Úgyis lehet erős egy férfi, hogy közben nem zokog anya a padlón
Új férfiképet keresnek a férfikörök
A férfiközösségek egyidősek az emberiséggel, ám azok a férfikörök viszonylag új keletűek, ahol a résztvevők önismereti céllal ülnek össze, és különféle gyakorlatokon keresztül tanulnak a sebezhetőség felvállalásáról, az erőszakmentes erőről. Incelképző, szabadkőműves páholy, a férfiakat elnőiesítő csoport vagy a patriarchátus egy újabb intézménye, mely a toxikus maszkulinitást élteti? Sok a találgatás, van, aki rajong érte, mások pedig távolról figyelik a jelenséget. Férfikörök vezetőit és résztvevőit kérdeztünk, mi az igazság. Bánosi Eszter írása.
–
Az utóbbi időben egyre több olyan magyar és külföldi oldal fotóit dobja fel a Facebook, melyeken szakrális körben ülő, valamilyen szertartást vagy csoportfeladatot végző, egymást támogató vagy épp valamitől megérintődő férfiak láthatók. A képek alatt pedig 99 százalékban nők ecsetelik, milyen csodálatos, felemelő és bátor dolog ez, sokkal több ilyen megmozdulás kellene – ez a női nemnek is jót tenne. The Moving Man, Sacred Sons, Férfiszövetség, Közös Égi Tér – világszerte nő az igény az úgynevezett férfikörökre. Aki valaha is járt női körökbe, annak van elképzelése arról, miről lehet szó. Aki még nem is hallott erről, abban számos előítélet, prekoncepció bukkanhat fel. Sokan pedig értetlenül szemlélik a jelenséget.
Hogy kiderítsem, pontosan miről is van szó, végeztem egy mini közvéleménykutatást férfi ismerőseim körében, és megkérdeztem: elmennének-e férfikörbe? „Ha 3, vagy 3+1 fős asztalok vannak, és osztanak ultira, akkor talán” – viccelődött egyikük, a többiek pedig egyöntetűen azt válaszolták, van férfi társaságuk, és férfiassági kérdésekben nincs szükségük effajta megerősítésekre. Ahogy az sejthető volt, a nők üdvözölték a jelenséget, mondván: nagy szükség van az olyan férfi közösségekre, ahol a résztvevők egymást támogatják, nyíltan beszélgetnek a nehézségeikről, és esetleg olyan érzelmeket is megengednek maguknak, amiket világ életükben lefojtottak. Csupán egyetlen férfi ismerősöm fogalmazta meg (privátban), hogy szerinte lenne igénye a férfiaknak erre, kiváltképp a nehezebb élethelyzetekben:
„A betegségem során az egyik legszembetűnőbb dolog volt, hogy mi, pasik mennyire tabuként kezeljük a rákot. Azt vettem észre, hogy igény lenne ennek a kibeszélésére, de ez az igény akkor váltható konkrét tettre, önismereti beszélgetésbe, amikor például össze vagyunk zárva egy kórteremben.
De ha már el kell menni valahova, mondjuk egy férfiakból álló csoportba beszélgetni, az hirtelen ismét tabu lesz. Én ezt arra vezettem vissza, hogy a férfi ideál elvesztésétől félünk”.
Megküzdési stratégia volt az érzelmi páncélhúzás
Teszár Balázs holisztikus coach, férfikör és önismereti csoportvezető és Abaffy András integrál tanácsadó és önismereti csoportvezető együtt hozták létre a Közös Égi Tér nevű férfikört 2021-ben. Amikor egy héten belül mindkettejükkel szakított a párjuk, a korábban megszokott „menjünk el inni”, „szedd már össze magad”, „találj valaki mást” és „ne gondolj rá” helyett az a kérdés kezdett megfogalmazódni bennük, mégis hogyan lehet teret adni a nehéz érzéseknek úgy, hogy nem nyomják el azokat magukban, de nem is bántanak meg mást. Az ötletüket, hogy zárt férficsoportokat fognak tartani, a környezetük támogatta, de online persze jött a szokásos „savazás és buzizás”. Ennek ellenére Balázs úgy látja, egyre nagyobb szükség van kifejezetten férfiaknak szóló önismereti csoportokra, pedig ha a piaci szempontokat tartanák szem előtt, még mindig jobban megérné vegyes vagy csak női csoport szervezni.
Andris egyetért az ismerősömmel, szerinte is a félelem a távolmaradás oka.
„Félelmetes dolog, amit csinálunk. Én is tudom, milyen, amikor bármi mással lefoglalnám magam, csak ne kelljen kapcsolódni a fájdalomhoz.
