Valóban létezik „irigy kutya”? – Állatok és a féltékenység

–

Az állatok féltékenysége: tény vagy feltételezés?

Akinek van kutyája, bizonyára észrevette, hogy milyen könnyű féltékennyé tenni. Elég, ha a gazdi egy másik kutyát simogat, nem neki dobja el a labdát, ne adj’ isten, jutalomfalattal kedveskedik egy idegen ebnek. Mindezt látva, a kutya szeméből szinte süt a sértettség. De vajon valóban féltékenyek, vagy csak mi tulajdonítjuk nekik ezt az érzést, mert szeretnénk azt hinni, hogy ők is így éreznek?

Már a XIX. században is foglalkoztatta a tudósokat, hogy az állatok hasonlóan éreznek-e, mint mi. Charles Darwin Az ember és az állat érzelmeinek kifejezése című művében leírta, hogy az állatok érzelmi reakciói sok szempontból emlékeztetnek az emberéire. Darwin szerint ezek az érzelmek az evolúció során alakultak ki, hiszen a túlélés és a társas együttműködés szempontjából kulcsfontosságúak voltak. Úgy vélte, hogy az állatok viselkedésében fellelhető érzelmek, mint például a félelem, a düh vagy a ragaszkodás nem véletlenszerűek, hanem közös biológiai gyökerekből erednek, és az emberhez hasonló evolúciós előnyöket biztosítanak számukra.

Darwin gondolatai azóta is az állati viselkedés kutatásának alapját képezik, majd a modern etológia is számtalan példát talált arra, hogy az állatok érzelmi világa rendkívül gazdag.

Az elefántok napokig gyászolják elhunyt társaikat, a delfinek pedig együttérző viselkedést mutatnak, és segítik a sérült vagy bajba jutott társaikat. Egyes kutatások kimutatták, hogy a kutyák oxitocinszintje, vagyis a „kötődéshormon” rögvest megemelkedik, ha gazdájuk szemébe néznek, hasonlóan, mint amikor egy kisbaba néz az édesanyja szemébe. 

Az állatok érzelemkifejezése tehát rendkívül gazdag, de vajon a féltékenység is része a repertoárnak?

Tiltakozó majmok és elégedetlen madarak

Az evolúciós pszichológia szerint az igazságtalanság érzékelése olyan képesség, amely segíti a csoport túlélését és fenntartja az együttműködést. A kutatók ezt a jelenséget elsősorban társas fajoknál, például majmoknál, varjaknál és delfineknél figyelték meg. Különösen a varjak és a kapucinus majmok mutattak ki olyan viselkedési formákat, amelyek az emberi viselkedésben féltékenységként értelmezhetők. A Berkeley Egyetem kutatói 23 tanulmányt elemeztek, amelyek 18 állatfaj viselkedését vizsgálták az úgynevezett egyenlőtlenség-kerülés (inequity aversion) jelenségével kapcsolatban. Az eredmények szerint, bár az állatok bizonyos mértékig valóban érzékenyek lehetnek az igazságtalanságra, a reakcióik jóval visszafogottabbak az emberekéhez képest.

„Az adatok nem igazolják, hogy az állatok valódi féltékenységet éreznének. Ha létezik is ehhez hasonló érzelem, az rendkívül gyenge és csak bizonyos helyzetekben figyelhető meg” – állítja Oded Ritov, a kutatás vezetője. Ritov kiemelte, hogy az emberek igazságosság iránti igénye sokkal mélyebben gyökerezik, mint bármely más faj esetében. Bár ez az érzés gyakran bosszúságot okozhat, mégis kulcsszerepet játszik az emberi társadalmak fejlődésében: lehetővé teszi, hogy együttműködjünk, megosszuk erőforrásainkat, és komplex társadalmi rendszereket hozzunk létre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindannyian ugyanúgy látjuk, mi igazságos és mi nem, de a szakértő szerint az egyenlőtlenség elkerülésének alapvető elvei mégis közösek bennünk: ösztönösen elutasítjuk a javak igazságtalan elosztását, és határozott elképzeléseink vannak arról, hogyan lehetne mindenkinek egyformán részesednie a jóból, és ezzel a kapucinus majmok és a csimpánzok sincsenek másképp.

Frans de Waal és Sarah Brosnan 2003-as tanulmánya kimutatta, hogy a majmok különösen érzékenyen reagálnak az igazságtalan bánásmódra.

A kísérlet során két kapucinus majom ugyanazt a feladatot végezte el, ám eltérő jutalmat kaptak: az egyikük uborkát, ami átlagos eledelnek számít, míg a másik szőlőt, ami a legnagyobb kedvencük. Az uborkával jutalmazott majom azonnal tiltakozni kezdett: dühében visszadobta a jutalmat a gondozónak, és rázni kezdte a ketrecet.

