A pestisből meggyógyult, a börtön megölte: Szent Rókus története

–

A pestis a középkor egyik legrettegettebb betegsége volt. A tizennegyedik században, mindössze öt esztendő alatt közel 30 millió embert ölt meg csak Európában. A „fekete halál” kórokozóját akkoriban nem ismerték, így gyakran természetfeletti erők hatását, például Isten büntetését, bolygók szerencsétlen együttállását vagy a boszorkányok praktikáit feltételezték a járvány pusztításának hátterében.

Hatékony gyógymód nem volt, így szigorú szabályozással próbálták elejét venni a kórságnak, illetve kordában tartani. Az egyik ilyen szabályozás a karantén volt, amikor a beteg vagy betegnek vélt embereket elkülönítették az egészségesektől. 

Magyarországon az 1700-as években is végigsöpört egy pestisjárvány, ami elképesztő méreteket öltött. Ekkor Pesten és Szegeden is a város falain kívül helyezték el a betegeket, és ispotályt építettek nekik. Ez a mai Szeged Rókus nevű városrészén állt, illetve Pesten ott, ahol most a Rókus-kápolna található. A betegeket akkoriban szerzetesek és apácák ápolták, és az egyik leghathatósabb módszernek azt tekintették, ha a szentekhez imádkoznak gyógyulásért. Mindkét helyen a város vezetősége fogadalmat tett, hogy a járvány elmúltával kápolnát építtetnek Szent Rókusnak, amit azután meg is tettek, hogy hálát adjanak neki a járvány elvonulásáért.

Szent Rókus, a gyógyító

Rókus életéről keveset tudunk, s ami vele kapcsolatban fennmaradt, az is tele van legendás elemmel. Ilyen például az, ahogyan világra jött: a történet több szempontból hasonlít Keresztelő János, illetve Jézus születésének történetére.

Rókus születésének az időpontja sem biztos, a tizennegyedik század közepére teszik. A dél-franciaországi Montpellier-be érkezett, nemesi családba. A szülei, csakúgy, mint Keresztelő Jánoséi, idősek voltak, és sokáig nem született gyerekük. Nem adták fel a reményt és folyamatosan imádkoztak, mígnem az Úr meghallgatta a könyörgésüket. Egy napon, amikor az asszony, Libera, imádságba merült, egy hangot hallott a mennyből: „Libera, Isten meghallgatta imádságodat, kegyelmet nyersz az Úrtól.” Ez a mondat szinte szó szerint visszhangozza az angyali üdvözlet szavait, amikor Gábriel arkangyal bejelenti Máriának Jézus születését: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak” (1Luk, 30-31). A párhuzamot erősíti, hogy születésekor a gyereknek az oldalán, más források szerint a mellkasán egy kereszt alakú (anya)jegy volt.

Rókusról már kicsi korában kiderült, hogy Isten választottja. Társai közül kitűnt tudásával, valóban megélte a hitét, jótékonykodott, és tizenkét éves korától megkezdte rendszeres vezeklési gyakorlatait. Itt sem nehéz észrevenni a párhuzamot Jézus történetével, aki gyerekként is tele volt bölcsességgel, 12 évesen írástudókat tanított Isten igéjére a jeruzsálemi templomban (2Luk, 41-52).

Rókustól az apja a halálakor négy dolgot kért: „Először: miként tanultad, szüntelenül Jézus Krisztusnak szolgálj. Másodszor: ne feledkezz meg a szegényekről, az özvegyekről és az árvákról. Harmadszor: rád bízom vagyonomat, hogy jó célra használd. Negyedszer: adj otthont a nyomorultaknak és a szegényeknek.”

Rókus teljesítette apja végakaratát, és miután édesanyja is meghalt, a megörökölt vagyont karitatív célokra fordította, ahogyan apjának megígérte, majd teljes inkognitóban zarándokútra indult Rómába. Útja során, amerre csak elhaladt, több városban is éppen pestisjárvány volt. Piacenzában és Cesenában is beállt az ispotályba segédkezni. A munkát mindig azzal kezdte, hogy Jézus nevében megáldotta a betegeket, és a homlokukra keresztet rajzolt, aminek hatására állítólag sokan meggyógyultak. Közöttük egy bíboros is, aki elvitte Rókust a pápához. Rókus szentségének első jele az volt, hogy a pápa fényességet látott körülötte ragyogni, így teljes bűnbocsánatot adott neki.

