Puncivillantás mint olimpiai versenyszám?

–

„Ajjaj, ki fog villanni a nunim” – Tara Davis-Woodhall távolugró nem finomkodott, amikor meglátta az amerikai olimpiai csapat nőtagjainak tervezett egyik öltözéket: ezzel a mondattal reagált a közösségi médiában. 

Mi tagadás, nevezett öltözet alsó része inkább volna elképzelhető egy OnlyFans-oldalon, mint a sportvilág legnagyobb ünnepén: magasan szabott alsó része még egy kifutón is komoly feladat elé állítaná viselőjét, nemhogy az atlétikai versenyszámok közepette. Tegyük hozzá: a bemutatáshoz készített fotó alapján – amelyen egy fekete próbababán látható a ruhadarab. Nehéz ugyanakkor nem ez alapján megítélni a szettet, ugye, hiszen ezt a fényképet épp azért készítették és használták fel a hivatalos „leleplezéshez”, mert adekvátnak gondolták, nem? Leleplezésnek, mondjuk, szó szerintire sikeredett a dolog – szegény próbababának ugyanis, amint arra az internet népe a szokásos finomsággal rámutatott, mindene kint volt. 

Érthető módon azonnal záporozni kezdtek a szeméremajkas poénok – és maguk az érintett sportolónők is kivették a részüket a kommentháborúból. 

Lauren Fleshman futó arra hívta fel a figyelmet: ha az, hogy kevesebbet takar egy ruha, általánosan növelné a teljesítményt, akkor a férfiak is ilyen dresszekben versenyeznének – és lássuk be, ezzel igen nehéz vitatkozni még akkor is, ha valaki azzal jön, hogy de ők mégse tehetik a péniszüket közszemlére. Mert a női nemi szervet lehet? 

Fleshman nagyon szépen fogalmaz: „Queer vagyok és a női test vonzó számomra, de eszembe se jutna élvezetet találni abban, hogy a férfi sportolókat olyan helyzetbe hozzam munka közben, hogy képtelenek legyenek felszabadultan létezni a testükben. Éltem ilyen életet, és pontosan tudom, hogy a kiváló eredményeket a felszabadultság hozza, a szabadság, a tett és az ösztön megtestesülése. Fejezzétek be ennek a megnehezítését az emberiség fele számára!”

Más atléták kínjukban röhögtek: Queen Harrison Claye gátfutó rögtön megragadta az alkalmat, és betagelte az egyik vezető gyantaforgalmazót, nem akarja-e esetleg szponzorálni az olimpiai csapatot.

A legfrappánsabban mégis az a szurkoló foglalta össze, aki így okoskodott:

„Ugyan, srácok, azért ilyen, mert a nők anatómiája eltérő. Ennek a dressznek egyértelmű előnyei vannak a nők számára: így a nagy szeméremajkak kilógatásával az érzékeny idegvégződések segítségével felmérhetik a szélirányt a verseny előtt!”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Diet Prada ™ (@diet_prada) által megosztott bejegyzés

Csak egy rossz fotó?

A gyártó cég azonnal reagált a felfordulásra, jelezvén, hogy a ruhák kifejlesztésében több száz sportoló volt a segítségükre, és hogy a kép csalóka, élőben egyetlen viselő sem panaszkodott az ominózus ruhadarabot illetően. Felmerül persze a kérdés: vajon az illetékes szakemberek (akár a fejlesztői, akár a marketinges oldalon) nem látták, ami minden internetező számára egyértelmű? Hogyha „élőben nem ilyen”, akkor miért ezzel a képpel jelentették be – ez a jogos kritika a szurkolók oldaláról.

Azonban még ha így van is, és tényleg csak a fotó ment félre (a kétrészes verzió is igen magasan szabott, és ezt hús-vér sportolón is láthattuk), a helyzet ugyanaz: kevesebb mint száz nappal az olimpia előtt a sportolónők szeméremajkairól kell beszélnünk, és nem a teljesítményükről. 

Nem akarom persze sarkítani a dolgot (épp elég sarkos ez a szarkazmusom nélkül is), akadt olyan sportolónő, aki úgy nyilatkozott: számára kényelmesebb, ha szabadon van a bőre versenyzés közben. Igaz, valószínűleg ő sem a puncijára gondolt szellőzés címén – és aki szeret ugyan rövid alsóban versenyezni, de nem ennyire rövidben, annak nincs másik opciója. De egyébként a versenyzők tiszteletéhez vajon nem tartozna-e eleve hozzá, hogy ne kelljen a sportvilág legnagyobb seregszemléje előtt tanúságot tenniük arról, vajon mennyit akarnak megmutatni a testükből?

