„Egy olyan félelem lett rajtam úrrá a bizonytalanság és a felfoghatatlan fájdalom miatt, amit még eddig egész életemben nem éreztem. Egyszerűen minden összeomlott” – fogalmaz György a Babagenetika oldalán eddig megjelent kétrészes írásában. Az ehhez hasonló nyíltság a perinatális gyászfeldolgozásban azonban nem gyakori apai részről, ez pedig többek közt szocializációs, társadalmi okokra vezethető vissza.

A férfiak gyásza ugyanis nincs a helyén megfelelően kezelve

Ahogy arra Sevcsik M. Anna, a Babagenetika Egyesület alapítója felhívja a figyelmet: a gyászoló férfiak nehéz helyzetben vannak, hiszen a társadalmi sztereotípiák sokszor megakadályozzák őket az érzelmeik kifejezésében, megélésében.

„Gondoljunk csak arra, hogy a hiedelmek szerint a férfi nem sír, neki kell erős támasznak lennie – így van ez az anya mellett a gyászban is.

Össztársadalmilag nem segítjük jól őket a folyamatban, ők pedig ritkán kérnek professzionális segítséget – emiatt gyakori, hogy megakadnak a gyászfolyamatban”

– meséli Anna, amikor arról kérdezem, miért döntöttek úgy, hogy idén az apák gyászára fókuszálnak az Átsuhanó babák kiállításon, amit október 14-én nyitnak meg a Városháza parkban.

Annáék három babát veszítettek el a férjével, így jól ismeri az apák gyászát, ahogy azt is a saját bőrén tapasztalta, mit jelent, ha az egyik fél elakad a gyászfeldolgozásban.

„A férfi egyszerre éli meg gyereke elvesztését és felesége fájdalmát. Szeretne segíteni, de nem tudja, hogyan tegye – így felvesz egy páncélt, igyekszik a felesége támaszának lenni a fájdalomban, a saját érzéseit pedig gyakran elnyomja. A gyászfolyamatban való elakadás azonban sok mindenre kihat: a napi működésre, a párkapcsolatra, a szexuális életre, egy következő baba érkezésére”

– mondja Anna

Amellett, hogy szerinte a lelki segítő elengedhetetlen lenne a pár mindkét tagja számára már attól a pillanattól kezdve, hogy kiderül, valami baj van a várandóssággal, a transzparens, nyílt kommunikáció is rengeteget számít a témában – nem csak a pár tagjai között.

Hiszem, hogy az érintett apák felszólalása – akik kiállásukkal szeretnék segíteni a sorstársaikat – a kiállítás kapcsán több férfinak ad majd erőt ahhoz, hogy elkezdjenek beszélni a gyásszal kapcsolatos érzéseikről – és így felszakadjon a gát sokakban. Ahhoz, hogy az a mély tabu, ami a perinatális veszteséget övezi megtörjön, a szülőpár mindkét tagjára szükség van, akiknél nagyon is számít, hogyan dolgozzák fel ezt a traumát. A gyászfolyamatban való elakadás ugyanis kihathat a jövőbeli gyerekvállalásra, a trauma pedig hatásaiban akár generációkon át is továbbadódhat” – fejti ki.

Fontos teret adni a fájdalomnak, az emlékezésnek

A halál alapvetően is tabusított a társadalmunkban, a perinatális veszteséget azonban, ha lehet, még nagyobb hallgatás övezi.

Még mindig kevés tudást őrzünk arról, mit élnek meg az érintettek, és hogyan lehet jól támogatni a családokat, amelyek perinatális gyásszal küzdenek. Az emberek többsége a tabusítás miatt eszköztelen ebben.

Ez a tudáshiány, ez az eszköztelenség eredményezi például a támogatónak szánt, ám nagyon is káros mondatokat, amelyek sok esetben csak tovább mélyítik a gyászolók fájdalmát, illetve az olyan össztársadalmi hozzáállást, ami megnehezíti a feldolgozást. Így az ezzel foglalkozó Átsuhanó babák című kiállítást – ami nemcsak az edukációban nyújt fontos szerepet, hanem terápiaként szolgál a gyászolóknak is – mondhatni, a szükség hívta annak idején életre. 

Amint azt Anna kifejti, a Babagenetika Egyesület évek óta segíti a szülőket a családtervezésben: genetikai, egészségügyi kérdésekben, a megfelelő szakember megtalálásában – legyen az egészségügyi vagy lelki segítő –, vizsgálatok megszervezésében, leletek kiértékelésében.

„Indulásunk óta több ezer családot kísértünk a gyerekvállalásban: az úton, ami olykor rengeteg nehézséggel, fájdalommal és nem ritkán veszteséggel teli. Három évvel ezelőtt Királyfalvi Jennifer és férje fordultak hozzám segítségért, miután a várandósság 20. hetében kiderült, hogy a kisbabájuk súlyosan beteg.”

