Kemény látlelet a cserbenhagyott Magyarországról Az élet hozta így című doksi

–

Az anya, aki szeretné, ha a fia normális körülmények között tanulhatna

A roma származású fiatal édesanyja, Réka, azért küzd sorstársaival együtt, hogy a gyerekeiknek ne kelljen mindennap gyalog megtennie öt kilométert ahhoz, hogy iskolába járhassanak. A főleg romák lakta utcából ugyanis nem jár busz a városközpontba, így kénytelenek gyalogolni, ha esik, ha fúj, ha havazik. Leó, a kisfia emiatt gyakran betegeskedik, ami az iskolai teljesítményére is kihat.

Réka két gyerekével a szülei házában lakik, velük együtt még a bátyja és annak gyerekei is ott élnek. Nehezen boldogulnak, az édesanyja a közmunkaprogram keretében egy kertészetben dolgozik, az édesapja pedig Budapestre jár fel alkalmi munkákat végezni, de nem igazán fizetik meg, 7-800 forintot kap óránként, „az egy nyolctagú családnak semmi”. Ő majd ha lejár a gyes, takarítóként vagy ápolóként szeretne elhelyezkedni a közelben lévő otthonban.

Réka biztatja a fiát, hogy járjon szorgalmasan az iskolába, hiszen nyolc osztállyal legfeljebb közmunkára lesz jó, ő pedig szeretné, hogy Leónak már ne úgy kelljen élnie, mint a szüleinek, akik „örülnek, ha mindennap megvan az, aminek meg kell lennie”. 

Réka őszintén megvallja: tisztában van vele, hogy nem sokra vitte. 18 évesen lett terhes, bár ő szerette volna elvetetni a magzatot, a szülei nem engedték. Onnantól viszont már nem nagyon tudott egyről a kettőre jutni, hiszen oda volt kötve a gyerek mellé.

Most azon dolgozik, hogy megoldódjon a gyerekek iskolába jutásának kérdése. A többi érintett édesanyával a városházához vonulnak, hogy a polgármesternél tiltakozzanak a lehetetlen állapotok ellen, ő azonban nem fogadja az anyákat. Csupán fél tucatnyian vannak, Réka elmondja,

jóval többen ígérték, hogy melléjük állnak, de valószínűleg azért nem jelentek meg, mert közmunkán vannak, és attól félnek, ha meglátja őket a polgármester tiltakozni, akkor nem kapnak a jövőben munkalehetőséget.

Az egykori gyári munkás

Andor idős, megtört ember. Bő harminc évet dolgozott a gyógyszergyárban. A privatizáció megjelenésekor a Kánaánt ígérték nekik, azt, hogy annyi pénzt fognak keresni, mint Nyugaton. De ő már akkor sejtette, a folyamatok nem azért vannak, hogy ő jobban élhessen. Igaza lett, ő is egy volt abból az ezerből, akit elbocsátottak. A munkája elvesztése nemcsak őt érintette, de a családja életére, a feleségére és a két lányára is kihatott. Akkor feljött Budapestre egy maszek kőműves mellé dolgozni, azt másfél évvel ezelőtt hagyta abba, kiöregedett.

Andor egyik napról a másikra él, igen keservesen. Télen nem tud mivel fűteni, azt tervezi, ha nagyon megszorul, akkor kivágja a kertben álló cseresznyefát, hogy azzal kihúzza egy darabig. Örülne, ha erre végül nem kellene sort kerítenie, hiszen a fa szép, nyáron árnyékot is ad, de „a muszájság nagy úr”. Elmondja,

a privatizálás után a roma származású embereknek totális káosz lett az élete, hiszen az üzemek bezárásával megszűntek a munkalehetőségek azok számára, akik főleg fizikai munkából éltek.

Andor ezzel együtt is meg van róla győződve, hogy Orbán Viktor az egyetlen, aki gondol a szegény emberekre, a munkásokra is. „Gyurcsány viszont tönkretette az egész országot” – mondja, miközben könnyek szöknek a szemébe.

