Pöttöm Panna álmainál csak az elszántsága volt nagyobb

Millie Bobby Brown Kelly és Robert Brown brit szülők gyerekeként Spanyolországban született, ahol a család a kislány életének első négy évében élt, majd a következő négy évet Angliában töltötték, mielőtt áthelyezték volna a székhelyüket az amerikai Orlandóba. A színészet gondolata egy karácsonyi műsor során vetődött fel Millie-ben, aki legfiatalabbként állt a színpadon, de azonnal világossá vált számára, mennyire boldoggá teszi, ha szerepelhet.

„A szüleim azt mondták, hogy ez egy munka, ha komolyan gondolom, akkor el kell köteleződnöm mellette.

Nem járhatok meghallgatásokra, hogy aztán meggondoljam magam. Úgyhogy úgy voltam vele, nem érdekel, kerül, amibe kerül, játszani akarok!”

mondta a sztár 2022-ben az Allure-nek.

Az elszántság olyannyira megvolt a kislányban, hogy hamar meggyőzte a családot, költözzenek Los Angelesbe, és mindössze nyolcéves volt, amikor elkezdett részt venni hollywoodi szereplőválogatásokon. Az első kisebb epizódszerepeit már tízévesen megkapta, és olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Once Upon a Time in Wonderland, a Modern család (Modern Family), A Grace klinika (Grey’s Anatomy), vagy az NCIS. Bár vicces szerepekre is jelentkezett, jellemzően mindig komoly karaktereket alakított. Mint mondja, számára a színészet nemcsak a szenvedélyéről szólt, hanem arról is, hogy felfedezhesse, ki is ő valójában. És ez az útkeresés sokkal markánsabban meghatározta a későbbi pályáját, mint azt elsőre gondolnánk. Különösen egy tizenéves esetében.

 

„Élveztem, hogy mindig különböző emberek bőrébe bújhatok, mert mindig küzdöttem azzal, hogy mi is az én identitásom, ki is vagyok valójában. Már egészen fiatalon is azt éreztem, hogy nem tartozom oda, ahol éppen vagyok. Magányos voltam, egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, senki nem ért meg igazán. Úgyhogy

szerettem olyan karaktereket eljátszani, akiket viszont megértenek az emberek, és tudnak hozzájuk kapcsolódni, mert úgy éreztem, Millie-hez senki sem tud”

– mondta. 

2016-ban aztán – amikor még mindig csak tizenkét éves volt – a Stranger Things meghozta a világhírnevet

Röviddel azelőtt, hogy Millie beküldte volna a próbafelvételét a Duffer fivéreknek, egy meghallgatása katasztrofálisra sikerült. Egy casting director kertelés nélkül az vágta az akkor még csak tízéves gyerek fejéhez, hogy túl érett, ezért soha nem fog befutni. Millie könnyekben tört ki, és jócskán elbizonytalanodott a pályáját illetően. 

„Mindig tudtam, hogy érettebb vagyok a koromnál, és ezzel nem nagyon tudtam mit csinálni. Sokszor hallottam, hogy senki nem hasonlítható hozzám, nem olyan érett az iskolában, mint én, és sokáig azt hittem, hogy ez jó dolog. Aztán egyszer csak valaki az arcomba vágja, hogy ezért vagyok alkalmatlan a pályára. Nagyon fájt, és nagyon mélyre ment bennem ez a mondat. A szüleim azt javasolták, hogy csináljam végig ezt az utolsó meghallgatást, és ha nem jön be, végeztünk. Én pedig úgy voltam vele, hogy oké, nézzük meg ezt az utolsó lehetőséget, mert egy klassz dolognak tűnik.”

Stranger Things Millie Bobby Brown Jake Bongiovi
Millie Bobby Brown a Stranger Things című sorozatban – Forrás: Netflix

Három hónappal később megkapta Tizenegy (Eleven) szerepét, és hirtelen egy olyan közösség tagjává vált, amelyben egy csapat hozzá hasonló tehetséges gyerek volt, Winona Ryder személyében pedig egy igazán inspiráló, gyereksztárból lett nagy színésznővel dolgozhatott. A fiatal lány hamar rájött, hogy munkájával és az általa megformált karakterével erőteljessé válhat, olyanná, aki nemcsak a környezetére, de akár az egész világra hatással lehet. Szülei segítségével megalapította a testvérei és a saját neve kezdőbetűjéből született PCMA (Paige, Charlie, Millie, Ava) névre keresztelt produkciós cégét, amely azóta is családi vállalkozásként működik, és olyan női történetek megfilmesítésén dolgozik, akik inspirálóan hathatnak a közönségre, mint például az Enola Holmes-sorozat.

És ha azt gondolnánk, hogy ez volt az egyetlen üzleti vállalkozás, amibe a korát megelőzve fogott, óriásit tévedünk.

Dédnagymamája nevével fémjelezve megalapította a Florence by Mills kozmetikai márkát, amely eredetileg kiskamaszoknak szánt termékekkel volt jelen a piacon, az idő előrehaladtával azonban a márka is továbbfejlődött, és Millie már a saját korosztályának fejleszt termékeket.

14 évesen lépett először kapcsolatba az ENSZ-szel, és ő lett a legfiatalabb, akit valaha kineveztek az UNICEF jószolgálati nagykövetének. Ebben a szerepében azon dolgozik, hogy világszerte bővítse a lányok menstruációs ellátáshoz és oktatáshoz szükséges hozzáférését. A Purdue Egyetemen online tanul humán ellátás (human services) szakon, ezt is abból a célból, hogy a nagyköveti munkáját fejlessze. 

