–

A népszerű történetmegosztó, a Wattpad decemberben kiadott egy jelentést a fiatalok olvasási szokásairól, ebben a Z generációs válaszadók több mint fele állította, hogy hetente egyszer vagy annál többször, negyven százalékuk pedig azt, hogy mindennap olvas. De mégis milyen könyvek keltik fel manapság egy tinédzser vagy egy fiatal felnőtt figyelmét? 

Úgy tűnik, a válasz (a klasszikusokon kívül, hiszen a modern It Girl számára már szinte alapkövetelmény az olvasottság, ahogy azt a coolgirlsreadingbooks Instagram-oldalon is megfigyelhetjük) a változatos életutakat és széles körű reprezentációt felvonultató alkotásokban rejlik, a Z generációs olvasók 79 százaléka ugyanis figyelembe veszi ezeket a szempontokat a következő olvasmánya kiválasztásakor. A marginalizált hangok iránti érdeklődés körükben jóval magasabb, mint az előző generációk esetében, és ez valószínűleg nemcsak a digitális bennszülöttek természetes empátiájából fakad, hanem a közösségimédia-platformokon, például a TikTokon való mindennapos jelenlétükből is. A BookTok hashtag többmilliárdos nézettségnek örvend, és egyre erősebben befolyásolja, hogy a fiatalság milyen történeteket választ szívesen. Csakúgy, mint a zenei és filmiparban, egy jól időzített TikTok-trend képes eldönteni egy könyv sikerét: a platform új, a megszokottól eltérő perspektívákat bemutató kedvencei, mint például Taylor Jenkins-Reid, Jenny Haan és Adam Silvera, alig pár év alatt valódi birodalmat építettek a műveikből az internetnek köszönhetően.

A közösségi média mára a könyvkiadók egyik legfontosabb eszközévé vált, izgalmas szövetséget teremtve az évszázados múltú irodalmi közeg és az eszköz között, amelyet egykor az elpusztítójának jósoltak.

És ahogy a könyvkiadást, úgy a fiatalságot is a markában tartja a közösségi média, az pedig, aki tudja, hogyan kell használni ezeket a platformokat, nemcsak összetartó közösséget, de valóban értékes művészeti alkotásokat is találhat rajtuk. Tudásszomjukat, médiaműveltségüket és technológiai hozzáértésüket felhasználva a zoomerek megtalálták a saját kötelező olvasmányaikat, amelyek segítenek nekik eligazodni a kora felnőttkor útvesztőjében. Úgy gondolom, még akkor is érdemes hallgatni az ajánlásaikra, ha mi magunk már kinőttünk ebből a korosztályból.

1. Mona Awad: Nyuszika (2019)

Szédítően varázslatos történet a kreativitásról, a női barátságról és arról, hogy milyen megbékélni azzal a felnőttel, aki akaratod ellenére lettél. A regény főszereplője, Samantha, egy fiatal író, egy rangos New England-i egyetem irodalom mesterszakának hallgatója, aki egyáltalán nem azonosul a csoportjához tartozó, kiváltságos és korlátolt diákokkal. Egyetlen barátnőjén, egy Ava nevű, lehengerlő lázadón kívül nem igazán áll szóba senkivel, de pláne nem a Nyuszikákkal. Ez a négy, egymástól függő és idővel szinte egyetlen entitássá összeolvadó lány (akik valamiért állandóan Nyuszikának hívják egymást) egyszerre vált ki undort és kíváncsiságot Samanthából. Eddig sikerült elkerülnie őket, ám amikor az utolsó évében felkelti a Nyuszikák érdeklődését, szinte magatehetetlenül válik a lánycsapat, ezzel együtt pedig furcsa, természetfeletti rituálék részévé, és hamarosan elszabadul a pokol.

Ez a regény talán akkor üt a legnagyobbat, ha egyike vagy azoknak a nőknek, akik több toxikus, kizárólag nőkből álló baráti társaságot is megjártak a kamaszéveikben, de igazából bárkinek ajánlom, aki szeretne egy tűpontos, de mégis mesébe illő lenyomatot arról, hogy milyen tévedésből a rossz közeghez csatlakozni.

Awad sikerkönyve egy mesterien megírt, hisztérikusan szórakoztató, egyszersmind őszintén nyugtalanító olvasmány a női lét és a művészet kapcsolatáról, ugyanakkor leginkább önmagunk felfedezéséről szól, jó néhány liter vérrel és bizarr nyúlhibridekkel fűszerezve. 

2. Sally Rooney: Normális emberek (2018)

Mostanra biztosan mindannyian hallottatok Sally Rooney második regényéről (vagy az isteni Paul Mescalt a köztudatba emelő sorozat adaptációról), amely két, a világválság utáni Írországban felnőtté váló tinédzser történetét meséli el. Ha esetleg van még köreinkben valaki, akihez nem ért el az a kulturális atombomba, amit a Normális emberek robbantott a mostani Y és Z generáció számára, akkor az ezt vegye felhívásnak, és sürgősen változtasson ezen.

Vannak dolgok, amelyek nagyon jó okból népszerűek, és ez egyértelműen közéjük tartozik: Rooney meséje a társadalmi osztályokról, az ártatlanság elvesztéséről és a nyers, emberi kapcsolatok erejéről valóban instant klasszikus.

