Mit kellene tanulnunk a Hámori–Helif-ügyből (legalább nekünk)?

–

Oké-oké, tegyük félre most a cinizmust, hiszen ebbe a ringbe már így is túl sok szemetet hajigáltak. Keressük a válaszokat a lényegi kérdésekre: 

• miként lehetséges, hogy ellentmondó szabályozások érvényesek egyszerre?
• és az, hogy a nano- és űrtechnológia korában nincs tisztességes kutatásmennyiség és szabályozás ebben a témakörben?
• felfogja-e a nyilatkozó sportoló és sportvezető, kommentelő stb., mik a tetteinek a következményei?
• biztos-e, hogy egy esetleges igazságtalanságra újabb igazságtalanság a megfelelő válaszlépés?
• valódi tisztelet-e, ha férfiak „intézkednek” egy nő feje fölött?

Ezekre a felvetésekre keressük a választ ebben a cikkben. 

Ellentmondó szabályok és szervezetek

Mert miért pont ebben ne lenne sportpolitika? Ahhoz, hogy érthetővé váljon, miként fajulhatott idáig a helyzet, egy kis gyorstalpaló.

Minden sportágnak megvannak a maga országos szövetségei. Ezek szervezik az országos bajnokságokat, ezek égisze alá tartoznak a kisebb regionális szervezetek. Sokfelé már ebben sincs konszenzus, mert több országos szervezet is alakult az idők során, és egyik se akarja feladni saját megszerzett privilégiumait (és azok anyagi vonzatát). 

Az olimpiák szervezéséért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felelős, a kvalifikációs rendszer működtetésében és a sportolók napi dolgait illetően viszont érintettek az egyes országok sportági szövetségei is, valamint az országi olimpiai bizottságok – Magyarország esetében a MOB. A tagországi szövetségeket fogják össze a nemzetközi szervezetek, jelen esetben az amatőr bokszolókat tömörítő International Boxing Association, azaz az IBA (korábban AIBA).

Itt akadnak össze a bajszok: 2019-ben ugyanis a NOB felfüggesztette, tavaly pedig 69 igen és 1 nem szavazattal, 10 tartózkodással kizárta az IBA-t a NOB szervezetéből. Ilyesmire a NOB 129 éves fennállása óta nem volt példa. Az indok: hűtlen kezelés a vezetőségen belül, illetve meghamisított iratok, amelyekkel mindezt leplezni akarták.

A NOB úgy döntött, hogy bár így nemzetközi sportági szervezet nélkül kell lebonyolítania a kvalifikációt és a játékokat, a 2024-es és 2028-as olimpiához bizonyosan ne lehessen köze az IBA-nak – noha ezeken a játékokon még biztosan az olimpiai sportágak között szerepel a boksz. Ez persze nem jelentette azt, hogy az érintett sportolóknak ne ugyanúgy az IBA volna a nemzetközi szervezete. Amely egyébként – és ez nem összeesküvés-elmélet, hanem tény – igen szorosan kötődik Oroszországhoz és a Kremlhez. Ami igen fontos pont, ha tudjuk, hogy épp egy genderügynek kikiáltott helyzetet igyekszünk értelmezni. Oroszországban ugyanis az egész genderkérdés politikai ügy, LMBTQI-embernek lenni pedig lényegében illegális. 

Ezek után nehéz nem arra gondolni, hogy Imane Helif és Lin Jü‑ting ügyének felpiszkálása nem volt más, mint sportdiplomáciai bosszúhadjárat – még ha esetlegesen egyetlen, szervezeten belüli ember magánakciója volt is.

Azt tudjuk, hogy Helif korábban minden probléma nélkül szorítóba lépett már olimpián, ahogyan azt is, hogy a biológiai neméről szóló vizsgálatokról lényegében csak annyit tud a közvélemény, amennyit az IBA orosz elnöke megszellőztetett. Amúgy 2023-ig az IBA sem élt kifogással Helifék szereplése ellen, tavaly viszont a női világbajnokságon kizárta őket.

