Carson Coma: Rengeteget kaptunk ettől a közegtől, és most szeretnénk visszaadni

–

Takács Dalma/WMN: Lemondott brüsszeli koncert, rendszerellenes beszéd a kecskeméti bulin, a Homofóbok buzik feliratú póló a Sziget Nagyszínpadán, kormánykritikus dalszövegek. Lassan már nemcsak zenekar a Carson Coma, de mozgalom is. Hogy élitek ezt meg? Unjátok már, ha politikáról kérdeznek?

Fekete Giorgio: Szerintem mi nem politizálunk, hanem társadalmi felelősségvállalás történik, és nagyon szomorú, hogy manapság összekeveredett a kettő. Én zenésznek szerződtem, és szeretném azt gondolni, hogy elsősorban zenével foglalkozom, nálunk ez van az előtérben.

Héra Barnabás: Szerintem sok olyan magyar előadó van, akinél ez hangsúlyosabb. Ha megnézed például Krúbi szigetes vagy parkos koncertjét, ott sokkal direktebben jelenik meg a politika. Nemcsak egyszerű társadalmi kérdésekről van szó, hanem követi az aktuálpolitika történéseit is, például Márki-Zayt is beleírta a szövegébe. Talán nála ez már lassan felülírja a zenei szempontot, de tök jól működik az egész.

F. G.: De erre jó példa Fluor Tomi is, akinél megesett, hogy úgy voltak előtérben a közéleti megnyilatkozásai, hogy közben nem írt aktívan zenét. Nálunk azért ez nincs így, három hónapja adtuk ki a negyedik lemezünket, tök sokat koncertezünk, és ez is a célunk. Sosem beszéltünk arról, hogy ebbe vagy abba bele kéne állni.

Talán csak annyi, hogy egyre inkább elengedjük magunkat, és ami elhangzik a próbateremben és a turnébuszban, azt jobban ki merjük tenni a közönség elé is.

Legalábbis egy részét. Amúgy meg egy csomó helyzetbe passzívan sodródtunk bele, és ebben nagyon nagy szerepe van a sajtónak. Nem vagyok biztos abban, hogy a Szigeten viselt pólóm ekkora port kavart volna, ha nem előzi meg a brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben lemondott koncertünk.

T. D./WMN: Szóval ez a fajta szerepvállalás inkább „nem tudott nem megtörténni”, mintsem direkt megtörtént?

H. B.: Nagyon sok ember óvatosságra törekszik Magyarországon, és véletlenül sem mer elejteni kritikusabb mondatot, mert félti a bőrét. Szerintem nincs értelme óvatoskodni, de azok az előadók, akik a rádiólejátszásokra támaszkodnak, valószínűleg sosem fognak beleállni ezekbe a kérdésekbe. Már csak a kiadók és a saját seggük féltése miatt sem.

T. D./WMN: És ti nem féltek?

H. B.: Ez talán arrogánsan hangzik, de mi nem a rádiós lejátszások miatt vagyunk ott a fesztiválokon, úgyhogy nem igazán. És szomorú, hogy egy csomó előadónak arra kell támaszkodnia.

F. G.: Félreértések elkerülése végett, nem nézzük le a rádiós játszásokat, hiszen anno nekünk is sokat jelentett a karrierünk kezdetén, és most is nagyon örülök, ha játsszák a dalainkat.

Viszont szörnyűnek tartom, hogy az esetleges politikai áthallás állhat annak az útjába, hogy egy adott dal bekerül-e a rotációba.

Emellett szerintem pöcsfejdolog úgy menni a világban előre, hogy mi semmitől sem félünk, bennünket inkább a konokság hajt. De egyébként sosem mondtunk semmi személyeset bárki ellen, sosem uszítottunk, sosem pécéztünk ki egy adott csoportot. Egyszerűen olyan dolgokat propagálunk, amik számunkra a józan ész irányába mutatnak. Én nem fogom azt mondani, hogy Bayer Zsolt egy hülye fasz.

T. D./WMN: Noha ő megtette veled.

F. G.: Hát, nála volt a szerva.

T. D./WMN: Hogy érint az ilyesmi?

H. B.: Én nagyon örülök, hogy végre valaki ezt leírta a Giorgióról. (nevet)

F. G.: Kevesen tudják, Barni Bayer Zsolt szellemírója. Sőt, van egy kamu-Facebook-oldala, amiről rendszeresen beleáll a zenekarba. Na de komolyra fordítva a szót: talán perverzen hangzik, de én örültem ennek a cikknek. Sok önértékelési parám van azzal kapcsolatban, hogy mekkora ez a zenekar, tényleg fontos-e, van-e jelentősége. És ez egy visszajelzés, hogy igen.

Ha három éve veszem fel ugyanezt a pólót, az senkit sem érdekelt volna. Ez csak annyit jelent, hogy fontossá kezd válni, amit csinálunk, még ha megosztó is.

