–

A francia szövetség döntése óriási felhördülést váltott ki futballberkekben – jellemző, hogy a COPA90, az egyik legismertebb nemzetközi szurkolói közösség egyáltalán nem női futballra specializálódott, mégis fontosnak érezte, hogy állást foglaljon az ügyben.

Noha a futballvilág még mindig meglehetősen hímsoviniszta közeg, az utóbbi évtizedben nagyon sok komoly változás zajlott le, amelynek eredményeképp a női labdarúgók reprezentációja sokat javult. Jelentős részben a közösségi médiának köszönhetően persze, önszerveződő módon, hisz a mainstream média elég lassan zárkózik fel –

a hamarosan kezdődő női világbajnokság közvetítési jogai kapcsán például több országban áll a bál, hiába múlja felül ugyanis minden nagy torna az addigi nézettségi rekordokat, a döntéshozók (ismerjük a médiát: jellemzően társadalmilag remekül beágyazott férfiak) még mindig pénzkidobásnak érzik a drága műsoridőt a nőkre pazarolni.

Az, hogy a francia szövetség tiltása a nemzetközi szurkolói csoportok ingerküszöbét is elérte, azt mutatja, hogy a helyzet javul, ám korántsem rózsás. Különösen nem a muszlim labdarúgók számára. (Érdekesség, hogy a férfifutball világában is zajlanak hasonló viták: például, hogy kell-e változtatni a meccsek időpontjain a Ramadán alatt böjtölő profi játékosok igényeinek figyelembe vétele okán – jelent-e például kimutatható hátrányt egy-egy csapat teljesítményét illetően az, ha kulcsjátékosok étlen-szomjan kényszerülnek a gyepre.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Les Hijabeuses (@leshijabeuses) által megosztott bejegyzés

No de vissza a hidzsábhoz. 

Nézzük az időrendet!

  • Franciaországban már a nyolcvanas évek óta ismertek elszigetelt esetek, amelyek során valakit hátrány ért azért, mert nem volt hajlandó megválni a hidzsábjától, ám 2004 óta mind élesebben megy a huzavona arról, mi és milyen mértékben takarhatja az állampolgárok arcát vallási okokból a köztereken
  • a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2007-ben betiltja a saját rendezésű meccseken (tehát a hatáskörébe tartozó, hivatalos nemzetközi mérkőzéseken) a vallási indíttatásból viselt fejfedőket
  • a FIFA 2014-ben, jogvédők és sportbarátok hosszas küzdelme után feloldja a tiltást 
  • 2014-ben az FFF érvényben hagyja a futballpályákra vonatkozó tiltást, 2020-ban szabálymódosítással szigorítja is azt
  • 2022-ben a Les Hijabeus kampány keretein belül női labdarúgók az Európai Tanácshoz fordulnak jogorvoslatért az ügyben
  • 2023-ban, néhány nappal ezelőtt a francia szövetség megerősíti a tiltást

Oké, de tulajdonképpen mi a gond?

A legtöbbekben érthető módon felmerül a kérdés: tulajdonképpen nem pont az a cél, hogy senkinek ne kelljen eltakarnia semmijét vallási okokból?

Nem azért harcolnak rengetegen a világban, hogy eltöröljék végre a burkát, a hidzsábot, és minden olyan ruhadarabot, amely a nők vallási alapú hátrányos megkülönböztetésének szimbóluma? De – és nem. Ez ugyanis korántsem ilyen egyszerű, pláne nem fekete-fehér helyzet. 

Az utóbbi években számos, muszlim országból származó (akár jelenleg is ott élő, magas szinten futballozó, akár pedig emigrált, máshol új életet kezdő) nővel beszélgettem a témáról. Sokan közülük az egész életüket arra tették fel, hogy mindenkinek joga legyen eldöntenie, visel-e hidzsábot sportolás közben, vagy sem.

Természetesen ez nem csupán a fociban jelent állandó feszültségforrást: néhány éve például a katari női kosárlabda-válogatott világbajnoki részvételét lehetetlenítette el a nemzetközi szövetség tiltása. És akkor meg is érkeztünk ahhoz, hol válnak ketté az érdekek: 

miközben a hosszú távú cél az, hogy szabadon dönthessenek a nők arról, viselnek-e fejfedőt, a rövid távú tiltás épp ezt a folyamatot akasztja meg. A külső szabályozás ugyanis nem számol a belső folyamatokkal: azzal, hogy minek teszi ki a nőket. 

