Gurubi Ágnes: Ismerek egy nőt (novella)

–

Ma reggel, amikor felébredtem, Vilmos már a konyhában volt. Küldtem neki üzenetet. Így szoktuk. Résnyire nyitotta az ajtót, bedugta a fejét, kérsz kávét, kérdezte, aha, mondtam. Aztán ahogy bebújt mellém az ágyba és megéreztem a reggeli konyha illatát, a tojásrántottáét, amit mindennap eszik és a meleg pirítós szagát, eszembe jutott az álmom. Apuval álmodtam, mondtam Vilmosnak, sokat nevetettünk, éreztem, hogy apu szeret. Értem, hümmögött Vilmos, majd megpaskolta a térdem és kiment a szobából. Ugye nem felejtetted el, szóltam utána, hogy ebéd után anyámhoz megyek, mire ő azt válaszolta, hogy igen, emlékszik, és jól öltözzek fel, mert mínusz van kint.

Húsz perce toporgok a megállóban és dühöngök. Hogyan fordulhat elő a 21. században, hogy szombat délután félóránként jár a busz? Régebben öt-hat percenként jött. Elsétálok a megálló végéig, lassan teszem a lábaimat egymás elé, mintha egy gerendán egyensúlyoznék, sarkon fordulok, visszamegyek. Vacogok, szinte összekoccanak a fogaim. A legbosszantóbb, hogy az út túloldalán áll a busz, a sofőr meg csak ül a fűtött fülkéjében, párizsis zsömlét zabál és kárörvend rajtunk, rajtam, hogy rohadna meg, röhög a markába, ahogy látja a kétségbeesett toporgásomat. Azt hiszi, ő élet és halál ura. Kellett megígérni anyámnak, hogy hazamegyek!

Felszállásnál szúrós szemmel nézek a malacképű sofőr arcába, ő állja a tekintetem, én meg elképzelem, hogy feltépem a fülke ajtaját, megragadom az ingénél fogva, és a fogaim között sziszegve csak annyit mondok, soha többet ne várakoztasd meg az utasokat nulla fok alatt! Nem teszem meg.

Nem csinálok semmit, hátra megyek és leülök. Ennyit tudok, bekussolok mint mindig.

Elindulunk, mozgatni kezdem a jéggé dermedt lábujjaimat a bakancsban, érzem, ahogy lassú olvadásnak indulnak, a kezemet is dörzsölgetem. Ha megérkezem anyámhoz, lezuhanyozok forró vízzel. Nem, mégsem. Nem akarom anyám fürdőszobáját használni, az olyan gyerekes lenne. Ritkán járok haza, akkor is csak rövid ideig maradok. Általában autóval megyek, de az most szervizben van. Útközben zenét hallgatok, gondolkodom. Szeretek vezetni, kikapcsol és megnyugtat a rutin, a mechanikus mozdulatok.

Elhagyjuk a városhatárt. Leül velem szemben egy kamaszlány. Nagy zacskó forgács van nála, biztos a hörcsögének viszi, esetleg tengerimalacnak. Nekem is volt hörcsögöm, Bettinek hívták. Kutyát szerettem volna, de anyám nem engedte, lakásba nem való kutya, mondta. A macska sem jöhetett szóba. Apám bírta volna mindkettőt.

Egyszer hazaállított egy nyúllal. Húsvét volt. Tízéves lehettem, anyámmal filmet néztünk a kanapén, apám leült a fotelba a nyúllal az ölében.

Nézd, milyen aranyos, Ida, mondta akadozó nyelvvel, én meg nem mertem odamenni, pedig annyira vágytam arra a nyuszira, szerettem volna megsimogatni a puha bundáját, magamhoz szorítani, de inkább anyám mellett maradtam a kanapén, onnan néztem, ahogy apám cirógatja a nyuszit.

Honnét szerezted, kérdezte anyám, az aluljáróban árulták, jött a válasz. Apám felemelte a gombóc formájú szőrcsomót és felém nyújtotta, neked hoztam, Ida. A nyúl abban a pillanatban lepisilte apámat. Cinkosan összenevettünk. Engedd meg, anyu, könyörögtem, majd az erkélyen tartjuk és mindennap szedek neki füvet az udvarról. És anyám belement. A nyuszit Jennifernek neveztem el a Dirty Dancing főszereplője után. Jenny egy hét múlva elpusztult, az oldalán feküdt a papírdobozban, amikor reggel kimentem az erkélyre.