Kovács Kokó István a 2022-es vb idején az IBA főtitkára volt. Kovács a Magyar Nemzetnek azt mondta: a NOB szóra sem méltatta az IBA azon panaszát, hogy öt (!) női bokszolóról (idézem) „kiderült, hogy férfi”.

Ez is épp elég volt azonban ahhoz, hogy a jelenlegi közhangulatban ez az ügy túlnőjön önmagán. És ami a legszörnyűbb: ha valóban ilyen galád játszmáról van szó, akkor sportolók karrierjét, mentális egészségét és – Helif esetében, aki algériai, ahol sok szempontból illegális LMBTQI-embernek lenni, a népharagról nem is beszélve – ne adj’ isten, életét kockáztatták. 

Arról nem is beszélve, hogy ez az egész helyzet micsoda károkat okoz a sportágnak, az utánpótlás-nevelésnek, a női bokszolók megítélésének és a sportolónőknek úgy egyáltalán.

Szürke zóna – mindenki félrenéz

Tévhit, hogy a genderkérdés csak afféle modern kori anomália, a Válasz elemzéséből részletesen kiderül: már az 1936-os játékok során is akadtak, akik kifogásolták a sportolónők megjelenését. 1954-ben amúgy – és ezt már én teszem hozzá – Németországban azzal a felkiáltással tiltották be a női labdarúgást a szövetség hivatalos pályáin, hogy a foci férfiassá teszi a nők testét. Nehéz tehát ilyen régre visszamenően világosan látni, hogy hímsoviniszta aggályoskodásról volt-e szó, vagy minden esetben valós problémáról.

Lin Jü-ting a nyolcaddöntőben az üzbég Turdibekova ellen nyert egyhangú pontozással. Lin egyébként 2023-ban nem ment át a nemi teszten (ami állítólag nem a tesztoszteronszintjét vizsgálta, de kérdéses, hogy mit), és megfosztották a múlt évi vb-n szerzett bronzérmétől. 

A fő kérdés fölött azonban nem szabad elsiklani: ha ez évtizedek óta létező kérdés, akkor miért nem kerestek rá eddig válaszokat? 

Abból a felfoghatatlanul sok pénzből, amelyet a sportolók karrierjének meghosszabbítására, testük gyorsabb regenerálódására költenek a szervezetek, klubok az élsport valamennyi szintjén, miért nem jutott arra, hogy kutatásokat végezzenek, s azok tudományos eredményeit latba vetve egységes, mindenki számára méltányos és megnyugtató globális szabályozást vezessenek be? 

Nem kell összeesküvés-hívőnek lenni ahhoz, hogy szomorú megállapításokra jussunk:

• mert leszarták;
• mert ha néha „gond is van” valakivel, kényelmesebb őt magát pellengérre állítani;
• mert a szürke zóna egyes esetekben sajnos hasznos lehet – és itt most nem az interszex sportolók helyzetéről beszélek, hanem a hormonszintek mesterséges befolyásolásáról (az első veleszületett, a második rosszhiszemű megfontolás folyománya is lehet, ha azzal izomnövekedést, eredményt stb. akarnak befolyásolni).

Manfred Ewald, az NDK egykori sportminiszterének regnálása alatt tizenéves gyerekek tucatjainak testét vették szőnyegbombázás alá dr. Manfred Höppner „szakértői” irányításával, aki szteroidkészítményekkel pumpálta tele a fejlődő szervezeteket. Egyes szülők tudtak arról, minek vetik alá a gyereküket a későbbi sportsikerek érdekében, mások nem, az elszenvedőket pedig – nyilván – senki sem kérdezte. 

Az államilag szervezett doppingnak neve is volt: Staatsplanthema 14.25. A részvétel nem volt kérdés: az 1976-ban 4 olimpiai aranyat nyert Kornelia Ender úszót konkrétan eltiltották a válogatottbeli szerepléstől, mert nem volt hajlandó beszedni a Oral Turinabol nevű szteroidkészítményt.

Az 1988-as olimpián 6 aranyat nyert Kristin Otto (Egerszegi nagy riválisa) tesztoszteronaránya a súlyosan beteg férfiak 3:1-es arányához képest 17:1 (!) volt a Stasitól megszerzett iratok szerint. Az erről készült dokumentumfilm egész egyszerűen sokkoló.