Jennifernek meg kellett szülnie a babáját, de mint az később kiderült: nem kellett volna ennyit várniuk a döntéssel, és kitenni őt a szüléssel járó testi és lelki traumának, ha már az első trimeszter végén megfelelően kiértékelik számukra a kombinált teszt eredményét, és korrekt tájékoztatást kapnak róla (róluk ITT írtunk korábban).

„Az ő történetük, illetve a Jenniferrel való beszélgetések hatására fogalmazódott meg annak idején egy olyan kiállítás létrehozásának ötlete, amely nemcsak az érintett családok gyászfeldolgozását segíti, hanem a társadalmat is érzékenyíti azzal kapcsolatban, mit élnek át a perinatális veszteségben érintettek” – meséli Anna. 

Amikor arról kérdezem, hogyan jött a kiállítás címének ötlete, kifejti: kevés olyan szó van, amivel szépen fejezhetnénk ki azt a sokféle érzelmet, ami ebben a veszteségben megjelenik. A vetélés rideg, orvosi szakszó, a halál túl végleges, az „átsuhanó babák” kifejezésben viszont szerinte szeretet van és érzékletesség: ezeknek a babáknak a rövidke ideje a földi létben gyorsan elillan – ezért választották a kiállítás címéül.

perinatális gyász perinatális veszteség babagenetika egyesület átsuhanó babák kiállítás
A kiállítás egyik alkotója, Dr. Filemon Edina munkája

Életünk legfájdalmasabb üzenetei
„Lassan óvodába mész, és engem összezavar, hogy egyre kevesebbet gondolok rád, mert nem vagy itt. Amikor eszembe jutsz, olyan erősen fáj a hiányod, mint amikor három évvel ezelőtt megtudtam, hogy soha nem leszel óvodás.”
Czakó Zsófia író
„Nem tudhattuk meg soha, hogy nektek milyen illatotok lett volna, milyen érzés lenne ölelni titeket, és vajon mivé válhattatok volna. Máshogy alakult, így végül a tanítóink lettetek. Katalizátor, erő, szeretet, és még sorolhatnám, mivé váltatok bennünk. Sosem feledünk titeket. Mindig velünk lesztek. Család földön-égen.”
Horváth Ramóna
Rami és ikerbabái történetét ITT olvashatjátok

„A jövőbe nézek de a múltat is érzem,

Reménykedem, de minden nap félek,

Hogy emléked másban halványul talán,

De mert bennem nem, körbezár a magány.


Élek tovább, mert nem haltam meg Veled,

Hidd el, kérlek, hogy bármit megtennék Neked,

Bár tarthatnálak, bár mondhatnám neved,

Nem szűnnék fogni, s tartani kezed.”

Varga Imre

Akik átsuhantak az életünkön, de a szívünkben örökre itt maradnak

Már az első felhívásukra rengetegen küldtek üzenetet a babájuknak, akit sosem ismerhettek meg, de voltak, akik rajzok, képek formájában fejezték ki a bennük munkálkodó érzéseket. Ezeket a műveket kezdetben online, aztán tavaly már a Városháza parkban állították ki október 15-én, a vendégbabák világnapján.

A kezdeményezés nagy siker lett, annyian csatlakoztak hozzá, hogy azóta is minden évben megrendezik az érintettek alkotásaiból, üzeneteiből álló tárlatot – idén már a negyediket.

Idővel aztán tematizálták az Átsuhanó babák kiállítást: tavaly Rados Katalin, a Babagenetika Egyesület szülésznője, perinatális szaktanácsadója kezdeményezésére a testi és lelki segítő szakembereket szólították meg lehetőséget biztosítva nekik arra, hogy kifejezhessék a támogatásukat, empátiájukat az érintettek felé. Nem titkolt cél volt továbbá az is, hogy őket is érzékenyítsék a témában, segítsék a megfelelő kommunikáció kialakításában az érintettekkel. Idén pedig – ahogy azt már az elején említettem – az apák gyásza került a fókuszba, ennek ellenére természetesen mindenki mástól is várják az üzeneteket, alkotásokat. 

„Az idei év azért is különleges számunkra, mert a Budapesti Közlekedési Központ is beállt a kezdeményezés mögé, így az üzenetekkel, rajzokkal, fotókkal október 15-től a BKK járatain is lehet majd találkozni.”

Anna reményei szerint pedig így sokkal több emberhez eljutnak majd ezek az alkotások, ami idővel talán hozzájárul ahhoz, ahogyan ezt a fajta veszteséget és a benne érintettek fájdalmát össztársadalmilag kezeljük.

A kiállításra szánt műveket október 5-ig lehet eljuttatni a Babagenetika részére, a hivatalos kiállításmegnyitó pedig október 14-én lesz. Bővebb információkat ITT találhattok a felhívásról, ITT pedig a kiállításmegnyitóról.  

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Marjan_Apostolovic

Filákovity Radojka