Harry Potter-sorozat: tényleg szükség van rá? És mi újat tud majd mondani?

–

Az új Harry Potter-sorozat híre talán összetettebb esemény, mint amilyennek az HBO gondolta volna, amikor az ötletelésbe belevágott: J. K. Rowling az elmúlt években ugyanis, ha íróként nem is, de mint közszereplő mindenképp vitatott megítélést szerzett magának a nagyközönség előtt.

Rowling több transzfóbnak nevezhető megjegyzést tett posztok, illetve nyilatkozatok formájában: ezek kapcsán pedig a filmsorozat főszereplői is elhatárolódtak egykor rajongva szeretett írónőjüktől. A dolog azért is elképesztően furcsa és érthetetlen, mert ha létezik könyv, amiből gyerekek milliói tanultak rengeteget az elfogadásról, egymás erősítéséről, vagy a bullying elleni harcról, akkor az éppen Harry Potter, a varázslófiú története.

Rowling valószínűleg nem ismeri a magyar mondást: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Főleg, hogy megnyilvánulásaival sokak számára beárnyékolja a Harry Potter-univerzumot. Ha lehet egy személyes megjegyzésem, szerintem a kettőt teljesen felesleges párhuzamba állítani: hasonló alapon a fél világirodalmi kánont zárójelbe lehetne tenni. Míg azonban a közösségi média vagy a gyors információáramlás nélkül a szerzők nagy részéről évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt inkább csak a haláluk után derültek ki vitatható dolgok, addig ma mindenki véleményét tudjuk mindenről (itt jegyzem meg: de kár! És nem csak a Harry Potter vonatkozásában).

A feladat mindenesetre nem kicsi az új sorozat alkotói számára. Ahogy a variety.com írja: „Az iparág még soha nem nézett szembe olyan forgatókönyvvel, amelyben egy szeretett, több milliárd dolláros globális franchise egyedüli létrehozója ilyen kendőzetlenül belezuhant a kultúra egyik legvitatottabb társadalmi problémájába.” Az HBO úgy reagált: továbbra is a sorozat készítésére összpontosítanak, Rowlingnak pedig joga van kifejezni a személyes nézeteit, még akkor is, ha nem értenek egyet vele. A témában végzett felmérések ezzel együtt arra az érdekes következményre mutattak rá, hogy bár a rajongók jelentős része eltávolodott Rowlingtól, az egymással való szolidaritásuk nőtt. A Harry Potter-univerzum alakította közösségük pedig nem hullott szét, sőt a kitalálójától függetlenül is képes erősödni.

Vajon az új szereplők meddig maradnak gyerekek?

A Max (az HBO új neve) vezérigazgatója, Casey Bloys, az elmúlt hetekben már az előzetes hírek ellenére úgy beszélt, inkább 2027 lesz a debütálás éve, mint 2026, hiszen a castingfolyamat hosszadalmasra nyúlik. Szerinte az egyik fő logisztikai feladat a Harryt, Ront, Hermionét és az osztálytársaikat alakító fiatal szereplők kora: az ő természetes öregedésükhöz kell alkalmazkodni, ezért az első két évadot gyors ütemben, egymáshoz nagyon közel tervezik forgatni, hiszen a gyerekek fizikai, szellemi érettsége gyorsan változik, és egy 11 meg egy 13 éves kiskamasz között igazán nagy a különbség a külső jegyek tekintetében is.

A sorozat kapcsán megkérdezték a filmekben főszerepet játszó Daniel Radcliffe-et is, aki biztosította a sajtót: semmikképpen nem tervez cameót a szériában.

Harry Potter első megformálója ezután sok szerencsét kívánt a következő jelöltnek, és elmondta: őszintén örül, hogy az ő idejükben még nem volt közösségi média, hiszen anélkül is elég nagy őrületben kellett létezniük. Sokatmondó volt a kijelentése, miszerint azt kívánja utódaiknak: minél tovább maradjanak gyerekek.