Nemrégiben jelent meg első regénye, a Nineteen Steps, és az esküvőjüket tervezik Jon Bon Jovi fiával, Jake Bongiovival, amiről pontosan tudja, hogy az egész világ úgy véli, túl fiatalok hozzá. Millie Bobbi Brown azonban megtanult határokat húzni, és csak a számára fontos emberek véleményére ad, akikből nincs túl sok.

Hiába volt még kisgyerek, ízekre szedték 

A Stranger Things 2016-os premierje után Millie Bobby Brown üstökösként robbant be a legnagyobb sztárok közé, 12 éves korában már csak testőri kísérettel mehetett akár csak vásárolni, olyan mértékű figyelem övezte a rajongók és a média részéről is. Egy szempillantás alatt került a legnagyobb magazinok címlapjára, és a legnézettebb beszélgetős műsorok foteljába. A sorozatot népszerűsítő kampányok során folyamatosan az a kritika érte, hogy túl hangos, sokat beszél, és magának akarja a reflektorfényt. Az internet nem volt rest azonnal célkeresztbe venni, és minden egyes megmozdulását kritizálni,

a trollok és az online zaklatók folyamatosan a nyomában voltak, és a belül amúgy is bizonytalan lány önbecsülését még mélyebbre tiporták. Gyakran felnőtt emberek nevezték idióta, ostoba kölyöknek, tömegével kapta a gyűlölködő kommenteket, rendre szexualizálták, és kapott erotikus töltetű, kéretlen üzeneteket.

A helyzeten az sem segített, hogy 16 éves korában összejött a nála 4 évvel idősebb TikTok-sztárral, Hunter Ecimovickal, akivel meglehetősen viharos volt a kapcsolatuk, és amelynek lezárultával Ecimovic nyilvánosan sértegette a lányt, és tett rá megalázó megjegyzéseket.

„Nagyon nehéz a gyűlölet tárgyának lenni, miközben még neked sincs fogalmad arról, ki is vagy. Nem értettem: egyáltalán mit gyűlölnek bennem? Amikor azt sem tudom, én ki vagyok”

– mondta az Allure-nek.

Ennek következtében, bármennyire is híres és sikeres manapság, Millie pánikbetegséggel küzd, a social felületeit más kezeli, nem hajlandó magát kitenni még egyszer annyi támadásnak, amelyet egész kamaszkorában kapott. Ugyanakkor a két Emmy-jelöléssel bíró színésznő egyre nagyobb befolyást szerez, nemcsak az üzleti életben, hanem a saját élete felett is, és minden erejével azon van, hogy a mentális jóllétét megőrizze, amennyire csak lehet, emellett pedig hihetetlenül fontosnak tartja, hogy kiálljon másokért, különösen a gyerekekért. 

A szerelem nemcsak társat hozott az életébe, hanem önmagát is visszakapta

Millie a Glamournak adott interjúban mesélt arról tavaly ősszel, hogy amikor megismerkedett vőlegényével, Jake Bongiovival, a korábbi rossz tapasztalataira építve azt gondolta, nem méltó a szeretetre, nem lehet saját akarata, és minél láthatatlanabbnak kell tűnnie egy férfi mellett.

„Amikor megismertem Jake-et, úgy éreztem, újra megtaláltam a hangom. Erre ösztönzött és bátorított.

És miközben vele voltam, volt lehetőségem újra magamba is szeretni.”

Ennek ellenére többször megingott a tekintetben, nem túl sok-e, és ezeket a kételyeket a fiú is megérezte.

„Fogalmad sincs, hogy miért szeretlek” – mondta neki. Millie pedig így folytatja a történetet: „Megkérdeztem, hogy mit szeret bennem. És felsorolt mindent, amit én gyűlöltem magamban. Meglepett, hogy ő ezeket mind jónak véli, erre rávágta, hogy persze hogy azok. Mára ezek a dolgok azok, amiket én is szeretek magamban. Jake-nek óriási szerepe volt abban, hogy megszeressem magam és nővé érjek.

Meglepő érzés volt, hogy szerethetem azt, aki vagyok […].” 

A színésznő tisztában van vele, hogy mindenki túl fiatalnak gondolja őket ahhoz, hogy összekössék az életüket, de mint mondja, mindkettejük szülei fiatalon ismerkedtek meg, és azóta is boldog házasságban élnek, így csupa jó példa áll előttük. És bár Millie-t gyakran kínozzák kételyek önmaga kapcsán, és küzd azokkal a bizonytalanságokkal, amelyeken minden fiatal keresztülmegy, bizonyossága is van. Nem is kevés. Ha valamiben óriási hite van, az a saját ösztöne az időzítéshez, amely látszólag eddig soha nem is csalt.

Tele van tervekkel 

A Stranger Things a befejező évadához közeledik, erről azt mondja, nem bánja, szerinte olyan ez, mint az érettségi, egy korszak lezárul, és ideje továbblépni. A jövőben pedig szeretne olyan történeteket feldolgozni, amelyek a nők erejét ünneplik, és olyan termékeket létrehozni, amelyek másokat szolgálnak.

„Nem kell nagy dolgokat csinálnom, nem kell megváltanom a világot. De ha apró dolgokkal tudok másokon segíteni, a szívüknek, a lelküknek, akkor ezt fogom tenni.” 

És ismétlem. Millie Bobby Brown még mindig csak 20 éves. Isten éltesse nagyon sokáig!

Kiemelt kép: Getty Images / Arturo Holmes / Staff

Krajnyik Cintia