Szülőkkel nyaralni fiatal felnőttként: kínos nyűg vagy ingyenbuli? – így látják a Z generációsok

–

Menni vagy maradni?

A dilemmát alaposan átrágtuk a tesómmal (22 éves), akinek pingponglabda méretűre szűkült a gyomra, miután apánk azzal a ragyogó ötlettel állt elő, hogy mekkora buli lenne (bár a feltételes mód valójában már a felvetés pillanatában sem állta meg a helyét), ha az 1200 kilométeres távot autóval tennénk meg. Tíz éve valóban jól elszórakoztunk a többórás roadtripeken, mivel a felét kapásból átaludtuk, az idő többi részében pedig végighallgattuk az összes Gryllus Vilmos-lemezt. Bár örök Kaláka-fan maradtam, bevallom, már nem őket hallgatom, aludni pedig igencsak nehéz, ha az ember kinőtte a kipárnázott babaülést.

Mindez még inkább megerősített abban, hogy itthon maradjak, de apám addig kérlelt minket, mígnem a húgommal bepréseltük magunkat a hátsó ülésre. Tudtam, hogy az út nem lesz konfliktus(ok)tól mentes, tisztában voltam a szüleink vérmérsékletével, de a korábbi rossz élményeink ellenére is nagy erőkkel próbáltam elhallgattatni a bennem rikácsoló vészmadarat, és igyekeztem hálás lenni azért, hogy eljutok egy festői görög szigetre a családommal. Elképzeltem, ahogy egymás mellett ülünk anyámmal a teraszon, ő rejtvényt fejt, míg én végre megszakítás nélkül olvashatok, délután pedig elmegyek úszni apámmal a tengerbe. Aztán feltettem magamnak a kérdést: tényleg erre vágyom? (Nem igazán.) Tényleg ez jelenti számomra a kikapcsolódást? (Nem, elsősorban nem ez.) Önzőség, ha azt rövid időt, amit egy évben pihenéssel töltök, inkább a párommal, a barátaimmal, ne adj’ isten saját magammal szeretném tölteni? (Nem tudom.)

Mit gondol a Z generáció?

Indulás előtt meginterjúvoltam a barátaimat arról, hogy szerintük van-e helye a családi nyaralásnak egy fiatal felnőtt életében, de a téma olyan heves érzelmeket váltott ki egyesekből, hogy ketten majdnem egymásnak estek (a civakodók szóváltását inkább nem írom le). Előrebocsátom, hogy a vélemények alapján nem túlzás azt állítani:

a szülőkkel való nyaralással kapcsolatban még egy korosztályon belül is széles spektrumon mozognak a vélemények.

Réka (24 éves) szerint nincs abban semmi ciki, ha huszonévesként a szüleinkkel nyaralunk, sőt kifejezetten hasznosnak tartja, mivel náluk a pihenéssel töltött idő alatt elcsitulnak a hétköznapi parázs viták, és a nyaralás végén rendszerint már a következő utazást tervezik.

Petra (27 éves) és a gyerekkori barátnői hagyományt teremtettek a közös horvátországi nyaralásból, ezért igencsak meglepte őket, amikor tavaly Petra szülei megkérdezték, hogy velük tarthatnak-e. A felvetés hallatán a lányok arcára fagyott a mosoly. Egy pillanatig még reménykedtek is, hogy félreértették a kérdést (nem értették félre), de mivel egyikük sem tudott nemet mondani, három hét múlva Petra szüleivel kiegészülve indultak Dubrovnikba. „Nem tudtuk, mire számítsunk, de minden flottul ment. Apukám majdnem hetvenéves, nem beszél semmilyen nyelven, anyukám meg elég kontrollmániás, ezért tartottam tőle, hogy kellemetlenül fognak viselkedni, de hatalmas pozitív csalódást okoztak. Nagyon élvezték a fiatal társaságot, szerintem soha nem láttam olyan felszabadultak őket, mint akkor” – mesélte Petra.

