Így érdemes különórát választani egy ovisnak (ha egyáltalán…)

–

Az óvodáskor legfontosabb „fejlesztő” tevékenysége a szabad játék

Amikor szülőként beosztjuk azt, hogy a gyerekünk mivel mennyi időt tölt, van pár szempont, amire érdemes odafigyelnünk. Ezekből az egyik az egyensúly megtartása, ami Sándorfi Réka pszichológus szerint manapság a legnehezebb. A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy van egy határvonal a gazdag, érdekes, növekedést támogató gyerekkor és a túlterhelt gyerekkor között, ám hogy a gyakorlatban hol van ez a határvonal, azt a család saját működésmódja határozza meg. 

Amikor ezt a kényes egyensúlyt keressük, az első olyan kérdés, amit érdemes magunknak megválaszolnunk, hogy családként van-e elég tevékenység nélküli időnk, és ez megfelelő egyensúlyban van-e azzal, amikor a feladatainkat végezzük.

Amikor kivontuk a napból az intézményben töltött időt, az utazással, evéssel, öltözéssel, megfelelő mennyiségű alvással, házimunkával, bevásárlással, valamint a képernyőzéssel eltelő időt (amennyiben egy családban van ilyen, és ide tartozik az is, amikor a televízió csak a háttérben megy), akkor nézzük meg, mennyi ideje jut egy gyereknek a családjával közös minőségi időre, játszótérre, a barátaira és végül az otthoni nyugodt, elmélyült szabad játékra. Ugyanis a szabad játék a három–hat éves korosztály legfontosabb tanulási tere.

„Egy foglalkozás bizonyos készségek és kompetenciák fejlesztését célozza meg, vezetett tevékenység, amely a gyerekektől önszabályozást, figyelmet kíván, szabályokat és feladatokat kell betartani, mindez pedig fárasztó és kimerítő. Ezzel szemben a szabad játék a külső szabályok helyett olyan belső szabályokat teremt, amelyeket a gyerekek maguk alkotnak meg a saját aktuális szükségleteik szerint. Ilyenkor tudnak »dolgozni« azokkal a gondolatokkal, érzésekkel és tapasztalatokkal, amelyeket az aktuális belső lelkiállapotuk határoz meg. 

A szabad játék a gyerekkor legfőbb tevékenysége, amit külső céltól függetlenül, magáért a tevékenység öröméért végzünk.

Ebben az életkorban a szabad játéknak van a legnagyobb hatása a személyiségfejlődésre. Számos kognitív készség fejlődésére is, mint például a figyelem, a tanulási képességek, vagy a kreativitás csakúgy, mint a gyermek általános jóllétére. A szabad játék nem igényel irányítást, de időt és teret annál inkább” – magyarázza a szakember. Kiemeli, hogy

ha választunk is óvodán kívüli tevékenységet, arra lehetőleg heti egy, de maximum két alkalmat szánjunk,

hogy maradjon ideje a gyerekeknek mindarra, ami az életkorukban, a fejlődésük szempontjából a legfontosabb tevékenységük, vagyis a cél nélküli, önirányított szabad játékra.

Mielőtt foglalkozást választunk

A szakember szerint, amikor óvodán kívüli szakkörre visszük a gyerekünket, nagyon fontos, hogy mérjük fel, mi történik majd vele ott, és szülőként nyerjünk betekintést abba, hogyan zajlik az a foglalkozás, nézzük meg a saját szemünkkel is. 

Óvodás korban ezek az alkalmak akkor lehetnek a mentális fejlődés szempontjából is kedvezőek (szemben a kontraproduktivitással), ha minél játékosabb formában zajlanak, a gyereket örömmel töltik el, az önbizalmát és azt az érzést erősítik benne, hogy ügyes (nem pedig korrigáló vagy fegyelmező jellegű a légkör), illetve a helyszínen létrejövő társas kapcsolódás is értékes a számára, jól érzi ott magát. Ha esetleg elkezdünk egy foglalkozást, és azt érzékeljük, hogy a gyerek idővel nem megy olyan szívesen, tehernek érzi, rendszerint inkább mást csinálna, vagy nagyon elfárasztja – ami megjelenhet önszabályozási, érzelemszabályozási nehézségekben is –, akkor ne erőltessük, és válaszoljunk az igényeire, legyünk érzékenyek a túlterhelés jeleire. 

Fontos az is, hogy ha egy sport vagy valamilyen tevékenység iránt nagyobb elköteleződés alakul ki, akkor lehetőleg ne válasszunk mellé még egy másikat is, mert a gyerekek ugyan rendkívül adaptívak, és sokszor nagy bennük a megfelelési vágy is, de ez könnyen elfedheti a túlterheltséget, hosszú távon pedig sok nehézséget okozhat számukra.