Heidi Krieger súlylökőt tízéves korától (!) tömték anabolikus szteroidokkal. Amikor 1986-ban Európa-bajnok lett, 2590 mikrogramm Oral Turinabolt kapott, ami – nem elírás – ezerszer nagyobb adag, mint amiért Ben Johnson futót 1988-ban eltiltották doppingvétség miatt. Krieger testét tönkretették a szteroidok, hormonháztartása összeomlott. 1997 óta férfiként él. 

A probléma tehát, ami miatt oly sokan kiakadtak a bokszolók ügyében, valós: évtizedek óta tudjuk, hogy a hormonszintek alakítása befolyásolja az izomzatot és a sportteljesítményt. Épp ezért van az, hogy ha valakinek veleszületett genetikai betegsége miatt abnormális a nemihormon-szintje, azt idejében kezelve megfelelő szintre hozható a tesztoszteronarány. Két különböző dolog tehát ez: az egyik veleszületett, amiről olykor maga a sportoló sem tud (hiszen az élsportban nem ritka, hogy az extrém terhelés miatt felborul, mondjuk, a ciklus). A másik pedig lehet vétlen egészségi probléma vagy szándékos beavatkozás következménye is.

Fontos azonban, hogy lássuk: rengetegen vannak az élsportban, akik számára hasznos, ha nincs megfelelő szabályozás. Ezek azok, akiket egyáltalán nem érdekel a sportolók testi-lelki egészsége sem. És amíg a versenyzőt lincseli a nép a neten, ezek az illetékesek vígan evickélnek tovább a szürke zónában.

Amikor pedig „sportdiplomáciai” visszavágásra van szükség, mindig elő lehet venni a dopping- vagy hormonszintkártyát. 

A tettek és a szavak következményei

Az RTL Reggeli műsorában Miló Viktória úgy fogalmazott: nagyon jót tett a női boksznak, hogy lett egy Hámori Lucánk, ugyanakkor ez az ügy rengeteget ártott is neki. 

Ha pedig a nemzetközi visszhangot nézzük, egyértelmű a verdikt: Luca meggondolatlan közösségi médiás közlései rendkívül sokat rontottak az ő megítélésén, hiába nyilatkozott visszafogottan és szinte bűnbánóan a meccs után. The damage is done – ahogy az angol mondja szemléletesen: a károkozás megtörtént, akkor már ráuszított több százezer dühös gyűlölködőt ellenfelére.

Miló ugyanakkor Helif felelősségét is megemlítette: szerinte ugyanis, ha a versenyző tisztában van azzal, hogy magasabb a tesztoszteronszintje, akkor egyszerűen nem indul el a versenyen. Ez akár még jogos felvetés is lehetne, hiszen a nagy képet nézve mégiscsak övön aluli ütés volt ez a sportág megítélésére – ugyanakkor fontos lenne látnunk még egy „apróságot”.

Tekintve, hogy Algériában sok tekintetben törvénytelen és mélyen elítélt dolog queernek lenni, akkor is, ha interszex valaki, ami, ugye egy biológiai állapot, nem identitásbeli vagy szexuális irányultságot érintő kérdés (az ügy kapcsán Milanovich Domi írt tisztázó cikket a fogalmakról). Ha tehát Helif beismeri, hogy gond van, azzal a jó ég tudja, minek teszi ki magát saját hazájában. És itt jegyezzük meg újra: az ominózus, Umar Kremlev IBA-elnök emlegette vizsgálatról e pillanatig nem tudjuk, pontosan mit is ellenőriztek, mi alapján jelentették ki a sportolókról, hogy „nem nők”. (Lásd fent: hormonarány vagy genetikai probléma? Vétlen vagy szándékosan előidézett eltérés?)

Igazságtalanságra újabb kétes lépés

Ha az ügy nem volna önmagában is méltatlan minden fél számára, számos kicsinyes és sportszerűségi szempontból indokolhatatlan lépés súlyosbította.