Két magyar városlakó

Bence fiatal férfi, hivatásos vadász. Családot szeretne alapítani, de úgy tapasztalja, az ő korosztályából nem sokan maradtak Tiszavasváriban. „Mennek, mert nem látnak benne lehetőséget.” Bár magát nem tartja rasszistának, úgy látja, a cigányok sok gondot jelentenek, amit a munkájában is tapasztal: a határban is sok a fa- és terménylopás.

A középkorú Balázs sok barátját elveszítette, akik mind Budapestre költöztek a jobb élet reményében. Akárcsak a fiai, akik az egyetem után szintén a fővárosban képzelik el a jövőjüket. Bár hiányoznak neki, ő is arra biztatja őket: ne jöjjenek haza. „Az értelmiség nagy része elment a városból, a fiatalok nem jönnek vissza. A 12.000 lakosból csaknem 4.000 a hátrányos helyzetű kisebbséghez tartozik. Ez meghatározza a város életét, hiszen az iskolákban, óvodákban, de még a boltokban is inkább a kisebbség jelenik meg. Emiatt nagyon sokan elviszik a gyerekeket már általános iskolában a városból a szomszédos településekre, majd a család is elköltözik” – meséli.

A polgármester

Szőke Zoltán autófényezőként, autószerelőként dolgozott, majd segédmunkás lett az Alkaloidánál egészen az ezredfordulóig, amikor a gyár elkezdett leépülni. „Nem volt olyan család Tiszavasváriban, ahol legalább egy ember ne dolgozott volna a gyógyszergyárban” – mondja. „A tiszavasvári lejtmenet akkor (a privatizációval – a szerk.) indult el.” Zoltán 1994-től folyamatosan politizál, nagyjából azóta a Fidesz tagja, 2018 óta pedig ő a város polgármestere. „Az, hogy a Fidesz átalakult, és liberálisból átment kersztény-konzervatív, nemzeti irányba, nem feltétlenül baj” – vallja. Igen fájlalja, hogy a politika a különféle eseményekre is rányomja a bélyegét, vannak, akik csak azért nem jönnek el egy rendezvényre, mert azt ő szervezi, Fideszesként. 

Szőke azt állítja, a szegregátum iskoláját jogvédők záratták be, hogy ne legyen elkülönülés. Kizárólag emiatt kell onnan a gyerekeknek a tőlük távolabbi, központi iskolába járniuk.

Az meg, hogy létezik szegregátum, nem tudatos szervezés eredménye, hanem az élet hozta így.

Zoltán biztos benne, hogy az önkormányzati választások ismét a Fidesz győzedelmével zárulnak, a pártján kívül nem lát más olyan politikai erőt a városban, aki meghatározó lenne. Szerinte ameddig az emberek biztonságban érzik magukat, és be tudnak vásárolni, addig nem fog változás bekövetkezni. Biztosan a Fideszre fognak szavazni, mert a többi párttól semmi biztosra nem számíthatnak. Arról is meg van győződve, hogy senki „nem fog egy hosszú, magas röptű cikket elolvasni arról, hogy ki mit gondol a demokráciáról”. 

Lehetőség a változásra

Csilla könyvelőirodát vezet, az utolsó pillanatban kérték fel arra, hogy induljon polgármesterjelöltként, hogy legyen alternatíva a fideszes polgármester mellett. Bíznak benne, hogy sok tiszavasvári változást akar, nem érzik ugyanis fairnek, amit Szőke művel, aki „a sajátjaként kezeli a várost”, és azokon basáskodik, akik egziszteniciálisan a városvezetéstól függenek. 

Aki közmunkán, vagy a városi intézményekben dolgozik, mind úgy kell viselkednie, gondolkodnia, ahogy az neki tetszik – állítja Csilla. „A városlakók minden pillanatát követi. Ha olyan megnyilvánulásuk volt, ami neki nem tetszett, akkor behívatta, vagy telefonon felhívta őket. Mint egy nyomozóiroda, úgy működött a polgármester. Nekem ez volt az a pont, amikor úgy dönöttem, így nem lehet élni. És nekem van esélyem ezen változtatni.”

Hogy mi lett a választások eredménye? Kiderül a dokumentumfilből, amit megnézhetsz a Telex YouTube-csatornáján.

Fiala Borcsa