Új férfihős-típus született: az életben utálnánk, de könyvekben faljuk őket
Amikor Bookstagramon vagy BookTokon felkapott könyvekről van szó, nem létezik nálam jobb példa a birkaeffektusra: teljesen kizárt, hogy ne olvassak el valamit, amiről mindenki beszél. Ezért került fel a listámra H. D. Carlton Kísérteni Adeline-t című dark romance regénye is, amelyben a főszereplő beleszeret egy férfiba, aki meglepi őt ugyan rózsákkal – a közeledését mégis inkább zaklatásnak, mintsem udvarlásnak nevezném. A Zade Meadowshoz hasonló karakterekre a „morally grey” címkét aggatták a könyvmolyok: ezzel a kifejezéssel az olyan, morálisan szürkezónába tartozó szereplőkre hivatkoznak, akiket nem jellemezhetnénk jóként, de igazából gonoszként sem, és kizárólag egyetlen erkölcsi iránytűt követnek: a sajátjukat. Ja, és – tényleg, szó szerint – bármit megtennének a nőért, akibe beleszerettek. A habkönnyű, rózsaszín romantika helyett sötét vizekre evező, szexuális tabukat feszegető szerzőknek hála új férfihős-típus született: ők a shadow daddyk, azaz árnyékapuk, akiknek azonban eszükben sincs az árnyékba húzódni, sőt egyre népszerűbbek a női olvasók körében. Barna Bori írása.
–
Bár hivatalos definíciót hiába keresnénk az interneten, a booktokerek szerint a shadow daddy az, aki amellett, hogy természetesen (és nyilvánvalóan) vonzó, „morálisan szürke”, és a hatalmi viszonyokat tekintve kezdetben egyértelműen a női főszereplő felett áll – legyen szó pénzbeli fölényről, politikai befolyásról vagy akár tényleges hatalomról, mint például a fantasykönyvekben. És ami a legfontosabb: a karakterfejlődésükben lényeges elem a megváltás kérdése is, azaz gyakran olyan hőstettet hajtanak végre, amivel vezekelhetnek a múltbeli, megkérdőjelezhető cselekedeteikért.
A kifejezés egyébként még magát a könyvmolyközösséget is megosztja. Vannak, akik úgy látják, a shadow daddy fogalom inkább a fantasykötetek férfi főszereplőire igaz, akik valódi „shadow power”, azaz természetfeletti erő birtokában vannak, mint Xaden Riorson Rebecca Yarros Fourth Wing – Negyedik szárny című regényében (erről mi is írtunk ITT), míg mások ezt már csak egyfajta bónuszként emlegetik. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a shadow daddyk jelleme erkölcsileg kétséges, és többek között éppen ez teszi őket izgalmassá a róluk szóló történetekben. A valóságban ugyan a golden retriever férfi típus hódít, a könyvek világában viszont már nem olyan biztos a helyzetük, hiszen a #bookboyfriend hashtag alatt egyre több shadow daddyvel találkozhatunk.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A szürkének tényleg 50 árnyalata van?
A book boyfriendek, tehát a kitalált férfi szereplők lehetőséget adnak az olvasóknak arra, hogy szabadon engedhessék a képzeletüket bármiféle veszély nélkül: olyan karakterekkel ismerkedhetnek meg, akikkel a való életben soha (!) nem akarnának kapcsolatba lépni, de talán még találkozni sem.
A könyvek lapjai azonban mindig is biztonságos terepet nyújtottak ahhoz, hogy kiéljük a fantáziánkat, ráadásul a szürke főhősöket bizonyos tekintetben közelebb érezhetjük magunkhoz.
Az idealizált szereplőkkel ellentétben ők ugyanis nem tökéletesek, gyakran harcban állnak önmagukkal és nem hoznak mindig helyes (vagy erkölcsös) döntéseket – mint ahogyan egyébként mi sem. Igen, a morálisan szürke embereket tényleg semmi sem állíthatja meg a céljaik elérésében vagy a szeretett nő megszerzésében, nem félnek könyörtelenek és önzők lenni, mindezek ellenére azt sem mondhatnánk rájuk, hogy egyetlen törvényt sem tartanak be – csak azokat a bizonyos szabályokat ők alkotják.
A világért a nőt vagy a nőért a világot?
„A rosszfiúk vonzereje tagadhatatlan – emeli ki a Kísérteni Adeline-t, a Levadászni Adeline-t, A sátán vidámparkja és a Fáj? című dark romance könyvek szerzője, H. D. Carlton. – Sok olvasót megragad a vízió, hogy egy morálisan szürke karakter mindent porrá égetne a szerelme miatt. Van egy mondás, miszerint a hős feláldozná a világért az imádott nőt, de a gazember a világot is lángokba borítaná érte. Van ebben valami csábító. A nők többsége tanúsíthatja, mennyire vonzó, ha egy férfi ennyire szeret, dédelget, védelmez téged.”
Az írónő számára a legnagyobb feladat az, hogy megtalálja az egyensúlyt az erkölcsileg problémás vagy kérdéses tulajdonságok és a megváltásra érdemes jellemvonások között. „Rá kell jönnöm, mi tehet valakit szerethetővé a szörnyűségek ellenére, amiket tett.” Azt vallja, ezeknek a szereplőknek szükségük van olyan karakterjegyekre, amely miatt beférkőzhetnek a szívünkbe, bármilyen bűnöket követtek is el. „Még ha a cselekedeteik nem indokoltak, akkor is megpróbálom elmagyarázni őket, hogy érthetők legyenek az olvasók számára.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
H. D. Carlton úgy látja, azért megosztók a morálisan szürke főhősök (és úgy általában a dark romance műfaja), mert ezekben a történetekben számtalanszor olyan dolgot követnek el, ami a valóságban megbocsáthatatlan lenne, függetlenül attól, hogy milyen kedvelhető jellemvonásai vannak az illetőnek.