Évekkel később ugyanezen az erkélyen álltam és néztem, ahogy anyám apám hamvait szórja a rododendron földjére.

A busz lassít a körforgalomnál. Még két megálló és leszállok. Régen játszótér volt itt, most benzinkút. Tanítás után erre a játszóra jártunk az első szerelmemmel, de nem hintáztunk, hanem a mászóka legtetejére ültünk fel. Ő rágyújtott egy cigire, én meg zsebre tett kézzel figyeltem, ahogy a füstöt fújja. Neuroticot énekelt nekem, amikor egyest kaptam az egyik matek témazáróra.

Ismerek egy nőt, aki mindenkit megőrjít
Összerezzenek a telefon csörgésre
Most nem jut eszembe semmi
De ez így szokott lenni
Nem baj, majd kitalálok valamit estére
Csak csörögjön a telefon
Merthogy nekem szól
Mióta velem jár, bukásra áll matekból
Mióta velem jár, kirúgták az oviból
Nem érdekli semmi, csak én és a rock and roll. 

Tegnap este moziban voltunk. Vilmos nézte ki a filmet. Egy koreai lányról szólt, aki a családjával Amerikába költözik és húsz év múlva a gyerekkori szerelmével újra találkozik, de akkor már egy amerikai férfi felesége. A filmben van egy jelenet, amikor a húszas éveik közepén mindketten felismerik, hogy bár együtt nőttek fel, ugyanonnan származnak, mégis világok választják el őket egymástól. A nő, amikor megismerkedik a férjével elmeséli, hogy van egy szó a koreai nyelvben, inyeon, azt jelenti gondviselés, végzet. De nem is a jelentése a fontos, hanem amiről szól, az emberek közötti kapcsolatokról. A szó egyébként a buddhizmusból származik, és hasonló a reinkarnációhoz.

Inyeon, ha két idegen elsétál egymás mellett az utcán és a ruhájuk véletlenül egymáshoz ér. Inyeon, azt jelenti, hogy történt valami közöttük az előző életükben, és ha összeházasodnak, az azért lehetséges, mert nyolcezer rétegnyi inyeon volt köztük, több mint nyolcezer életben.

Vilmosnak nem tetszett a film. Amikor kijöttünk a moziból, annyit mondott, nyálas volt.

Még három perc van hátra kettőnk életéből
Az hatmillió pillanat
Én a tengerpartól beszélek, te meg a fülkéből
Dobj be egy kettest, mert gyorsan elszalad
A szombatomat nem adom neki
Csak ha nincs jobb programom
Éjfélig várt az ablakomnál
Valahogy megtudta, hogy hol lakom
Mióta velem jár, kirúgták az oviból
Nem érdekli semmi, csak én és a rock and roll. 

Én szeretem az ilyen filmeket. Vilmos azt mondja, romantikus vagyok. De ez nem igaz. Nemcsak a buddhizmusban van szó előző életekről, hanem például a zsidó vallásban is, csak ott úgy mondják, hogy bashert. Azt jelenti, sors. Isteni elrendelés a lelki társunk megtalálására. A Talmudban azt írják, hogy negyven nappal az embrió kialakulása előtt egy isteni hang szólal meg, és azt mondja, hogy ezt a lány arra szánták, hogy ehhez menjen férjhez. Szerintem ebben semmi romantikus nincsen.

Nem tudom, minek nevezzem, ami Vilmos és köztem van. Inyeon vagy bashert? Tényleg nem tudom, de néha, amikor a kanapén ülünk, ő Kafkát olvas én meg Tolsztojt, összeér a térdünk, és olyankor magamban Neuroticot énekelek.

Tudok egy nőt, aki az ágyban is milliomos
Felkel reggel, takarít, főz és mos
Tudok egy férfit, akit ez sem érdekel
Én vagyok az, akinek ez nem kell
Társaságra vágyom ma éjjel
Ma éjjel nem megyek haza
Na de negyven fölött mit csinálhat az ember
Sötét az éjszaka.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Carlo107

Gurubi Ágnes