Manapság a hagyományos értelemben vett különórán kívül rengeteg „fejlesztő” foglalkozást is hirdetnek. A társadalom egyes rétegeiben egyfajta divat lett az óvodáskorú gyerekeket folyamatosan fejleszteni, jóllehet, nem biztos, hogy mindig az a tartalma, mint aminek hirdetik, és az sem biztos, hogy a gyereknek egyáltalán szüksége van rá. A pszichológus azt javasolja, mindig ellenőrizzük, hogy rendelkezik-e a foglalkozást tartó személy a megfelelő végzettséggel. Arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben valóban fejlesztő foglalkozásról van szó, azt mindig meg kell előzze a gyerek egyéni képességeinek felmérése, megismerése, a szülőtől beszerzett információk összegyűjtése (anamnézis), és a fejlesztési célok és módszerek szülővel közös kijelölése, meghatározása is. Egy valódi fejlesztés minden esetben a gyerek egyéni igényeihez illeszkedik.

„Óvodáskorban egy fejlesztésen vagy foglalkozáson az a legfontosabb, hogy abban erősítsük meg a gyerekeket, amiben jók. Ez fog hozzáadni a legtöbbet ahhoz, hogy ők egészséges és boldog gyerekek legyenek” – mondja Sándorfi Réka. 

És ha a gyerek otthon nem tudja magát elfoglalni?

A pszichológus tapasztalata szerint sok olyan szülő van, aki azért viszi hetente több foglalkozásra a gyerekét, mert úgy látja, „le kell mozgatni”: túl sok az energiája, esetleg unatkozik otthon, és ilyenkor destruktivitásba fordulhat a viselkedése.

A túl sok foglalkozásnak azonban több veszélye is van a szakértő szerint.

Egyrészt a destruktív viselkedés gyakran már eleve az idegrendszer túlterheltsége miatt jelentkezik, és így a gyerek számára ideálisnál több foglalkozás ezt tovább fokozhatja, ahogy a képernyőhasználat is.

Másrészt a gyerekeknek sokszor azért nehéz kialakítaniuk az elmélyült szabad játékot, mert nem áll rendelkezésükre hozzá a megfelelő tér és idő. A pszichológus kiemeli, a mai életritmus mellett egy dolgozó szülőpárnak nehéz ezt napi szinten megteremtenie, hiszen amikor mindenki hazaér a munkából, az intézményből, rengeteg a háztartási teendő, illetve nemritkán a szülők még otthon is dolgoznak. 

Ugyanakkor azt is elmondja: ahhoz, hogy a gyerek elkezdjen egy szabad, saját örömére végzett tevékenységet, játékot, ahhoz az is szükséges, hogy a körülötte lévő teret és időt úgy biztosítsuk a számára, hogy abban szülőként, gondozóként valóban jelen lehessünk. Ez sokszor nem azt jelenti, hogy részt veszünk a játékban, hanem azt, hogy van elég időnk tevékenység nélkül, képernyő és kütyük nélkül, mert ilyenkor tudunk igazán családként összekapcsolódni, és ez teremt biztonságos teret a gyereknek is a szabad játék lehetőségére. 

Sok szülő mondja azt is, hogy azért kell a gyerekeket ilyen korban foglalkozásokra vinni, mert „olyan az agyuk, mint a szivacs, és minél több információval vesszük körül őket, annál nagyobb előnyre tesznek majd szert az iskolában”. Azonban ebben az életkorban az idegrendszernek leginkább olyan információkra van szüksége, amelyeket a cselekvésre, mozgásra, felfedezésre való vágy motivál, melyben a saját tempónkban (saját fantáziánkat használva) tapasztalhatjuk meg a környezetünket, abban önmagunkat és a határainkat.

Ami pedig az unatkozó gyerekeket illeti, ezzel kapcsolatban Sándorfi Réka pszichológus a következőket emeli ki:

„Nagyon fontos, hogy a gyerekeknek legyen idejük unatkozni, hogy tanuljanak meg együtt lenni magukkal, a gondolataikkal és érzéseikkel.

Az unalom sok esetben nagyon termékeny talajra hullik, hiszen ennek köszönhetően tudja kitalálni a gyerek azt, hogy őt mi érdekli, mi teszi boldoggá. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a cél nélkül töltött egyéni és családi idő mennyire fontos a jóllétünk szempontjából!”

Kőrizs Kata