Ben Stiller: A kudarc néha abban rejlik, hogy meg sem próbáljuk vállalni a kockázatot

–

„Rengeteg döntés félelemből születik”

Az interjú a Stiller által rendezett, az Apple TV+-on látható, Emmy-díjas Különválás című sorozat második évadának debütálása apropóján készült. A történet középpontjában egy Mark nevű férfi áll, aki egy olyan helyen dolgozik, ahol a munkavállalók emlékeit mesterségesen kettéválasztották: így jött létre a munkahelyi és a magánéleti énjük.

A felvezetőben a New York Times újságírója, David Marchese azt írja, Ben Stiller biztosan könnyen azonosul a „megosztott én” gondolatával, hiszen a karrierje is kettős: a hírnevet és a jó egzisztenciáját a vígjátékokban eljátszott vicces szerepei hozták meg neki, miközben ő mindig is rendező akart lenni.

Arról, hogy miért alakult így, Stiller azt mondja, nem volt tudatos, ami a karrierjének építését illeti:

„Nem gondolom, hogy ennyire okos lennék. Tisztán emlékszem, hogy az »Éjszaka a múzeumban« című filmet például azért vállaltam, mert a Természettudományi Múzeum közelében nőttem fel, és azt gondoltam, ha gyerek lennék, nagyon tetszene ez a film, és szórakoztató lenne leforgatni egy ilyet”.

A színész elmondása szerint hiába voltak másfajta ambíciói, a legtöbb esetben, amikor döntés előtt állt, hogy elvállaljon egy vígjátékban egy szerepet, vagy olyan projekten dolgozzon, ami közelebb áll a szívéhez, ő a szerepet választotta. „Ez egy személyes döntés, amit az adott pillanatban hozol meg. A félelem ebben pedig mindig nagy szerepet játszik” – mondta Stiller, majd elmesélt egy esetet, amikor lehetősége lett volna új területen kipróbálni magát, de ő inkább a járt utat választotta:

„Ó, szerintem rengeteg döntés félelemből születik. A kérdés csak az, hogy ez a félelem eltántorít valamitől, vagy éppen lépésre kényszerít.

Kaptam egy lehetőséget, hogy szerepeljek a Broadway-n a Glengarry Glen Ross című darabban, akkoriban, amikor a Derült égből Polly készült. Végül nem vállaltam el. Talán jó lett volna megcsinálni. De akkor épp nem ott tartottam az életemben” – utalt arra, hogy félelemből nem mert sokáig eltérni attól, amit az emberek megszoktak és vártak tőle.

Mára ez a helyzet azonban megváltozott, a színész pedig tisztán emlékszik arra, mi volt a fordulópont:

„Igazán a »Zoolander 2« után változott meg a hozzáállásom. Akkor az volt bennem, hogy »mindenki ezt akarja, hát megcsinálom«. Jól éreztem magam a forgatás közben, aztán egyszer csak kiderült, hogy senki sem akarta ezt a filmet! Az volt bennem, hogy »de hát ti mondtátok, hogy csináljam meg!«. Meg hogy: »tényleg, ennyire rossz volt?«. Ekkor jött az a pillanat, amikor választanom kellett.

Tudtam, hogy más dolgokat szeretnék csinálni, és már nem fogok ugrani, ha valaki felajánlja, hogy csináljunk Zoolander 3-at. Mondjuk, a Zoolander 2 után senki sem ajánlotta fel a Zoolander 3-at [nevet].”

De nemcsak a harmadik film lehetőségének hiánya hozta el Stillernek a bátorságot, hogy másfajta projekteken kezdjen dolgozni, hanem az is, hogy a korral csökkent benne a szorongás, a félelem.

„Azt hiszem, ahogy öregszel, minden megváltozik. Ebben az életszakaszban azt kérdezed magadtól: »Valóban akarom a kockázatot vállalni?

Mennyire érdekel az idézőjelesen rossz eredmény?«. Már kevésbé érdekel. Ha valami nem sikerül jól, vagy rossz kritikát kap, az nem változtat semmit az életeden. Csak benned okoz rossz érzéseket. Kínosan érzed magad, vagy azt gondolod, a francba, én nyerni akartam. De a győzelem nem mindig jön el. Általában nem jön el. Szóval, a kérdés, hogy hogyan élsz együtt ezzel.

Az a fontos, hogy vállaltad kockázatot, hogy megtetted azt a lépést. A kudarc néha abban rejlik, hogy meg sem próbáljuk. Ahogy öregszel, ezt egyre inkább érzed. Olyan ez, mintha azt mondanám: »Egyszerűen meg akarom ezt tapasztalni, amíg itt vagyok«.”

„Én komoly rendező akartam lenni”

Stiller jelenleg többek között egy, a szüleiről, a híres komikus párosról, Anne Meara-ról és Jerry Stillerről szóló dokumentumfilmen dolgozik. Az interjúban mesélt arról is, milyen lelki terhet jelentett neki, hogy kik a szülei. „Ma reggel is ezen gondolkodtam: mennyire szeretem az apámat, de ott volt az a belső feszültség is, hogy nem akartam az apám lenni, miközben mindenki imádta őt. Fiúként én is szerettem volna olyan szeretetet kapni, mint ő, mert egy csodálatos ember volt. Ám ott volt bennem az is, hogy »de én én vagyok«” – mondta, majd azzal folytatta, hogy sosem vonzotta az a fajta humor, amit a szülei képviseltek.

„Önállóvá akartam válni, a saját utamat járni, nem vonzott annyira az ő humoruk. Én komoly rendező akartam lenni. Aztán amikor elkezdtem vígjátékokban dolgozni, az sem olyan volt, mint amit ők csináltak. Inkább a Saturday Night Live világa vonzott.

Csak idősebb koromban tudtam igazán értékelni, amit ők csináltak.

De közben mindig is nagyon támogattak, főleg apám. Anyám kicsit keményebb közönség volt.”  

„Mélyebbre ássak magamban”

A beszélgetés vége felé az újságíró egy részletet olvas fel Stillernek apja emlékirataiból, ami arról szól: ahhoz, hogy elérje a célját, választ kell találni arra a kérdésre, hogy miért akar előadó lenni. Ezután a színésznek szegezi a kérdést: ő tudja-e már, hogy miért csinálja, amit csinál? Mi hajtja? Stiller így felel: 

„Szerintem ez az egész arról szól, hogy próbálok közelebb kerülni ahhoz, hogy kifejezzem az igazi önmagam. Valami olyat szeretnék alkotni, ami valódi, hogy egy kicsit mélyebbre ássak magamban. […] Én tényleg csak arra törekszem, hogy egyre közelebb kerüljek ahhoz, hogy valami olyat csináljak, ami olyan jó és őszinte – amennyire csak lehet belőlem fakadóan. Ez olyasmi, amin még mindig dolgozom, és remélhetőleg fogok is még egy darabig.”

Dián Dóri