Augusztus 11-én indult a magyar HBO első saját gyártású reality sorozata, A híd. Tizennégy játékos egy eldugott romániai helyszínen egy 250 méter hosszú hidat épít, hogy eljusson a tó közepén rájuk váró harmincmillió forinthoz. Mindezt néhány nap alatt, csakis kézi eszközökkel, emberi erővel, sok-sok nehezítéssel. Megnéztük az epizódokat szerkesztőmmel, Dián Dórival, és azonnal felvettük a kapcsolatot a készítőkkel: meghívtuk őket, hogy feltehessük nekik az összes kínzó kérdésünket. Ezer éve szerettem volna egy hasonló produkció háttérmunkálataiba belelátni, a mai adásban Závorszky Anna producer, a műsorvezető, Magyarósi Csaba és az egyik versenyző, a több megosztó döntést is hozó Noé Viktor segítségével megtehettem. Popfilter – Szűrjük a zajt!
–
–
Ezúttal nemcsak hallgathatod, de nézheted is a Popfiltert:
Hogyan lehet két lábbal a földön állni, ha minden online mozzanatodat sok százezer ember követi? B. Nagy Rékának sikerült. És ez nemcsak hat mentett kutyájának jó, hanem nekünk is.
A WMN-csapatban többen is online társkeresőn találtak rá a szerelmükre – és olyan is akad, aki bár szórakoztató emlékeket köszönhet a műfajnak, végül nem ott várta a nagy Ő. Mindannyiunknak vannak rettenetes randisztorijaink, ám azt nem vitatjuk: még akkor is rengeteg pozitív hozadéka lehet a Tinder–Bumble-tengelynek, ha végül nem ott talál rád a szerelem.
Mágnás Miskától Lusta Dickig, A mi kis falunktól a musicalekig: a Popfilter nyolcadik évadának záróepizódjában van minden, mint egy jó operettben! (És ez nem képzavar)
A WMN és a Viasat3 közösségi talkshow-ja, a Ki vele! következő adásában a határhúzás lesz a téma, amellyel mindenkinek dolga van így vagy úgy. Kurucz Adrienn a „szendvicsgeneráció”, azaz a középkorúak szempontjából írt a cseppet sem egyszerű kérdésről.
Nguyễn Thanh Hiềnt, a vietnámi származású magyar énekesnőt 2008-ban, 14 évesen ismerte meg az ország, és sokakban ma is a csodás hangú, tüllszoknyás ázsiai kislány kép él róla.
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.