„Vannak, akiknek ezek a karakterek komfortot nyújtanak, mert általuk biztonságban felfedezhetnek egy rosszfiút, és ez az élmény akár izgalmassá is válhat” – fejti ki.
A kitalált férfiak helye a képzeletünkben van
A szerző kitér arra is, hogy sokaknak a saját traumájuk feldolgozásában is segíthetnek ezek a szereplők, mások esetleg éppen magukban a morálisan szürke hősökben találhatnak rá valamiféle vigaszra. Mindenki eltérő okból kedveli a műfajt, ezeket a karaktereket, és ahogyan H. D. Carlton mondja, ezek közül egyik sem lehet szégyenletes érv.
„A dark regényeknek hála az olvasók biztonságban navigálhatnak a veszélyes forgatókönyvek és szereplők között, úgy, hogy közben végig teljesen az irányításuk alatt tarthatják ennek az átélését. Ha valakinek egy múltbeli traumatikus élménye a beleegyezés hiányából fakad, a dark könyvek esélyt adnak arra, hogy más módon tapasztalják meg ezeket.”
A legelső dolog, ami H. D. Carlton kiemel az olvasóinak, az az, hogy olvassák el a trigger warning listát. „Másodszor pedig arra hívom fel a figyelmüket, hogy ha a regényem negatív hatással van a mentális egészségükre, tegyék le. Egyetlen könyv sem ér annyit, hogy kockáztassuk érte a lelki jóllétünket. Ezek a kötetek katartikusak lehetnek traumával élő olvasóknak, de szó sincs arról, hogy mindenki számára megfelelők, és ez így van rendjén.
Mindig azt mondom az olvasóknak, hogy az olyan férfiak, mint Zade Meadows, csak azért annyira vonzók, mert kitaláltak. Ha valódiak lennének, és valamelyik random srác pontosan úgy cselekedne, mint Zade, az félelmetes volna és egyetlen percig sem csábító.
Ezért ezek a kötetek azoknak a felnőtteknek szólnak, akik meg tudják különböztetni a fikció és a valóság közötti határvonalat, és megértik, hogy az ilyen regények nem használati útmutatók vagy párkapcsolatokra vonatkozó kézikönyvek. Teljesen kitaláltak, és azoknak is kell maradniuk.”
Megváltást a shadow daddyknek – és az őket kedvelő olvasóknak is!
„Szerintem az ilyen történetekkel nincs semmi baj, a lapokon biztonságosan élhetjük ki a kíváncsiságunkat, és ha már túl soknak találjuk, egyszerűen csak visszahelyezzük a kötetet a polcra” – ért vele egyet Diana Hunt, a Jack árnyékában, az Őrületbe kergetsz, az Őrület határán és a Prédák háza című regények írónője.
„Magyarországra az utóbbi időben kezdtek bejönni a tabudöntögető dark romance könyvek. Én azt látom, hogy nálunk még egyelőre nehezebben megy az elfogadásuk, mint külföldön, de, mint minden, ez is csak idő kérdése lesz.” A szerző úgy véli, a morálisan szürke férfi karakterek nem véletlenül váltak sok olvasó kedvencévé – ő a kíváncsiságot tartja a jelenség mozgatórugójának.
„Az mindenkiben ott van, még abban is, aki tagadja. Ezekben a könyvekben olyan dolgokat élhetünk át, amiket való életben nem fogunk megtapasztalni, és sokszor nem is akarunk.
Muszáj megemlítenem: attól, mert valaki ilyen típusú könyvet olvas, az még nem jelenti azt, hogy egy ilyen domináns, esetleg toxikus kapcsolatra vágyik a valóságban.
Persze az is ugyanilyen lényeges, hogy ezeket a dark romance könyvekben látott viszonyokat nem szabad romantizálni. A fiataloknak tisztában kell lenniük vele, hogy a való életben ezek egyáltalán nem egészségesek” – nyomatékosítja Diana Hunt, aki mindig is szerette a morally grey szereplőket.
„Számomra nagyon izgalmas megírni úgy egy karaktert, hogy túl jó legyen rossznak, ugyanakkor túl rossz legyen jónak. Érdekes feladat a mérlegen egyensúlyozva megalkotni egy ilyen »hőst«. Kulcsfontosságúnak tartom, hogy az olvasó megértse őt, érezze a fájdalmát, a dühöt, a veszteségét, ami miatt megtört, és a jellemfejlődést is elengedhetetlennek tartom, hogy a sebei a történetek végére szépen begyógyulnak. Úgy gondolom, az olvasók a bonyolultságuk miatt érdekesnek találják és szeretik ezeket a szereplőket” – foglalja össze az írónő. És miért is ne olvashatnánk ítélkezés nélkül shadow daddykről, amennyiben éppen ahhoz van kedvünk, és miért is ne rajonghatnánk a dark romance műfajért? Jó lenne, ha végre szavaznának nekünk annyi bizalmat, hogy el tudjuk választani a fikciót a valóságtól – de persze ha ilyen kulturális képek között növünk fel, ha ezt a párkapcsolati mintát hisszük természetesnek vagy követendőnek, az veszélyes.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / PeopleImages