Már önmagában a férfikörökről készült fotókat nézegetve is bekapcsolhat a fájdalom, ami sokakat távol tart az ilyen helyzetektől. Ők is, de én is próbáljuk kint tartani a fájdalmat, csak mindenki egy másik mélységből, ez természetes.” Balázs átveszi a szót: „Történelmileg is belénk ivódott, hogy nem engedhetjük meg magunknak a sebezhetőséget, mert erősnek kellett maradnunk, elmenni vadászni, megkeresni a betevő falatot. Ha gyengének mutatkoztunk, valós veszélyt jelentett, hogy hátba szúrnak. A megküzdési stratégiánk ezért sokáig az érzelmi páncélhúzás volt, ami beivódott a férfipszichébe. De ma más a világ, a mi kultúrkörünkben már nem a túlélésre játszunk, sokkal inkább az a kérdés, mennyire tud egy férfi kapcsolódni a gyerekével, párjával, önmagával.
Mindezt nehéz úgy megtenni, ha rajtam van egy 100 kilós páncél. Ezeknek a levetése viszont komoly félelmeket szülhet, hiszen az összes korábbi sérülés feljöhet”
– árnyalja a képet.
Persze mindkettőjüknek idő volt, míg megküzdöttek saját előítéleteikkel, melyek addig egyáltalán nem voltak tudatosak. Mindketten elmesélték, hogy a férfiakra destruktív értelemben versenytársakként tekintettek, akik megbízhatatlanok, veszélyesek, kinevetnek, ezért le kell őket győzni, de aztán a kép szép lassan változni kezdett. „Az egyik fő gondolat, amit elvittem az első körből, ahol résztvevő voltam, hogy a férfiakban is lehet bízni, megtapasztalható a szövetség, bajtársiasság, lehet vállvetve egymást támogatni vagy egy közösség érdekében összefogni, tenni, cselekedni.
Ma már az előítéletemet projekcióként kezelem, amit tovább viszek a saját terápiámba, nem hagyva, hogy ez zavart keltsen a csoportban”
– mondja Balázs.
Nem incelképző, nem is szabadkőműves páholy
A férfikörökről olvasgatva gyakran találkoztam félelmekkel azzal kapcsolatban, hogy ezek a közösségek nem erősítik-e meg csak jobban a nők elleni diszkriminációt azáltal, hogy megint kizárják őket a férfiak által űzött tevékenységekből, ahogy évezredeken keresztül tették. Andris is találkozott ilyen véleményekkel, amikor online feltette a kérdést: Mi az első gondolatod, ami eszedbe jut arról, hogy „férfikör”? „Incel-továbbképző” – jött az egyik válasz; „Egy sznob szabadkőműves páholy jut eszembe, ahol brandy-t kortyolgatva fejtegetjük, hogy miért mi vagyunk a teremtés koronái” – így egy másik.
Az általam kérdezett férfikör vezetők szerint azonban nincs ellentmondás a férfitársaság keresése és a nők egyenjogúságának elismerése között. Balázs azt mondja, sokszor kell hangsúlyozniuk, hogy a férfikörök nem a nők ellen vannak. Ahogy a nőikörök esetében, úgy itt is egy őszintébb közeg alakulhat ki, hiszen egy olyan „deszexualizált tér” jön létre, így lehetővé válik, hogy a résztvevők megtapasztalják a biztonságot és a nyitottságot, amely egy vegyes nemű környezetben nehezebben valósulna meg.
„Azt is tapasztalom, hogy aki megerősödik a saját férfiasságában, az stabilabb lesz, és őszintébben tud kapcsolódni a párjával.
A tangóban eredetileg a férfiak egy másik férfival gyakoroltak, hogy utána stabilabban, magabiztosabban, a saját férfi erejükben állva tudjanak a nővel kapcsolódni. Valahogy így van ez nálunk is”
– teszi hozzá Balázs, Andris pedig kiegészíti a gondolatot azzal, hogy bár a férfikörök egyszerre támadhatóak jobbról, mondván nőket csinálnak a férfiakból, és balról is, azt hangoztatva, hogy ez egy nőellenes szövetség, valójában ők a középpontot keresik.
„Mi azt keressük, hogyan lehet egyszerre sebezhetőnek és erősnek is lenni úgy, hogy közben nem vagyok erőszakos. Nagyon vigyázunk arra, hogy ezt az egyensúlyt tartani tudjuk.”
Lévai Brúnó önismereti mentor, integrált családállító, férfi csoportvezető úgy látja, az ilyen körök szándékosan próbálják megkérdőjelezni azt a hagyományos módot, ahogyan a férfiak egymáshoz viszonyulnak és kommunikálnak, eltávolodva ezzel a mérgező férfiasságtól. Bár szerinte érthető a félelem, hogy a férfikörökben a patriarchátus egy újabb intézménye valósul meg, ám ezekben a csoportokban épp azokat a mintákat próbálják felülírni, amelyek a patriarchátus kiépüléséhez vezettek. Ennek szükséges első lépése, hogy a férfiak először egymás között vállalják fel a nehézségeiket, melyekről generációk óta azt tanulják, rizikós a kimutatásuk. Mert bár a férfiközösségek egyidősek az emberiséggel, az olyan körök, ahol férfiak a saját érzelmeikről beszélnek, újkeletűek.
