Constance Wilde képtelen volt megbocsátani a férjének, Oscarnak

–

Steffi Waldherr, a Constance-könyv egyik recenzense szerint: Constance Mary Lloyd Wilde valószínűleg a XIX. század egyik leginkább alulértékelt személyisége volt. Leginkább „Oscar Wilde feleségeként” vagy „Mrs. Oscar Wilde-ként” emlegették, és teljesítményét mindig beárnyékolta férje zsenialitása. Ennek ellenére a viktoriánus korszak figyelemre méltó szereplőjeként írható le.

Egy gondolkodó nő

Constance Mary Lloyd 1858-ban született Londonban, és vagyonának köszönhetően már házasságkötése előtt is önálló életet élhetett, igaz, először csak a nénikéje házában. Így vallott erről a testvérének:

„Nem mondhatom, hogy annyira kedvelem ezt az mostani életemet. Ha végül nem megyek férjhez, nem akarok a nénikémmel lakni egész életemben. Szeretnék valami különlegeset csinálni, hogy megakadályozzam a folyamatos ábrándozásaimat, hogy teljesen morbid ne legyek.”

Ebben az időben Londonban már bontogatni kezdte szárnyait a feminizmus, és voltak olyan művészeket, gondolkodókat tömörítő csoportok, amelyek körében szívesen fogadták a nőket is. Az egyik ilyen az Aesthetic movement (esztétizmus), amelynek alkotói közé tartozott Oscar Wilde is. Ebben az alkotócsoportban ismerkedtek meg, ahol a nők és a férfiak egyenrangú félként vitatkozhattak esztétikai, filozófiai vagy akár politikai kérdésekről is.

Constance briliáns intellektusa elbűvölte az ismerőseit, így Wilde-ot is. Nem egy újabb rajongóra talált benne, hanem egy olyan gondolkodó emberre, aki kiállt a saját véleménye mellett, akkor is, ha az éppen szembement Wilde esztétikájával.

„Attól tartok, hogy Ön és én nem értünk egyet a művészetről alkotott véleményünkben. Úgy gondolom, hogy nincs tökéletes művészet tökéletes erkölcs nélkül, miközben Ön azt mondja, hogy ezek különálló és elválasztható dolgok” – írta például Wilde-nak egy levelében.

Alkotó házaspár

Megismerkedésük után néhány évvel Constance Lloyd férjhez ment az íróhoz, s az elején idillinek tűnt a kapcsolatuk. Forró hangú leveleket váltottak egymással nemcsak a jegyességük idején, hanem a házasságuk első éveiben is. Constance például e sorokkal válaszolt egyszer kedvese levelére:

„Hogyan válaszoljak a leveleidre, hiszen messze nincsenek olyan szép szavaim, így egész nap csak álmodozhatok rólad… Ha lenne varázskristályod, semmit sem látnál, hidd el nekem, csak örökké a te saját drága képedet. Az én tekintetem sem tükrözhet mást, mint az irántad érzett szerelmemet.”

A házaspárnak 1885-ben megszületett az első fia, Cyrill, egy évre rá a második: Vyvyan, aki 1954-es önéletírásában úgy emlékezett vissza, hogy igen boldog családi életet éltek. Az anyja és az apja ki akart teljesedni a szülői szerepben is. Oscar Wilde híres meséit a fiainak írta, ám lehetséges, hogy ebben a munkában is tevékenyen részt vett Constance. Constance irathagyatékában Franny Moyle ugyanis megtalálta néhány közismert Wilde-mese egyszerűsített verzióját a feleség kézírásával, így elképzelhető, hogy a mesék alapötletei tőle eredtek, azután a férje művészi formába öntötte a gondolatokat. Természetesen ezt nem tudhatjuk biztosan, ám Constance kéziratai azt bizonyítják, hogy egyfajta alkotói együttműködés lehetett a házas felek között. Egyébként nemcsak Wilde publikált meséket, hanem Constance is írt egy meséskönyvet There Was Once (Egyszer volt) címmel. 

Nadrágot a nőknek

Oscar Wilde híresen nagy dandy volt, öltözködésével divatot teremtett nemcsak Londonban, hanem szerte Európában. Az, hogy a nők öltözködésében is változásokat követelt, egyértelműen a felesége hatása volt. Constance ugyanis már jóval a megismerkedésük előtt radikálisan új trendet képviselt az öltözködésével. Bő szabású, bő ujjú ruhákat hordott, amelyek a kor divatjával és illemével szembemenve, jócskán bokán felül értek, és nadrágot is hordott.

