„Egész sok nőt látok a közönségben. Vajon lesz köztük, aki bekiabálni jött? Lesz ma itt egy provokátor?” – kérdezte egy férfi mögöttem a sorban, miközben haladtunk a kongresszusi központ nézőtere felé, és vártuk, hogy a telefonjainkat biztonságba helyezzék – mármint biztonságos repülő üzemmódba, ugyanis aki ma Louis C.K.-t akarja látni élőben, az nemhogy titkos felvételt nem készíthet, de még jegyzetelni sem tud. Állítólag (a Los Angeles Times újságírója szerint) a Virginia államban található Richmondban egy nőnek mégis sikerült valahogy becsempésznie a telefonját az előadásra, de Louis C.K. kiszúrta a színpadról (nyilván épp felvételt próbált vele készíteni), és odahívta a biztonságiakat, hogy vegyék el tőle. Aztán ezekkel a szavakkal kommentálta a malőrt: „Elnézést, kénytelen vagyok… különben vége az életemnek.”

Ha valaki esetleg nem tudná (bár, ha ismeri Louis C.K. nevét, ez elég valószínűtlen): a világ talán legismertebb és legelismertebb humoristája két éve szintén a #metoo „áldozata” lett. Na jó, még véletlenül se vicceljünk az áldozatisággal – mondjuk inkább úgy, ahogy van: napvilágra kerültek a mocskos titkai. Kiderült, hogy amit a saját karakterére épülő sorozata, a Louie, vagy bármelyik korábbi show-ja sugallt, az igaz: Louis C.K.-nek vannak beteg hajlamai, és elég intenzíven maszturbál, de mint kiderült, ez utóbbit nem magányosan szereti csinálni. Ezt nagyjából így mondta a mai show-jában is, illetve még hozzátette:

„Elég jó vagyok benne. És amiben az ember jó, azt nem akarja elrejteni, nem igaz?”

(Ha jól emlékszem. Sajnos nem jegyzetelhettem.)

Szóval a Harvey Weinstein-ügy nyomán egyszer csak előállt öt, a humorszakmában dolgozó nő is, hogy elmesélje: C.K. arra kényszerítette, hogy végignézze a maszturbálását, 2003-ban, egy turnén. Illetve volt, aki (pedig nem akarta) csak telefonon hallgatta végig, amint liheg, és olyan is akadt, akinek csak felajánlotta, hogy végignézheti, de amikor a nő jelezte, hogy terhes felesége van (leszbikus tehát), és inkább kihagyná az alkalmat, akkor Louis megijedt, és visszalépett. Mindazonáltal – tegyük hozzá ezt is – pár évvel később, de még jócskán a #metoo előtt felhívta ezeket a nőket, és bocsánatot kért a viselkedéséért, mert – mint mondta – elég rossz passzban volt.

Igaz (és talán ez is jellemző rá), volt, akinél nem azért kért elnézést, amit elkövetett, hanem egy másfajta inzultálásért, ami elárulta, hogy valaki mással olyat is tett.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Forrás: Getty Images/Roy Rochlin/FilmMagic

Nem ártatlan tehát, ezt senki sem állíthatja. Ám az elsők között volt, aki azonnal és hosszan kért nyilvánosan is bocsánatot, elismerve, hogy azokban a helyzetekben a hírnevével és a népszerűségével élt vissza (ez volt az ő hatalma), de akkor ezzel nem volt tisztában. Persze a bocsánatkérését is ízekre szedték, nem fogadták el. (Nem az érintett nők, mert közülük többen már korábban igen.)

Egyet nem lehet rá mondani – szerintem: hogy valaha is mást árult volna, mint aki valójában. Hogy lelepleződött volna. Hogy egy új arcát ismertük volna meg ezekkel a vádakkal.

Az egész munkássága, vagy ha tetszik, művészete azon alapult, hogy egy szerencsétlen, a társadalmi normák között esetlenül és frusztráltan közlekedő ember, akinek az agyában minden máshogy van bekötve, mint ahogy kéne (miközben persze mindannyiunk titkos gondolatait hangosítja ki), aki az altesti témákba csatornázza az indulatait, ott tobzódik.