Egyrészt hajmeresztő volt, ahogyan a vegyes zónában (mixed zone, egy-egy verseny, meccs után itt készíthetnek rövid interjúkat a sportújságírók a sportolókkal) az algériai edzői stáb/küldöttség férfi tagjai szó szerint arrébb lökdösték Hámori Lucát. Hogy ez szimpla tahóság volt vagy szándékolt válaszreakció a magyar versenyző nyilatkozataira, tulajdonképpen mindegy is: nem sporteseményhez méltó viselkedés.

Másrészt az a meggondolatlanság is döbbenetes, ahogyan a magyar szövetség „orvosolta” a vereséget: felajánlotta, hogy Hámori Luca pénzjutalmát kiegészíti annyival, mintha a sportoló bronzérmet szerzett volna. Tehát: kizárólag Helif vélt tesztoszteronszintjének tudják be Hámori pontozásos vereségét, és lényegében kijelentik, hogy a bokszoló biztosan bárkit megvert volna, ha nem Helif az ellenfele. Ez egyrészt végtelenül arrogáns logika, másrészt teljes mértékben értelmetlen: ahogyan a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron kieshetett egyéniben, vagy ahogyan négy éve a senki által sem első helyre várt olasz Marcell Jacobs megnyerte a százméteres síkfutást, úgy a sportban semmi, de semmi nem garantált. Épp ez a lényege. És ha ez nem így volna, akkor nem lenne létjogosultsága a sportfogadásnak.

Tökéletesen jogos és érthető a 63,5 kg-os súlycsoportban ötödik helyet szerző Kovács Richárd kifakadása a Facebookon:

„Idén az egész életemet feltettem az olimpiára, arra, hogy a nemzetemet képviseljem, és a Magyar Ökölvívó-szakszövetséget, mivel éveken keresztül vittem a hátamon az eredményekkel az itthoni bokszot! Otthagytam az állásom! Hónapokig nem láttam a gyermekem! Hazahoztam márciusban egy Eb-bronzérmet az olimpia előtt! Most pedig megkaptam, hogy én CSAK egy meccset nyertem az olimpián, így engem ez nem érint ez a kezdeményezés! (Legyőztem egy olimpiai bronzérmest, hiszen ez itt nálunk mindennapos az ökölvívásban!) Nem érdekel a pénz, sosem érdekelt! De az igazságtalanság igen!” 

A szövetség ahelyett, hogy érett felnőtt módjára, megfelelő kommunikációval menedzselte volna ezt a helyzetet, csak újabbat rúgott az egyenjogúság amúgy is földön fekvő nőstény oroszlánjába. Hisz, ha a nők csak egyenlőek akarnak lenni, miért kapnak kétszer annyi juttatást, mint a férfi, aki ugyanannyit ért el, mint ők – halljuk a kommentárokat, amelyekkel még csak vitatkozni sem lehet. 

A sportdiplomáciai zavart fokozza, hogy Umar Kremlev IBA-elnök (amely szervezetnek, ugye, a kizárás következtében nincs köze az olimpiai játékokhoz) egy videóban 50 ezer dolláros fájdalomdíjat ajánlott fel a Heliftől vereséget szenvedett olasz Angela Carininek, 25 ezer dollárt pedig az olasz szövetségnek és Carini edzőjének is. Válaszul az Olasz Ökölvívó-szövetség közleményében leszögezte: semmiféle pénzdíjat nem fogad el a NOB által kizárt IBA-tól. Korrekt, pontos, világos.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke egyértelművé tette: az effajta „fájdalomdíj” értelmezhetetlen az amatőr bokszban – azt pedig én teszem hozzá, hogy a minta, amellyel a NOB által kizárt IBA-hoz sorol a magyar szakszövetség, finoman szólva sem elegáns egy, a NOB által szervezett versenyen. Amely amúgy a világ legnagyobb sporteseménye.

Ez pedig már átvezet a következő kérdéshez. 

Majd a férfiak jól megmondják

Ebben az egész folyamatban bántóan domináns a férfiszempont. 

