Létezik egyáltalán kipihent nő? – Kutatók vizsgálták a nemek közti kimerültségi szakadékot
Több kutatás vizsgálta már a férfiak és nők mindennapi terhei közötti egyensúlyhiányt, illetve azt, hogy ez milyen hatással van a kreativitásra, a jóllétre és a személyes kapcsolatokra. Továbbá, hogy ezek a különbségek hogyan hatnak a nők személyes és karrierbeli sikereire. Egy nemrégiben hat országban, több mint tízezer munkavállaló körében végzett felmérés szerint a nők 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel tapasztalják a kiégést és a stresszt, mint a férfiak. Minden ötödik nő úgy véli továbbá, hogy ma nehezebb megteremteni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, mint húsz évvel ezelőtt. Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon létezik egyáltalán nyugodt, kipihent nő, vagy ez csak egy oximoron? Mózes Zsófi írása.
–
Nők, akik soha nem érnek a feladataik végére
Anyám, nagyanyáim, nagynénéim, de még a barátnőim is mindig elfoglaltak (vagy azok voltak). Mindig volt és van mit elintézni a háztartásban és azon kívül: főzni, mosni, majd kiteregetni, de van mit megbeszélni és bepótolni is. És persze mindig akad olyan is, akinek szüksége van ránk, nőkre.
Ha ismerősek ezek az érzések, nem véletlen – annyira elterjedtek ugyanis, hogy már neve is van a jelenségnek: ez a nemek közti kimerültségi szakadék.
És bár ez részben a túlhajszoltság kultúrája, vagyis a hustle culture térnyerésének köszönhető, az is okozza, hogy miközben a nők helye a világban átalakult az elmúlt ötven évben, a „hagyományosabb” női feladatok felelősségének átruházása (vagy legalábbis megosztása) terén nem sikerült ilyen jól teljesítenünk.
A háztartási munkákkal, a gyermek- és idősgondozással járó feladatok még mindig elsősorban a nők vállán nyugszanak – még akkor is, ha emellett teljes munkaidőben dolgoznak vagy akár ők az elsődleges kenyérkeresők. De ez mind rendben is van, hiszen nők vagyunk: könnyebben tudunk többfelé figyelni, több mindent tartunk fejben, semmi sem gátolhat a teljesítményünkben, és ha minden kötél szakad, egyszerűen felvehetjük a szupernő jelmezünket. Legalábbis a társadalom hajlamos így tekinteni ránk – ez azonban aligha a teljes történet.
Igen, a karrierünkkel és a háztartási kötelezettségekkel való zsonglőrködés – az úgynevezett „második műszak”, ahogy Arlie Hochschild szociológus nevezte – már önmagában is kimerítő. De ott van még az érzelmi munka terhe is, és ezt aránytalanul nagy mértékben cipeljük mind a munkahelyen, mind pedig otthon.
Észben tartjuk mások születésnapját és étkezési igényeit, megszervezzük a mindennapokat, megtervezzük a nyaralásokat, gondoskodunk arról, hogy mindenki igényeit kielégítsük, érzelmi támogatást nyújtunk, és – ó, elfogyott a kenyér?
Hát veszünk azt is!
Csakhogy mindeközben az elvégzett munkák nagy része szinte teljesen láthatatlan.
Miért érzik úgy a nők, hogy mindent meg kell csinálni?
Számtalan bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a háztartási és érzelmi munka egyenlőtlen elosztása és normalizálása már nagyon korán elkezdődik. Egy idei tanulmány eredményei szerint a gyerekek már óvodáskorban magukévá teszik azt az elképzelést, hogy ez természetes és igazságos: kilencéves korukra a lányok már több időt töltenek háztartással kapcsolatos feladatokkal, mint a fiúk – tizenhárom éves korukra pedig a különbség még hangsúlyosabbá válik.
Ehhez gyakran társul az az elképzelés, hogy nőnek lenni annyi, mint önfeláldozónak, gondoskodónak, alkalmazkodónak lenni – és persze csupa kedvességnek. Ez a hozzáállás azonban sokszor megakadályoz minket abban, hogy kiálljunk magunkért és határokat húzzunk, még akkor is, amikor igazán fontos lenne.
A kemény munka összemosódik az identitásunkkal, és bűntudatot vagy szégyent érzünk, ha nem felelünk meg egy elképzelt „női” ideálnak.