T. D./WMN: Nem csak a társadalmi szerepvállalás frontján vagytok merészek. A Z generáció egyik legfontosabb zenekara vagytok, mégsem az ő igényeikhez igazítjátok a zenéteket. Ti nem Beton. Hofival működtök együtt, hanem Rieger Janival. Amellett, hogy a fiatalok őt aligha ismerik, már önmagában is jelzésértékű karakter a rendszerrel kapcsolatban. Hogy jött ez?

H. B.: Igazság szerint ez nem egy eltervezett dolog volt. Amikor a pusztazámori kastélyban vettük fel a lemezt, egyszer csak megjelent Jani, és elkezdett kamerázni. Mint kiderült, promóanyagot készített a kastélyhoz, hogy több zenekar járjon oda stúdiózni. Az első napon még nem sokat beszélgettünk, de aztán másnap kérdezgetni kezdtem, és megtört a jég. Átdumáltunk jó pár órát, aztán felvettük együtt a Böiler legendás punkszámát, a Kurvára bebaszunkot. Punknak nem volt elég punk, jónak nem volt elég jó, úgyhogy nem került fel a lemezre, de Janival jóban lettünk, végül ő szerepel a Feldobom a követ klipjében is.

F. G.: Hát igen, nem egy gondosan felépített marketingstratégia volt ez, nem hiszem, hogy Janinak túl nagy az influencer net worthje. Viszont a Szigeten odajött hozzánk egy Prosectura-pólós arc, és azt mondta, hogy a legnagyobb húzás, hogy a Janival nyomjuk. Szóval talán adott egy kis street creditet a punk közegben.

H. B.: Igen. Korábban szerintem nem nagyon ismert bennünket az a szcéna, vagy max utáltak. Ezt a két opciót tudom elképzelni.

T. D./WMN: És ez tervben volt? Mármint, hogy az undergroundabb berkekben is megismerjék a neveteket?

F. G.: Én azt érzem, hogy az általános zenefogyasztói közegben már ismernek bennünket, de a sajátosabb, koherensebb rétegekben ez még nincsen meg. Holott sok szempontból mi is ehhez a zenefogyasztást eggyel magasabb fontossági polcra emelő réteghez tartozunk. Szóval, hogy nemcsak az van, hogy szeretek zenét hallgatni meg van pár kedvenc bandám, hanem az, hogy a zenei hírekkel indítom a napom, és folyamatosan keresem az újdonságokat. Jó lenne az ilyen közönséget is még jobban megszólítani. De igazából mindegy, hogy X ezer ember vagy csak negyedannyi hallgatja majd a zenénket, csak az érdekel, hogy azoknak őszintén tetsszen. És ez a IV írásakor nagyon felszabadító volt.

T. D./WMN: Azért ebben komoly rizikófaktor is van. Nem féltetek, hogy az új, punkosabb hangzással veszítetek a hallgatóságból? 

H. B.: Félni nem féltünk, de tisztában voltunk ezzel a rizikóval. Beszéltünk is róla többször, hogy vagy sokan fogják szeretni és többen megismernek bennünket általa, vagy elfordulnak tőlünk. Szerencsére nem az utóbbi történt, tök jó lett a lemez fogadtatása, de akkor is vígan zenélnénk, ha kevesebben jönnének el a koncertjeinkre.

És most már nemcsak a fiatal egyetemista-gimnazista törzsközönség jelenik meg, hanem a harmincas-negyvenes-ötvenes korosztályból is sokan. Talán ehhez épp a Telex-cikkek meg Rieger Jani kellettek.

F. G.: Szerintem egy zenekar úgy tudja elbaszni, ha többet foglalkozik azzal, hogy a közönség mit fog szólni, mint azzal, hogy ő mennyire érzi sajátjának azt, amit csinál. És szerintem ezt a hallgatóság is érzi. Olyan ez, mint amikor elmész egy randira, és vagy próbálsz megfelelni, vagy magadat adod, aztán ha klikkel, akkor klikkel.

(Ezen a ponton Giorgio felemeli a kezét, és meglátom a IV tetoválást.)

T. D./WMN: Ezek szerint a IV a kedvenced?

F. G.: Igen, de valószínűleg mindig a legutolsó lemezünk lesz a kedvencem. De ez a tetoválás nemcsak a lemezről szól, hanem hogy a végeredménytől függetlenül is nagyon király és inspiráló folyamat volt az egész felvétel. Egyre bátrabban írunk dalokat, és jellemző, hogy ebben húzzuk is egymást, ha valaki bevállal egy merészebb témát, utána a többiek is beleállnak. Szerintem ez a lemezösszerakási folyamat királyabb volt, mint eddig bármelyik. Volt rá időnk, bátorságunk, és sok benne a düh.

T. D./WMN: Mit gondoltok, elmondható ez a kortársaitokról is? Sok kritika éri a Z generációt, hogy nem foglalkoznak eleget az őket körülvevő világgal.