A testmutogatás problematikája

Ne gondolja persze senki, hogy ez az eset a semmiből bukkant most elő: a nők és a sportruházat viszonya mindig is igazi aknamező volt. Mondok néhány példát:

• A labdarúgás hajnalán a nők még szoknyában kellett hogy focizzanak (milyen bátran lehetett abban mozogni egy korban, ahol a kivillanó boka is skandalumnak számított, nemhogy egy eséskor közszemlére kerülő bugyogó!).
• Hiába léteznek sporthidzsábok, zártak már ki válogatottat kosárlabda-vb-ről, mert egyes tagjai ilyet akartak viselni. A nemzetközi szervezet a biztonságra hivatkozott – miközben hazájukban a sportolónőket beláthatatlan következményeknek tették volna ki azzal, ha fedetlen fejjel lépnek pályára. Így viszont tönkreteszik a karrierjüket. (A Francia Futballszövetség döntése miatti felháborodásról nemrég írtam bővebben.)
• Női labdarúgók sok-sok éve kampányolnak azért, hogy a sportszergyártók felejtsék már el a fehér rövidnadrágokat, azok ugyanis megalázó helyzetbe hozzák a menstruáló játékosokat, akiknek azzal a tudattal kell pályára lépniük, hogy a fél világ láthatja, ha átáznak.
• Amikor annak idején Sepp Blatter egykori FIFA-elnököt megkérdezték, mit javasol a női futball népszerűsítésére, ő halál komolyan, hivatalos keretek között azt javasolta, a nők játsszanak falatnyi nadrágban és testhez simuló mezben.
• Amikor Brandi Chastain 1999-ben győztes tizenegyest rúgott a vb-döntőben, és örömében levette a mezét (ahogy egy időben kb. minden második férfi gólszerző tette), hadjárat indult ellene Amerikában, mondván, a keresztény értékrenddel szembemegy, hogy egy nő így ünnepeljen (semmi sem látszott egyébként egy zárt sportmelltartón kívül).
• Manapság a mezlevételt egyébként már a férfiaknál is büntetik – de senki se gondolja, hogy az egyenjogúság jegyében: nemes egyszerűséggel azért, mert volt, aki reklámot helyezett el a bokszeralsója gumiján vagy épp politikai tartalmú üzenetet egy aláöltözeten).

Egyrészt tehát ott a nagyon súlyos megszégyenítés, ha egy nő büszkén megmutatja a kidolgozott testét – másrészt pedig még a sportvezetők és a sportszergyártók is képesek olyan ignoráns módon megnyilvánulni, mintha a sportolónők csak afféle méregdrága biodíszletnek utaznának az olimpiára. 

Szórakoztató volt látni, amikor nemrég abból kerekedett botrány, hogy a Major League Baseball csapatai új öltözékeinek szabása szorosabb, mint az eddigieké, ráadásul a (hosszú!) nadrágok anyaga annyira áttetsző, hogy látszik – a férfiak alsónadrágja. Anélkül, hogy bagatellizálnám ezt a problémát (hiszen itt is arról van szó, hogy senki nem akarja egy stadionnyi ember előtt mutogatni intim domborulatait), azért remélem, érzékelhető a különbség.

Pedig olyan könnyű lenne 

Csak egy kis odafigyelésre volna szükség a tervezői oldalon: mondjuk, elbeszélgetni a sportolónőkkel az igényeikről. Vagy mondjunk inkább szükségletet:

az ugyanis, hogy valaki nem akar átvérzett sortban futkározni vagy szeméremajkat villantani, annyira alapvető tervezési minimum, mint például, hogy egy villamos ajtaját be lehessen csukni menet közben. 

Ha szabad egy személyes megjegyzést: a hétköznapi sportruházatok terén se sokkal jobb a helyzet – egyes testalkatok mintha nem is léteznének az illetékesek szerint. Nagyjából tizenöt évembe telt olyan sportmelltartót találni például, amiben se megfulladnom nem kell, se gerincfájással küzdenem, amiért nem tart semmit. Valahol elvesztem a dizájnerek koordináta-rendszerében. 

Na, de vissza az élsporthoz: valahányszor megesik egy-egy ilyen baki, eltereli a figyelmet a lényegről. A munkáról, a kitartásról, a megannyi fájdalom árán kiharcolt kvótákról, a könnyekről, és a verítéktől. Miközben a férfiaknál már egy áttetsző nadrág vagy egy szokatlan színű harmadik mez is kiveri a biztosítékot (tegyük hozzá: nem egyszer homofób szempontok miatt), addig 2024-ben valóban nem tűnt fel senkinek, hogy talán kicsit túlzás az a dressz – pláne a férfi atléták viselete mellé állítva –, amelynél egészen konkrétan zártabb és visszafogottabb fürdőruhákat láthattunk a Baywatch remake-jében. Úgy tűnik, még egy alapvetően male gaze-re építő franchise is gyorsabban zárkózott fel, mint a sportvilág.

Kiemelt kép: Getty Images / NurPhoto / Contributor

Csepelyi Adrienn