„Itt most nem kisebb a cél, mint új férfiminták képviselése, ha tetszik, kitalálása – hangsúlyozza Brúnó. –
Ha egyetlen mondatban kéne összefoglalnom, akkor valahogy úgy hangzana, hogy az érzékenység erő, és nem valami olyasmi, amit el kell rejteni, fojtani.
Nálunk ugyanaz történik, mint egy vegyes csoportban, de a férfikörnek vannak sajátosságai. Egyrészt meglehetősen apátlan társadalomban növünk föl, még ha fizikailag jelen is van apa, sok esetben érzelmileg elérhetetlen. Ezekben a csoportokban sokféle férfi- és apaképet tudunk magunkba integrálni utólag, megjelenik a gondoskodóbb vagy épp a maszkulinabb apatípus, ami egy vegyes csoportban nem tudna érvényre jutni. Másrészt testorientált foglalkozások esetén megfelelő ellenerővel tudunk dolgozni úgy, hogy a viszonylag egyenlő testi adottságaink miatt nem kell annyira figyelnünk a másikra, így jobban bele tudjuk adni magunkat, könnyebben megélhetjük az erőnket, dühünket. Harmadrészt egy nagyon egészséges bajtársiasságot is megtapasztalhatunk” – magyarázza Brúnó, aki a „ha a férfinak baja van, akkor menjen a haverjaival a kocsmába” felvetésre azt mondja, a férfikörök esetében ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a terápiás beszélgetés kontra baráti beszélgetés kapcsán – egyiknek sem feladata, hogy olyan legyen, mint a másik.
„Ahhoz, hogy férfiként elmenj egy ilyen körbe, egyrészt elég nagynak kell lennie a szenvedésnyomásnak, másrészt ki kell lépned abból a dobozból, ahová a haverjaid tartoznak.
Egy haveri körben megvannak a megszokott sémák, poénok, melyek mentén kapcsolódtok, ők nem fognak neked olyan tükröt mutatni, amin elgondolkozol. Egyszerűen fogalmazva: egy baráti társaságban nem arra szerződünk, hogy megterápiázzuk egymást, hanem arra, hogy jól érezzük magunkat együtt.
Úgy erősnek lenni, hogy senkit sem bántunk
A férfikörök gyakori kihívása, az érzések megélése és megmutatása mellett a legtöbb csoportban feljövő téma az erő kontra erőszak kérdésköre. Andris szerint az egyik leggyakrabb fogadalom, amit a férfiak maguknak tesznek, hogy „nem leszek olyan, mint az apám”. Ha az apa erőszakos volt, akkor ez úgy hangzik, „nem kérem az erőmet”. „De a gyakorlatoknak köszönhetően úgy kezdi el érezni az erejét, hogy azzal nem árt másnak. Erre való az ének, a haka (tradicionális maori harci tánc és kiáltások sorozata – a szerző.), a különböző erőgyakorlatok, melyek által
a résztvevőnek mintája lesz arról, milyen az, amikor a férfi az erejében áll, mégsem zokog anya a földön az összetört tányérok között”.
Balázs hozzáteszi: nincs jó minta arra, milyen az a férfi, aki erős, mégis kapcsolódik az érzéseihez. Apa vagy gyenge volt, vagy végtelenül bántalmazó (tisztelet a kivételnek), emiatt az erő összemosódik az erőszakkal. Ennek szétszálazásában is segíthet egy férfikör.
Világos tehát, miért rajonganak sokan a férfikörökért, hiszen olyan régóta beszélünk már arról, milyen fontos hangsúlyozni, hogy a férfiak is érezhetnek, lehetnek gyengék, sebezhetőek. Ahogy az is fontos, hogy nemtől függetlenül mindenkit megbecsüljünk, aki tudatos és önismereti útra lép. Egy nőismerősömtől kölcsönvett gondolattal zárnám a cikket, ami inkább a nőknek üzenet: elismerendő, ha valaki magával foglalkozik, de ha piedesztálra emeljük az önismereti körbe járó férfit, akkor megint nehéz lesz túllépni a korábbi kereteken. Ahogy fontos azt is szem előtt tartanunk, hogy ne becsüljük le azokat a férfiakat, akik nem ülnek fel erre a vonatra azonnal, és más úton kerülnek közelebb önmagukhoz.
A képek a megszólalók tulajdonában vannak.