„Háborúban a szépség a legváratlanabb formákban ölthet testet” – Interjú Vera Blansh fotográfussal
Korábban divatfotósként dolgozott, aztán több mint 10 ezer képet készített az orosz-ukrán háborúról, leginkább fekete-fehér fotókba sűrítve a harc megrendítő momentumait. Létezhet-e párhuzam a háború és a high-fashion világa, a szörnyűség és a szépség között? Mivel foglalkozik most Japánban, és milyen lesz visszatérni Ukrajnába? Vera Blansh, kijevi fotográfust kérdezte Ihász Nóra.
–
„Gyerekkoromban nem álmodoztam arról, hogy fotós leszek. Arra viszont élénken emlékszem, amikor először fogtam fényképezőgépet. Egyszerű filmes gép volt, a barátaim szüleié, akik a szomszéd lakás emeletén éltek. Az exponálógomb lenyomásának első élménye fordulópont volt. Rabul ejtett a gondolat, hogy megörökíthetem a pillanatokat és a mögöttük rejlő történeteket” – idézi fel a kezdeteket Vera Blansh, aki a londoni Central Saint Martins főiskolán diplomázott, majd a portréfotózás iránti szenvedélyét sokáig a divat területén bontakoztatta ki.
Fotózott többek között a Vogue-nak, a Harper’s Bazaar-nak és a L’Officiel-nek, de az orosz-ukrán háború kitörése visszafordíthatatlan változást hozott a munkásságába.
Megragadni a sürgető, nyers emberséget
„Mélyreható váltás volt, ami jelentősen befolyásolta a szemléletmódomat. A divatban a hangsúly általában az esztétikán és az ideálokon van, megragadva a szépséget és a luxust. Bár ez jelentőségteljes lehet, néha olyan érzés, mintha elszakadna a mindennapi élet valóságától.
Az orosz-ukrán háború frontvonalára kerülve lehetőségem volt arra, hogy a munkámban megragadjam a sürgető, nyers emberséget”
– mondja Vera Blansh, akinek elmondása szerint szembesülnie kellett a nehéz igazságokkal, és egyben rájött: a képességeit sürgető ügyek megvilágítására is használhatja.
Érezte, hogy dokumentálnia kell az ellenállásról és a szenvedésről szóló történeteket, bemutatva a háború egyénekre és közösségekre gyakorolt hatását. Hangot akart adni azoknak, akiket gyakran figyelmen kívül hagynak. Hitelességre, empátiára és a képek erejére koncentrált, hogy azok gondolkodásra és cselekvésre ösztönözzenek.
A szépség (sokszor önmagáért való) megörökítése után felfedezte a viszontagságokkal szembeni emberi erőt és sebezhetőséget, és hogy a művészet a változtatás erőteljes eszközévé válhat.
A fájdalom mellett ott az elszántság
„Az egyik legerőteljesebb kép, amit készítettem, egy sérült katonát ábrázol, akit éppen akkor hoztak vissza a csatatérről. Hordágyon fekszik, az arca eltorzult a fájdalomtól, de ott a szemében az elszántság szikrája.
A háttérben az orvosok gyorsan dolgoznak, hogy stabilizálják az állapotát. Ez a jelenet a háború borzalmait és azok bátorságát mutatja be, akik az életüket kockáztatva segítenek másokon” – fogalmaz a fotográfus, akit ez a kép arra inspirál, hogy az emberi történetekre koncentráljon, emlékeztetve minket az élet értékességére és a lélek ellenállóképességére a legnehezebb körülmények között is. Mint mondja, ez a fotó felhívás a világnak, hogy emlékezzen azokra, akik szenvednek és mindennap az életükért küzdenek.
Egy portré mindig több egyetlen képnél
Vera Blansh, a háború emberi oldalát dokumentáló Tribunal (magyarul bíróság, törvényszék) projektjével arra törekedett, hogy bemutassa, hogyan csillanhat fel a fény és a remény az élet legsötétebb pillanataiban. Munkájában úgy él együtt a szépség és a tragédia, mint egy érem két oldala.
Elsőre talán abszurd felvetésnek tűnhet, de végtelenül kíváncsi voltam, lát-e párhuzamot a háború és a high-fashion világának megörökítése között. (A hagyományos értelemben vett divathoz egyébként nem tervezi a visszatérést, de a portréfotózás továbbra is fontos része a munkájának.)
„Bár a kontextus drasztikusan eltér, valóban látok párhuzamokat a két különböző világ között. Mindkét terület megköveteli az érzelmek megfigyelésének, érzékelésének és közvetítésének képességét. A divatban a szépség gyakran felszínes, de lehet mélyreható is, hiszen a divatképek eszméket és érzelmeket fejezhetnek ki.
A háborús övezetekben pedig a szépség a legváratlanabb formákban ölthet testet – a rezilienciában, együttérzésben, támogatásban, a felépülés reményében és az emberek azon képességében, hogy a legsötétebb időkben is tovább éljenek és örömet találjanak.”
