Ha rendőrök jöttek, anyámnak ott kellett hagynia, mintha egy zacskó marihuána lennék – Trevor Noah 40 éves
Azért jó a befogadhatatlan mennyiségű vizuális tartalom, mert néha megdöbbentő dolgokra találhatunk. Én például megtaláltam a Netflixen Örkény Istvánt. Apró eltérés, hogy egy fiatal, színes bőrű, dél-afrikai stand-up komikus személyében, aki stadionokat tölt meg az estjeivel világszerte. A többi viszont stimmel. Ugyanaz a részvétteljes, derűs emberszeretet és ugyanaz a kifordítom-befordítom játék, amely addig csavarja a megszokott nézőpontot, amíg nevetni nem tudunk a keserveinken. Trevor Noah sosem ítélkezik – úgy meséli el a történeteit, hogy minden szereplő nézőpontját értjük. Sosem nevet valaki kárán. A maga végtelen, abszurd bonyolultságában, mégis egyszerű eszközökkel mutatja meg, hogy minden attól függ ki, mikor, milyen háttérrel, milyen nyelven, mire válaszol. Kovács Krisztina Tünde írása.
–
Trevor Noah az apartheid alatt született Patricia Nombuyiselo Noah gyerekeként – ez a két tény pedig örökre meghatározta az életét. A dél-afrikai apartheid ugyanis egy olyan, a fehérek felsőbbrendűségén alapuló politikai berendezkedés volt – hivatalosan 1948 és 1994 között, valójában évszázadokig –, amit nyugodtan nevezhetünk minden idők egyik leghatékonyabb rasszista rendszerének. A törvények, a hatóságok és a megfigyelési hálózat révén a fehérek teljes uralmat gyakorolhattak a fekete polgárok felett, akiket folyamatosan kijátszottak egymás ellen.
A fekete lakosság gettókban vagy félautonóm törzsi rezervátumokban élt, Sowetót, Johannesburg gettóját – ahonnan Patricia származik – direkt úgy tervezték, hogy könnyen lebombázható legyen. Mindössze két út vezetett rajta keresztül, hogy a hadsereg könnyen körülzárhassa, ha forrongások törnének ki.
Ide született Trevor. Fekete anyától, fehér apától.
Amikor háromévesen kiásta magát a nagymamája kertjéből, nem azt kockáztatta, hogy elüti egy autó, hanem azt, hogy a családját deportálják, anyját 5 évre börtönbe zárják, őt pedig otthonba viszik. Az 1927-es erkölcstelenségi törvény ugyanis tiltotta az európaiak és az őslakosok közötti szexuális kapcsolatokat.
Patricia azonban nem volt hajlandó tudomásul venni a rendszert. Se az apartheidet, se a klasszikus női szerepeket. Egyike volt azon keveseknek, akik illegálisan laktak a fehérek negyedeiben, és – kihasználva az apartheid végének lassú lazulását – felküzdötte magát egy gépírónői állásig. Trevor apja svájci német származású, és sokat elmond róla, hogy övé volt az egyik első kocsma, ahová mindenki bemehetett. Végül azért kellett bezárnia, mert választás elé állították: vagy csak fehéreket enged be, vagy az összes létező nemi és nemzetiségi kategóriának elegendő vécét kell üzemeltetnie. Nyolc (!) mellékhelyiség pedig több helyet foglalt volna el, mint a kocsma maga.
