Kutyaszánnal és gyalog az északi sarkkörön: egy magyar édesanya óriási kalandja

–

Kambodzsa, Mexikó, Thaiföld, Madeira, Izland – töredéke azoknak a helyeknek, ahol Scheili Eszter járt és túrázott már a természetben.

Akad, ahol nem is egyedül vagy a párjával, hanem már gyerekekkel hódolt a szenvedélyének. A blogja kapcsán többször beszélt már arról, hogy a nagyobb utazásokat orvostanhallgatóként kedvelte meg, amikor a világ különböző pontjain vett részt oktatásokon.

A természet szeretete és a túrázás iránti rajongás azonban sokkal korábbra nyúlik vissza az életében. „Mindkettő a szüleimtől ered. Édesapámmal rengeteget jártuk az erdőt, sátraztunk is sokat. A Mátra lábánál nőttem fel, így nem volt nehéz a természethez kapcsolódni.”

Gyerekkorában évente egyszer elutaztak nyaralni, ezért a külföldi élmények sem voltak idegenek számára. Sőt, 12 évesen egyedül ment Angliába néhány hónapra nyelvet tanulni egy családhoz, később pedig amikor karateversenyző lett, a sport segítségével utazhatott sokat Európa-szerte. „A középiskolát egy hazai francia gimnáziumban végeztem, így többször voltam részese cserediákprogramnak, ezért talán nem meglepő, hogy az egyetem idején nemcsak részt vettem az orvostanhallgatóknak szóló utazásokon, de szervezővé is váltam” – meséli a Fjällräven Polar expedíciójának magyar nyertese.

Mindenhol nőnek fel gyerekek: nincs lehetetlen

Eszter tehát az egyetemi évei alatt többek között tanult sebészetet Tunéziában, neurológiát Kanadában, hasi sebészetet Tokióban. A kórházi gyakorlatok mellett szűkösen lehetett várost nézni, de utóbbira is mindig szakított időt, miközben nemcsak a kultúrát, de az eltérő egészségügyi szokásokat, rendszereket is megismerte. Közben persze hobbiból is járta a világot, ha lehetősége nyílt rá.

Éppen megszerezte a diplomát, amikor egy kambodzsai útja során kikötött egy szigeten, ahol több turista megsérült, az őket visszaszállító hajó azonban egy vihar miatt hosszú ideig nem érkezett meg. Eszter egy fabodegából álló „gyógyszertár” készleteivel gyógyította a sérülteket napokon át, köztük egy motorost, aki biztosítás híján nem volt hajlandó kórházba menni, viszont kezelés nélkül akár a lábát is amputálni kellett volna.

Számára nemcsak az orvosi diploma ad biztonságot a világ bármely pontjára utazva akár gyerekekkel, hanem a világlátottsága is. „Mindenhol felnőnek gyerekek, akik adaptálódnak az adott környezethez. Bármilyen szervezetlen egészségügyi rendszerbe kerülünk is éppen, minden országban felkészültek az alapvető veszélyekre, amelyek ott érhetik az embert” – meséli tapasztalatait az édesanya, aki gyerekeit sem a betegségektől félti leginkább az utazások során. Ha valamitől mégis tart, azok inkább a pókok, kígyók és skorpiók.

„Mexikóban volt egy izgalmas kalandunk, amikor a fürdőszobánkban találkoztam egy skorpióval. Sikerült hatástalanítanom, de utána nem tudtam kiverni a fejemből, ezért poharakat húztam az ágy lábaira, hogy ne tudjon éjjel felmászni” – idézi fel Eszter a leleményes praktikát.

Egy dzsungeltúrából világjáró család lett

Amikor valaki ennyire szeret utazni, szerencsés, ha olyan párt talál, akivel hódolhat a szenvedélyének. Gondolom, nem lepődtök meg, amikor elmesélem: Eszter Thaiföldön, egy dzsungeltúra kapcsán ismerte meg a férjét. A tervezett túrára induló buszt lekéste, így egy éjjelt az adott faluban kellett töltenie, ahol az egyetlen szálláson a többi túrázóhoz társult. Miután közösen megjárták Ázsia legősibb esőerdejét, elváltak útjaik, de egy év múlva Pavo – Eszter horvát származású, Németországban felnövő férje – megkereste azzal, hogy Budapestre készül, mutassa meg neki a várost.

Mint később kiderült, a jól felépített tervre azért volt szükség, mert a fiú a közös thaiföldi kalandot után egy évvel sem tudta kiverni a fejéből Esztert. Az ötlet sikerrel járt, nemsokára egy pár lettek, azután összeházasodtak, és két gyerekük született.

„Budapesten élünk, de a férjem sokat utazik a munkája miatt, ezért van, amikor ő egyszerűen nyugalomra vágyik. Így nemcsak a gyerekek kapcsán, de az ő időbeosztása miatt is már más szempontokat veszek figyelembe, ha útra kelünk. Alapszabály nálunk, hogy minden családi utazás idején kapunk egy-egy saját napot egyedül mi, felnőttek: Mexikóban például búvárkodni mentem egy cenotéba (természetes módon kialakult, kútszerű karsztképződmény – a szerk.), míg Madeirán felmásztam napfelkeltét nézni egy hegycsúcsra. A férjem pedig rendszerint zenés vagy gasztroprogramot választ magának” – meséli az édesanya, aki amellett, hogy még mindig elképesztően nyitott a világra, külföldre költözést nem tervez.