Rókus sokfelé ápolta ezután a pestises betegeket, mígnem őt is megfertőzte a járvány, és őt is kiűzték a városból. A város melletti erdőben, egy barlangban keresett menedéket, ahol Isten egy forrást fakasztott számára, élelemmel pedig egy gazdag úr kutyája látta el. Ezek a motívumok is ismerősek lehetnek az Ószövetségből, Illés történetéből. Illést is gyakran ábrázolják az őt etető hollókkal, és Rókus mellett is gyakran megjelenik a vadászkutya. 

Csodálatos módon, Isten szavára gyógyult meg, ám amikor hazaindult, egy helyi háborúban kémnek nézték, börtönbe vetették, ahol öt évig szenvedett. Halála előtt az kérte az Úrtól, hogy azok a járványos betegek, akik az ő nevében kérnek segítséget, gyógyuljanak meg. A néphit szerint augusztus 16-án halt meg, ez az ünnepnapja a római katolikus egyházban.

A pestisszentek háromsága

A pestis ellen egyébként nemcsak Rókustól, hanem több szenttől is védelmet lehetett kérni: például szent Rozáliától és Szent Sebestyéntől. Gyakran emlegették hármójukat együtt, vagy akár párban is. A pesti Rókus-kápolna Szent Rozália tiszteletére is épült, illetve az 1739-ben befejezett szegedi kápolna mindkettejük védelme alatt állt.

Szent Rozália a tizenkettedik században élt Palermóban, és a város melletti barlangban halt meg. A járványos betegségekhez csupán annyi köze volt, hogy a halála után több száz évvel megjelent egy beteg asszonynak, majd többen meggyógyultak a sírja mellett.

A néphit szerint Rozália, illetve a hozzá mondott ima mentette meg Palermo városát 1614-ben, ahogyan Szent Sebestyénhez, a Diocletianus idején élt vértanúhoz mondott ima 680-ban Rómát.

A pestisszentek tisztelete igen elterjedt volt a magyar népi vallásosságban, amiről a huszadik század egyik legjelesebb etnográfusa, Bálint Sándor külön tanulmányt is írt. Szerinte például a Sebestyén tiszteletére, valamikor a tizenötödik–tizenhatodik században íródott ima olyan közkedvelt volt a tizenkilencedik–huszadik század fordulóján, hogy nemcsak az imakönyvekben, hanem a keresztény „ponyvairodalomban” is helyet kapott.

A ponyva akkor persze mást jelentett, mint manapság: olyan kis formátumú, papírkötésű, olcsó könyveket, amelyeket a piacokon árultak, és még csak nem is asztalokról, hanem a földre leterített ponyváról. A huszadik század elején nagy divatja volt a ponyvairodalomnak, ami akkor már kifejezetten olyan olvasmányokat jelentett, amelyek közkedveltek voltak és ezért nagy példányszámban lehetett kinyomtatni őket. Például az „indiános” vagy később a Tarzan történeteit feldolgozó könyvek is megjelentek „ponyvaként”.

Mivel a századfordulón a népi vallásosság igen erőteljes volt, a könyvkiadóknak megérte imádságos könyveket is kiadniuk „ponyvaként”. Ezekben a filléres imakönyvekben rendre fellelhető egy-egy Szent Sebestyénhez szóló ima, ami Bálint Sándor szerint azt bizonyítja, hogy a pestisszentek még ekkor is igen közkedveltek voltak.

Bálint Sándor szerint a magyar ferencesek zsolozsmájukban még a tizenkilencedik–huszadik század fordulóján is mindennap elmondták Szent Rókus tizenhatodik században költött himnuszát:

Üdvözlégy, boldog Rókusunk, 

nemes vér, édes vigaszunk,

 ki kereszt-jellel vagy jegyes 

a szíved táján bélyeges. 

Rókus, te úton-útfélen 

csodát tettél sok betegen, 

kit pestis láza elgyötört, 

egy ujjadtól életre költ. 

Üdv, Rókus, földünk angyala! 

Szólítván mennyek láng-szava, 

felsőbb erőnkkel indított

 bajunkat elhárítod.

Források: worldhistory.org; szegedfolyoirat.sk-; szeged.hu; archiv.katolikus.hu; lexikon.katolikus.hu; lexikon.katolikus.hu; library.hungaricana.hu

Kiemelt kép: Wikipedia / rubensonline.be

Miklya Luzsányi Mónika