A fiú, aki mindenhol idegen
Trevor hivatalosan nem feketének, hanem színes bőrűnek számított. Egész életében kívülálló volt: amerikaiak között dél-afrikai, a xhoszák (ebbe a törzsbe tartozott Patricia) között svájci, fehérek között fekete, feketék között fehér. „Csaknem egymillióan laktak Sowetóban. 99,9 százalékuk fekete. A maradék: én. A bőröm színe miatt elhíresültem a környéken. Annyira kilógtam, hogy az emberek engem használtak tájékozódási pontnak. A Lakhalima utcai házhoz? A sarkon látni fogsz egy világos bőrű kisfiút. Ott fordulj jobbra”
– írja a gyerekkoráról. Amikor már világsztárként visszatért a stábjával ugyanabba a kunyhóba, a nagymamája el is mondta: sose merte megverni, mint az unokatestvéreit, mert mindig fehérként tekintett rá. Csakúgy, mint a férje.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„A nagyapám is, csak ő még sokkal szélsőségesebben. »Gazdának« nevezett. A kocsiban mindenáron a sofőröm akart lenni. »A gazda mindig üljön hátulra« – mondta, én meg sosem ellenkeztem. Mit mondhattam volna? Hogy hibát vélek felfedezni a faji szemléletedben, nagyapám? Na, persze. Ötéves voltam. Szépen bemásztam a hátsó ülésre.”
Gyerekkori fényképein Trevor általában egy színes bőrű asszony mellett látható, a háttérben egy fekete nővel, aki mintha véletlenül keveredett volna oda – ő volt az igazi anyukája, aki felbérelt egy félvér nőt a sétákra. A félvéreknek ugyanis, a feketékkel ellentétben megengedte a törvény, hogy félvér gyerekeik legyenek. Ha mégis kettesben voltak és felbukkantak a rendőrök, Patricia otthagyta a gyereket. „Mintha egy zacskó marihuána lennék” – emlékezik vissza Trevor az első könyvében, amelynek a Born a Crime (Bűnben születtem) címet adta. A könyv 2016-ban első lett a New York Times bestsellerlistáján.
Önéletrajzi írása egyébként egy olyan jelenettel kezdődik, amiben az anyja kihajítja a mozgó minibuszból a gyereket. A minibuszjárat a szervezett bűnözés egyik formája volt Sowetóban, feketéknek ugyanis nem volt tömegközlekedés, dolgozni viszont el kellett járniuk a fehérekhez. Így született meg a teljesen kiszámíthatatlan minibuszhálózat, amelynek minden útvonalát más-más banda felügyelte. A más útvonalára tévedt sofőrök holtan végezték, és nem volt szokás, hogy az utasok, főleg egy nő visszabeszéljen, amikor a zulu sofőr előadja, hogy minden xhosza nő szajha. Úgyhogy amikor forró lett a helyzet, Patricia kihajította az alvó gyereket, majd utánaugrott – és szerencsésen mindketten túlélték a balesetet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De nem ez az egyetlen megrázó rész a kötetben. A könyv végén ugyanis Trevor mostohaapja fejbe lövi az anyját – a golyó a tarkóján hatolt be, épp hogy elkerülte a gerincvelőt, az arccsontnak ütközött, ott gellert kapott és végül úgy távozott a bal orrlyukán keresztül, hogy egyetlen fontosabb idegpályát vagy artériát sem érintett. Patricia egy hét múlva dolgozott és azzal ugratta a fiát, hogy mostantól ő lesz a legszebb a családban.
Ám ha ezek alapján bárki azt hinné, hogy ez egy nehéz, könnyben fürdő olvasmány, nagyon téved. Könnyed, olvasmányos és nagyon sokat lehet rajta röhögni. Trevor mindent megfigyel az állandó kívülálló szempontjából, elképesztő életén átszűrve, mindent természetesen és végtelen megértéssel kezelve.
Ha a környezet nem fogadja el őt, majd ő alkalmazkodik a környezethez
„Nem vagy rákényszerítve, hogy megérts másokat, ha a többséghez tartozol” – mondta egy interjúban, jól tudva: a megértés elveszi az élet tragikus éleit, és szelíd iróniával tekeri őket körül. Trevor világa szélesre tárt világ, éppen ezért mindenki otthon érezheti magát benne. Nyolc nyelvet beszél, hiszen ez volt a módszere arra, hogy elfogadják. „Kaméleonná váltam. A bőrszínemet nem tudtam megváltoztatni, az arról alkotott benyomást azonban igen. Ha zulu nyelven szóltak hozzám, én is azon válaszoltam. Ha cvána nyelven, ahhoz igazodtam.
Lehet, hogy külsőre nem hasonlítottam mindenkire, de azzá válhattam, akinek beszéltem a nyelvét.”
