Terror – ha nem elég a jeges iszony, valami sötét is megmozdul a mélyben (sorozatkritika)

 –

Az európai embert mindig is izgatta a mesés Kelet, minden valós és vélt gazdagságával, így a Föld gömbölyű mivoltát sem volt rest kihasználni, hogy nyugat felé hajózva keletre jusson. Az a fránya amerikai kontinens persze az útját állta, amely az újkor hajnalával ajándékozta meg, de sosem feledkezett meg arról, hogy nyugtalan tekintetével a horizontot kémlelje. Vajon mi vár rá a láthatár mögött?

A XIX. század első fele az észak-kanadai partvidék feltérképezésével telt, ám a hírhedt Északnyugati-átjáró csak nem akarta magát megmutatni.

1845-ben a Brit Királyi Haditengerészet két hajója, az Erebus és a Terror vágott neki a jeges ismeretlennek Sir John Franklin vezetésével. A felfedezőút azonban borzalmas tragédiába torkollt: 1846-ban mindkét hajó a jég fogságába esett. Évekig sínylődtek a természet kényszerű rabságában, miközben a hideg, az éhség és a betegségek legyengítették és megtizedelték a legénységet. A 129 főből végül senki sem jutott haza.

A sors fintora, hogy magát az átjárót részben a keresésükre küldött mentőcsapatok térképezték fel.

A holtak, akik nem vetnek árnyékot

A tragikus sorsú Franklin-expedícióról ma már meglehetősen sokat tudunk. Az emberi maradványok, a tárgyi emlékek és a bennszülöttek szóbeszédei alapján sikerült rekonstruálni a történtek jelentős részét. A '80-as és a '90-es években indított tudományos expedíciók is számos megdöbbentő részletet tártak fel. 2014-ben végül sikerült rábukkanni az Erebus, 2016-ban pedig a Terror roncsaira: alig 100 kilométerre a fekszenek egymástól a jeges-tengeri hullámsírjukban.

Rengeteg cikk, tanulmány és könyv értekezik az elveszett expedíció történetéről, ezek közül a Dan Simmons amerikai író nevéhez fűződő Terror 2007-ben látott napvilágot.

Igazi nagy formátumú – már csak a terjedelméből adódóan is – történelmi regény ez, amely megkapó módon keveri a fikciót a tényadatokkal.

A Terror nagyobbrészt kalandregény, amely hűen követi nyomon a két hajó útját, autentikus módon igyekszik bemutatni a tengerészlét sajátosságait és a hajókat uraló társadalmi viszonyokat. Sok szereplőt mozgat – olykor el is veszik köztük az olvasó –, emellett azonban erőteljesen fókuszál Francis Crozier alakjára, a Terror kapitányára, aki a kor avítt sztereotípiái – ír származása és alacsony társadalmi rangja – miatt csúszott le az expedíció vezetéséről. Különösen élvezetesek Crozier figurájának visszatekintései a múltba – lásd: szerelmi kaland! –, kár, hogy ezek inkább csak a regény elejére korlátozódnak. Simmons a naplóregény hagyományait is fel-feleleveníti, amely szintén emel története fényén.

Északi-sarki borzalom

A sarkköri felfedezőút hangulata menthetetlenül magával ragad, szinte ott érezzük magunkat hőseinkkel a hajótestet ropogtató jég fogságában. Hiába a kor legmodernebb eszközei és vívmányai, ha a természet tiltón felemeli az ujját, az ember vigyázzállásba kényszerül. A sötétség, a zsigerekbe maró hideg és a bizonytalanság elképesztő feszültséget kelt, amely testet ölt az árnyak mélyén megmozduló borzalomban. A hajóikkal a végtelen jégmező foglyaivá kényszerülő tengerészeket valami elkezdi akkurátusan levadászni, amely ellen nem nyújt védelmet még a lőfegyver sem. Simmons fantáziája itt már meglódul, és messze maga mögött hagyja a realitás világát.

Átlép a fantasztikumba, és az eszkimó hagyományokat alapul véve saját mitológiát fabrikál, amelynek sötétségébe belekényszeríti hőseit. Mintha természet anya kegyetlensége nem volna elég!