Ugyanezt a kísérletet a papagájfélék családjába tartozó lórikkal is elvégezték, akik hasonlóan reagáltak, mint az emberszabásúak. Az ausztrál tanulmány alátámasztja, hogy azok a madarak, akik silányabb jutalomban részesültek, visszautasították az élelmet, vagy agresszív viselkedéssel próbálták kifejezni elégedetlenségüket, és úgy tűnt, féltékenyek a társaikra, akik finomabb jutalomfalatot kaptak. Ez a reakció arra utal, hogy a lórik képesek érzékelni az egyenlőtlen bánásmódot, ami a társas életükben és hierarchikus viselkedésükben fontos szerepet játszhat. (Az állatvilág demokratikus vezetőiről Mózes Zsófi írt hosszabban, érdemes elolvasni a CIKKET!)

Bosszú, féltékenység vagy igazságtalanság?

A majmokhoz hasonló viselkedést figyeltek meg varjaknál, delfineknél és kutyáknál is.

A varjúfélék (például a szarkák és a hollók) az állatvilág egyik legintelligensebb csoportja, rendkívül érzékenyen reagálnak az igazságtalanságra. Kísérletek során megfigyelték, hogy a varjak képesek felismerni, ha egy társuk igazságtalanul jutott előnyhöz. Például ha egy varjú eltulajdonítja egy másik madár elrejtett táplálékát, az áldozat nemcsak megjegyzi, ki volt a tolvaj, hanem később bosszúálló viselkedést is tanúsít vele szemben.

Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy a varjak képesek késleltetett időpontban is reagálni az igazságtalanságra, amiből arra következtetnek, hogy emlékeznek a történtekre, és társas kapcsolataikban számontartják a sérelmeket. 

Kutatások szerint a delfinek is képesek féltékenységi reakciókat mutatni, különösen akkor, ha gondozójuk egy másik delfinnek szentel nagyobb figyelmet. Egy híres megfigyelés szerint, delfinek zajkeltéssel, ugrálással vagy játékos viselkedéssel próbálják visszaszerezni a gondozójuk figyelmét, ha úgy érzik, hogy elhanyagolják őket. Ez a viselkedés a társas kötődés erejét és a kapcsolatok fontosságát tükrözi. 

Féltékeny ebek

A 2021-es új-zélandi kutatásban, Amalia Bastos és csapata 18 kutya viselkedését vizsgálta. A gazdák egy élethű műkutyát vagy egy gyapjúval bevont hengert simogattak, miközben saját kutyáik távolról figyelték őket. Amikor a kutyáknak úgy tűnt, hogy gazdáik egy riválist simogatnak, megpróbáltak interakcióba lépni velük.

Bastos szerint a kutatás alátámasztotta azt, amit sok kutyatulajdonos már régóta sejt: a kutyák is lehetnek féltékenyek, ha a gazdájuk nem velük foglalkozik. A kutató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jelenség mélyebb megértéséhez további vizsgálatokra van szükség. Bastos szerint egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy a kutyák hozzánk hasonlóan élik meg a féltékenységet, a kutatás azonban arra egyértelműen rávilágított, hogy a kutyák féltékenységi reakcióinak kiváltásához már az is elég lehet, ha elképzelik, hogy gazdájuk egy másik kutyát tutujgat. 

Mi lehet a valódi magyarázat?

Bár úgy tűnhet, hogy az állatok is féltékenyek, Ritov szerint inkább hajlamosak vagyunk emberi érzelmeket rájuk vetíteni, és ezért értelmezzük a viselkedésüket féltékenységként. A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy nem féltékenységről volt szó, hanem inkább csalódottságról: az állatok korábbi tapasztalataik alapján számítottak valamire, de nem azt kapták.

Ezt alátámasztja, hogy a majmok akkor is dühösen reagáltak, amikor a szőlőt nem egy másik majomnak adták, akire féltékenyek lehettek volna, hanem egy üres ketrecbe helyezték.

„Úgy gondoljuk, az állatok tiltakozása nem annak szól, hogy valaki más többet kapott, hanem annak, hogy nem úgy bántak velük, ahogy azt korábban megszokták” – magyarázta Ritov. Ugyanakkor a be nem teljesült elvárások okozta csalódás is olyan érzés, amit mi, emberek is tapasztalunk.

Az állatok viselkedése arra utal, hogy az igazságtalanság felismerése nem csak az emberek sajátja. Bár nem úgy élik meg ezeket a helyzeteket, mint mi, reakcióik – legyen szó dühös majmokról vagy sértődött kutyákról – sokat elárulnak a társas kapcsolatok fontosságáról. Épp ezek a párhuzamok emlékeztetnek minket arra, hogy az igazságosság iránti igény alapvető a közösségek működésében, legyen szó emberekről vagy állatokról. A mérleg egyelőre az állatok felé billen, mert valljuk be, ők ügyesebben állnak ki magukért.

Simon Eszter