Így talán nem meglepő, hogy a Tribunal projektben a portré központi szerepet játszik Vera Blansh elbeszélésében – a háborút átélt emberek, például katonák, mentősök, önkéntesek, civilek szemébe nézhetünk, megragadhatjuk az érzéseiket, történeteiket, tapasztalataikat. Ahogy ő fogalmaz, egy portré sem csak egyetlen kép, hanem a mögötte álló ember belső világának tükre. „Rájöttem, hogy a szépség nem korlátozódik esztétikai vagy felületes szempontokra.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az empátiának szeretne teret létrehozni
„Mivel a projektben korlátozott számú portré szerepel a megszállt területekre akkor nemrégiben visszatért emberek kis létszáma miatt, mindegyiknek súlya van. Arra törekszem, hogy az empátiának olyan teret teremtsek, ahol a néző átérezheti minden fotóalany emberségét, függetlenül attól, hogy milyen szerepet játszottak az Oroszország által a békés Ukrajna ellen indított brutális háborúban” – hangsúlyozza Vera Blansh. A fotográfus úgy véli, a Tribunal projekt az emberi lélek ellenállóképességének bizonyítéka az ukránok és azok között, akik tudatosan érkeznek Ukrajnába, hogy velük vállvetve harcoljanak a demokráciáért az orosz terror ellen az emberi jogokért és a szabadságért.
Fel lehet-e készülni a háború dokumentálására?
A fotográfus több interjúban említette már, hogy idő kellett, mire megszokta a szirénák és a lövöldözések hangját. De vajon mit tudott tenni a félelem vagy a pánik ellen?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Pszichésen felkészültem, megértettem, hogy a háború dokumentálása nem csupán technikai folyamat, hanem mély érzelmi kihívás is.
Próbáltam alkalmazkodni ahhoz, amit látok, és ráébredtem, hogy minden pillanat fontos lehet. Mindfulnesst gyakoroltam – ez segített abban, hogy a pillanatban maradjak, és ne hagyjam, hogy a félelem vagy a pánik eluralkodjon rajtam.
Más fotósokkal és hasonló helyzeteket átélt emberekkel is beszéltem, így értékes tanácsokat és támogatást kaptam” – osztja meg velünk Vera Blansh, aki a háború dokumentálásával tanulta meg, hogy a tragédia nemcsak távoli jelenség, hanem valódi életek része. És hogy a legsötétebb időkben is érzékenynek kell maradnunk az emberi történetekre és érzelmekre.
A fekete-fehér képek mellett vérnyomok is megjelennek
A fotográfus bár nagyon ritkán használ színt, igyekszik megtalálni az egyensúlyt a fekete-fehér és a színes képek között, hogy minden alkotásnak egyedi narratívája és érzelmi ereje legyen. Mint mondja, csak akkor használ színeffektusokat, ha azok konkrét érzelmeket vagy összefüggéseket tudnak aláhúzni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„A színek olyan fontos részleteket emelhetnek ki, mint például a vér azon az autón, amit oroszok lőttek ki, benne civilekkel – nőkkel és gyerekekkel –, akik 2022-ben a háború miatt Kijevből és a kijevi régióból próbáltak elmenekülni, de az orosz golyó egyenesen a homlokukon találta őket. Ezután az oroszok ezzel a még meleg ukrán vérrel írtak »V« betűt az autóra. Ez a betű a katonai horogkeresztjük része; az oroszok számára talán a »győzelmet« jelképezi – Ukrajna civil lakosságának megölését és a népirtást. Ebből a történetből azt látjuk, hogy a »színelemek« mélységet és árnyaltságot adnak a narratívához, engedve a nézőnek, hogy sokkal bizalmasabb szinten érezze át a pillanat atmoszféráját.”
Hazatérve a túlélők történeteit és a felépülést fogja ábrázolni
Vera Blansh közel két éve távolabb van a háborútól, Japánban él, de hamarosan visszatér Ukrajnába, és nagyon várja ennek lehetőségét. Külföldi tapasztalataiból új perspektívát nyert az Ukrajnában zajló eseményekhez, és ezekre a változásokra a munkájában is nagyon szívesen reflektál.
„Amíg Ukrajnában leszek, a felépülés, a reziliencia és a remény témáit tervezem feltárni. Elsősorban a háborút túlélő emberek történetei és a felépüléshez vezető útjaik érdekelnek.
A kulturális újjáéledésre és az ukránok erőfeszítéseire is összpontosítani szeretnék, amiket a városaik és az életük újjáépítéséért tesznek. Ezek a témák biztosan mélyebb megértést tesznek lehetővé azokkal a realitásokkal kapcsolatban, amikkel az országom szembesül.”
A fotográfus célja, hogy a képei elgondolkodtassanak minket arról, hogyan érzékeljük a békét és a háborút, megmutatva, hogy még a legszörnyűbb körülmények között is léteznek pillanatok a reményre, szolidaritásra és szépségre.
„Ezek a történetek tudatosabbá tehetnek minket elhatározásainkban, megértve, hogy bármelyik döntés garantálhatja a jövőbeni békét vagy háborút. A béke most nagyon törékeny! Ahogy Japánban vagyok, távol a háborútól, a fényképeim a békés élet értékét közvetítik. Rendkívül fontos képkockák ezek, amelyek megragadják a még létező, de gyakorlatilag eltűnő, párhuzamos valósággá váló békét.”
Vera Blansh ezekkel a képekkel és a Moment of Peace című rövidfilmjével a World Art Osaka nemzetközi kiállításon is részt vett, interjúnkkor pedig épp a Tokyo Street Photography Festivalra készült a Beauty of Peaceful Life című képsorozatával.