Persze nem mindig sül el ilyen jól a közös pihenés, Bálint (25 éves) szerint a családi nyaralást egyenesen túlértékelik. „Tizenöt évesen voltam utoljára apámékkal nyaralni, és akkor megfogadtam, hogy soha többet nem megyek velük.” Bálintnak elege lett abból, hogy minden évben két hetet töltenek el ugyanabban a jesolói apartmanban, ahova húsz éve visszajárnak. Elmondása szerint az egész napot a szálláson töltik, arról nem is beszélve, hogy olasz pizza helyett az otthonról hozott szalonnából és vecsési savanyúból készült töltött káposztát eszik vacsorára. Bálint nem akarta többet az szülei állandó marakodását hallgatni és végignézni, ahogy az apja esténként a nyikorgó hintaágyban horkol, miután felhajtotta az otthonról hozott pálinkát.

Hiába próbálta megbeszélni a szüleivel, hogy változtassanak a bevett szokásokon, süket fülekre talált, így azt a lehetőséget látta megoldásnak, hogy kivonja magát a dologból.

Gabó (24 éves) szerint tartozunk annyival a szüleinknek, hogy részt veszünk a családi vakáción, ha tudjuk, hogy ez sokat jelent számukra. „Rengeteg áldozatot hoztak értünk, és ha időnként nehéz is velük, szerintem néhány napra mindenki képes erőt venni magán. Mégsem arra kényszerítenek, hogy mosd ki a szennyesüket, hanem pihenni hívnak, bassza meg!”

Mit tehetsz, hogy megkönnyítsd a nyaralást?

Ha a fenti kérdést elcsépeltnek érzed, meg sem próbállak meggyőzni az ellenkezőjéről. Általában én sem szeretem az ehhez hasonló, nagy megoldást ígérő tippgyűjteményeket, időnként mégis besétálok a csapdába, a cikk végére pedig rájöttem, hogy valójában nem is haszontalanok a tanácsok, csak olyan jól, már-már hibátlanul működő közösségre lettek szabva, amiből valljuk be, nincs sok a való életben. 

Lássuk tehát mit javasolnak a legnépszerűbb netes gyűjtések, ha fiatal felnőttként a szüleinkkel indulunk nyaralni! 

1. Válasszatok együtt úti célt!

Remek ötlet, legalábbis ha mindenki nyitott a közös ötletelésre. Néhány családban ez jól működik, nálunk viszont máig a szüleink döntenek a nyaralás helyszínéről. Hiába jeleztük apánknak, hogy nem feltétlenül kell két napot (oda-vissza összesen négyet) utaznunk egy szép tengerpartért, ő megingathatatlanul hitt az úti célban, ez pedig nem kevés konfliktushoz vezetett.

2. Tervezz előre, de légy rugalmas!

Na akkor most melyik? Tényleg nem árt, ha készítünk egy előzetes tervet arról, hogy milyen programokon szeretnénk részt venni, néhány helyre érdemes előre belépőjegyet foglalni, de azt hiszem, itt is az együttműködés (vagy az arra való nyitottság) a kulcs. Apánk rajong a tengeri herkentyűkért, ezért nála elsődleges szempont, hogy legyen egy jó étterem a strand közelében, ahol mi, lányok egész nap remekül elvagyunk, míg ő az árnyékban is szenved a melegtől. Persze terv ide vagy oda, időnként (legtöbbször) előfordul, hogy az élet átírja a forgatókönyvet. A húgommal jó előre kinéztünk egy menő beach bart, ahová mindenképpen szerettünk volna elmenni. Gondoltuk, hogy nem lehetünk rossz helyen, mivel már a parkolóból is hallottuk a basszus ütemes ritmusát, de amikor megláttuk a parton rohangáló bronzosra sült fiatal felszolgálókat és a bár felett logó pay 20 euro and drink all what you can táblát, azonnal tudtuk, hogy ennél jobb helyen nem is lehetnénk. Igen ám, de miután befejeztük a nyálcsorgatást és megláttuk apánk savanyú képét a pénztárnál, mégis úgy döntöttünk, hogy keresünk egy csendesebb strandot, ami neki is élvezetes(ebb). Bár kompromisszumnak tűnt, egyáltalán nem bántuk meg a döntést, ugyanis néhány kilométerrel arrébb találtunk egy partszakaszt, ahol mindenkinek megvalósulhattak az igényei: volt (nem túl hangos) zene, sok árnyék, fiatalok, sőt apánkat azonnal megvette a beach bar pultjában jégágyra halmozott friss kagyló.

3. Éld meg a pillanatot!