Szóval ha engem kérdezel, aki a #metoo kirobbanásakor már javában rajongója voltam (pedig nem is szeretem a stand-up comedyt), akkor a bocsánatkérése utolsó mondatait olvasva („Hosszú és szerencsés karrierem során mindig azt mondtam, amit akartam. Most hátralépek, és hosszú időre elhallgatok”), azt kiáltottam hangosan: NEEEEE!

És amikor a botrány után nem egészen egy évvel felbukkant egykori törzshelyén, a New York-i Comedy Cellar klubban, és egy meglepetésműsort adott (amivel persze újra kiverte a biztosítékot az amerikai erkölcscsőszöknél), én csak azt sajnáltam, hogy nem lehettem ott. És amikor kiderült, hogy ez a hosszú hallgatás ténylegesen nem nyúlik többre két évnél, hiszen már világ körüli turnén van, és Budapestet is útba ejti (immáron másodszor életében), akkor madarat lehetett fogatni velem. Elmondom, miért: mert ahogy Marishka kolléganőm nemrég megírta: a humor bizony nem bírja el a píszít. A humornak épp az a funkciója, hogy az indulatainkat feloldja, a frusztrációnknak szelepet adjon.

Naná, hogy az igazán jó humorú emberek tele vannak beteg gondolatokkal – ők a mi udvari bolondjaink, akik erre fel vannak hatalmazva, nekik szabad! Ők kimondhatják, amit mi nem merünk, és ettől végre mi is felszabadulunk, és nem érezzük többé annyira bűnösnek/elveszettnek/elcseszettnek magunkat.

És hogy ezeknek a vágyaknak egy részét néha meg is élik? C’mon! Tényleg tőlük várjuk azt, hogy szentek legyenek? (Vagy ahogy Louis C.K. fogalmazott a műsorban: "Elcseszett dolog ez a szex. Mindenkinek van valami beakadása, csak a tiétekről nem lehet tudni. Az enyémet már az egész világ ismeri.")

Bűn és bűn között is van különbség, és amit Louis C.K. tett, az egyelőre nem számít súlyos bűncselekménynek – szerintem nem volna arányos tönkretenni vele az egész karrierjét. Ezeknek a nőknek szerencsére nem siklott ki az életük, és nem tört derékba a pályájuk az incidenstől – ellentétben például Weinstein áldozataival. Viszont nekünk megszűnt egy szelepünk, ami nekem fáj, mert szükség lenne rá. Ha nem hiszed, akkor bárcsak láttad volna a kongresszusi központ közönségét, amelyik tombolt a boldogságtól, és álló ovációval búcsúztatta a mestert – pedig éppenséggel most elég közepes műsort nyomott. Nemhogy provokátor nem volt köztünk, de egy kiéhezett, felhevült, túllelkesült nézőtér elé léphetett, így olyan könnyű dolga volt, mint talán soha.

Hogy Louis C.K. milyen más szinten űzi ezt az ipart, az mindig kiderül, amikor megjelennek a „felszopó” emberei (egyikük szó szerint így nevezte magukat): a humoristák, akiknek az lenne a dolguk, hogy megágyazzanak a hangulatnak, mielőtt ő megjelenik a színen. Sajnos nálam mindkét alkalommal, amikor itt járt, csak azt érték el, hogy végképp türelmetlenül várjam őt, és amikor belép a színpadra, végre fellélegezzek, hogy végre itt az okos, szellemes ember köztünk, nem kell többé kínomban nevetni. A három évvel ezelőtti műsora életem egyik legnagyobb élménye volt – magasak voltak hát az elvárásaim.

Képzeljétek el, amint belép ez az egyszerűen öltözött (fekete póló, farmer), az elmúlt három évben megőszült pali a színpadra, és annyit kérdez: „És? Nektek hogy telt az elmúlt pár évetek?”, és már mindenki szakad a nevetéstől. Aztán még némi további utalás a történtekre:

„Ki a fene akarja megtudni, hogy kik az igazi barátai, és kik nem? Hát nem mindig azokról derül ki, hogy igaziak, akikről nem akartad?”

