A felnőtt barátságok titka: minél kevesebb az elvárás, annál jobban működik?

–

Ha félévente legalább egyszer sikerül összefutnom minden barátommal, azt óriási sikernek könyvelem el, és amennyiben valakit ennél gyakrabban (akár havonta!) látok élőben, az már csodaszámba megy nálam. Üzenetek helyett sokszor podcastokat, bocsánat, hangüzeneteket küldünk egymásnak a barátaimmal „nincs kedvem pötyögni, majd ha lesz időd, meghallgatod” címszóval, és inkább nem is akarom tudni, hány találkozót mondtam már le amiatt, hogy dolgoznom kellett, vagy azért, mert a munka miatt fáradt voltam.

Ezért is jelent sokat az, hogy a barátaim megértik, sosem azért halasztom el a közös programunkat, mert a kapcsolatunk ne lenne annyira (vagy elég) fontos számomra – és persze én sem akarok senkiben bűntudatot kelteni azért, mert az utolsó pillanatban kiderül, mégsem tud ott lenni a megbeszélt időpontban. Szeretném határozottan azt állítani, hogy a barátaim mindig prioritást élveznek a napirendemben, de hazudni sem akarok: a kötelezettségek gyakran felülírják az elképzeléseimet.

Azért vannak a(z alacsony fenntartású) jó barátok?

„Míg gyerekkorban a barátságok jellemzője a spontaneitás és a kreativitás, fő feladatuk pedig a játékokon keresztüli tanulás elősegítése, támogatása, addig felnőttkorban az érzelmi közelség és a viszonzás az, ami fontos alappillére a mély barátságoknak” – fejti ki Buda Christina pszichológus, sémakonzultáns-jelölt, majd hozzáteszi, az sem elhanyagolható tény, hogy a társas támogató közeg megtartó erejű, tehát a krízisekben mind lelki, mind fizikai védőfaktort is jelent.

Abban az esetben, ha tudjuk, hogy körülvesznek olyan kapcsolódások, amelyekben bízhatunk, ez erősebb mentálhigiénés védelmet is jelent.

„Így míg gyerekként többnyire a közös alapon végzett tevékenység, a kommunikáció világossága, a konfliktusmegoldás, az információcsere, az intim eszmecserék és a kölcsönösség a barátság leglényegesebb alapkövei, addig felnőttként a fókusz már áthelyeződik a bizalom, az intimitás, az elfogadás, a támogatás, a biztonság és a kölcsönösség értékeire.”

És már el is érkeztünk az „alacsony fenntartású” barátok definíciójához: ők kölcsönösen tekintettel vannak egymás (akár kaotikus) időbeosztására, és amikor végre sikerül összefutniuk (akár csak annyi időre is, hogy együtt vásároljanak be munka után), onnan folytatják, ahol legutóbb abbahagyták – nem számít, hány hónap telt el a két találkozó között. Az alacsony fenntartású barátokat nem zavarja tehát, ha a másik csak órákkal, de akár napokkal később reagál az üzeneteire, és nem tudja mindig felvenni a telefont.

Határokkal is lehet határtalan a szeretet

„A határhúzás minden kapcsolódás alapja, legyen szó szülőkről és gyerekekről, párokról vagy barátokról” – hangsúlyozza Buda Christina.

„A harmónia megteremtése szempontjából elengedhetetlenek az egészséges határok, amik jó, ha világosak, rugalmasak, adaptívak, tehát lehetővé teszik a támogatást, kapcsolódást és az autonómiát, vagyis az elkülönülést is.”

A határok kijelölése természetesen nem túl egyszerű feladat, különösen akkor, ha egy „magas fenntartású” baráttal állunk szemben, aki rugalmatlan, többet akar belőlünk – sokszor annyit, amennyi már nem fér bele a mindennapi teendőink, kötelezettségeink mellett –, és akár bűntudatkeltően is viselkedhet, ha falakba ütközik: a pszichológus szerint ilyenkor az autonómia különösen sérülékeny.