Az antarktiszi „dolog” (The Thing, 1982) után az északi jégsapka is megkapja a maga rémségét.

Simmons regénye a végére megmerítkezik a misztikum csillagködében, amitől rétegzettebbé válik a történet. A folklór stílusjegyei díszbe öltöztetik a lezárást, ami a könyv darabos szerkezetét is megbocsáthatóvá teszik. A Terror misztikus kalandregényként magával ragadó, de a jól megidézett, sötét hangulata miatt még nem címkézendő horrornak, ahogy azt a könyv marketingje célzottan teszi.

Sorozat-tengeren

Már maga a Franklin-expedíció története is kiált a megfilmesítésért, és manapság, amikor a televíziós sorozatok reneszánszát éljük, Simmons könyvének terjedelme okán valószínűleg kérdés sem volt, hogy a mozi vagy a televízió képernyőjén lássuk-e megelevenedni a felfedezők kálváriáját. A televíziós ötletet Ridley Scott produkciós cége karolta föl, és a sorozat munkálatai pedig hazánkban folytak.

Nagyobbrészt tehát a magyar filmesek érdeme, hogy a Terror olyan jól mutat a képernyőn.

A sorozat karakterközpontú dráma, ami a regényhez hasonlóan sok figurát mozgat. A főbb szerepekre olyan neveket sikerült megnyerni, mint Ciarán Hinds, Jared Harris vagy a Trónok harca Edmure Tullyja, Tobias Menzies. A színészi játéknak határozottan előnyére válik, hogy a regényben már alaposan kidolgozott figurákat kell megszemélyesíteni. Még a nagyobb nevekre is rákontráz a Hickey-t alakító Adam Nagaitis, aki renitens ácsinasként alaposan megkavarja a tengerészek addig sem eseménytelen életét.

Szörnyen gyönyörű

A főbb karakterek különböző motivációit flashbackekkel támasztják alá, amelyek nagyobbrészt az adaptálás áldozataivá váltak (értsd: a regényhez képest megváltoztatták), bár még így is kellő drámai felhangot hordoznak. A sorozat horror mivolta elsősorban a naturalizmusban érhető tetten: a kamera nem fordul félre szemérmesen, ha meglékelt koponya vagy sürgős amputáció kerül a fókuszba. Az autentikusság terén már találunk kivetnivalót: na, nem a sztoriban, hanem a képi világ stúdiójellege miatt. Gyönyörűek és aprólékosan kidolgozottak a helyszínek, díszletek és jelmezek, viszont ordít róluk, hogy nem valódiak, egyszerűen túl sterilnek tűnnek.

A vizuális effektek a nagytotáloknál rendben vannak, a tengerészeket vegzáló szörnyeteg esetében viszont már kilóg a lóláb.

Jég velünk

Akkor mégis miért érdemes nézni? Mert ha a részletek nem is „smakkolnak”, az összkép remekül megidézi Simmons sodró lendületű történetét, és egy nagy ívű kalandfilmet fest fel, a színészi játék segít abban, hogy felülemelkedjen a néző a bosszantó apróságokon. Képet kaphatunk egy sarkköri felfedezőút körülményeiről és a Franklin-expedíció elbukásához vezető valódi tényezőkről. A kicsinyességről, amely az embertelen hidegtől, úgy látszik, csak még nagyobbra hízik. A kitartásról és a túlélni akarásról, ami kreatívabbá és elszántabbá tesz. Az éhségről és a halálfélelemről, amely viszont állattá.

Ott vagyunk mind a Terror és az Erebus fedélzetén. Mindenki. Ott van kicsiben leképezve a világunk. Félünk. Fázunk. Éhezünk. Túlélünk. Olykor már csak az a kérdés, hogy milyen áron? Beszélhetünk-e arról, ha rólunk van szó, hogy „túl drága”? Ha nincs, az árat az életünk végéig kell fizetni. És jobban kell tartanunk a bennünk lakó szörnytől, mint a jégmezőn bolyongótól.

 

                                                                                              Bányász Attila

 Képek:  Aidan Monaghan/AMC

A televíziós sorozat az AMC műsorán, csütörtökönként 22:00 órától látható.