A mondat nagyon elgondolkodtató, hiszen a castingon 11 éves gyerekeket választanak ki, akiknek a sorozat valószínűleg teljesen megváltoztatja az életüket, és talán úgy járnak, mint elődeik: sohasem tudnak teljesen kibújni a három varázslótanonc talárjából.

Mindig aktuális marad a Harry Potter

Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeuta már felnőttként olvasta a könyvsorozatot, de az öccse által megtapasztalhatta, milyen a Harry Potter-generáció tagjaként létezni. Azaz, amikor végigköveti a felnövésedet ez a könyv (ezt pedig mindannyian érezhettük, miközben várnunk kellett az újabb és újabb kötetek megjelenésére).

„Az öcsém példáján azt láttam, hogy az olvasás felé nyitotta meg a regény, ami után már minden műfajban szívesen kalandozott. Számomra pedig egy nehéz időszakban volt támasz felnőttként, amikor arra volt szükségem, hogy napi szinten kiszakadjak a saját valóságomból” – fogalmazza meg tulajdonképpen sok millió ember közös élményét, és a történet sikerének valószínűsíthető titkát Borbély Zsuzsa.

A könyvsorozatot nem véletlenül alkalmazzák irodalomterápiában is szívesen, hiszen nagyon sok, jól használható vetülete van.

„Egyrészt a családi kapcsolatok szempontjából sokat tud tanítani: a szülők korai elvesztése, a mások által hősiesként megőrzött alakjuk, aminek kapcsán később azért az ő hibáikkal, hús-vér mivoltukkal is szembesülni kell, nagyon emberi téma.

A Weasley-k pedig igazi jó példa a családra: ami zűrös, hangos, kaotikus, vitákkal teli, de közben mégis otthonos és szeretetteljes közeg. A könyv több szereplő sorsán át lehetőséget ad arra is, hogy a korábban elkövetett hibákat felülírják, fejlődjenek, jobb emberré váljanak, ez pedig nagyon fontos olvasat” – mondja a szakember.

A másik lényeges vonal, hogy megmutatja: csapatjátékosként érdemes működni. Mindenki másban jó, és ha együtt hasznosítjuk az erényeinket, az elhozza a valódi sikert. „Az egyik legérdekesebb szál (spoiler!), amikor kiderül, hogy Harry kiválasztottsága Neville-t is érinthette volna. Voldemort döntése volt tulajdonképpen, kit tett a kis túlélővé, azaz olvasóként azt kell gondolnunk: Neville éppen úgy alkalmas Harry feladataira, csupán a körülményei mások. Utóbbi végül be is bizonyosodik, csak egy sokkal hosszabb folyamat során jut el odáig, hogy megtalálja a saját képességeit. Ez egy nagyon erős kapaszkodó az elveszett gyerekeknek” – foglalja össze Borbély Zsuzsa.

A változtatásoknak lehet szöveghű olvasatuk

Rowling a másság, különcség sokféle formáját belefogalmazta a könyvébe. Ott van Luna figurája: őt sokan azonosítják egy spektrumon élő kiskamasszal, aki nehezen illeszkedik be a társai közé. Ron vörös haja a régi brit előítéleteket idézi: pár száz évvel ezelőtt ugyanis valóban negatív megítélés társult a hasonló külső jegyekhez.

Úgy tűnik, jelenleg a legnagyobb kérdés a sorozattal kapcsolatban, hogy a Pitont játszó színész valóban színes bőrű lesz-e. A látszólag teljesen lényegtelen momentum valójában sok érdekes felvetést hozhat magával: a sápadtfehér, kampó orrú, kitaszított Piton történetében ugyanis fontos szál a nem megnyerő, sötét varázslót idéző, pontos részletességgel felvázolt külső.