„Ilyen esetben a határokat nem elég meghúzni, a gyakori ostrom miatt rendszeresen meg is kell védenünk” – mondja.

„Ahhoz, hogy az egészséges énvédelmünket jól tudjuk kommunikálni a »magas fenntartású« barátunknak, először szükséges megértenünk a motivációját.

Vajon azért teszi mindazt, amit, mert magányos és vágyik a közelségre, hogy ne érezze egyedül magát? Vagy perfekcionista, nem tanult meg lassítani, és ezt a barátságokban is így éli meg? Esetleg a pozitív visszajelzések tartják életben, és az hajtja, hogy minél több elismerést begyűjtsön magának?” – sorol fel néhány példát szemléltetésképpen a „magas fenntartású” barátok indítékaira. De akármilyen ok is áll a viselkedésük, a felénk támasztott elvárásaik mögött, a határainkat minden esetben azonosan tudjuk kijelölni velük szemben.

„A legjobb, ha szemtől szemben, egy őszinte diskurzus során elmondjuk a másiknak a saját korlátainkat, amihez aztán tartjuk is magunkat” – javasolja Christina. „Ehhez segítségül hívhatjuk az empatikus konfrontációt, amely egy szendvicstechnika. Először egy pozitív üzenettel indítjuk a tisztázó beszélgetést (ekkor hangsúlyozzuk a barátság fontosságát), majd elmondjuk a bennünk zajló konfliktust a másiknak (kifejtjük, miért nehéz ez nekünk, és azt is, milyen érzéseket kelt bennünk). Végül szintén egy pozitív gesztussal zárjuk a társalgást, például megköszönjük a másiknak, hogy elmondhattuk neki mindezt, és meghallgatott minket.” 

Nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség

Ahogyan arról mi is írtunk már, a kutatások szerint a barátok nélküli élet akár olyan káros is lehet, mint a láncdohányzás, de a jó hír az, hogy nem attól lesz mélyebb a viszonyunk valakivel, ha minél több időt töltünk el együtt. 

„A barátság olyan kapcsolat, amelyet mi magunk választunk, és elkerülhetetlen jellemzője a kölcsönös elfogadás, tisztelet, érzelmi közelség, egymás iránti ragaszkodás, egyfajta szövetség, amiben szívesen töltjük el az időnket. Ez azonban nem áll szoros összefüggésben a mennyiséggel, sokkal inkább az együtt töltött idő milyensége, a közösen átélt élmények fogják meghatározni a barátság minőségét és az, hogy mennyire tudunk kapcsolódni a másikhoz” – emeli ki Christina.

„Tehát ha a család, munka és egyéb elfoglaltságok mellett kevés időnk marad a barátságok ápolására, fontos szem előtt tartani, hogy amikor lehetőségünk adódik a találkozóra, azokat a perceket, órákat szenteljük neki. Ilyenkor hangolódjunk rá, és őszinte befogadó figyelemmel vegyünk részt a beszélgetésben”

– javasolja a szakember, aki óva int mindenkit attól, hogy ráerőltesse a barátaira a saját akaratát. Igyekeznünk kell nyitottan állni a másikhoz, és meg kell próbálnunk észrevenni, neki mire lenne szüksége.

„Ahogy nekünk is vannak jobb-rosszabb napjaink, úgy a barátunk lelkiállapota sem állandó, így, ha érzi, hogy támogatjuk és mellette állunk, ez hozzá fog segíteni mindkettőnket a szeretetkapcsolathoz és a közös fejlődéshez. Mint minden kapcsolatban, úgy a barátságoknál is az az összekötő erő, ha a másik érzi, hogy figyelünk rá, törődünk vele, illetve számíthat ránk, és képes hozzánk kapcsolódni. Ha ez megvan, az már részletkérdés, hogy ezt sokszor vagy ritkábban tesszük” – foglalja össze Buda Christina.

Forrás: ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Thomas Barwick

Barna Borbála