többen is kuncognak, hogy nehogy már egy lágytojás miatt utazzunk a Balaton-partra – a helyzet azonban az, hogy ezért a reggeli fogásért, amely nevéhez híven minden molekulájában tökéletes, simán megéri. Briós, lágy vaj, tea, s mellé ez a tökmagolajjal és ropogós, pirított tökmaggal tálalt, egyszerű csoda: egy ponton kiszaladt a számon, hogy köszönöm, hogy élek. 

Az előző esti vacsora mellé a Kistücsökben egyébként olyan alkoholmentes italsort kaptunk, hogy nem hittünk az ízlelőbimbóinknak: paradicsomos epervíz, tormás körteszörp és fermentált karalábélé. Akármilyen őrültségnek hangzik is, mindhárom isteni. 

A balatonkenesei Pörc Bisztró sokgenerációs családi vállalkozás. Gondolom, a nevéből is sejthető: nem a vegetáriánus ételekre alapozzák az imázsukat. Amikor azonban Kovács Dominik séf meghallotta, hogy a csapatban aznap ketten is leszünk, akik nem eszünk húst, egészen extra fogást talált ki nekünk.  

Sajttálam mellé (amelyen környékbeli sajtok sorakoztak természetesen) lencsetejszínből és faszénen füstölt zellerből készült, római köménnyel és sóban érlelt citrommal ízesített hummuszt álmodott meg, amelyet megkóstolva akkorát nyögtem, hogy végül húsevő asztaltársaim is kértek a csodából egy tányérkával.  

A tapasztalatom az, hogy szerencsére mindenhol komolyan veszik a vegetáriáus/vegán ételeket. A Kistücsökben olyan álomszerű fogásokat kaptam, mint a vegán céklaleves ropogós hajdinával vagy a brokkolis fenyőmagkrém fekete- és sültfokhagymakrémmel.

A Petrányi Borbirtokon zöldfűszeres-juhtúrós vajas pogácsát kaptam (nem zsírral sült tehát, ami, bár nem vagyok vegán, értelemszerűen kiesett volna), a Port desszertasztalán pedig glutén-, tej- és cukormentes sütemények is helyet kaptak. Tudom, marginálisnak tűnhet, de épp ennyin múlik, hogy szívesen emlékszünk-e egy-egy étteremre: hogy ránk akarják-e tukmálni az évi kétszázadik rántott sajtot, vagy energiát fektetnek abba, hogyan szerezzenek örömet azoknak, akik valamilyen okból nem fogyasztanak bizonyos összetevőket.

Ahogyan Ruga Endre fahéjas sóskaramellával leöntött máglyarakása is felejthetetlen volt a Petrányi Borbirtok teraszán, amelyről megállapítottuk: olyan erős, hogy melléraktuk a kristályainkat, hogy feltöltődjenek. 

(Ne röhögj, kedves olvasó. A Ki vele! első évadából is tudod, hogy mindig van nálam néhány, feltétlenül szükséges kristály.)

Apropó, feltöltődés: 

A túránk utolsó állomása a Szántódpusztai Major: a XIX. századi épületben újra nagy élet van a felújítás után – és ahol, bevallom, kicsit elsodort a hév: lecsatlakoztam a csapatról negyedórára, hogy a Facebook-híres állatsereglettel lehessek kicsit.

A kecske- és disznóölelgetés után bejártuk a hatalmas istállót, ki-ki macskát vagy lovat simogathatott, aztán az egyik egykori gazdasági épületben a ropogó tűz mellett a balatonlellei Mesés Gasztroműhely szilvalekváros-aszaltszilvás, 110 éves kovásszal készülő(!) lepényét majszolhattuk. (Az egyik kecskebak meg a kabátomat, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz.) 

Szatmári lány vagyok, konkrétan a mi falunkból származik a „nemtudom szilva”, amelyből a világ legfinomabb lekvárja készül, így mondhatjuk, hogy szinte fájt kimondanom: életemben először ettem olyan szilvás süteményt, ami majdnem olyan finom volt, mint az otthoni. (A majdnemet pedig a lokálpatriotizmusom nem engedte kihagyni a mondatból, na.)

A Balaton körül tehát a szezonon kívül is van élet, amelyben megmerítkezni igazi ajándék a tél végi-tavaszi napokon is. Ahogy Hamvas Béla írta:

„Az egyetlen érték, a bázis: az élet. A többi mind ebből az egyből következik. Használd ki életedet.”

Csepelyi Adrienn