A regény meglehetősen egyszerű alapokra épül: a jómódú, de bántalmazott Marianne és a megfelelni vágyó, munkásosztálybeli Connell hol romantikus, hol plátói, de mindig megkapó kapcsolatát követi nyomon, a tinédzser évektől a felnőttkorig. A kettejük köteléke az idő múlásával mindig változik, ahogy megküzdenek a felnőtté válás kihívásaival, és döcögős útjuk minden lépése egymás szerető lencséjén keresztül tárul elénk, mely nézőpont akkor sem válik kevésbé megengedővé, amikor valamelyikük óhatatlanul hibázik. A Normális emberek nem azért született, hogy inspiráljon, vagy tanmeseként szolgáljon a fiataloknak, csupán bemutatja ezt az időszakot, mindennemű ítélkezés nélkül, ami ritka kincs az erről a korosztályról szóló szépirodalomban. Ez egy regény (mindenkinek, legyenek fiatalok vagy idősek), amely egyszerűségében ünnepli a fiatalkort, a nosztalgia és a szentimentalizmus árnyéka nélkül.

3. Patti Smith: Kölykök (2010)

Noha Smith emlékirata minden korosztály körében népszerű, a mai lázadó, művészlelkű huszonévesek számára ez maga a Szentírás, és igazából nem is nehéz megindokolni, mivel érdemelte ki ezt a státuszt. Bár a történet nagy része bő öt évtizeddel ezelőtt játszódik, a művészet önmegvalósító és az életnek értelmet adó erejéről alkotott üzenete a mai fiatalokat is ugyanúgy megszólítja, akkor is, ha a megálmodott rocksztárlét helyett végül a marketingdiplomát választották. A Kölykök két fiatal művész – Patti Smith és Robert Mapplethorpe – barátságát regéli el, akiknek az egész életét meghatározta az alkotás iránti mérhetetlen szenvedélyük. A hatvanas évek New Yorkjában a páros véletlen találkozása eleinte románchoz, majd évtizedeken át tartó barátsághoz vezet, miközben mindkettő megkerülhetetlen alakká válik az amerikai popkultúrában.

A duó a felnövés minden fontos állomását együtt élte át, az első munkahelyük megszerzésétől kezdve a szexualitásuk és valódi művészi missziójuk felfedezéséig, miközben túlélték a mélyszegénységet és a könyörtelen, cinikus, szürke óriást, a várost, amely legalább annyiszor vágta földhöz őket, mint ahányszor felemelte.

Smith élénk képet fest a kapcsolatukról mind egymással, mind azzal az elkerülhetetlen erővel, aminek ezek a szinte prófétai látásmóddal megáldott művészek látták a saját sorsukat. Egy lebilincselő szerelmes levél ez a (mai profitorientált világban majdnemhogy radikális) életfilozófiához, buzdítva rá, hogy kizárólag szenvedélyből és a világ javítására való vágyból hozzunk létre dolgokat, valamint ugyanennyire szól a néhai Mapplethorpe-hoz is, aki sok tekintetben Smith lelki társa volt. A Kölykök egyszerre bizakodó, fullasztó és nosztalgikus érzést kelt az olvasóban, és számos kiváló tulajdonsága mellett már csak ezért is megérdemli, hogy ott legyen a dobogón, mint az egyik legjobb könyv, amit valaha írtak a művészetről és a felnőtté válásról. 

4. Ottessa Moshfegh: My Year of Rest and Relaxation (2018)

Ez az egyetlen könyv a listámon, ami a legnagyobb bánatomra nem kapható magyarul, azonban annyira kihagyhatatlannak találom, hogy még így is kénytelen leszek beszélni róla. A regény ikonikus, agresszív rózsaszín betűket és egy tizennyolcadik századi portrét ötvöző borítója már önmagában divatos kiegészítőnek számít, és biztosan hatalmas szerepe volt nemcsak a könyv sikerében, de abban is, hogy ez a nosztalgikus, hiper feminin stílus egyre több kötet borítójáról köszön vissza. A szépség egyébként is fontos eleme Moshfegh történeteinek, ami sajnos sokszor vezet a nagyjából Pihenéssel töltött évemnek fordítható regény morálisan megkérdőjelezhető, névtelen hősnőjének romantizálásához a rajongók körében. Pedig főszereplőnk egyáltalán nem követendő példa, és természetes szépségén, valamint a szülei halála után megörökölt vagyonán kívül nem igazán van benne semmi csodálnivaló. A keserű, kiábrándult fiatal nőt egy hajszál választja el attól, hogy elveszítse munkáját egy galériában, megveti túlbuzgó legjobb barátnőjét, Revát, és idősebb szeretőjét is, akihez minduntalan visszajár, pedig egyáltalán nem tiszteli a férfit. Hogy kiutat találjon az értelmetlen mindennapjaiból, úgy dönt, hogy egy szenzációsan felelőtlen pszichiáter segítségével addig gyógyszerezi magát, hogy egy éven keresztül szinte folyamatosan aludjon, abban reménykedve, hogy mire felébred, új fényben fogja látni a világot. Főszereplőnk inkább antihős, és annak nagyon is megkapó, a szerző pedig kicsit sem próbálja finomítani a legszörnyűbb vonásait, és (jobb szó híján) megengedi a karakterének, hogy egy totális picsa legyen.

Talán ez elsőre nem hangzik üdítő dolognak, de valahol nagyon is felszabadító egy könyvben olyan női szereplőt látni, akinek megérted a hátterét, azonosulsz a problémáival, de közben egy percig sem akarod elnézni a kóros hanyagságát vagy a másoknak mutatott kegyetlenségét.

Ami pedig még jobb, hogy ezek a sötétebb motívumok sosem akadályozzák meg a regényt abban, hogy felháborítóan vicces legyen. Moshfegh olyan tehetséggel találja meg a humort a mindennapi abszurditásban és az iróniában, amivel talán csak születni lehet. Ez a könyv a fiatal női létről szól, annak a legmocskosabb, legvisszataszítóbb formájában, ahogyan csak ritkán ábrázolják, és ezt minden botladozó huszonéves nő nevében köszönöm neki. 

Nyáry Luca