Már a Wilde-dal való megismerkedése előtt is úgy tartotta, hogy a nőket nem szabad fűzőbe zárni, a hosszú, sokszor abroncsos szoknyákkal korlátozni a mozgásukat, mert ezzel az önrendelkezésüket is kalodába zárják.

A szabad mozgás nem csupán testi igényt jelentett Constance gondolkodásában, hanem azt jelképezte, hogy a nőknek igenis lehetőséget kell teremteni arra, hogy dolgozhassanak, és a férfiak nélkül is képesek legyenek eltartani magukat. A fűző szerinte párhuzamba állítható azzal a távol-keleti szokással, hogy a lányok lábfejét elkötözték. A „lótuszlábak” kizárólag a férfiak esztétikai és szexuális igényeit szolgálták, kiszolgáltatott helyzetbe hozva ezzel a nőket, akik megnyomorított lábfejük miatt képtelenek voltak érdemi munkát végezni.

Constance szerint a fűző a XIX. századi Európa „lótuszlába”, amely kiskorúságban tartja a nőket. 

1887-ben Oscar Wilde elvállata a The Lady’s World főszerkesztését, amely a feminizmus egyik fontos lapja lett. Így fogalmazta meg a női magazin célját:

„Nem csupán azzal kellene foglalkoznunk, hogy mit viselnek a nők, hanem azzal is, hogy mit gondolnak és mit éreznek.”

A lap szerkesztésében Constance Wilde is tevékenyen részt vett, bizonyos tekintetben ő volt a magazin arca, és voltak, akik úgy vélték a kortársaik közül, hogy a szerkesztés nem is Wilde dolgozószobájában történik, hanem Constance szalonjában. 

Bosie

A családi, és alkotói idill nem tartott sokáig, ugyanis Wilde a második gyerek születése után szexuálisan elhidegült a feleségétől. Egy levelében arról beszél, hogy megszűnt köztük a romantika, a vágynak is jobbára csak az emléke maradt meg. 

Hogy a kapcsolatuk kihűlésében mennyire volt szerepe Lord Alfred „Bosie” Douglas megjelenésének, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy a vágytól átitatott szerelmes leveleket ezek után Wilde nem Constance-nak, hanem Bosie-nak írta. Hogy Constance mennyit tudott Wilde és a fiatalember kapcsolatáról, arról nincs biztos információnk, azonban nem vált el a férjétől, akkor sem, amikor Wilde-ot 1885-ben két év börtönbüntetésre ítélték homoszexualitásért.

A per nagy port kavart, így az asszony, hogy a fiait mentse apjuk botrányos hírétől, Wilde-ot lemondatta apai jogairól, a fiúkkal Svájcba, majd Olaszországba költözött, és a gyerekek nevét Hollandre változtatta. Férjével megszakította a kapcsolatot. A börtönben is csak egyszer látogatta meg, hogy tudassa vele az anyja halálhírét.

Miután Wilde kikerült a börtönből, és anyagi támogatásért fordult az asszonyhoz, a segítségnyújtást Constance ahhoz kötötte, hogy a férje szakítson meg minden kapcsolatot Bosie-val. 

Valószínűsíthető, hogy Constance sosem tudta magát túltenni azon, hogy Wilde egy férfival csalta meg. A korszakban a homoszexualitás bűncselekménynek számított. Az utolsó kivégzés, amelyet egy meleg pár tagjain hajtottak végre „szodómia” miatt – ahogyan a korban a homoszexualitást nevezték –, 1836-ban volt Angliában. 1861-ben változtatták a kiróható halálbüntetést 10 év börtönre, a társadalmi megítélés viszont nem sokat változott Wilde peréig. Az egyébként radikálisan szabadgondolkodó Constance sem volt képes elfogadni a férje viszonyát.

A nő 1889-ben, negyvenévesen halt meg Genovában, vélhetően egy orvosi műhiba következtében. Emléke hamar elhalványult a férje zsenialitása mellett, de reméljük, hogy Franny Moyle kutatásai hatására hamarosan többet is megtudhatunk ennek a jobb sorsra érdemes nőnek az életéről. 

Források: www.theguardian.com; academia.edu; real.mtak.hu; victorianweb.org; themarginalian.org; valamint 

Fanny Moyle: Constance: The Tragic and Scandalous Life of Mrs Oscar Wilde. Pegasus Books, New York, 2012. 

Kiemelt kép: Wikipedia / elpais.com

Miklya Luzsányi Mónika