Kezdve azzal, hogy eleve egy nő nőiségét kérdőjelezik meg – és most nem az orvosi oldalról beszélek, hanem arról, ahogyan Helif külsejére okádnak gusztustalanabbnál gusztustalanabb kommenteket szerte a közösségi médiában, de még a sajtóban is. Folytatva azzal, hogy Hámori Luca külsejét kiemelni érvként, hogy miért ő a „valódi” sportoló és a győzelem „jogos birtokosa”, épp olyan tévút, mint Helif arcát vagy mellét pocskondiázni. 

Persze az izomzatról, fizikumról beszélni nem tabu. Ne legyünk álszentek: a sport fizikai tevékenység. Ez esetben még tanulságos is lehet, ha tárgyilagosan elemzünk: elő lehet szedni más női versenyzők képeit más sportágakból – nem volna két egyforma testalkat, izomzat, súly stb. Sőt: az idők során egy-egy sportág képviselőinek izomzata, testfelépítése is alaposan átalakul – nézzünk csak meg (tényleg szigorúan az erőnléti szempontokat figyelembe véve) egy mai és egy 50 évvel ezelőtti tornásznő képét egymás mellett. De annak, hogy valaki szép vagy csúnya, hagyományos értelemben nőiesek-e, valaki számára tetszetősek-e a vonásai, semmi, de semmi köze nincs a sportteljesítményéhez. 

De oké, tartsuk a fentieket elméleti feminizmusnak, sőt: idealizmusnak. Rendben. 

Csak arról mit gondoljunk, ha a versenyzőt, akiről, ugye, saját szövetsége jelentette ki a megajánlott pénzdíj-kiegészítéssel, hogy biztos olimpiai bronzérmes lett volna, ugyanennek a szövetségnek a képviselői használják bábként a nyilatkozattételkor? 

Arra alkalmas, hogy olimpiai bronzot szerezzen, de azt majd a férfiak elmondják helyette, mit kell éreznie és gondolnia?

Érdemes megnézni: se Helif következő meccse előtt, se a tajvani bokszoló ringbe lépése körül nem volt akkora patália, mint Hámori Luca mérkőzése előtt. Mondhatnám: pompásan összecsengett ez az ügy a jelenlegi hazai közállapotokkal és közhangulattal. Rendkívül lovagias férfiak azonnal megjelennek, ha egy nőt paternizáló módon lehet igazgatni.

A sportszerűség egyik legalapvetőbb kitétele, hogy veszíteni tudni kell. Igen, akkor is, ha Maradona kézzel szerez gólt, és a játékvezető benézi ezt. Akkor is, ha nyilvánvalóan megkérdőjelezhető dolgok történtek egy pontozásos sportágban. Akkor is odamegyünk és kezet nyújtunk a győztesnek. A boksz emblematikus mozdulata pedig, a bíró által felemelt kéz a győztesek privilégiuma. Egyezményes nemzetközi jel, szimbólum.

Ha a vesztes játékos kezét emeli a magasba az edző vagy a szövetség elöljárója, ahogyan Hámori Lucával tették, azzal azt üzeni: nem fogadja el az eredményt, elutasítja a bírók, illetve jelen esetben pedig a NOB döntését. És baljósan rossz üzenetet küld fiatal sportolók millióinak. 

Ebben az ügyben mind ez idáig nincsenek valódi győztesek. Kétlem, hogy valaha lesznek: ha hosszú távon születik is megoldás, lesz is méltányos és mindenki számára elfogadható szabályozás, a 2024-es párizsi olimpia mindig is precedensként szerepel majd az erről szóló cikkekben és könyvekben.

Az eset, amikor sportolók karrierjét, mentális egészségét, de akár életét is, a boksz megítélését és olimpiai programban maradását is képesek voltak kockára tenni holmi „sportdiplomáciai” bosszúhadjáratban. Azért rakom idézőjelbe, mert valójában a szóösszetétel egyik tagjához sincs semmi köze: se a diplomáciához, se a sporthoz.

Kiemelt kép: Getty Images / Isabel Infantes - PA Images / Contributor

Csepelyi Adrienn