Ezt is hasonlóan semmitmondó tanácsnak tartottam, olyannak, amivel nem igazán lehet mit kezdeni, hacsak nem Buddhának született az ember, mert esküszöm, megpróbáltam megélni/élvezni a pillanatot, amikor anyám rájött, hogy elhagyta az útlevelét (a lejárt személyi igazolványát pedig nem hozta magával), de nem igazán sikerült. Nem volt mit tenni, elkocsikáztunk Athénba, a magyar nagykövetségre, ahol kiállítottak anyánknak egy ideiglenes okmányt, amivel hazafelé átkelhettünk a határokon.

Az ügyintéző irodában egyébként egész otthonosan éreztük magunkat, tekintve, hogy a procedúra két napig tartott, csakúgy, mintha egy magyar kormányablakban ültünk volna.

Ezt is felfoghattuk volna viccesen, hiszen még egy olyan helyre is eljutottunk, ahova nem terveztük, mégis csak arra emlékszem, hogy milyen feszültek voltunk egymással, és nem tudtunk összeszedetten cselekedni. Ezek persze olyan problémák, amik a hétköznapokban is velünk vannak, és ha egy átlagos kedden sem tudunk jól kommunikálni, miért is menne egy olyan helyzetben, ami mindannyiunk számára ismeretlen.

4. Jusson mindenkinek énidő!

Talán ezt a tanácsot sikerült a legjobban alkalmaznunk. Igaz, hangosak vagyunk, sőt talán jobban hasonlítunk a Szeleburdi családra mint szeretnénk, de végtelenül hálás vagyok a családomnak azért, hogy hagytuk egymást olvasni, aludni, rejtvényt fejteni, meccset nézni, és így pár óra szabadfoglalkozás után szívesebben vágtunk bele a közös programba. 

5. Fektessétek le előre az igényeiteket!

Ez valóban fontos lépés, mert nagy valószínűséggel nem lesz zökkenőmentes a pihenés, ha teljesen más céllal indul útnak a társaság. Valakinek az jelenti a feltöltődést, ha a szállás légkondicionált szobájában szundikálhat, más viszont negyven fokban is örömmel bóklászik kilométereken keresztül a tengerparti város macskaköves utcáin. 

Ki állja a cechet?

Ezzel kapcsolatban is jócskán megoszlanak a vélemények, hiszen örökre a szüleink gyerekei leszünk, ugyanakkor felnőttünk, pénzügyileg függetlenné váltunk. Sokan mégsem találjuk a kapaszkodókat, ha az anyagiakról van szó. Bizonytalanok vagyunk, hogy mit illik/mit nem illik kifizetni, nem tudjuk, hogy bunkóság-e visszautasítani a szüleink felajánlását vagy épp lehúzásnak számít, ha hagyjuk, hogy minden este apánk fizesse a vacsoránkat. És ha már ilyen kérdéseken agyalunk, kétségtelenül felnőttünk. Megváltoztak a szerepek, ezzel együtt pedig

tiszteletben kell tartanunk egymás határait, ami a szüleinknek sokszor legalább akkora nehézséget okoz, mint nekünk elfogadni, hogy attól, mert felnőttünk, időnként szeretnének gondoskodni rólunk, ami talán pont azt jelenti, hogy meghívnak minket vacsorára.

Több forog kockán, mint hogy ciki vagy nem ciki

Irigylem azokat, akik képesek teljes mellszélességgel képviselni a határaikat, és nem engedik, hogy a szülők átlépjék őket, hiszen engem is idegesít, ha anyám megkérdezi, hogy bekentem-e magam, és ha igen (igen), ugye az 50-es naptejet használtam (természetesen). Iszonyú bosszantó, ha olyan szerepbe kényszerülünk (és ez bármilyen kapcsolatra igaz), amiben nem érezzük magunkat jól, arról nem is beszélve, hogy miután a kamaszkor végére nagyjából rájöttünk, hogy mit szeretünk, és mi az, amit nem, hogyan tudunk pihenni, kifejezetten bosszantó, ha ezt nem tartják tiszteletben, sőt mi több, meg sem hallják. Éppen ezért abszolút megértem, ha valaki úgy dönt, hogy nem vesz részt a családi együttlétekben. Hiszen a felnőtt lét legjobb része mégiscsak az, hogy szabadon dönthetünk, nem?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Aja Koska

Simon Eszter