H. B.: Én pont, hogy azt látom, hogy a mi korosztályunk hevesen foglalkozik közélettel. Legalábbis, a buborékunkon belül biztosan. Akik pedig kicsit irracionálisabban gondolkodnak, vagy az ideológiájuk szembemegy az őket körülvevőkével, ők kevésbé hangoztatják a véleményüket.

F. G.: Szerintem ez egy sokkal tudatosabb generáció már, hiszen az internetnek köszönhetően minden információ rendelkezésre áll, könnyebb elhelyezni magunkat a világban. Emellett azt látom, hogy egy csomó zenekar, színész, közszereplő határozott véleményt képvisel, de a nyilvánosság előtt meg kussol róla, és emiatt is tűnhet úgy, hogy nem foglalkoznak a témával. Nyilván ez egyéni döntés, de szerintem felelősségünk van ilyen téren. De a felelősség inkább ott kezdődik, hogy nem írsz olyan dalokat, hogy Csöcsök és segg. Ha megnézed a top YouTube-trendinget, elég para, milyen képet közvetít a most felnövő generáció számára.

Hol vagyunk országkultúra szintjén még attól, hogy a homofóbiáról vagy épp az elfogadásról beszéljünk, miközben a 14 éves kislányok úgy nőnek fel, hogy a trending dalok azt közvetítik feléjük, hogy ők egy darab hús!

T. D./WMN: Azért sok múlik azon is, hogy a közönség hogyan szűri és dekódolja az üzenetet.

H. B.: Persze, de lehet valami egyértelműen ironikus, mint amilyen Holi Bébi című száma is. Én nem gondolom, hogy minden előadó belegondol a felelősségvállalásba, sokaknál csak az a cél, hogy kajálják a fiatalok, és sokan megnézzék a videókat.

T. D./WMN: Meséljetek egy kicsit a közelgő nagykoncertről! Meglehetősen rendhagyó eseményre készültök a Parkban, hiszen a saját koncertetek mellé meghívtatok még hét kisebb zenekart is. Hogy jött ez az ötlet?

H. B.: Két Budapest Park-os koncertünk is van idén, és szerettük volna, ha a lemezbemutatón túl is van olyan apropó, ami különlegessé teszi az alkalmat. A közönség így a koncertjegyéért nemcsak bennünket nézhet meg, de megismerhet más zenekarokat is, a bandák pedig, amik korábban talán csak kisebb klubokban zenéltek, így fellépési lehetőséget kapnak a Parkban. Úgy képzeljük ezt el, mint egy minifesztivált: két színpad lesz, és felváltva mennek majd a koncertek ötperces átállásokkal. Nagyon jó fejek a parkosok, hogy ők is az első pillanattól kezdve beleálltak ebbe.

F. G.: Mi rengeteget kaptunk ettől a közegtől, és szeretnénk valahogy viszonozni. Nem tudom, volt-e valaha ennyire szar Magyarországon élőzenével foglalkozni, mint manapság, mindenesetre azt érzem, hatalmas szükség van arra, hogy előtérbe legyenek helyezve a tehetséges produkciók. Amikor a Kikeltetőn zsűriztem, 300-400 jelentkező között kábé 100-150 zenekar volt csak. Ez persze nem feltétlenül baj, és

tök jó, hogy fejlődik a „hogyan állok a zenéléshez” téma, de nekünk mindig fontos érték marad az élőzene, és szeretnénk támogatni azt.

T. D./WMN: Mi alapján választottátok ki a zenekarokat?

H. B.: Leginkább az alapján, hogy kiket szeretünk nagyon és kik értek rá. És persze az is szempont volt, hogy ne csak zeneileg, de emberileg is kedveljük őket. Elég sok bandát felhívtunk, hogy felmérjük, kiknek lenne kedve ehhez, és volt, aki nemet mondott rá.

F. G.: Persze most, 3-4 hónappal azután, hogy összeválogattuk őket, folyton eszünkbe jut valaki, akit kihagytunk. De majd legközelebb.

T. D./WMN: Ha visszagondoltok az első időszakra, rátok milyen nagyobb magyar bandák voltak hatással?

H. B.: A Middlemist Red–Ivan and the Parazol–Blahalouisiana-hármas rengeteget segített és inspirált a legelején, pláne, hogy játszhattunk is előttük, ami akkoriban nagyon sokat jelentett nekünk.

F. G.: És voltunk az Elefánt és a 30Y előtt is, nekik szintén sokat köszönhetünk.

H. B.: Magyarországon sajnos ez sosem lehet olyan, mint amit David Bowie csinált Iggy Poppal vagy a Devóval, itt nem tudnak a zenekarok több millió forintot és lemezfelvételt adni egymásnak. Viszont az abszolút jelen van a zenekarok között, hogy támogatjuk egymást és segítünk nagyobb láthatóságot adni a kisebb bandáknak is, ez oda-vissza működik.

Képek: Komróczki Dia

Takács Dalma