Trevor nemcsak a nyelvekkel játszik, de az akcentusokkal is – ez állandó és nagyon vicces eleme az előadásainak. Az ő szemében mindenki egyenlő, minden szerep felcserélhető és mindenkitől lehet tanulni. Ettől lesz minden show-ja egyszerű, elgondolkodtató, okos, abszurd és eredeti egyben. Szétszedi a sztereotípiákat, és máshogy rakja őket össze. Csakugyan elgondolkodik azon, hogy hogyan történt volna Amerika felfedezése, ha Kolumbusz nő lett volna, esetleg színes bőrű. Hogy milyen lenne egy hadüzenet togói akcentussal. Hogy miért van a németeknek külön szavuk a kárörömre. Vagy hogy mit ennének az amerikaiak, ha az összes mexikói bevándorlót visszazavarnák a fal túloldalára és nem lenne többé taco.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az egykori kisfiú, akit az anyukája kihajított a buszból, hogy megmentse, ma világsztár
Negyedik éve ő a Grammy-díj-kiosztó házigazdája, kétszer nyert Emmy-díjat, 7 évig vezette a Comedy Central esti szatirikus hírműsorát és a Time magazin 2018-ban beválasztotta a világ 100 legbefolyásosabb embere közé. Diagnosztizált ADHD-s. A műsoraira nagykövetek és miniszterelnökök reagálnak (ezt általában megbánják). A magánéletéről soha senkinek nem nyilatkozik, azt leszámítva, hogy mennyire fontosak a barátai.
A hírnév szerinte a leginkább túlértékelt dolog a világon – ő is csak azért tepert utána régebben, mert összekeverte a valahová tartozás érzésével.
Napjaink Trevorjában nagyon sok maradt az egykori kisfiúból. Ugyanolyan kíváncsi, ugyanúgy keresi a miérteket és ugyanolyan egyszerűen kezeli a felnőttek problémáit, mint a kisöccse, akinek az osztálytársai nem értették, hogy jöhet egy félvér báty érte. „Tudod, Trevor – mondta a tízéves öcs –, azt mondtam nekik, hogy van fehér csokoládé, van fekete csokoládé, meg van tejcsokoládé is, de azért ez mind Nestlé.”
A komikus azt vallja, hogy a gyerekek azért tanulnak olyan gyorsan, mert rá se rántanak, ha idiótának nézik őket. Őt se zavarja, hogy tízezrek előtt meséljen arról, hogyan csinált magából hülyét azzal, hogy felvágásból indiai akcentussal rendelt egy indiai étteremben, elfelejtve azt, hogy éppen Edinburghban van. (Ráadásul az autentikus indiai pincér talpig dhótiban skót volt.)
Amikor megkérdezték, hogy milyen törvényt vezetne be, ha módja lenne, azt válaszolta, hogy előírná, hogy a lakosság véletlenszerűen kiválasztott tíz százaléka minden évben veszítse el a vagyonának azt a részét, amennyivel gazdagabb a legszegényebbeknél. Hátha jobban odafigyelnénk egymásra. Amikor azt kérdezték, hogy mit honosítana meg Amerikában a Dél-afrikai Köztársaságból, azt válaszolta, hogy mindkét országban nehéz szembenézni a múlttal, de a dél-afrikaiak hajlandók beszélni róla. „Ha elmész az orvoshoz, azzal, hogy doktor úr, rákom van, nem azt várod, hogy azt mondja: én nem tehetek róla, én ott se voltam” – mondja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Annak ellenére, hogy igazán sose tartozott sehová, se sértődöttség, se emberutálat nincs a szavaiban. Van viszont valami nagyon szerethető, önirónián túli bölcsesség ebben a pasiban, aki úgy törekszik a többiek megértésére, ahogy más levegőt vesz – észrevétlenül, mégis, mintha az élete függne tőle.
És még csak 40 éves.
Forrás: Trevor Noah: Bűnben születtem. Agave Könyvek, 2016.
Kiemelt kép: Getty Images / Tommaso Boddi / Golden Globes 2024 / Contributor