A teljesség igénye nélkül néhány következmény:

  • számos muszlim közösségben rendszeres atrocitások érik azokat a nőket, akik sportolnak – akkor is, ha hidzsábban teszik azt, ugyanis az ilyesmi vallásilag teljesen elfogadhatatlan. Van olyan ismerősöm, akit kővel, szeméttel hajigáltak rendszeresen futballedzés közben, másnak a családját fenyegették.
  • ha meg is békélnek azzal, hogy egy nő sportol, a fedetlen fej súlyos bosszút szabadíthat a sportolónőre és annak családjára is, hiszen a fundamentalista szemlélet a nő hajának, nyakának látványát a reputáció teljes megszűnésével teszi egyenértékűvé
  • nem hivatkozhat senki arra, hogy egy nemzetközi tornán senki sem látja az illető nőket fedetlen fővel: egy-egy vb, Eb vagy épp sima bajnoki meccs is széleskörű nyilvánosságot kap, tele a közösségi média és a tévé a játékosokat mutató felvételekkel, és ezek ugyanúgy eljutnak az anyaországba, mintha ott helyben játszanának 
  • nem nehéz hát felmérni, hogy rengeteg nő egész egyszerűen nem kockáztatja majd az életét, a családtagjai testi és mentális épségét, egzisztenciáját, stb… így feladja a sportot
  • ha a kislányok nem látnak muszlim játékosokat a pályán, ők maguk biztosan nem fogják elkezdeni a sportot, hiszen nem érzik úgy, hogy szabad, vagy hogy valós alternatíva lehet a számukra
  • hosszú távon sportolók komplett generációi esnek ki az utánpótlás-nevelésből, ami a sportág fejlődésére is rányomja a bélyegét: korszakos tehetségek maradnak rejtve, világraszóló karrierek nem tudnak kibontakozni, a gyerekek példaképeket, életre szóló meccsélményeket, emlékezetes gólokat veszítenek
  • mindez további elszigetelődéshez, társadalmi kitaszítottsághoz vezet, számos kutatás bizonyítja ugyanis (meg hát józan paraszti ésszel is felfogható), hogy a közösségi sportélmények segítik az integrációt
  • a társadalmi megosztottság nemhogy csökken, de a szakadék egyre nő: ahogyan egy fekete futballista győztes gólja képes árnyaltabb gondolkodásra sarkallni a rasszista drukkereket (számtalan példát látunk erre a futballvilágban), úgy az, hogy muszlim és nem muszlim játékosok együtt küzdenek a nemzeti csapatban vagy az imádott klubban, s közben mindegyikük önmaga lehet, azt erősíti társadalmi szinten, hogy a cél közös, és együtt jó csapat vagyunk a különbözőségünk ellenére is

És hogy mindez nem csupán fantazmagória: a 2011-es női futball-világbajnokság után, amelyen a francia válogatott kiemelkedően sikeres volt és kiváló játékkal valóságos kultuszt épített maga köré a torna végére, ötezer kislány érkezett újonnan az utánpótlás-képzésbe. 

Ezek a kislányok a közvetítések (és az azokban látható példaképek, köztük több egészen kiemelkedő tehetségű muszlim futballista) nélkül sejthetően sosem mennek le futballedzésre. És ezek a kislányok ma ott vannak a korosztályos válogatottakban.

Fontos azonban tisztában lennünk azzal is: azoknak a kislányoknak a száma is több ezerre tehető, akik szeretnének, szerettek volna futballistává válni, de nem engedték őket a pálya közelébe. Számosat közülük épp a hidzsáb tiltása miatt. 

Persze mindez nem csupán Franciaországban kérdés, hanem világszerte, nemcsak a futballban, hanem sok más sportág rendezvényein. 

Gyakran hivatkoznak egyébként biztonsági okokra, mondván, egy-egy szabálytalanságnál vagy egyszerűen csak a kontaktsportágak sajátosságai miatt könnyen fojtogathat a hidzsáb. Az igazság az, hogy számos nagy sportszergyártó cég kínálatában találunk teljesen biztonságos, kényelmes, úgynevezett sporthidzsábot. Ez tehát nem lehet akadály. 

Egy erőltetett hüvelyi szülés ugyanúgy lehet trauma, mint egy indokolatlan császármetszés

WMN Ügy – 2023. július 5. – KK

 

Hosszú távon a nők sportolási lehetőségei, a sikereik méltó elismerése, az irántuk való tisztelet csakis akkor javulhat a világban, ha minél szélesebb rétegeknek van hozzáférésük a sporthoz, minél gyakrabban jelennek meg a médiában, és a reprezentáció révén érvényesülhet a sport, a szurkolás kapcsolatteremtő, hídépítő szerepe. Ha ennek észszerű kompromisszum az ára, akkor úgy. Mert az bizonyos, hogy a nők bármely közösségének elnyomása, láthatatlanná tevése nem az egyenjogúság útja. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Adli Ghazali/Anadolu Agency

Csepelyi Adrienn