És már imádjuk, nem is kell több.

A témát ezzel ejti is egy időre – csak a műsor végén tér vissza rá –, de ami ezután következik, az elég egyértelmű üzenetet hordoz: ha már lúd, legyen kövér. „Azt várjátok talán, hogy mostantól jófiú leszek, és még jobban vigyázok? Egy fenéket!” – gondolhatta. Most már minden mindegy alapon (vagy inkább provokációból) a legdurvább témák és a legkeményebb mondatok hangzanak el, olyanok, mint hogy „Szívesebben élnék Auschwitzban, mint New Yorkban”, vagy „Ha Hitler látná, hogy ma pénzt fizetnek azért, hogy bejussanak Auschwitzba – zsidók! –, vajon mit szólna?”, meg hogy „Elég jó biznisz felégetni egy árvaházat, nem?”, de viccelődik (többször is) vérfertőzéssel, az anyja halálával és hamvasztásával, vagy azzal, hogy Isten az állatokat valójában azért teremtette, hogy szexeljünk velük – megenni őket igazán undorító.

Mi ez, ha nem üzenet, hogy őt nem lehet korlátozni, megfékezni, megijeszteni, sőt! Ha ezt próbálja az álszent világ, attól csak vérmesebb lesz.

A 10th Annual Stand Up For Heroes eseményen, 2016-ban - Forrás: Getty Images/Laura Cavanaugh/FilmMagic

Vicces volt, természetesen. Az auschwitzos rész is, az anyja halálát taglaló fejezet is, a buzizás, a rasszista poénok, minden. Mert ahogy ő csinálja, úgy szabad. És mindig jólesik nekünk a magyar gyökereiről is hallani, és sosem hagyja ki, szerencsére. De messze nem volt olyan mély és gondolatébresztő, nem volt olyan „mind-blowing” (észveszejtő? agyeldobós?) a show, mint a múltkor.

A filozófus most otthon maradt, csak a vásári komédiás jött el.

Pedig Louis C.K. igazából arról híres és attól a legjobb, hogy a viccei többek jó poénoknál. Mögöttük a világ alapvető beidegződéseinek kifigurázása áll, egy egész világrendet kérdőjelez meg. Ezért használhatjuk rá időnként azt a jelzőt, hogy zseniális. Most viszont csak jó volt.   

És bár épp én voltam az imént, aki „mentegette” a helytelen viselkedéséért, de ahogy ő tette a műsor végén, azzal nem értek egyet. A vicc tárgya itt az volt, hogy a botrány számára egy tanulsággal szolgált: „Ha legközelebb egy lánytól azt kérdezed, hogy kiverheted-e előtte, és ő igent mond, akkor azért kérdezz vissza még egyszer: biztos? És ezután se tedd meg, mert a nőknek van egy olyan képességük, hogy úgy néznek ki, mintha minden oké lenne velük, aztán később kiderül, hogy mégsem.”

Nos, Louis, a női szocializációról, kényszerpályákról és lélekről még tényleg van mit tanulnod.

Javaslom, hogy beszélgess a turnébuszban vagy a magánrepülődön a show-d legértékesebb felszopójával, Lynne Koplitzcel. Azt viszont örömmel hallottam, hogy van barátnőd (jé, épp velem egyidős), és hogy többé nem kívánsz megnősülni, mert amíg hetvenéves nem leszel, simán tudod cserélgetni a tíz évvel fiatalabb csajokat, utána meg jöhet egy huszonegy éves, akinek tetszik a pénzed. Tudod, mit, Louis? Nekem mindegy. Csak gondolkozni ne felejts el. És gyere még Magyarországra.   

Gyárfás Dorka 

Kiemelt kép: Louis C.K. fellépése a The New York Comedy Festivalon, 2016-ban – Forrás: Getty Images/Kevin Mazur