„Nagyon szeretek hazatérni is az utazásokról: szeretem az itthoni életünket, a családot, a barátainkat. El tudom képzelni, hogy egyszer hosszabb utazásra menjünk, akár 3-4 hónapra, de több időre egyelőre nem vágyunk el” – foglalja össze. Fiaik számára valószínűleg nemcsak a szülők példája miatt áll nyitva majd az egész világ, hanem a többnyelvűség okán is: a nagyobb fia ötévesen magyarul, horvátul és angolul is beszél, mivel a szülők utóbbi nyelvet használják egymás között.

Harmincezer pályázóból választották ki

Annak ellenére, hogy sok kaland áll a háta mögött, nem mindennapi álom az északi sarkköre vágyni, főként hasonló próbatételek közepette, mint amit ez az expedíció jelent.

Eszter azonban minden évre megfogad magának valami új célt: például annyi kilométert fut összesen az évben, ahányadik évet írjuk épp, vagy különböző életmódbeli, sporttal kapcsolatos kihívásokat teljesít.

Amikor ősszel szembejött vele a Polar expedíció lehetősége, úgy érezte: megvan a 2025-ös terv. A pályázat során három témában, három videót kellett publikálni. Mindegyikhez társult egy cím: Levél a természettől, Szeresd a felszerelésed hosszú időn át, Tedd a természetet a szomszédoddá.

Az első videóban Eszter nemcsak bemutatkozott, de évekre visszamenő felvételekkel mesélt a túrázáshoz és utazáshoz való viszonyáról. Mivel ebben a videóban levelekből és ágakból tette ki a címet borítóképként, úgy döntött a koncepciót végig megtartja. A második témánál – amelyben nyolc évig hű társként hordott bakancsát és a vele megtett kilométereket mutatta be – a túrafelszerelése darabjaiból készítette el a feliratot. Míg a harmadik – az emberek motiválását megcélzó – videójában saját túrázós anyukacsoportja alkotta a betűsort, amelyet egy drón segítségével rögzítettek. 

A sok munka és kreativitás gyümölcsöző volt, és persze nem csak ez: valószínűleg a hosszú évek óta vezetett blog, valamint a közösségépítésbe fektetett energia is ebben a sikerben csúcsosodott ki. Eszter jócskán meghatódott az eredménytől, amikor pedig a verseny után létrehozott zárt csoportban látta, hogy sem a követő-, sem a lájkszám nem volt szempont a zsűri értékelésében, csakis a tartalom – még inkább büszkeséget érzett.

„Tegnap felhívott a nagymamám, és megkérdezte, hányan mennek Magyarországról még rajtam kívül. Mondtam neki, hogy Mama, egész Délkelet-Európából én vagyok az egyetlen. Erre megjegyezte: akkor most újra átmegy a szomszédokhoz, és elmeséli az egészet még egyszer, mert ezt a fontos dolgot eddig nem tette hozzá” – meséli nevetve Eszter.

Maraton, északi sarkkör és Sherpa Mama Project

Bevallása szerint sokszor feljött álmában az expedíció képe, nagyon akarta, és úgy érzi, sikerült manifesztálnia a sikert. Az elmúlt tíz évben három magyar résztvevője volt már hasonló expedíciónak, ezért tőlük is tud segítséget kérni a készülésben. Emellett a csapattársakkal is összekapcsolták már online, így tudja, hogy egy német és amerikai lánnyal, valamint egy norvég és portugál fiúval alkot ötfős csoportot.

„A csapatok nem versenyeznek egymással, inkább az egységesítés, a könnyebb összetartás jegyében alakítják ki ezeket.

180 kutyával fogunk útra kelni, így személyenként 6-8 kutyáról kell gondoskodnunk. Az északi sarkkörön túl Norvégiából megyünk át Svédországba olyan permafroszt területeken, ahol a szűz hóban fogunk sétálni, sátrazni, iglut építeni és szánnal haladni” – meséli Eszter, mi is vár rájuk.

Tartalmat gyártaniuk nem kell, nincs rajtuk semmiféle hasonló nyomás: a feladatot kell teljesíteniük, miközben utazik velük egy stáb is. „Ettől függetlenül szeretnék minél többet megörökíteni majd én magam is a kalandból” – teszi hozzá a Polar expedíció magyar résztvevője. 

A család mindenben támogatja őt, nagyon büszkék rá, amikor pedig arról kérdezem, hogyan készül a fizikai kihívásra, elmondja: mivel a maratont is célul tűzte ki idénre, párhuzamosan zajlik majd a két felkészülése. Miután pedig hazatért és kipihente magát, amikor a férje munkája engedi, biztosan elutazik majd a család egy jó meleg helyre.

Az élet persze az expedíció után is megy tovább ugyanúgy, mint eddig: család, munka, utazás, és a Sherpa Mama Project. Utóbbi keretében Eszter kisbabás, kisgyerekes anyukáknak szervez túrákat a hétköznapokban heti rendszerességgel, hogy társaságban legyenek, hogy feltöltődjenek, és bevezessék az új generációt a természet szépségeibe.

„Már 110 anyuka csatlakozott a csapathoz, és tapasztalja meg újra meg újra, mekkora kaland az erdő a gyerekeknek. Ők ugyanis azt fogják értékelni, amit a szülőktől értékesnek látnak – erre biztosan megtanított a családdal való utazás és természetjárás” – hangsúlyozza Eszter.

Széles-Horváth Anna