Például a multitaskingnak, ami valójában rengeteg energiánkat emészti fel, és amiben – a széles körben elterjedt hiedelemmel ellentétben – nem vagyunk jobbak, mint a férfiak. Az agyunkban sincs plusz tárhely az emberek születésnapjainak megjegyzésére vagy a koszos zoknikat felismerő szoftver bővítésére. Ehelyett a titok csupán annyi, hogy megtanuljuk, hogyan kell elvégezni a tőlünk elvárt dolgokat.
Talán észre sem vesszük, milyen keményen dolgozunk – és ennek sajnos ára van
A bűntudat, hogy nem tesznek eleget a kötelezettségüknek, hajlamos arra késztetni a nőket, hogy még ha szabadságot vesznek is ki, rossz érzéssel tegyék azt. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a nők 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel éreznek így, és a férfiaknál sokkal inkább hajlamosak arra, hogy emiatt fel sem használják a szabadnapjaikat.
Ráadásul úgy tűnik, a nők még az ünnepek alkalmával sem tudnak pihenni. Egy Franciaországban végzett felmérés szerint 53 százalékuk mondta azt, hogy egy nyaralás végén stresszesnek érzi magát – szemben a férfiak 39 százalékával –, mivel a takarítást, főzést, bevásárlást és rendrakást a nyaralás alatt is nekik kell elvégezniük. A nők 70 százaléka azt is elmondta, hogy a nyaralás végén egész egyszerűen fáradt volt.
A kiégés, a stressz és az érzelmi kimerültség, valamint a pihenésre szánt kevesebb idő is hatással van arra, hogy kik vagyunk.
Ahogy Anne Helen Petersen írónő fogalmaz: „Az ideális nőiesség megtestesítése természetesen azt jelenti, hogy mindenkor másokat szolgálunk – de egyúttal azt is, hogy az önmegsemmisítésre törekszünk”.
És persze tudom, hogy nem semmisíti meg magát minden nő, aki láthatatlan munkát végez, mégis azt gondolom, hogy a múltban túl sokan voltak, akik így tettek – ez pedig hatással van a jelenünkre is. A nőkkel szemben támasztott elvárások ugyanis, akár otthon, akár szakmai környezetben vagy a személyes kapcsolatokban, nem tűntek el.
Mindig van munka, mindig van feladat
Dolgozni kell mennünk, a házimunka többségét is el kell végeznünk, és az érzelmi munkát is, mert mi „egyszerűen jobbak vagyunk benne”. De igazán nem kellene ellentmondásosnak lennie annak, ha azt mondjuk, hogy a nőknek nem volna muszáj mindezt megtenniük. Hogy nem kell az életüket másoknak való állandó szolgaságban tölteniük, és olyan lehetetlenül magas normák követésének megfelelniük, mint amiket a társadalom támaszt feléjük.
Nemrég felkapott az internet egy videót, amiben egy 29 éves egyedülálló, gyermektelen nő mesél a szombatjáról. A felvétel hatalmas felháborodást váltott ki a kommentelőkből, és tudjátok, miért? Mert a videóban szereplő nő kialudta magát, a nap hátralévő részében pedig gyakorlatilag feküdt és filmezett.
Tudom, tudom. Hogy merészelte?
A legironikusabb az egészben az a felfogás, miszerint a nők problémamentesebben élik az életüket, hiszen a férfiak azok, akik a családfenntartás terheit cipelik. De másképp is nézhetjük:
a nők biztosítják a férfiak számára a lehetőséget, hogy karriert építsenek, szocializálódjanak, sportoljanak és hobbit űzzenek – a fizetetlen és gyakran észrevétlen munkával.
És ne értsetek félre, ez nem azt jelenti, hogy a férfiak nem dolgoznak keményen. Rengeteg férfi teszi ezt, ahogy sok nő is. De a férfiakkal ellentétben, mi nem töltünk annyi időt azzal, hogy regenerálódjunk a kemény munkából, mert a partnerünk nem veszi ki a részét a munkahelyen kívüli feladatokból, vagy mert egyszerűen úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg a pihenést – esetleg mindkettő.
Meglepő hát, hogy bármerre nézünk, alig találunk nyugodt, kipihent nőket?
Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ mixetto