„Értem azt is, amikor valaki nagyon nehezen tudja elengedni a leírt karaktereket. Viszont, ha például arra gondolunk, hogy Piton a hatodik könyvben (spoiler!) Félvér Hercegként jelenik meg, máris látjuk, milyen áthallásos lehet ez a választás egy fekete bőrű színész esetén. Piton gyerekkorának idején pedig a kampóorr helyett akár a bőrszín is okot adhatott a kirekesztésre” – fejti ki Borbély Zsuzsa. Arra is felhívja a figyelmet, hogy míg a filmek a külső jegyekhez nagyjából hűek voltak (bár Hermione szabályos szépségét például sokan kifogásolták), addig több esetben nem megfelelően bontottak ki egy-egy jellemet. Gondoljunk például Ginnyre, akit valójában nem is ismert meg az, aki kizárólag a filmeket látta. A karakterhűség tehát relatív fogalom, és sokféle vetülete lehet.

Mindenesetre a Harry Potter-kötetekben számos példát látunk a diverzitásra, hiszen sokféle nemzetiség felvonul bennük, a rasszizmusnak pedig kifejezett kritikájával találkozunk: az aranyvérű–sárvérű szembeállítás egyértelmű elítélésével a varázsvilágon belül.

Borbély Zsuzsa úgy véli, érdemes az irodalomterápia alapvető szabályát alkalmazni olvasás közben: ennek lényege, hogy a szerzőt teljesen ki lehet zárni a műből, és csak arra figyelni, hogyan hat az olvasóra. „A szerző már letette a tollat, nincs hatalma a szöveg felett, tőle függetlenül létezik ez a világ. Rowling esetében az a nehézség, hogy róla is felépítettek egy Hamupipőke-történetet, amelyben Harryhez hasonló utat járattak be vele. El tudom képzelni, hogy annak a démonával küzd: fiatalon megírta élete fő művét. Bármit csinál már, mindent a Harry Potterhez mér a közönsége.”

Csak egy a fontos: az üzenet maradjon az, ami

Vajon miért kell új sorozat? A pénz, a látvány, az új értelmezés vagy a részletesebb, történethűbb ábrázolás a fő motiváció? Valószínűleg ez mind együtt.

„El kell ismerni, van potenciál egy új feldolgozásban, sok szál igazán aktuális lehet. Hermione alakja például tipikusan a kétezres évek elején népszerű okos, olvasott lány figurája (mint Rory Gilmore, vagy kicsit korábban Belle a Szépség és a szörnyetegből). Mára ez a fajta nőalak talán még hangsúlyosabb és ezzel együtt természetesebb is lehet a felnövő generáció számára.

A casting kapcsán is tudnak mit javítani: anno például Harry szüleit, illetve a »jelenéseiket« negyvenes színészek játszották, holott ők 21-22 évesen haltak meg a regényben. Ez látszólag csak kor, miközben jelentősége van a könyvben annak, hogy Harry az időben előre haladva egyre közelebb kerül a szüleihez életkorban és tapasztalatban is” – magyarázza Borbély Zsuzsa. 

Az irodalom- és filmterapeuta mindenesetre abban bízik, hogy az új feldolgozást nem a minél modernebb effektek és vizuális látvány mozgatja majd elsősorban, hanem a történetmesélés, akár egy másfajta olvasat, ami mégis hű marad az eredeti szellemiséghez. „Az első három rész egy szép, varázslatos mese, ami csodálatosan alkalmas a nosztalgiára: jó lenne, ha valóban nézhető maradna az eredeti korosztály számára. Később sötétedik az egész Harry Potter-világ, de éppen ezért érdemes együtt felnőni vele. Mindenesetre bárki tűnik fel, bármelyik szerepben és bármilyen megnyilvánulások jönnek még az alkotótól, csak egy lesz a fontos: hogy a történet sokszínűségéből, rétegzettségéből maradjon meg minél több, hiszen utóbbinak évtizedek óta sikerül megszólítania több millió embert” – foglalja össze Borbély Zsuzsa.

Széles-Horváth Anna